előfizetésem
Hírlevél
A világ legsikeresebb női ékszertervezői a háttérben írtak történelmet
Az ékszerek férfidomináns világában számos nő emelkedett ki a tömegből az elmúlt egy évszázadban. Kifogástalan dizájnjaikkal felküzdötték magukat a ranglétrán és a legikonikusabb ékszerházak vezetői lett – tervezéseik pedig immár nemcsak a szép nyakékekről, hanem az időtlen történetmesélésről is szólnak. Következzenek most ők, az ékszeripar nagyjai.
A gyémántbiznisz a férfiak ipara, az azonban kétségtelen, hogy a nők azok, a legfőbb változásokat kezdeményezték és eszközölték az elmúlt száz évben az ékszerpiacon, a kezdetektől egészen a napjainkig. A nők azok, akik viselték, hordták, emiatt pedig igazán értették az ékszerek lényegét, ezért, ha szükség volt rá, mertek merészek, formabontóak és innovatívok lenni. Részben a világtörténelem alakulásának, részben pedig a női nem egyre erősödő függetlenségének és dominanciájának is köszönhető volt ez.
Azonban kétségtelen, hogy nők alapjában véve jobban tudják, mi is tesz naggyá egy női ékszert és milyen is az a kiegészítő, amire egy nő a legjobban vágyik. A következőkben olyan művészeket mutatunk be, akiket sokan nem is ismernek, de az ékszerművészet iránti elkötelezettségeik egyszerűen megkérdőjelezhetetlenek. Sikereik azonban mégsem ezen, sokkal inkább az újító bevezetéseiken és ötleteiken múltak, melyek példát állítanak fel a jelen és a jövő ékszergenerációi felé.
A múlt nagyjai a háttérben írtak ékszertörténelmet
A Cartier az egyik olyan előkelő ékszermárka, ami biztosan az eszünkbe jut, ha ékszerekre gondolunk. Louis-François Cartier alapította a semmiből, aki főként a királyi családok és az arisztokraták számára készített ékszereket, de leopárdot formáló nyakékek, gyűrűk és karkötők is megtalálhatóak voltak a kínálatában. Ez a mai napig is így van (még a parfümös üvegeken is megjelenik a nagyvad), azt azonban kevesen tudják, hogy a leopárd maga egy nő volt: Jeanne Toussaint.
„Diamonds Are a Girl's Best Friend” - Egy évszázad eljegyzési gyűrűkben
Már kiskorában is nagyon szerette a szép ékszereket, ezért amikor bekerült a párizsi elit közelébe és megismerkedett Louis Cartierrel, hamar munkát talált. Cartiert lenyűgözte a nő szép-és arányérzéke: olyan ékszereket rajzolgatott és rakott össze, melyeket korábban még a nagy múltú ékszermágnás sem látott. Gyakran képzelt el olyan háromdimenziós csodákat, amelyek figuratívak voltak: kedvenc állata a leopárd volt, sokak szerint olyan elegánsan és titokzatosan is viselkedett, mint a nagyvad, ezért az öröksége is így maradt fent a márkában.
Hasonló titokzatos történettel rendelkezik Renée Puissant is. Senki sem mondaná meg, kiknek a szerelemgyermeke, de ha említésre kerül, hogy szülei Alfred Van Cleef and Estelle Arpels voltak, akkor mindenkinek felcsillan a szeme. Renée felismerte, hogy az első világháborúban a frontvonalra távozó férfi katonák megüresedett munkahelyeit nem másnak, mint a nőknek kell átvenniük. A függetlenségüket pedig olyan módon kívánta támogatni, amire 20. század elején senki sem gondolt.
Bevezette a nem egyedi méretre, hanem a külön méretezés szerint készült ékszerek forgalmazását, valamint az is, hogy az év végi időszakokban engedményes áron kínálják az év során megmaradt darabokat. Ez amolyan marketingfogás is volt a részéről, habár ekkoriban még nem igazán volt ennek ilyen neve. Egyszerűen jó üzletasszonynak tartották, aki az ékszeriparban nem igazán a tervezéseivel, hanem az ésszerű, „pénzcsinálós” trükkjeivel hívta fel magára a figyelmet.
Van egy dizájn, ami azonban az ő ötlete volt: a minaudière, a kis estélyi ruhákhoz felvett aranyozott táska, amibe pont egy rúzs fér, meg egy kis szemhéjfesték, más nem. Az ötletét az ékszerház akkori tervezőjének (René Sim Lacaze) segítségével együtt valósította meg és olyan népszerű lett az arisztokrata hölgyek körében, hogy csakhamar átmásolták más ékszerházak is a dizájnját.
A nyomorból indult és közel kétszáz éves történelemre tekint vissza az uralkodóházak ékszereit megalkotó Cartier-ház
