Hollywoodi cipőkalandok: a filmvászon legkáprázatosabb topánkái

Carrie Bradshaw Mr. Bignél és a Vogue-nál csak a cipőit szereti jobban
Carrie Bradshaw Mr. Bignél és a Vogue-nál csak a cipőit szereti jobban
Fotó: James Devaney/Getty Images

Hollywoodban nem érhet annál nagyobb dicséret egy mozifilmes stylistot, mint amikor az általa választott kiegészítő teszi – túlzás nélkül – ikonikussá az adott produkciót, és persze meg kell emlékeznünk azokról a filmtörténeti remekművekről is, amelyben a cipő lényeges szerepet tölt be a cselekményben.

Az olvasók már jól ismerhetik a filmtörténet legemlékezetesebb divatpillanatait, akárcsak a filmvásznon felbukkanó eljegyzési gyűrűk csiszolási vagy éppen foglalási megoldásait. Mivel érintettük a ruhákat, ékszereket, nem feledkezhetünk meg az egyik elengedhetetlen komponensről, amely egy öltözék kapcsán felmerülhet: a cipő, ó, a cipő!

glamour plusz ikon Íme a filmtörténelem legikonikusabb eljegyzési gyűrűi

Íme a filmtörténelem legikonikusabb eljegyzési gyűrűi

Szex és New York: A teljes életmű

Talán bocsánatos bűn, de nem göngyölíthetjük fel a Szex és New York legfrenetikusabb cipőpillanatait, ugyanis a sorozat 1998-as indulásától kezdve egészen a második film megjelenéséig, azaz 2008-ig több száz szemcsillantó divatkiegészítő bukkant fel a képernyőn, darabokra törve a divatrajongó nézők szíveit.

A Szex és New York c. sorozatnál talán csak Carrie Bradshaw cipői híresebbek, főleg ez a Manolo Blahnik darab
Fotó: Courtesy of Manolo Blahnik

Az említett szívek valószínűleg nagyot dobbantak a pihe-puha lila prémmel megspékelt ezüst Dolce & Gabbana tipegőre, és még hevesebben vertek, amikor megpillantották Carrie fodros, rózsaszín Louboutin szandálját, amelytől fájdalmasabb és könnyesebb búcsút vettünk a „Viszlát, New York” című epizódban, mint magától, az epizód során elbúcsúztatott Mr. Bigtől.

Manolo Blahnik Hangisi 105 Royal Blue modellje ma is igen keresett darab
Fotó: Courtesy of Manolo Blahnik

És talán elcsépelt az eljegyzési gyűrűkről szóló válogatás és Sarah Jessica Parker cipőmárka bemutatója után harmadjára is említést tenni a királykék Manolo Blahnik-ról, de olyan nagy hatást ért el az ominózus filmkocka a nézők körében, hogy a film sugárzása óta minden bizonnyal többszázszor annyi Hangisi 105 Royal Blue modellt adtak el a márkánál, mint azt eredetileg tervezték (vagy álmukban remélték).

Barbie

A Barbie-t, avagy a 2023-as év – és bátran kijelenthetjük, hogy a filmtörténet – egyik legkiemelkedőbb látványvilágú produkcióját méltán jelölték a legjobb jelmeztervezésért járó Oscar-díjra 2024-ben.

Ugyan az említett Oscar-díjat nem nyerhette meg, a mi szívünket azonban annál inkább, különös tekintettel a pompomos, kristályos rózsaszín magassarkú papucsra.

glamour plusz ikon Mentorok a sötétkamrában: magyar fotográfusnők a XX. században

Mentorok a sötétkamrában: magyar fotográfusnők a XX. században

Az UK Cypriot által gyártott, Baby pink árnyalatú MARGOT modell debütálása kétségkívül a mozifilm egyik csúcspontja, ugyanis Margot Robbie olyan bravúros módszerrel lép ki az említett cipellőből, hogy ember legyen a talpán – a szó szoros értelmében –, aki képes rekreálni a mozdulatot.

