Van valami rendkívül mulatságos abban, amikor az emberek azt hiszik, hogy az életkor egyfajta szavatossági dátum - mikor lett valuta a fiatalság?
Anti-aging krémek és hashtag ok, boomer. Az üzenet egyértelmű: öregnek lenni valami, amit el kell kerülni. Nem számít, hogy ha szerencsénk van hosszú életet élni, akkor ezek a téves sztereotípiák mindannyiunknak ártanak majd. Igazi magyar szó még nincs is a jelenségre, amit „életkorral kapcsolatos megszégyenítésként” írunk körbe legtöbbször. Főbb jellemzői a negatív sztereotípiák, diszkrimináció, kísérő tünete pedig az idősödő generáció negatív önképe.
Az ageizmus definíciója egészen pontosan a negatív és téves sztereotípiákon alapuló diszkrimináció az idősebb emberekkel szemben. A legsajnálatosabb, hogy annyira beleágyazódott a kultúránkba, hogy gyakran észre sem vesszük. Már el sem gondolkozunk, hogy az anti-aging kozmetikai termékekre használt kifejezés mit is erősít bennünk. Még csak észre sem vesszük, amikor épp előítéletesen, megszégyenítően reagálunk, annyira megszokottá vált a fogyasztói társadalom fiatalság kultusza.
Mondjuk valaki az ötvenes éveiben jelentkezik egy meghirdetett jógaoktatói pozícióra egy stúdióhoz és amennyiben egyáltalán kap választ, akkor simán megmondják neki, hogy a stúdió a fiatalokat célozza be, dinamikus órákat szeretnénk tartani. Hiába van tapasztalata és eléggé dinamikus jógát is tart, meg sem nézik, hogyan oktat, és ha szeretnének is vele dolgozni, akkor is inkább indítson olyan órát, ami időseknek szól. Esélye a nulla felé konvergál.
És ugyanígy folytathatom a sort: „látom, sok éves tapasztalata van, de nem gondolja, hogy már túl idős ahhoz, hogy beilleszkedjen egy dinamikus csapatba?”, „te nem fogsz megbirkózni az új rendszerrel, túl bonyolult az idősebbeknek.” Vagy ott van az egészségügyi ellátásban is bevett protokoll és kommunikáció: „Az ön korában már nem érdemes ezt a kezelést megpróbálni. Jobb, ha pihen és élvezi az időt.” Vagy „a korosztályában ez a kezelés már túl kockázatos.”
Iványi Orsolya: Ilyen az ötvenéves női test tabuk nélkül - Az erős az új 50
Ugyanakkor a kreativitás, tehetség, a szellem nagyon is úgy tűnik, hogy nem hanyatlik. Csíkszentmihályi Mihály a Kreativitás, a flow és a felfedezés, avagy a találékonyság pszichológiája című könyvében is olvasható a sokak által elfelejtett tény, miszerint Verdi nyolcvanéves korában írta a Falstaffot, és ez sok szempontból az egyik legjobb operája, stílusában bizonyosan nagyon elüt minden azelőtt írt művétől.
Benjamin Franklin hetvenéves korában találta fel a bifokális lencsét, Frank Lloyd Wright építész kilencvenegy éves korában fejezte be egyik fő művét, a Guggenheim Múzeumot; Michelangelo hetvenöt évesen festette meg a vatikáni Paolina-kápolna freskóit, és 89 éves korában bekövetkezett haláláig dolgozott, az utolsó szobra a Rondanini Pietà befejezetlen maradt, Milánóban látható.
Egyfajta valuta lett a fiatalság
Van valami rendkívül mulatságos abban, amikor az emberek azt hiszik, hogy az életkor egyfajta szavatossági dátum. Mekkora kollektív mellébeszélés ez a szemlélet! Hiszen az élet csodái, ahogy például Robert De Niro is megmutatta A kezdő (The Intern) című vígjátékban, nem állnak meg egy bizonyos kor után. Sőt, néha a legjobb kalandok csak akkor kezdődnek igazán.
Hogy megértsük, milyen abszurd és mégis elgondolkodtató az ageizmus a modern társadalomban, érdemes felidézni Robert De Niro alakítását Ben Whittaker szerepében. De Niro egy hetvenes éveiben járó özvegy férfit alakít, aki újra munkába áll egy fiatalok vezette startupnál, miután rájön, hogy a nyugdíj nem az ő életstílusa. Az életkorából fakadó különbségek számtalan vicces és szívhez szóló pillanathoz vezetnek.
