„Ha az ember valamit igazán szeretne, néha az utolsó másodpercben küldi a megoldást az univerzum”- két csődközeli állapot után most nyitotta meg új üzletét Triesztben a Lollipop Factory
A Budapesten huszonegy éve jelen lévő Lollipop Factory úttörőnek számít a hazai slow fashion piacon, miközben sokáig inkubátorként is működött a hazai képzőművészek számára. Az egyedi, megfizethető kortárs termékeiről ismert designerbolt tulajdonosa, gondolt egy merészet és megnyitotta első külföldi üzletét a magyarok körében is egyre népszerűbb kikötővárosban, Triesztben.
A Lollipop Factory sikerének titkáról, az olasz nyitásról, jövőbeni tervekről a brand tulajdonosával, Bezzeg Alberttel és a trieszti üzlet vezetőjével, Porpáczy Anettel beszélgettünk.
A Lollipop Factory viszonylag korán, a turizmus bedurranása előtt érkezett a buli negyed kellős közepébe. Azok közé a szerencsés showroomok közé tartozik, akik fennmaradtak, bővülni tudtak. Albert szerint ez leginkább a kitartásuknak, a lépcsőről-lépcsőre való fokozatos építkezésnek tudható be.
Mint egy hullámvasút
„Voltak nadrágszíj behúzós időszakok. Kétszer mentünk tönkre, de valahogy mindig kitudtunk lábalni belőle. Ha az ember valamit igazán szeretne, van hogy az utolsó másodpercben küldi a megoldást az univerzum” - mondja a magyar márka tulajdonosa, aki úgy véli, jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint; a lélektani határon belül tartott árak, valamint a DIY megoldások is közrejátszottak a sikerben.
Arról, hogy mi alapján kerül be valaki a Lollipop szelekciójába Albert elmondja, hogy egy darabig követték a friss diplomásokat és az autodidakta designereket, de az utóbbi nyolc-tíz évre inkább az volt a jellemző, hogy az alkotók keresik őket. Minimális kurálást végeznek, de inkább zsigerből érzik, ha egy árú előremutató, formabontó. Összetett, hogy mi miatt tesznek próbát az alkotókkal.
„Van úgy, hogy aki kijön a MOME-ről, már művésznek érzi magát, picit túldimenzionálja önmagát és a portékáit. Talán beleteszik a hallgatók fejébe ezeket az extra értékeket, hogy nem lehet pénztárcabarátnak lenni(?)„ – találgat Albert, aki szerinte már nem is feltétlenül kell rákeresni a tervezőkre, tálcán kínálja őket a közösségi oldalak algoritmusa.
Kik állnak a lencse túloldalán? – A divatfotográfia legkiemelkedőbb alakjai
A Lollipop esetében nincsenek zöld előírások, inkább egyfajta zöld életérzés lengi körül a klasszikus tervezői munkát. Albert szerint a fiatalok vevők a fenntartható ideológiákra, de ők már akkor foglalkoztak az upcycling, recycling termékekkel, amikor ezek a fogalmak még nem voltak benne a köztudatban. Az elsők között voltak, akik szabási hulladékból készült táskákba csomagoltak nylon és papírszatyor helyett.
Nem csak a magyarok számára kulthely
A magyar törzsvásárlói réteg a Lollipop Club idején alakult ki, mikor Albert Dj Killbert és Halberr9000 néven szórakoztatta a közönséget. A külföldiek leginkább a turisztikai könyvek, lapok alternatív ajánlóiból ismerhetik az üzletet. „Alapvetően organikus az egész. Kifejezetten marketingre egy kezemen megtudom számolni, hogy hányszor költöttünk. Szájról szájra, tagről-tagre terjed a bolt híre. Mindig van valami klikk, aki ajánl minket” – mondja Albert, és hozzáteszi, hogy nagyon sok filmes, például a Marvel produkcióba vásárolt tőlük ruhákat.
De előfordult, hogy egy disztópikus filmhez velük „törették be” nemcsak a Lollipopban, de a Zarában és a Cos-ban vásárolt ruhákat is. „Nem hinném, hogy a hírességek vitték volna a mi hírünket.
Inkább egy nagyon lassú építkezés folyománya, hogy bátran ajánlanak minket egy sztárnak, mint érdekesség.
