Károly király koronázásán és Erőss Zsolt lábán is ott volt a magyar cipőmanufaktúra bakancsa

A természet hívószava

A Mauna manufaktúra Nagymaroson található, olyannyira közel a természethez, hogy a kapun kilépve egyből az erdőben találja magát az ember. „Állandó felhasználók vagyunk, télen-nyáron bakancsot hordunk. Nekünk az a kikapcsolódás, ha túrázunk, bringázunk, hegyet mászunk, nyáron a Dunán vagyunk. Ez inspirál bennünket.” - meséli Panni. Miután befejezte a főiskolát, tudta, hogy valami sajátot szeretne, vállalkozást indított az üzlettársával.

„Aztán hazaköltöztem Nagymarosra, mert hívott a természet. Rájöttem, hogy én túrázni szeretek, a hegyeket, a Dunát szeretem, és olyan lábbelit szeretnék készíteni, amelyeket én is hordok”. Ez az alapgondolat azóta is megvan, ahogy bejött az életébe a mászás, először teremben, aztán később sziklán is, elkezdtek mászócipőket is javítani. Alapvetően azt hinné az ember, hogy a túrázásban a bakancs nem éppen a legizgalmasabb adalék, de amilyen lelkesedéssel Panni mesél a lábbelikről, azonnal megváltozik a véleményem.

„A bakancsok mindig mesélnek, amikor évek után visszahoznak egy-egy bakancsot talpcserére, a gazdájuk elmeséli, mennyi helyen jártak, miket csináltak ebben a cipőben. Szeretnek mesélni a jó dolgaikról” – mondja.

Simogatással készül

A világunk ma a tömeggyártásra rendezkedett be, ritka már az, ami személyre szabva készül, ahol nem a minél gyorsabban, minél többet elv érvényesül, és ahol a vásárló is hozzászólhat, milyen legyen a termék. „Abból adódóan, hogy kicsik vagyunk, képesek vagyunk folyamatosan reagálni a minket érő változásokra. Nálunk ha valaki bejön valamilyen megoldhatatlannak tűnő problémával, mi a legtöbb esetben megoldjuk, mert lábra készült modellekkel dolgozunk.

Ha valakinek van bütyke, egyik lába nagyobb mint a másik, vagy rövidebb, abban mi tudunk segíteni. Ez egy szeretetteljes odafigyelés, igyekszem megérteni, hogy kinek mire van igénye, és azt csinálni”.

A Maunánál folyamatos a tanulás

Ez az odafigyelés a nagyipari termelésbe nem fér bele, ez azonban nem jelenti azt, hogy a tömeggyártott bakancsokból ne lehetne tanulni. „Volt alapismeretem a cipőgyártásról, de a bakancsgyártás az nagyon speciális. Másképp használjuk az anyagokat, más anyagokat használunk. Úgy kezdtem el, hogy egyszerűen szétszedtem olyan gyártók bakancsait, akikre felnéztem, hogy jó minőséget csinálnak. Szétbontottam részeire, megpróbáltam megérteni, hogyan lehet jól kiszerkeszteni.

Nagyon sokat lehet tanulni a javításokból is, látjuk más hol hibázik, és azt is, hogy mi a jó” – Panniék műhelyébe lehet vinni más gyártók túrabakancsait is, így ha látják hogy egy gyártó több bakancsánál is jelentkezik olyan probléma, hogy például kiszakad a hátsó sarokbélése, akkor tudják, hogy nekik érdemes oda egy plusz bőrt belevarrni.

Milyen a jó bakancs?

Alapvetés, hogy kényelmes legyen egy cipő, de egy jó bakancs ennél többet tud. Arról kérdezem Pannit, hogy mi az, amitől ezen felül jó lesz egy lábbeli. „A legfontosabb üzenet a kényelem, de ugyanennyire fontos, hogy a talpa jó minőségű legyen, ne csússzon, ne ázzon be. Nyáron ne legyen túl meleg, télen ne legyen túl hideg, és sokféle bakancsot készítünk és készítenek mások is, így az is fontos kérdés, hogy milyen felhasználásra szánjuk.” –éppen ezért azzal kezdődik náluk a vásárlás, hogy beszélgetnek a vásárlóval arról, milyen kalandokra készül.

„Nagyon népszerű hála istennek a Kék Túra, de oda felesleges nagy, nehéz bakancsot cipelni, elég a könnyebb. De ha már feljebb mész a Tátra sziklásabb részeire vagy az Alpokba, oda már erősebb bakancs kell, ha hóhatár fölé készülsz, akkor még keményebb, erősebb bakancs szükséges” – tart gyorstalpalót Panni, és megjegyzi, hogy nagyon fontos az ápolás is.

