Nem vicc, az agyadra is hatással van, ha segítesz másoknak, de a túlzásba vitt altruizmus veszélyekkel járhat

Jutalomnak éli meg az agy, hogy önzetlenül adhat

Több kutatás is vizsgálta már az altruizmus hatásait. Az mbg egy 2021-es kutatást elevenít fel, ami 6944 idősebb felnőtt bevonásával készült (64 éves kortól kezdve egészen 107 évesig) és azt találta, hogy azok, akik többet önkénteskedtek, jobban kontrollálták életüket, szociálisan elégedettebbek és kiegyensúlyozottabbak voltak, valamint és kevésbé érezték magányosnak magukat. De mit lehet tudni az altruizmus idegrendszerre gyakorolt hatásáról?

Ezzel kapcsolatban olyan játékos kutatásokat végeztek, amikben a résztvevő dönthet úgy, hogy pénzt ad egy másik személynek vagy jótékonysági szervezetnek, anélkül, hogy bármit is várna cserébe. Ez a fajta önzetlenség határozottan aktiválta az agy jutalmazó központját, a nucleus accumbenst. Ha altruizmusról van szó, a legtöbben az idő- vagy pénzadományozásra gondolunk vagy az ételosztársra, szemétszedésre, holott altruizmus az is, ha valaki donornak ajánlja fel egy-egy egészséges szervét vagy vért ad.

Azokat is tanulmányozták, akik vesét adományoztak egy idegennek. Abigail Marsh kutató tudni akarta, van-e bizonyíték az agyban arra vonatkozóan, hogy a donorok érzékenyebbek mások fájdalmára, más szóval, rendkívüli empátiájuk késztette őket az adományozásra. Ehhez többek között olyan kísérletet végeztek, ahol egy fájdalmaktól szenvedő idegent figyeltek meg, és maguk is átéltek fájdalmat. A nem donorokhoz képest a donorok aktivitása nagyobb aktivitást mutatott az agy fájdalomfeldolgozásban részt vevő területén, amikor mások fájdalmát nézték.

Kiderült, hogy őket szenvedés megszüntetésének gondolata motiválja.

Nemcsak a léleknek, hanem a testnek is jót tesz

Sherrie Bourg Carter pszichológus a Psychology Today cikkében kifejtette, hogy számos előnye van az altruizmusnak:

• Endorfinokat szabadít fel: a jó cselekedetekből származó pozitív energia ugyanúgy hathat a testre, mint a testmozgás, így endorfinokat szabadít fel, amelyek természetes módon jó közérzetet okoznak.
• Az elégedettség érzése: ha változást hozunk valaki más életébe, jobb lesz a közérzetünk. Nincs okunk arra, hogy emiatt önzőnek érezzük magunkat vagy bűntudatot érezzünk miatta.
• Segít hálásabbnak érezni magunkat: azok, akik rendszeresen segítenek másokon, gyakrabban jut eszükbe az, hogy a saját életük valójában nagyon jó és nincs okuk igazán panaszra.
• Eltereli a figyelmünket a saját problémáinkról: ha valaki másra összpontosítasz, az segíthet eltávolodni a saját problémáinktól. Tanulmányok kimutatták, hogy amikor rossz egészségügyi állapotban (pl. rák, krónikus fájdalom) szenvedő emberek „tanácsot adnak” más, ugyanolyan állapotú betegeknek, a „tanácsadók” depressziója, szorongása csökken.
• Javítja a fizikai egészséget: a kutatások azt is kimutatták, hogy ha másokon segítünk, az nemcsak a mentális egészségét javítja, hanem a fizikai jólétét is. Az altruizmus csökkentheti a stresszhormonok (kortizol) szintjét a szervezetünkben, segíthet az egyéneknek jobban megbirkózni a krónikus fájdalommal, csökkentheti a vérnyomást. Az önkéntesek általában tovább élnek, és gyakran jobb fizikai egészséggel rendelkeznek, mint a nem önkéntesek.

Veszélyes is lehet a túlzott altruizmus

Bár rengeteg pozitív szól az altruizmus mellett, szót kell ejteni a lehetséges negatívumokról is, ugyanis nem mindenki profitál belőle. Például azok, akik azt érzik, túl sok mindennel foglalkoznak egyszerre – munka, gyereknevelés, önkénteskedés, stb. –, nem valószínű, hogy át fogja tudni élni a segítségnyújtás örömét, és különösen igaz azokra az egyénekre, akiknek problémái vannak az időgazdálkodással.

