„A fehér többség nem képes valódi elfogadásra” - Beszélgetés a Romani Design tervezőivel

Helena: Sok márka esetében mindig az az érzésem van, hogy kihagyják a roma közösséget. Az nagyon nincs rendjén, hogy ugyan használják a roma motívumkincseket, viszont nem tudnak az előítéletes gondolkodásmódjukon túllépni, hogy meg is jelöljék az eredeti forrást és visszaadjanak a közösségnek.

Krisztina: Adjatok tanácsot a többségi társadalomnak, hogyan lehet, hogyan érdemes közelebb jönni a roma kultúrához?

Erika: Felhasználói oldalról nem látom annyira problematikusnak, mint gyártói oldalról. A felhasználó – legyen bárki, roma, nem roma, szőke, barna, kék szemű, származzon bárhonnan, akár a világ másik részéről is – elmondja, hogy amit visel az cigány, roma motívumokat hordoz, elmeséli a történetet ami mögötte van, ami összekapcsolódik az ő saját sztorijával, akkor megmutatkozik az, hogy a divat képes összekapcsolni embereket, hiszen a divat, egy nagy nemzetközi nyelv.

Kérdés, ez a fajta multikulturális világ mennyire respektálja az eredeti forrást, mennyire valósul meg az eredeti tisztelete. Úgy érzem, a „multikulti” pont azért nem járt sikerrel, mert a kulturális kisajátítást kétszáz százalékra pörgették fel, és nem tisztelik a forrásokat, a minta- vagy motívumgazdákat, de úgy is mondhatnánk az eredeti stílusgazdákat. Mindezek tudatos használata nélkül csak egy nagy káosz jön létre, ahol már senki nem tudja, hogy ki kicsoda, mi, hova tartozik és honnan ered.

Pedig ha a szektor jól működne, akkor a kortárs divat képes lehet mindezt tiszteletben tartva mindenki számára etikus módon elérhetővé téve, megemelve, plusz hozzáadott értéket létrehozva, respektálva erősíteni a forrás, inspiráció mögötti eredeti közösséget.

Petra: Sokszor nem is nagyon tudjuk, hogy honnan jönnek a motívumok, mert a referenciák nincsenek említve, honnan tudhatnánk, hogy mondjuk ez a típusú virágminta honnan származik, mire utal, a forrás láthatatlansága miatt csak arra gondolunk, hogy ez csak egy virágminta a sok közül.

Erika: Fontos lenne, hogy megjelöljük a forrásokat, az inspiráció kiindulópontját. A divatszektor sajnos általában nem használ krediteket, nagy a káosz, az információhiány és ennek következtében hamis tartalmak, információk jönnek létre. Ezt könnyedén meg lehetne változtatni.

Eredeti szakmám szerint ötvös vagyok, és amikor alapanyagot vettem az ékszerkészítéshez, akkor mindig kaptam egy tanúsítványt, leírást, hogy az alapanyag, amit vettem, hány karátos arany, mekkora százalékban tartalmaz aranyat, ezüstöt, rezet, palládiumot, nikkelt, amelyektől függ az alapanyag karátszáma, színe, keménysége, hajlékonysága. Ezzel tudtam hitelesíteni az általam létrehozott tárgy minőségét. A méteráruk, textilek vásárlása esetén is ugyanerre számítottam volna, hogy odaadják a méteráru leírását, történetét, egy tanúsítványt, de ehelyett csak néztek rám, hogy mit is szeretnék, mert ilyen nem létezik ebben a szektorban.

Krisztina: Tehát a textileknél olyat várnál, hogy milyen összetételű az anyag és hogy a minta, alapanyag honnan származik?

Erika: Igen. Amikor létrehozok egy mintát, legutóbb a Romani Madonnát, akkor annak van egy története, amit el szeretnék mondani. Jó lenne, ha ezeket a történeteket, jellemzőket lehetne látni az alkotások, textilek mögött. Mindez ugyanolyan fontos, mint ahogy odaírjuk a fotós nevét az általa készített fotó mellé. A textilminták mellé miért nem lehet ugyanígy odaírni a történetet, alkotót, közösséget, aki létrehozta? Ennyire lenne szükség, és akkor rendben lenne a világ. Vajon miért olyan nehéz ez? Szomorú, hogy ez a fajta etikus attitűd elérhetetlennek tűnik a teljes szektorban, csak kevesek sajátja. Kötelezővé tenném.

