Illusztrátorként kezdte, a divatfotózás legendája lett Steven Meisel
Mindenki ismeri, akit kicsit is érdekel a divat világa. Főként az olasz és az amerikai Vogue-nak fotózott címlapjairól vált híressé, de elképesztő mennyiségű kampányt, reklámot, albumborítót és divatanyagot örökített meg a lencséjén keresztül. Modellek álmodoznak a fotózásairól, sokan karrierjük csúcspontjának tartják a vele való munkát. Ő Steven Meisel, a divatfotográfia egyik legikonikusabb alakja.
„Értékes gyémánt a divat világában” - sokan így jellemzik Meiselt, ami nem csoda. Köztudott, hogy az amerikai Vogue főszerkesztője, Anna Wintour odáig van a munkájáért, az olasz Vogue címlapjait pedig az elmúlt két évtizedben csak ő fotózta. Csakúgy, mint a Prada kampányokat, amiket 2004 óta készít, de Madonna híres zenei albumának (Like a Virgin) borítóját is ő örökítette meg.
Olyan nagy modelleket fedezett fel és népszerűsített a világhírnévig fotósként, mint Linda Evangelista, Naomi Campbell, Isabeli Fontana, Natasha Poly, Natalia Vodianova, Coco Rocha és még sorolhatnánk. Ezek után könnyű azt mondani, hogy Steven Meisel nélkül nincs divatfotózás, de vajon hogyan vált a divatfotográfia legfőbb alakjává?
Üres háttér előtt is olyan fotókat lő, amit senki más nem tudna
Steven Meisel világéletében visszahúzódó, titokzatos személyiség volt. Világhírű munkái ellenére nem sokat szerepel a médiában, megválogatja kinek nyilatkozik, interjúkat pedig szinte soha nem vállal. Ezt a fajta tudatosságot a munkáiban is alkalmazza: az a gondos előkészítést igénylő perfekcionizmus, ahogyan dolgozik, nem tanulható. Konkrét elképzelései vannak a munkáit illetően: olyan víziókat használ, amikbe nem enged betekintést, munkái pedig talán pont ettől lesznek olyan zseniálisak.
Maga tervezi meg a fotózásai hangulatát, átnézi a fotózni kívánt ruhákat, beleszól a hajba és a sminkbe is – és azon kevés fotósok közé tartozik, akik szeretik is a divatot, nemcsak fotózzák azt. Ő maga választja ki a modelljeit, a helyszíneket pedig maga alakítja és rendezni be. Egy sor szupermodell felfedezéséhez járult hozzá (Linda Evangelista, Christy Turlington Naomi Campbell, Stella Tennant stb.). Pedig eleinte nem is divatfotósnak készült, hanem divatillusztrátornak tanult a londoni Parsons-ban.
„Ha egyszer elkezded gyűjteni, utána már nincs megállás” – a divatkönyvek nyomában, amik könnyen függővé teszik a rajongókat
A Women’s Wear Daily grafikusaként dolgozott, mikor egy véletlen folytán az Elite modellügynökséghez keveredett. Ott kezdett el először tesztfotókat készíteni a modellekről, melyek annyira jól sikerültek, hogy azonnal felfigyeltek a tehetségére és egyre több munkát bíztak rá. A szerencsés véletlenhez persze, az újfajta látásmódja is hozzájárult.
Karrierje kezdetén, a 80-as évek elején a naturalista, természetes ihletésű, beállítást és fényigazítást nem igazán igénylő képek uralták a divatvilágot. Meisel fotói viszont erősen stilizáltak, következetesek, színháziak, feketék-fehérek voltak, szóval nem volt nehéz megkülönböztetni őket a többi fényképész munkáitól. Teljesen monokróm, fakó háttér előtt lőtte a mesteri fotókat.
Olyan merész és drámai húzás volt ez a divatvilágban, amitől mindenki visszahőkölt: Meisel egyértelmű minőséget hozott a divatfotográfiába – ráadásul úgy, hogy ki sem kellett mozdulnia a stúdióból. Nem igényelt egzotikus tájakat, ötcsillagos szállodákat és puccos környezetet, fotói a maguk valójában biztosították a drámaiságot. Ez pedig azóta is így van: divatfotói háttereit szinte mindig elmosódva vagy halványítva látjuk, egyfajta negatív térként tüneti fel őket, annyira az egyénre és a ruhára akarja vetíteni a fókuszt.
(Rendkívül jól látszik ez a fotózási technikája az amerikai Vogue 1992-es októberi divatanyagában, ahol egy csodás francia kertben fotózta Linda Evangelistát és Kristen McMenamy-t. Hiába a csodás táj, szinte fel sem tűnik a modellek és a ruhák hátterében.) Kevesen tudják ezt megcsinálni, nemhiába érdemelte ki szakmai berkekben Meisel a mester címet.