Másrészt gyakran előfordul, hogy a segítőre negatív hatnak a különböző helyzetek és szomorúságot ébresztenek benne, amitől esetleg ugyanúgy szenvedhet mint az, akin segítene, legyen az egy árva gyerek, hajléktalan vagy halálos beteg. Továbbá az önkéntesek és a segítő szakmában dolgozók körében gyakori a kiégés.

A folyamatos segítségnyújtásba és együttérzésbe bele lehet fáradni, különösen akkor, ha az ember közben elhanyagolja a saját mentális jólétét és nem gondoskodik arról, hogy más úton, de visszatöltse azt, amit a lelkéből adott másnak. Máskülönben olyan érzése lehet, hogy feláldozta a lelki egészségét, ami gyakran a fizikai jóllét megromlásához vezethet.

Fontos az egyensúly megtalálása

Ahhoz, hogy egyáltalán adakozni tudj, elengedhetetlen az állandó egyensúly fenntartása aközött, amit másoknak és magadnak adsz. A jótét lelkek számára alapszabály, hogy mindent mértékkel és annyit segítsen, amennyit tud. Ne vállaljon olyat, ami rossz érzést okoz benne, ilyenkor nem szabad hősködni, mert a végén ő lesz az, aki segítségre szorul majd. Tehát nincs értelme odaadni az utolsó forintunkat, ha utána másnap felkopik az állunk. Kutatások kimutatták, hogy a saját forrásokon túlmutató folyamatos pénzügyi hozzájárulás másoknak növelheti a depressziós tüneteket.

Richard Belz pszichológus szerint az egyensúly eléréséhez és fenntartásához érdemes előre meghatározni azokat a pozitív cselekedeteket, amik nem növelik a stresszt, és nem gyakorolnak negatív hatást az egészségünkre. Ehhez a szakértő megosztott a Bio Behavioral Institute oldalán egy remek módszert, az ún. SMART vagyis „okos” stratégiát. Például egy nyugdíjasotthonban készülünk önkénteskedni. A stratégia segítségével a következőképpen tehetjük meg úgy, hogy mindenki profitáljon belőle:

• Specific - Konkretizálás – egy órára önkéntesek leszünk az idősek otthonában.
• Measurable - Mérés – meghatározzuk, hogy mennyi időt töltünk a nyugdíjasotthonban.
• Achievable - Kivitelezés – ezt úgy tudjuk kivitelezni, hogy ezen a hétvégén tíz órakor megyünk.
• Relevant - Releváns – kapcsolódik az értékeinkhez, pontosan tudjuk, miért tesz nekünk jót.
• Time-bound - Meghatározott ideig – ezt március 9-én délelőtt 10 órakor fogjuk megtenni. Ha akkor nem tudjuk, akkor minden lelkiismeret-furdalás nélkül másik időpontban tesszük.

Egészséges altruizmus

Lehet valaki úgy is altruista, hogy közben nem áldozza fel magát, a saját testi, lelki és egzisztenciális jólétét. Ennek a bizonyítéka Enikő is. Hétköznap egy irodában dolgozik, de miután lejárt a munkaideje, kocsiba száll és odamegy, ahol bajba jutott kutyák vannak. Néha átutazza a fél országot, hogy magához vegyen egy kölyök vagy sérült kutyát. Minden erejével azon van, hogy elhozza azokról a helyekről szeretett négylábú barátait, ahol rettenetes körülmények között élnek és borzasztó bánásmódban élnek.

Közben folyamatosan harcol az ebtelepek és szaporítók ellen. Ha pedig épp nem hívják, akkor a saját kis telepén található kutyákról gondoskodik. Mindezt úgy, hogy családja van és nem áll még hétvégén sem. Rendszeresen posztol arról, hogy támogatásra lenne szüksége a kórházi költségekre vagy a kutyák ellátáshoz, mivel nyilvánvalóan nem bírja egyedül. Enikő látszólag sosem fárad el, sosem merül ki, de ez nem igaz. Olykor jön egy-egy poszt, amiben azt írja, annyi szörnyűséget látott az utóbbi időben, annyi veszteség érte, hogy nem bírja tovább és muszáj szünetre mennie.

Eltűnik egy kis időre, majd mikor feltöltötte a lelki akkumulátorait, megújult erővel visszatér, mert másképp ezt nem is lehetne bírni. Ismeri a határait és elfogadja őket. Hiszen, ha ő tönkremegy, ki segít a kutyáknak?