Krisztina: Nők is vagytok, romák is vagytok, mennyire küzdelmes az önérvényesítés? Tudjuk, hogy pozitív a fogadtatása annak, amit létrehoztatok, de nagyon sok dolgot kell még megváltoztatnotok. Mennyire élitek meg küzdelmes harcként, és szerintetek meddig juttok?

Erika: Miután a mi életünk már iskolás korunktól kezdve erről szól, van a küzdésben gyakorlatunk. Nagy harcosként tekintek magunkra, de mindezt azért van, mert a családunkban ebbe nőttünk bele. Ezt csináljuk egész életünkben, mert cigány nőként, cigány emberként nincs is más választásunk. Vagy ezt csinálod, vagy elbújsz, vagy megpróbálsz kifehéredni. Mi olyan családból jöttünk, ahol a többi nem volt opció. Aki a kifehéredést választja, egy bukásra ítélt vállalkozást indít el. Fontos, hogy csak akkora kockázatot vállaljunk, amivel sikert érhetünk el.

Petra: Ráadásul ennek a többségi társadalom is vesztese lenne.

Erika: Michael Jacksonnak sem sikerült kifehéredni, pedig hófehérré változtatta magát. Nem egy fehér emberre gondolsz, mert ő egy fekete ember, hiába láttad a saját szemeddel, hogy hófehér a bőre. Tehát még neki sem sikerült! Ez egy olyan értelmetlen küzdelem, ami nem hozhat sikert. Garantált a bukás.

Helena: Megerősíteném azt, amit Erika mondd: ez egy téves út, hatalmas önbecsapás, mert a fehér többség nem képes a valódi elfogadásra. Azok a romák, akik a kifehéredés rögös útját választják, úgy gondolják, hogy létezik egy befogadó közeg, aki szerint, ha úgy fogok viselkedni, és úgy nézek ki ahogy elvárják, akkor befogadnak. Idekapcsolhatjuk a divat mobilizáló és uniformizáló hatását: a fast fashion-t a romák közül sokan eszközként használják, mert úgy gondolják, hogy a divat segítségével be tudnak illeszkedni a vágyott társadalmi közegbe.

Krisztina: Alapvetően a divatot, divatmárkákat használják erre, azokat, amiket a többségi társadalom visel. Azt gondolják, hogyha magukra aggatják ezeket a jeleket, jellegzetes darabokat, akkor ők is a többségi kultúra részeseivé válnak, és így próbálnak a saját identitásukat föladva beleolvadni egy olyan közegbe, ami nem is nyitott arra hogy ők beleolvadjanak.

Erika: Pontosan. Nem beszélhetünk egy rendszer szintű befogadó közegről. Ezt már nagyon korán felismertem. Generációk váltják egymást és továbbra is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek az emberek, ugyanaz jön szembe veled, hasonló sztereotípiákkal találkozol. Fel kell tenni a kérdést, hogy mi az, ami nem változik, ami nincs, ami hiányzik, mi is van itt tulajdonképpen?

Ott a nagy tévedés, hogy a roma emberek egy része elhiszi, hogy van egy általános, mindenre és mindenkire vonatkozó elfogadás a többségi társadalom részéről, és ennek az elfogadásnak a reményében lépnek a kifehéredés csapdákkal kikövezett útjára. Feladnak, elveszítenek sok mindent, kopogtatnak, hogy „hé, itt vagyok, immár fehéren!”, és akkor jönnek rá, hogy ez az ajtó végig csukva volt, és úgy is marad. Nem gondolnánk, de többségében még a roma művészek, alkotók, a roma értelmiség számára is. Bár ezt nehezen vallják be, de attól ez még igaz.

Petra: Fordítva is zárva vannak a kapuk? Láttam, hogy az előző kollekciótok inspirációját a csatkai búcsú adja, és felvetődött bennem, hogy szívesen elmennék. Vajon odamehetek?

Helena: Nagyon sokan lejárnak. Izgalmas és sokrétegű élményt nyújt Csatka. Azt kell mondjam, hogy Csatkán mindenki azt kapja amire szüksége van, ezt nagyon sokszor megéltük.

