A hanyatló elegancia nyomában: de mikor lett sikkes a slamposság?

Az általános etiketthez kapcsolódó szigorú öltözködési szokások jelentősen átalakultak, enyhültek, és ez nemcsak a hétköznapokra választott ruházatokban mutatkozik meg. Legjobb példa erre a divathetek soraiban impozáns estélyik helyett – jó esetben gondosan komponált, látványos kiegészítőkkel spékelt – utcai viseletekbe öltözött vendégek sorakozása.

A fiatalabb generáció először a szalagavatóján visel klasszikus, míves, szabászati ruhakölteményeket (legyen az női vagy férfi viselet), majd egészen az esküvőig (akár menyasszonyként, akár vendégként) fiókba teszi az eleganciát. Elvárható-e a kifogástalan megjelenés, amikor a prémium divatmárkák sem az előkelő, időtlen formavilágot helyezik fókuszba?

A streetwear térhódítása

Az első jelentős streetwear hullám a ’90-es évek hiphop és grunge korszakával együtt érkezett meg, amely cunamiként söpörte le a 20. század első felére jellemző polgári eleganciát a terítékről. A század közepén volt persze egy izgalmas átállás, ahogyan az ötvenes évekre jellemző idealizált női formákat hangsúlyozó viseletek (A-vonalú szoknyák, kalapok, rövid kesztyűk és vastag, csatos övek által kiemelt derékvonal) fellazultak.

A ’60-as években bekúsztak a rövid, egyenes szabású szoknyák, a ’70-es években a bő, mintás férfiingek és trapéznadrágok, amelynek extremitására a ’80-as évek hajmeresztő neontrendjei kontráztak. De a lezser grunge és hiphop korszak ellenére is finom vonalvezetésű all-white és all-black ruhákba bújt modellek vonultak végig a Louis Vuitton ready-to-wear kollekciójának bemutatóján.

A Dolce & Gabbana fűzővel és tüllel kombinált kompozíciókat prezentált, a ’90-es évek Chaneljében pedig ugyan már fel-felsejlett az új irányzat egy-két pikánsabb haskilátszós, miniszoknyás darab formájában, a szövetkosztümök továbbra is a termékpaletta részét képezték – így nem tudjuk önmagában ezt az időszakot gyanúsítani elegancia-ügyben.

A legújabb irányzatok

A 21. század első évtizede sok változást hozott divat-téren – egyre több figyelmet kaptak a márkajelzések, az edzőcipő trendek, farmeranyagok, tehát minden olyan részlet, amely a mai luxus streetwear márkák portfólióját jellemzi.

Amikor 2021-ben az LVMH, azaz a Moët Hennessy Louis Vuitton SE francia cégcsoport, amelyet a világ vezető luxusmárka-csoportjaként tartanak számon egy közel 16 milliárdos akvizíció során végérvényesen bekebelezte a világhírű Tiffany & Co. ékszervállalatot, a márka portfóliója radikális romlásnak indult.

Az arculatváltás során olyan váratlan kollaborációk születtek, mint a Supreme x Tiffany, amely a „fiatalabb generációt hivatott megszólítani”, akik „túl tradicionálisnak” ítélték az eredeti formavilágot.

Ugyan az ékszer-vállalattal nagyon is önazonosak a 925-ös Sterling ezüstből készült használati tárgyak, mégis elmorzsolunk egy (nem öröm)könnycseppet, amikor a kisbicskás kulcsokból, kulcstartóból és dögcédulából álló kollekciót a Jean Schlumberger francia ékszerész által komponált ékszer költemények mellé helyezzük. Míg ez a sorozat a Tiffany vadonatúj irányzatát képviselte, a Supreme együttműködés keretein belül létrejött ékszerek az elegancia végét jelképezték.

A Balenciaga divatházat 1972-ben alapítójával, Cristóbal Balenciaga-val együtt veszítettük el, és ugyan a brand az 1980-as években új életre kelt, maga az eredeti, divatról alkotott elgondolás és művészi hitvallás nem született újjá. Az 1930-as évektől kezdve időtlen eleganciát sugárzó, kesztyűkkel és kalapokkal kombinált feminin sziluettek sorakoztak a repertoárban, amelyeket valamelyest átemeltek az új tulajdonosok és tervezők által megálmodott ’80-as évek darabjaiba is.

Ugyan a divat ötven év alatt már önmagában, organikusan nagy utat tett meg, a 2010-es évek elejéig Nicolas Ghesquière vette át a kreatív igazgatói pozíciót. Az új vezető kortárs köntösben, de továbbörökítette az elegáns vonalvezetést, amelyet a soron következő tervező, Alexander Wang három éven keresztül – erősen reduktivista, stilizált, monokróm stílusban, de tagathatatlanul magas minőségben folytatott.

A hároméves együttműködés után, 2015-ben Demna Gvasalia grúz tervező vette át a stafétát, aki korántsem kedvezett az időtlen formavilágnak, sőt, egy teljesen új irányzatot képviselt. Megjelentek az extravagáns platformos klumpák, nyújtott orrú mule cipők és chunky, bohóc-fazonú Derbyk, a vibráló árnyalatokban pompázó oversized couture ruhadarabok, túlzó sziluettek és streetwear szettek, és maga a működés is megkérdőjelezhetővé, problémássá vált.

Kaotikus jövőkép

Valóban, a trendek tagadhatatlanul jönnek-mennek, az öltözködéssel kapcsolatos szokások tovább lazulnak, de vajon önazonos-e amikor egy Coco Chanel által alapított francia divatház hivalkodó logóval ellátott chunky sneakereket dob piacra, vagy kénytelenek vagyunk megértően fogadni az efféle változásokat, a 21. század őrületes, gyors és hivalkodó karakterének tudatában?

Vajon továbbra is Chanel a Chanel, Louis Vuitton a Louis Vuitton és Tiffany a Tiffany, akkor is, ha az aktuális kompozíciók nem az alapítók eredeti elgondolását példázzák?

Van-e értelme, sőt, egyáltalán lehetséges-e – megőrizni – ezeket a múltszázadi koncepciókat, és hűen kitartani Coco Chanel, Cristóbal Balenciaga vagy éppen Louis-Francois Alfred Cartier eleganciáról alkotott véleménye mellett? Visszatérnek-e valaha a klasszikus, időtlen, letisztult formák nemcsak a formális viseletekbe, hanem a hétköznapi ruhatárakba is?