A munka nem mentes kihívásoktól

Ez az emberközeli hozzáállás egészen biztosan hozzátesz a Mauna sikeréhez, a manufaktúra jelleg azért hordoz magában kihívásokat is. Például az alapanyagok beszerzésében, hiszen rendelési volumenben nem veszik fel a versenyt a nagy gyártókkal. Évekkel ezelőtt pedig éppen egy beszállító hibás termékei miatt kellett teljesen újrakezdeni az egészet. Sokan ilyenkor valami teljesen másba fognának, Panni viszont – hogy stílszerűek legyünk – maradt a kaptafánál.

„Kártalanítottuk azokat a vevőket, akiket akaratunkon kívül megkárosítottunk, ennek egy része pénzbeli volt, részben pedig új lábbelit kellett csinálni. És ha már nekik megcsináltuk, akkor gondoltuk, hogy újrakezdjük az egészet”. Egyelőre nem gondolkoznak tömeggyártásban, jelenleg a bővülés azt jelenti, hogy mászócipőket is javítanak, de manufaktúra maradnak. „Ami most nekem nagy öröm, hogy a gyerekeim érdeklődnek, úgy tűnik, lesz kinek átadnom a stafétát.

Ha már együtt visszük tovább, akkor persze az ő akaratuk is érvényesülni fog, ha csak a saját nevemben beszélek, akkor elmondhatom, hogy manufaktúra marad. Ez az a forma, aminek köszönhetően rugalmasan és odafigyeléssel tudjuk készíteni a cipőket. Minden darabot addig tudunk szeretgetni, amíg úgy nem érezzük, hogy tökéletes”. A világ folyamatosan megújul, jönnek az új típusú technológiák és anyagok, izgalmas kérdés, hogy ez a bakancsok világában mennyire van jelen.

„Hagyománytisztelő ember vagyok, nagyon szeretem a bőrt, mint természetes anyagot. Nagyon szeretek vele dolgozni, a bőr ráadásul színében, kidolgozásában folyamatosan megújul. Ugyanakkor nagyon sokan nem csak étkezésben, de viseletben sem szeretnének állati eredetűt hordani, és én ezt nagyon tiszteletben tartom, ezért kísérletezünk azon, milyen anyagot lehet felhasználni bőr helyett, ami ugyanolyan időtálló, és jól használható mint a bőr”.

A siker mértékegysége az öröm

Mikor arról kérdezem, hogy mi jelenti számukra a sikert, nem az eladási mutatók kerültek szóba, Panni számára sokkal inkább az az öröm, ha időtálló terméket kapnak a vásárlók. Vagy ha látja túra közben az emberek lábán, vagy hogy a 2001-es Milleniumi Expedíciónak az alaptáborig ők biztosították a bakancsokat, és abban benne volt Nedeczky Júlia, Mécs László, Erőss Zsolt, akinek később is sok bakancsot készítettek.

Siker az, hogy a gyerekeit érdekli a munkája, és látják, hogy mennyi örömét leli benne Panni, és siker az, amikor felhívják, hogy az angol uralkodó koronázására az ő bakancsát vinnék ajándékba. „Egyik reggel felhívtak a Külügyminisztériumból, hogy van-e lehetőség arra, hogy az általunk készített bakancsot vigyék ki III. Károly koronázási ceremóniájára. Őszintén szólva elsőre azt hittem, hogy valamelyik barátomnak vidám reggele van, aztán megjött a hivatalos email és elkezdődött az egyeztetés” – nyilván más ez a folyamat, mint mikor valaki besétál, hogy szeretne egy cipőt.

„Minden nagyon titkos, a lábméretük is, titkos úton érkezett, és diszkréten kellett kezelnünk, elkezdtünk képeket nézegetni, hogy kitaláljuk, vajon széles vagy nem széles a lábfejük” - válaszolja Panni arra a kérdésemre, hogyan lehet személyre szabni egy ilyen ajándékot, és ilyenkor van-e lehetőség arra, hogy a király vagy királyné esetleges bütykét is beletervezzék a gyártásba.

Fia gravírozta a címereket a bakancsba, és úgy gondolják, hogy mivel a király és a királyné is szereti a természetet, sokat túráznak, így nagy eséllyel ez az ajándék nem a raktárba került. Azóta pedig egyre többen szeretnének maguknak hasonlóan gravírozott bakancsot.