Erika: A szomszédos országokból is nagy családok, egész kolóniák érkeznek, sokan szeretik, mert Közép-Kelet-Európában ez az egyetlen olyan esemény, amikor nem csak magyarországi romák jönnek. Sokféle, különböző hagyományokat őrző roma találkozik itt egymással, akik örömmel és tisztelettel fogadnak bárkit. Mi szeretnénk az idén is ott lenni, örömmel megmutatunk mindent, és bemutatunk a közösségeink egy-két nagy családjának. A romák nagy közösségeire általában igaz, hogy nem kirekesztőek, de nem adják könnyen a bizalmukat, ami egy ekkora mértékben traumatizált közösséget tekintve érthető is.

Petra: Nagyon izgalmas hogy a Mária szobornak mindenki hoz új ruhát, és újra meg újra átöltöztetik.

Erika: Nagyon szép hagyomány! Jó, hogy most már elkezdték leltározni, gyűjteményezni a ruhákat, korábban sajnos ez nem történt meg. Sokáig beszéltünk róla, hogy kellene egy könyvben vezetni, hogy melyik ruha melyik roma családtól érkezett. A csatkai Szűz Anyácskának közel 300 öltözéke van, köztük egy Romani Design Ünnep ruha is. Az öltözék az Iparművészeti Múzeum állandó online gyűjteményének része, a Körforgásban: Romani Design kiállítás részeként jött létre 2021-ben.

Visszatérve a kifehéredés folyamatára: a romák tévesen azért áldoznak fel mindent, nyelvet, viseletet, szokásokat, mert úgy gondolják, hogy ez az ára az elfogadásuknak. De azzal, hogy feladják az identitásukat, nem jön létre valódi kapcsolódási pont, még rosszabb helyzetbe kerülnek, mert elvesztették azt, ami az övék volt, amitől volt tartásuk, amit becsülni lehetett, amit meg lehetett mutatni, mint kulturális identitást, kulturális értéket, ami erőssé tette őket és közösséget épített.

Ott állnak immár csupaszon, minden eltűnt és ki vannak szolgáltatva a fehér embernek. Immár teljesen mindegy, hogy milyen indokból, milyen társadalmi nyomásra tették mindezt, ez az ő választásuk is volt. Arról nem beszélve, hogy egy ilyen súlyos kulturális sokk milyen hatással van egy közösség öntudatára, a közösség tagjainak mentális egészségére.

Helena: Vegyük a mi esetünket! A többségi társadalom, ha azt látja, hogy valaki önazonos, mint ahogyan mi is, akkor képes meglátni benne az értéket, képes azt becsülni, tisztelni.

Erika: Mert az igazság hat, ez ilyen egyszerű! Az ember így van összerakva, van szimata arra, hogy mi a hazugság és mi az igazság, az eredetiség. Az emberek ki vannak éhezve a kulturális szépségekre.

Helena: Rácsodálkoznak és elismerik, hogy ez egy valóban más kultúra, ami izgalmas, színes, szenvedélyes és értékes, tele új, ismeretlen és nagyon is ismerős motívumokkal.

Erika: Az embereknek a fogyasztói társadalom kellős közepén, vagy reméljük éppen a vége felé sokkal nagyobb szükségük van az autentikus, valódi dolgokra. Látjuk, éljük, hogy a fogyasztói társadalom mennyire tönkretette az emberiséget, az emberi közösségeket szinte felégette, az emberi szubjektumot elidegenítette. A divatiparnak változnia kell, bár lehet, hogy ez most még ellentétes a divat működésének lényegével, de előbb vagy utóbb szembe kell mennie a mostani értelmetlen, a világunkat, környezetünket is tönkretevő, a túlfogyasztást generáló szemléletével. Nem a mennyiségre, hanem a minőségre kell helyeznie működésének alapjait.

Helena: Az, hogy egy társadalomnak milyen a gondolkodásmódja egy adott országban, arról sokat elárul, ahogyan öltözködnek az ott élő emberek. Legutóbb Olaszországban jártunk, imádtam, hogy annyira élénken, színesen, szabadon öltözködnek. Érzékelhető volt egyfajta kreativitás, bátorság és nyitottság, a színenergiák jótékony hatása. Mindez segíti egy másik kultúra, ember, öltözködési stílus elfogadását. Egy ilyen közegben mer mindenki az lenni, aki. Nálunk ez még nem működik sajnos, és ez abszolút megfigyelhető abból, ahogyan az emberek öltözködnek.