A film megmutatja, hogy az életkori különbségek gazdagíthatják a munkahelyi kapcsolatokat, és hogy az életkort nem szabad akadálynak tekinteni sem a karrier, sem a személyes kiteljesedés terén. A nők helyzete az ageism szempontjából még druvább. A csodásan kortalan Oscar-díjas színésznő, Helen Mirren elhíresült mondása:
Rohadtul felháborító, nevetséges, dühítő… végignéztük, ahogy James Bond egyre csak öregszik, a barátnői pedig csak fiatalabbak és fiatalabbak lesznek.
Az interneten már a húszas éveik elején járó embereket is „öregnek” nevezhetik, vagy megkérhetik őket, hogy „viselkedjenek a koruknak megfelelően”. A közösségi média platformjain egyértelműen a TikTok ennek a jelenségnek a csúcspontja, felhasználóinak hatvan százaléka ugyanis a Z generációhoz tartozik. Ha megnézed a negyven év feletti, főleg női vagy femme-megjelenésű profilok komment szekcióit, találkozhatsz olyan hozzászólásokkal, amelyek azt elemzik, hogy az adott személy „úgy néz-e ki, mint a kora”, vagy tanácsokat kérnek, hogyan lehet „ilyen elegánsan öregedni”.
Még a fiatalabb, akár influenszerek is gyakran kapnak megjegyzéseket, melyek a megjelenésüket a korukhoz viszonyítják, néhány felhasználó sokkolódva állapítja meg, hogy az adott videóban szereplő személy „még mindig fiatalnak néz ki” harminc éves kora ellenére. Az online térben terjedő ageizmus sokkal többrétegűbb, kifinomultabb eszközökkel ássa bele magát a lelkünkbe és hatol be mélyen a tudatunkba, úgy, hogy észre sem vesszük, csak a borzasztóan riasztó, és káros hatásait évekkel később majd.
A végtelen többlépcsős bőrápolási rutinokat bemutató videók, a „szent grállá” vált termékek állandó váltakozása, a baby botox használatáról szóló beszélgetések, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a közösségi média egy homogén szépségideált alakítson ki a nők és femme-megjelenésű emberek számára. Ennek az ideálnak pedig az egyik legmúlékonyabb emberi tulajdonság az alapja: a fiatalság. Most már egyre szélesebb körben terjed a félelem az öregedéstől a nők körében, beleértve a fiatalabb korosztályokat is.
Egy, az idén több mint 3000 amerikai nő bevonásával végzett felmérés szerint a résztvevők hetven százaléka rendszeresen használ anti-aging termékeket, beleértve a 18 és 26 év közötti Z generációs nők harminchét százalékát is. E trend közepette nem meglepő, hogy a szépségipar várhatóan 2027-re körülbelül 580 milliárd dollár értéket ér el, és az előrejelzés szerint 2022 és 2027 között évi hat százalékos növekedést fog mutatni.
Társadalmilag még mindig elfogadott az ageizmus
Amerikában a legtöbb munkahely ma már rendelkezik diverzitás, egyenlőség és befogadás (DEI) osztályokkal, amelyek olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a rasszizmus és a nemi előítéletek. De még itt is ritkán kerül a látókörbe az életkorral kapcsolatos előítélet. „Az ageizmus egy olyan különös izmus, amely sok szempontból még mindig társadalmilag elfogadott” – állítja Joann Montepare, PhD, a Lasell Egyetem RoseMary B. Fuss Központjának az öregedéssel és intergenerációs tanulmányokkal foglalkozó kutatási igazgatója, valamint az APA 20. divíziójának (Adult Development and Aging) korábbi elnöke.
Az öregkorról alkotott negatív kép nemcsak téves, hanem veszélyes is. „Az a narratíva, hogy az öregedés hanyatlás, az öregedés teher, mindenkit bánt: egyéneket, családokat, közösségeket és a társadalmat” – összegzi tapasztalatait Nancy Morrow-Howell PhD, a szociálpolitika professzora és gerontológiai szakértő a St. Louis-i Washington Egyetemen. „Néhány idős felnőttnek valóban szüksége van támogatásra, de többségük inkább adja azt” – tette hozzá.
