Még mindig rasszista a divatipar?

A luxusdivat mindig is a kivételes odafigyelésről, a részletérzékenységről és az exkluzivitásról szólt. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen precíz és kifinomult közegben hogyan lehetséges az, hogy ízléstelen, kulturálisan kisajátító vagy egyenesen rasszista designok, tartalmak látnak napvilágot. Melyek voltak a közelmúlt legfelháborítóbb megnyilvánulásai ezen a téren, és mi hozhat változást a jövőre nézve? Mutatjuk!

Az elmúlt években a divatipar számos változáson ment keresztül, miközben próbálta áthidalni a diverzitás és inkluzivitás hiányából eredő szakadékokat. Annak ellenére, hogy ezek a törekvések hoztak fontos előrelépéseket, a rendszerszintű rasszizmus továbbra is jelen van a szektorban, különösen a nagymúltú divatházaknál és a fast fashion láncoknál.

A Gucci és a blackface

Több alkalommal marasztalták el luxus divatmárkákat azért, mert úgynevezett blackface-t, vagy arra utaló eszközöket alkalmaztak kampányaik során. Ez a kifejezés egy színpadi sminkelési gyakorlatra utal, amely során nem fekete emberek fekete vagy sötét sminket használnak az arcukon, hogy afro-amerikaiaknak, afrikaiaknak, vagy más sötét bőrszínű embereknek tűnjenek. E gyakorlat gyökerei a 19. századi Amerikába nyúlnak vissza, amikor a minstrel show-k népszerűek voltak.

Ezek a show-k általában gúnyolódtak a fekete emberek társadalmi helyzetén, kultúráján és tapasztalatain sztereotipikus, sértő karakterek bemutatásával. A blackface az idők során a rasszista sztereotípiák és előítéletek fenntartásának és terjesztésének eszköze, majd szimbóluma lett. A Black Lives Matter mozgalmak és a társadalmi tudatosság a divatiparban is kifejtik hatásukat, így megindult a blackface felszámolása, ugyanakkor vannak márkák, amelyek nem tanulnak a múlt és mások hibáiból.

Látványos példája ennek a Gucci 2019-es botránya. Az internet népe egy emberként kapott a fejéhez, amikor meglátták a divatház garbóját, ami backface-re emlékeztetett. A minden jóízlést nélkülöző darab ráadásul majdnem 900 dollárba került. A Gucci nem tehetett mást, mentette a menthetőt, és nyilvánosan bocsánatot kért.

Transzfóbia, body shaming, rasszizmus – egyetlen márkánál

Tommy Dorfman színész fotósként és kurátorként működött együtt a Ferragamo márkával a 2020-as „Viva Viva” kampányban, de mindössze három hónappal a divatóriással való együttműködés után a 13 Reasons Why sztárja rasszizmusra hivatkozva megszakította kapcsolatait a céggel.

Sőt, Instagramon azt is kifejtette, hogy az emberek, akik a Ferragamo márkát vezetik, rasszisták, transzfóbok és nem testpozitívan gondolkodnak, és az, hogy fekete és transz embereket is szerepeltetnek a kampányban, nem hiteles, mert nem valós elkötelezettség áll mögötte. Dorfman felidézett egy olyan esetet is, amikor nyíltan megkérdezték tőle, hogy a Photoshopban fehérre tudnának-e „színezni” egy fekete modellt.

Ez minden bizonnyal sokkoló lehetett számára, ahogyan az is, amikor közvetlenül neki szegeztek kirekesztő megjegyzéseket. Elmondása szerint ő minden alkalommal felhívta az illetékeseket, akik megígérték, hogy megváltoznak, tanultak az esetből, de ennek később semmi jelét nem mutatták. A Ferragamo soha nem reagált Dorfman állításaira, de egy Instagram-bejegyzést szentelt a rasszizmus felszámolásának a Black Lives Matter tiltakozások alatt.

The Great Show, avagy a Dolce & Gabbana kudarca

2018-ban a Dolce & Gabbana alatt is elkezdett forrósodni a talaj, miután a The Great Show névre keresztelt sanghaji divatbemutatójukat rasszista hirdetéssel népszerűsítették és sértő megjegyzéseket tettek a social médiában.

A videón egy ázsiai nő látható egy fényűző Dolce & Gabbana ruhában, aki pálcikával próbál pizzát, spagettit és cannolit enni. Kínai népzene szól a háttérben és egy mandarin nyelvű szöveget hallunk: „Üdvözöljük a Dolce & Gabbana Eating with Chopsticks című sorozatának első epizódjában” – mindez az NPR szerint szándékosan helytelenül, a kínai beszélőket gúnyoló kiejtéssel hangzik el. A férfihang azt magyarázza ezután, hogyan kell „rendesen” enni.

A divatház 24 órán belül eltávolította a videót a közösségimédia-platformokról, de a felháborodást már nem tudta elkerülni. A tervezők később videóban kértek bocsánatot, habár sokan nem tartották őszintének, hogy a jogosulatlan hozzáférésre fogták a sértő megjegyzéseket.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a divatháznak magyarázkodnia kellett. A 2016-ban piacra dobott, „Slave Sandal”-nak nevezett termékek mellett a melegek örökbefogadásával kapcsolatos lázító megjegyzéseik is kiverték a biztosítékot a közvéleményben.