Petra: Elgondolkodtatott a kollekciótokban a szentképek és a családi portrék közös megjelenése. Honnan jött az ötlet, hogy ezt a nagyon speciális montázs-elvet használjátok?

Erika: Először a Gypsy Madonna motívumot alkottuk meg jó pár évvel ezelőtt, ami onnan indult, hogy kezdetek óta bizonyos üzeneteket szeretnénk kapcsolni az adott kollekcióhoz és az emberekhez eljuttatni. Ilyen például a „roma power woman”, a „my identity, my freedom” üzenetek. Nagyon fontos, hogy a saját narratívádat, a saját történetedet mondd el roma emberként, mert a kanonizált médiakép a romákról – az ahogyan ábrázolnak bennünket egy filmben, a híradóban, alkotásokban – nagyon sematikus és demagóg.

Évtizedek óta mindenki ugyanazt csinálja, ugyanazokhoz a modulokhoz nyúl. Rájöttem, hogy nem feltétlenül azért, mert rasszista, buta, lusta, vagy rossz szakember, hanem egyszerűen ez van kéznél, ez van felhangosítva. Nem arról van szó, hogy minden "fehér" ember rasszista, hanem nincs olyan polc, ahonnan kényelmesen leemelhetnének egy hiteles romaképet.

Krisztina: A média jelenleg inkább növeli a szakadékot, és a gyerekeink szeparáltan nőnek fel. Ezért lenne fontos a párbeszéd, hogy árnyaltabb legyen a reprezentációtok. Fontos, és biztosan tisztában vagytok azonban vele, hogy nem minden roma beszél úgy, nyilatkozik úgy, ahogy ti. Több hozzátok hasonló, szívesen beszélő, szereplő, a kultúráról őszintén megnyilatkozó cigányemberre lenne szükség, hogy a média másképp tudja megfogni a témát, mint ahogy eddig módjában állt. Több együttműködésre, közös alkotásra is szükség lenne.

Erika: Nagyon fontos lenne és bizony, igazán sokat segítene! Szoktam arról beszélni, hogy mennyire nagy a roma értelmiség, a roma szakemberek felelőssége. Jelenleg nem elérhető egy valódi romakép, aminek köze van a roma értelmiség közösségéhez is, annak minőségéhez, céljaihoz, vállalásaihoz, teljesítményéhez. Számomra nem elfogadható csupán a kormány, a politika, az ország, a többség hibáztatása. Ez egy közös ügy, ebben igenis van felelősségünk nekünk, roma értelmiségieknek is.

Állandóan dolgoznunk kell, változást kell generálnunk, hangoztatnunk kell a véleményünket, ki kell állnunk a közösségeinkért, a kommunikáció valamennyi formájában el kell mondanunk, hogy kik vagyunk, hogy milyenek vagyunk, hogy mit szeretnénk, hogy miről álmodunk, hogy a dalaink, meséink miről szólnak. Emlékeznünk kell erre, és emlékeztetnünk kell rá másokat is.

Helena: A roma értelmiség sokszor úgy beszél, ahogy a fehér ember azt hallani szeretné. Igazolni akarja azt, amit a fehér ember gondol, azért, hogy megfeleljen neki. Itt csúszik meg a dolog, és ezt sajnos sokszor észre sem veszik.

Erika: Vagy nagyon is tudják, hogy mit csinálnak. Sokan feláldozzák az identitásukat rövid távú céljaik érdekében, sokaknak nincs elegendő és megfelelő mozgástere, vannak, akiket ez a szélmalomharc kiéget és felőröl, és vannak azok a kevesek, csodálatos emberek, akik az egész életüket erre teszik fel. Nehéz kenyér ez. A probléma nagyon komplex, egységes és rendszerszintű változásokra lenne szükség egy valóban pozitív folyamat eléréséhez.