Fontos társadalmi kérdések csodaszép ruhákkal
Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy munkái mögött mélység is van. A 032c Magazinnak adott interjúinak egyikében azt nyilatkozta, hogy nem szereti azokat a projekteket, ahol csak egy szép nőt vagy egy szép ruhát kell bemutatni. Szereti, ha a felvételeinek története, mondanivalója van, ha elgondolkoztatnak. „Azok a kedvenc fotózásaim, melyekkel átadhatok, üzenhetek valamit. A vitatható fotózások, az ellentmondásos felvételek a legjobbak, mert egy kicsit többet mondanak annál, hogy egy gyönyörű nő van egy gyönyörű ruhában. Persze, ezt is szeretem, de az a célom, hogy a fotóim mondjanak is valamit.”
Kitűnő példa erre a kiberteret (W Magazin, 2014 március) vagy a szexuális forradalmat bemutató sorozata (W Magazin, 2004 október), ahogyan egy elképzelt elmegyógyintézetet is megörökített már (Vogue Olaszország, 2007 július). Az ilyen és ehhez hasonló társadalmi kérdéseket feszegető fotósorozatok elkészítéséhez nagyon is jól ért Meisel, aki a rasszizmust, a homoszexualitást, a férfi balerinák életét, a női boxolókat, a családon belüli erőszakot, a függőségeket és a kulturális nárcizmust is bemutatta már a lencséin keresztül.
Sőt, ha már itt tartunk, az első androgün fotósorozatot is ő készítette 1992-ben, melynek közzétételét először még Anna Wintour is megtagadta. (Szerencsére később meggondolta magát, mert felismerte, hogy ez is egy nagy divattörténeti pillanat lesz). Fontos társadalmi témák ezeket, melyek még ma is nagy vihart kavarnának, nemhogy az előző évtizedekben.
Meisel kiemelkedő munkái közé tartozik még az olasz Vogue számára fotózott Makeover Madness nevű, hetvenoldalas anyag is (Vogue Olaszország, 2005 július), melynek fő témája a plasztikai sebészet volt – természetesen csupa szép ruhával, de gézes, bekötött kézzel, lábbal és fejjel illusztrálva. Kevesen tudják, de Meisel nevéhez fűződik az Yves Saint Laurent Opium parfüm nevének és teljes arculatának kitalációja is, ami megjelenésekor óriási botrányt váltott ki – csakúgy, mint az általa korábban fotózott széttárt lábas Calvin Klein sorozatok, melyeket viharos kritikákkal bíráltak a divatszakértők.
Merész, szexi és provokatív – negyven éve hódítanak a Calvin Klein fehérneműk
A szakma csúcsát jelenti a vele dolgozni
Linda Evangelistát is ő hozta vissza a divatéletbe két évvel ezelőtt, ’90-es évek egyik legnagyobb szupermodelljével több évtizede ismerik egymást. Nemcsak munkakapcsolat, hanem mély barátság is fűzi őket egymáshoz, ezért is került kiadásra közös fotóalbumuk, amiben közel kétszáz divatfotó található meg. Meisel a nagy topmodelleken kívül azonban még egy halom hírességet örökített meg lencséjén keresztül.
Fotózta Lana del Rey-t, Lady Gagát, Sofia Coppolát, Adele-t, Timothée Chalamet-t és Jane Fondát is címlapokra, Miley Cyrust a tavalyi Dolce & Gabbana kampányba, Léa Seydoux-t a Louis Vuitton x Yayoi Kusama kollekció plakátokra, Marion Cotillard színésznőt pedig a Chanel N°5 reklámokba.
Ezek mellett azonban Steven Meisel alkotásaival csak ritkán lehet találkozni: legutóbb a spanyolországi Alta Galériában állította ki néhány kiemelkedően jó 1993-as képét, most pedig várunk a következőre. Addig is érdemes megnézni a Linda Evangelista albumot, de az is elég, ha elsétálsz egy nemzetközi magazinstandhoz: igen nagy rá az esély, hogy látni fogod valamelyik címlapfotóját.
Legutóbb a 2025-ös tavaszi/nyári Prada, Fendi, Louis Vuitton és Dolce & Gabbana kampányt készítette, de az amerikai Vogue márciusi számába is ő örökítette meg Sabrina Carpentert pin-up girlként. Nem kérdés, hogy beírta magát a divattörténelembe, hiszen Meisel egy olyan újfajta megközelítést dolgozott ki a divatfotográfiában, amit azóta sem sikerült senkinek.