Sajnos nem csak a fenti vállalatok keveredtek már rasszista botrányba kirekesztő hozzáállásuk miatt – a Balenciaga, a Dior, a Burberry, a Prada, de az olyan fast fashion óriások, mint a Zara vagy a H&M is bocsánatkérésre, illetve egyéb helyreállító tettekre kényszerült hasonló ügyek miatt. De miért fordulhatnak elő a mai napig ilyen esetek?

Lemaradásban van a divatipar?

Michele Sorice szociológus szerint az olasz divatházak blackface-ügye „a jóhiszeműség és a tudatlanság keverékéből” fakad. Megjegyezte, hogy az olasz társadalom még mindig nincs teljesen tisztában a faji alapú megkülönböztetés természetével. Sorice úgy gondolja, az említett márkáknak nincs tudomásuk arról, hogy ezek a képek olyan archetípusok, amelyeket a feketék ellenében alkalmaztak.

Szerinte a divatházak döntéshozói valójában nem kirekesztőek, csupán fogalmatlanok. Qing Wang, a Warwick Business School professzora hozzátette, korábban a luxusmárkák megúszhatták a hasonló „provokatív” és „különc” reklámokat, amelyek határfeszegetőek voltak, de ez az időszak elmúlt.

A szakértők úgy vélik, a nagynevű divatházak jelentős része egyfajta buborékban él. Nincsenek a vállalaton belül olyan tájékozott, nyitott szemléletmóddal bíró munkatársak, akik elejét vehetnék a rasszista botrányoknak. Nem beszélve arról, hogy a folyamatosan változó trendek és az egyre gyorsuló divatipar miatt kevesebb idő jut arra, hogy a termékeket és a kampányokat alaposan felülvizsgálják.

Érdekes ellentmondásra hívta fel a figyelmet Larry Chiagouris, a Pace Egyetem marketingprofesszora. Úgy nyilatkozott, hogy ugyan a divatvilág élen jár a szexuális normák kezelésében – a Gucci újradefiniálta a gendersemleges öltözködési kódokat Alessandro Michele vezetésével –, viszont lemaradt más iparágak mögött olyan társadalmi kérdések kezelésében, mint a faji tolerancia, a klímakrízisre való reflektálás vagy a nők helyzete.

Szerinte a divatiparnak fel kell zárkóznia ezeken a területeken. A környezeti rasszizmus is szintén egy összetett probléma a divatiparon belül és főként a fast fashion a táptalaja. E jelenség lényege, hogy a divatipar tevékenységei – mint például textilgyártás, -termelés és -hulladékkezelés – aránytalanul nagy terhet rónak bizonyos közösségekre, főként a fenti folyamatokban érintett alacsony jövedelmű és fejlődő országok lakóira.

Vannak pozitívnak tűnő kezdeményezések is, ugyanis egyes divatvállalatok igyekeznek lépéseket tenni a berkeiken belüli és kívüli rasszizmus felszámolásáért – a Gucci például kinevezett egy sokszínűségért és elfogadásért felelős igazgatót, illetve megígérték, hogy egy diverzív ösztöndíjprogramot indítanak a fiatal tehetségek felkutatására.

A Prada alapított egy sokszínűségre összpontosító tanácsot, amelyben Theaster Gates művész és Ava DuVernay filmrendező az elnök. Céljuk, hogy még több lehetőséget biztosítsanak a színesbőrű diákok számára és még sokszínűbbé tegyék a következő tervezői generációt. Hogy ezek hozhatnak-e valódi eredményeket, vagy inkább a woke-washingot erősítik, egyelőre nem egyértelmű.

A változás kulcsa

Természetesen a Gucci és a Prada mellett más divatvállalatok is kifejezték elkötelezettségüket a divaton belüli rasszizmus felszámolása mellett. Azonban ahhoz, hogy a divatipar még inkluzívabb és átláthatóbb legyen, több és nagyobb lépésre van szükség. Fontos, hogy a diverzitásnak nemcsak a kifutókon és a reklámkampányokban kell megjelennie, hanem az ellátási lánc minden szintjén.

Szükséges, hogy a márkák nyíltabban kommunikáljanak a velük kapcsolatban állók munkakörülményeivel kapcsolatban, hiszen a vásárlóknak joguk van tudni, hogy a termékek előállítása során etikusan jártak-e el munkavállalóikkal, tiszteletben tartották-e az emberi jogokat és a környezetet. Lényeges, hogy a divatipar szereplői velünk, vásárlókkal is együttműködjenek.

A fentebb említett jó gyakorlatokat a többi divatmárkának is alkalmaznia kellene. Példamutató lenne, ha a nagy múltú divatházak is indítanának oktatási és mentorprogramokat, hogy elősegíthessék a különböző hátterű emberek bevonását a munkafolyamatokba, továbbá a sokszínűséget fókuszba helyező divíziók létrehozása is segíthetne a helyzeten.

Jó lenne látni, hogy a márkák aktívabban részt vesznek a társadalmi ügyekről szóló párbeszédben és a változás aktív előmozdítói – nem(csak) a profit érdekében, hanem a hiteles elkötelezettség miatt. Ez magában foglalhatná például a rasszizmus, a nemi egyenlőtlenség és más társadalmi kérdések elleni fellépést támogató kezdeményezések felkarolását.

A divatiparon belüli rasszizmus mérséklése és felszámolása a még inkluzívabb és átláthatóbb divatipar irányába tett elmozdulás záloga, ami nem pusztán etikai kérdés, de hatással van a divatmárkák és a bolygónk jövőjére is.