Ehhez mindenkinek együtt kellene dolgoznia, egy közös célért, közös értékek mentén. Természetesen mindezekkel együtt óriási a felelőssége valamennyi társadalmi és egyéni szereplőnek is a romák jelenlegi helyzetéért. Visszautalva a korábbi kérdésedre: mindig fontos volt számunkra, hogy kommunikáljunk, hogy az üzeneteinket eljutassuk az emberekhez a médián és a saját felületeinken keresztül. Többek között azt, hogy ha a tradíciókat követed roma nőként, az nem egyenlő a rabszolgasággal, a férjedtől való teljes függéssel.

Ez is egy nagyon erős sztereotípia, hogy minden cigány nőt meg kell menteni, mert „jaj, szegény szerencsétlen el van nyomva a családja meg a férje által”. Az, hogy tradicionális értékrendet, netán még konzervatív értékrendet is követsz, nem jelenti azt, hogy nem lehetsz emancipált roma nő. Választási lehetőségekre van szükség, a világ kinyitására és elérhetővé tételére.

Krisztina: Az emancipált fogalom alatt mit értesz?

Erika: Azt jelenti, hogy nem függ a férjétől anyagilag, azért van vele, mert szereti és mert összetartoznak. Van önálló egzisztenciája.

Helena: Édesanyánk egy jó példa erre! Neki volt először jogosítványa a családban a nők között. Ő egy modern gondolkodású nő, aki az öltözködésében is modern volt, a tradicionális viseletet garbóval és fejkendővel kombinálta, izgalmas hatást keltett.

Erika: Szüleink városban éltek és felvették a városi ritmust, stílust és ezt alakították úgy, hogy a tradícióiknak is megfeleljen. Befejezve a korábbi, fontos gondolatot: a roma nőnek a legmagasabb pozícióban való ábrázolása, a Romani Gypsy Madonna-motívum azért jött létre, mert meg akartuk mutatni azt a teremtő erőt, ami minden nőnek sajátja.

A legmagasabb, legértékesebb pozícióban szerettük volna ábrázolni a roma nőt. Ezért emeltük be a Romani Madonna minta- és ruhakollekciónk világába a saját családi történetünket meghatározó erős nőket: az anyai nagymamánkat, Kender Mámit, az édesanyánkat, illetve alkotói és testvéri szövetségünk kifejezéseként Helenát és jómagamat. Mindezt összegyúrtuk az Iparművészeti Múzeum csodálatos, általunk kiválasztott hat szakrális témájú műtárgyának egészével, részleteivel, kisebb-nagyobb elemeivel. Így alkottuk meg a saját dimenziónkat, a Romani Madonna Körforgásban- In Circulation kiállítás hat öltözékből álló kollekcióját és mintacsaládját.

Helena: A roma kultúrában az édesanyát nagyon tisztelik, szinte szentként tekintenek rá, mert összefogja a családot.

Erika: Ez hasonló ahhoz, ahogyan az olasz kultúrában megtaláljuk a „mamma"-kultuszt.

Krisztina: Van egy projektetek Berhidán, mesélnétek erről?

Erika: Kaptunk egy megtisztelő meghívást az Veszprem Balaton Európa Kulturális Főváros 2023 program keretében, hogy dolgozzunk ki egy közösségépítő programot Berhidán. Megszületett egy vízió, most pedig a gyakorlati kivitelezésen dolgozunk. Maga a település kicsiben olyan mint Magyarország. Ugyanazokkal a problémákkal találjuk magunkat szembe, hasonló helyzeteket látunk. Nagyon jó terep és lehetőség arra, hogy megpróbáljuk azt a fajta modellt megvalósítani, amit a Romani Design-nal is igyekszünk képviselni immár tizenkét esztendeje.

Egy valódi, élő közösségben vagyunk, ami számunkra is új terep, hiszen nem egy saját közegben, egy már létező kapcsolatokkal teli közösségben, a saját belső közösségünkben dolgozunk. Természetesen óriási előny a közös származás, a kulturális identitás, az emlékezet. Mindez segíti a bizalom felépítését, amelyből aztán lehetségessé válik a közösség tagjainak fejlesztése és a közösség építése.

Helena: A berhidai művelődési házban létrehoztunk egy nyitott kreatív alkotó műhelyt, amit folyamatosan alakítunk és fejlesztünk. Már áll egy varroda, egy kézműves alkotó tér is, mindez hamarosan kiegészül egy kis ötvös részleggel.