„Fontos hozzájárulásokat tesznek a munkaerőpiachoz, beleértve a fizetett munkát, az önkéntes tevékenységeket és az ápolást. Ezek a társadalomhoz való hozzájárulások erőforrást jelentenek, nem luxust.” Szintén Csíkszentmihályi Mihály már említett könyvében olvasható egy pár évtizeddel ezelőtti interjú sorozat művészekkel, sikeres üzleti vállalkozókkal. Sokan állították, elsősorban az akkor hatvan- és hetvenéves megkérdezettek, hogy mentális képességeik az elmúlt évtizedek során változatlanok maradtak, vagy javultak.
Ezt a pozitív állításukat arra a meggyőződésükre alapozzák, hogy nagyobb tapasztalatuknak és jobb belátó képességüknek köszönhetően, gyorsabban és hatékonyabban valósítják meg a dolgokat. Robert Galvin, amerikai sikeres üzletember például - aki az interjú idején hetvenéves volt - arról számol be, hogy üzleti döntései pontosabbak és hatékonyabbak, mert a rengeteg tanulás folytán világosabban látja a nemzetközi kereskedelmet irányító erőket.
Természetesen megkérdezték a a leggyakoribb panaszokról is a kreatív alkotókat, művészeket, és a válaszuk egyértelműen az erő hanyatlása vagy a cselekvés lelassulása volt. Ravi Shankar nosztalgiával emlékezett arra, hogy még fiatalabb korában forgószélként rohant egyik helyről a másikra, a londoni vágómunkálatokról Indiába, egy film zenéjének felvételére, onnan repülővel egy koncertre Kaliforniába, pillanatnyi késlekedés nélkül; hetvennégy éves korában, inkább otthon marad, nem siet sehová, néhány tanítványára összpontosít, és megválogatja a fellépéseit.
Néhány tudós azt is említi, hogy lassabb és megfontoltabb lett. A fizikus Hans Bethe azt mondta, hogy nyolcvannyolc évesen több hibát vétett a számításaiban, habár emellett jobban oda is figyel az esetleges hibákra, mint korábban. Egy másik, a nyolcvanas éveiben járó fizikus, Heinz Maier Leibnitz úgy érezte, hogy noha tettvágya nőtt, ereje nem tart lépést vágyaival. A szociológus James Coleman felidézte, hogy szokása volt elutazni egy másik városba, ahol inkognitóban kivett egy hotelszobát, és mindössze néhány órás alvásokkal megszakítva éjjel-nappal dolgozott ez az életforma idősen távol állt tőle.
Stigma és sebezhetőség
Az életkorral kapcsolatos szégyen és stigma egy olyan dinamikus és önfenntartó folyamatot hozhat létre, amely fokozza a sebezhetőséget. Az idősebb felnőttek gyakran szembesülnek negatív sztereotípiákkal és diszkriminációval, amely megerősíti az életkorral járó hátrányokat és elszigeteli őket. Az ageizmus – vagyis az életkor miatti diszkrimináció – nem csak szociális, hanem pszichológiai és fizikai következményekkel is járhat, amelyek a szégyenérzetet és a sebezhetőséget erősítik.
A stigma, ami az idősebb generációkat gyakran sújtja, meggátolja őket abban, hogy teljes értékű tagjai maradjanak a társadalomnak. Ez a folyamat gyakran egy ördögi kört hoz létre: a diszkrimináció miatt az idősebb felnőttek elkerülhetik ezeket a szociális helyzeteket, de így tovább növelhetik az izolációt és fokozva a mentális és fizikai problémák kialakulásának esélyét.
Pedig a legnagyobb tanulság: a kor nem hátrány, hanem erő. Az élet tapasztalatai, akár a munka világában, akár a mindennapi kihívások során, sosem vesznek el. Ahogy De Niro karaktere is bebizonyítja, a legnagyobb erőforrásunk éppen az élettapasztalatunk, ami soha nem megy ki a divatból. Szóval, amikor legközelebb valaki azzal jön, hogy „túl öreg vagyok ehhez...”, jusson eszünkbe és, hogy De Niro-nak 70 évesen sem voltak határai. Mert az életkor csak egy szám, amit mi írunk – és ez az egyetlen forgatókönyv, ahol mindenki főszereplő.