Mi nem a luxus, high fashion kategóriába tartozunk, inkább csak úgy bejönnek, mint egy nyalánkság a színes budapesti felhozatalból. Több külföldi színész volt, akiket én nem is ismertem” – magyarázza a tulajdonos.
Trieszt vonzereje
A nemzetközi terjeszkedés kapcsán Béccsel szemezgettek a legtöbbet. Adta is magát a helyzet, mivel Albert ért németül, magyar és osztrák ismerősei is vannak a városban. De nem érezte benne a kraftot. Akarva-akaratlanul is elkezdte összehasonlítgatni a két várost és arra az álláspontra jutott, hogy ha életszínvonal terén nem is, de öltözködés szempontjából Budapest erősebb, mint Bécs.
„Triesztben tavaly augusztusban voltam először. Azon túl, hogy ott a tenger, az fogott meg benne, hogy kiérződött ez az utópisztikus multikulti. Egyszerre hallottam lengyel, szlovén, szerb, horvát, német és magyar hangokat. Az osztrákok közül is a jobb fejek járnak át. Tetszett ez a klasszikus homokos, pálmafa-mentes, „lebetonozott balatoni” tengerpart.
Érződik benne a jó értelemben vett kelet-európaiság vagy, hogy egykor a Monarchia része volt. Nem életidegen, nem kellett beleszokni, egyből otthonosnak véltem”– mondja Albert, aki régi barátján, a Triesztben élő Anetten keresztül ismerte meg a közel kétszázezer lakosú várost.
„Albert húsz éve van a magyar piacon, a Lollipop az az ő brandje, az üzletet és az egész koncepciót ő találta ki. Ez az ő sztorija, ami most, itt folytatódik velünk együtt” - fűzi hozzá az új, százhúsz négyzetméteres, kétszintes üzlet vezetője, aki állítja, Triesztbe más, Olaszországban élő magyarok is úgy érkeznek, mintha hazamennének.
Mások szerint épp az a baj a vele, hogy nem olyan, mint a többi olasz város.
A trieszti Lollipop-ot július végén, magyar áruval nyitották, mikor a szabadságolások miatt szinte csak turisták voltak a városban. Ennek ellenére, már most vannak trieszti dolgok is az üzletben, rájuk találtak az Instagramon. „Itt vagyunk a város közepén, észre vesznek minket. Nyitottak vagyunk a lokális kultúra, művészek felé. Ugyanaz a sztori működik itt is, mint ami Budapesten. Pont olyan emberek találtak meg minket, akik a slow fashion vonalon működnek, kézműves vagy újrafelhasznált termékeket csinálnak”- meséli Anett.
Ilyen például az a helyi tervezővel való együttműködés, aminek keretében az összetört, begyűjtött esernyők anyagát felhasználva készítenek designer viharkalapokat, táskákat, esőkabátokat.
Esernyőgyűjtő pont lettünk, Trieszt a törött esernyők Mekkája. Szuper, hogy csatlakozhattunk ehhez a kezdeményezéshez.
A Lollipop Factory a kezdetek óta teret adott a szárnyaikat bontogató, iskolából frissen kikerült képzőművészeknek. Ugródeszka tudtak lenni számukra. „Az utóbbi években elmaradoztak a budapesti kiállítás megnyitók. Úgy éreztem körbe ért a kör, miközben kinőtte magát egy új képzőművész generáció is”– mondja a Albert. Hozzáteszi, hogy ez a műfaj Triesztben teljesen releváns, hiszen a legelejétől abban gondolkodtak, hogy eleinte magyar, majd Triesztben élő művészek is helyet kapjanak az üzletben.
A visszajelzések alapján ilyen bolt nincsen Triesztben, a helyiek olykor nem is tudják hova tenni, de nagyon érdeklődőek, az idősebb generáció tagjai is.
„Az iskolai évnyitós megbeszélésen mondták a szülőtársak, hogy látták a boltot, örültek az újdonságnak. A lányom óvónénije az idősebb korosztályhoz tartozik, de gratulált és örült, hogy lát valami újszerűt” – meséli Anett, aki úgy látja, a magyarok már találkozási pontként használják az üzletet, ami talán a jövőben egy kreatív-kulturális térré is kinőheti magát ebben a nyitott társadalmi olvasztótégelyben.