Erika: A lényeg az, hogy a közösséggel együtt lélegzünk: a fehér közösséggel, a roma közösséggel, az iskolával, az óvodával, a helyi művészemberekkel, szakemberekkel. A célunk az, hogy egy olyan edukációs, közösségépítő projektet működtessünk, ami egy pár év alatt önfenntartóvá válik. Nem szeretnénk ki- és fölhasználni a közösséget, a célunk az, hogy az átadott tudással önjáróvá váljanak.

Egy összművészeti kelléktárat használunk, és azt a kapcsolati tőkét, amivel a Romani Design rendelkezik. Bevonunk művészeket, alkotókat, értelmiségi barátokat. Hónapról - hónapra közös eseményekre készülünk: színházi előadást, divatbemutatót, táncfesztivált, közösségi gasztro-, szépség- és haute couture-napokat valósítunk meg. Együtt dolgozunk a helyi óvodával, aminek egy fantasztikus igazgató nénije van, a helyi cigány tanodával, ahol lelkes pedagógusok vannak, a helyi általános iskolával, ahol egy támogató igazgatót ismerhettünk meg. Szoros az együttműködésünk a berhidai művelődési ház lelkes igazgatónőjével is.

Petra: Milyen egyéb dolgokra készültök a közeljövőben?

Erika: Készülünk egy izraeli szakmai útra, aztán tavasszal Mexikóba. Spanyolország és Kolumbia is a tervek között szerepel. Dolgozunk egy viseletkutatási projekt elindításán. Az éppen most megjelent 2023-es tavasz-nyári Romani Red kollekciónk közösségi kampányait is elindítjuk.

Helena: Az idei évben alakult zenekarommal turnéra is készülünk, az állandó – főként saját dalokból álló – repertoár mellett gospeldalokat tervezünk világzenei és jazz stílusjegyekkel feldolgozni, saját magunkra formálni. Négy fantasztikus roma zenésszel dolgozom együtt, nagyon élvezzük a közös munkát!

Krisztina: Mely fogalmak fontosak nektek még a már említett szabadságon, emancipáción kívül?

Erika: Az önazonosság, a méltó romakép a médiában, a közbeszédben, az önreprezentáció. Egy kultúra, egy közösség valódi ismeretének hiányában minden jó szándék mellett is sematikus, sztereotip ábrázolások jönnek létre, nem beszélve az eleve rasszista, kirekesztő szándékkal létrejött tartalmakról.

A romák eddig ismert európai, hétszáz esztendős történelme során elmondható, hogy a fehér emberek által elkövetett bűnök sora nagy és súlyos, a cigányok üldöztetése szinte európai színrelépésükkel egyidejű. Kirekesztés, szegénység, kiszolgáltatottság, holocaust, erőszakos asszimiláció; mindezzel kellett szembenézniük közösségeinknek.

Krisztina: Nem felemeljük ezt a társadalmi réteget, hanem sokkal inkább még mélyebbre lökjük.

Erika: Ezzel szemben van az, hogy bizony nekünk, roma embereknek is van ebben felelősségük. Nem értek egyet azzal, hogy mindenről a fehér ember tehet. A mi kultúránkat, a mi identitásunkat nekünk kell őrizni, adaptálni a jelenbe, átadni a következő generációnak. A többség felelőssége a pozicionálás, az értékként kezelés, az elérhetőség biztosítása. A saját kultúránkat nekünk kell képviselni, akkor is, ha nem adottak az optimális körülmények.

Krisztina: Kérjetek két dolgot a többségi társadalomtól, akiket következetesen fehér embereknek hívtok. Mit kértek a kisebbségnek, akiket pedig felváltva hol romáknak, hol cigányoknak neveztek?

Helena: A nyitottság a legfontosabb, ha ez nincs, akkor nincs hol bejuttatni az információkat, az új, hiteles tartalmakat. Egymásért és magunkért való erősebb kiállásra és sokkal több felelősségvállalásra van szükség mindenki részéről, a társadalom valamennyi szereplőjétől.

Erika: Fontos lenne, hogy a roma közösség a művészeti szektorban is egyre több lehetőséget, elismerést, teret kapjon, az alkotók kapják meg a nekik járó krediteket, a kulturális kizsákmányolás helyett, a kulturális térnyerés érdekében.