A film bemutatója után nem csak a tűsarkú papucs, de a Barbie stílusú pedikűr is divatba jött
Fotó: Courtesy of GINA

A filmben felbukkanó lábbelik a Mattel eredeti Barbie cipőit idézik meg: egy klasszikus cowboy csizma, nyitott orrú mule szandálok, valamint fehér, fekete, rózsaszín és rosegold árnyalatokban pompázó pumps magassarkúk, amelyek könnyedén feléleszthetik a bennünk szunnyadó gyermeket.

Óz, a csodák csodája

Bár L. Frank Baum és Noel Langley „Oz, a nagy varázsló” című eredeti kötetében ezüst topánkaként szerepelnek Dorothy cipellői, nem tudunk haragudni a filmklasszikus rendezőjére, Victor Flemingre, amiért egy pár flitteres, masnis, rubinpiros magassarkúra cserélte azokat. (És természetesen a gonosz Nyugati Boszorkányt is teljes mértékben megértjük, amiért meg akarta kaparintani az említett varázslábbelit.)

A Judy Garland által viselt rubinvörös cipő 1939-ből
Fotó: Northfoto

Elvégre melyik kislány ne álmodozott volna egy pár rubincipellőről, amelynek sarkait összekoppintva másodpercek alatt hazatérhet, bármerre is jár?

A filmben látott kiegészítőt a mai napig kiállítási tárgyként őrzik a Smithsonian Intézetben – a cipő teljes rekonstrukciójára 300,000 dollár összegű támogatást gyűjtöttek össze a Kickstarter platformján keresztül.

Hamupipőke

Bármennyi filmadaptáció született az 1950-es animációs Disney filmből, Hamupipőke üvegcipellői kizárólag az eredeti verzióban érték el a kívánt hatást. Bizton állítjuk, hogy a kígyózó sorokban várakozó hölgyek nem a herceg kegyeit kívánták elnyerni, hanem birtokolni akarták a káprázatos lábbelit – akár fél párként is.

glamour plusz ikon Önkifejezésnek indult, mára a Gucci Beauty is felfigyelt Magyar Eszterre és a Makeupbrutalism-re

Önkifejezésnek indult, mára a Gucci Beauty is felfigyelt Magyar Eszterre és a Makeupbrutalism-re

Sem a 2015-ös Kenneth Branagh-féle mozifilm, sem a 2021-es próbálkozás nem váltotta valóra üvegcipellős elképzeléseinket: míg előbbi a varázskiegészítőt sokkal inkább egy plexiből fröccsöntött, rendkívül kényelmetlen, merev objektként ábrázolja, a későbbi, Camila Cabello által viselt topánka sem tükrözi a cipő mágikus mivoltját és ikonikus jellegét.

Julie Andrews angol színésznő és a híres üvegcipellő, a Hamupipőke 1957-es filmváltozatában
Fotó: Silver Screen Collection/Getty Images

Szemben Zendaya Met Galát meghódító Hamupipőke ruháját egy egyszerű-de-nagyszerű ezüst-transzparens színátmenetes topánnal párosították, amely elegánsan és visszafogottan reflektál az eredeti látványvilágra.

Doktor Szöszi

Ugyan a legtöbb szakcikk Elle Woods szívpántos telitalpúját (amelyet a Dolls Kills divatmárka azóta ügyesen rekreált), vagy éppen köves-csatos pink patent szandálját emeli ki, mi sokkal inkább az első tárgyalás során viselt leértékelt Prada topánkára fókuszálnánk. A vastag sarkú, T-szíjas, krémfehér szegéllyel fűszerezett sötétlila Mary Jane-t az ügyvédjelölt főhősnő egy rombuszmintás fekete harisnyával és egy decens, tetőtől-talpig fekete kiskosztümmel viselte, amelyet pár finom, piros részlettel bolondítottak a film jelmeztervezői.

A Doktor szöszi bemutatóját követően megnőtt a kereslet a PRADA Mary Jane kollekciójára, főleg erre a sötétlila modellre
Fotó: Courtesy of Prada

Bármennyire is „last season” a kiegészítő – ahogyan Enrique, a medence karbantartója emlegeti –, mi boldogan tipegnénk és topognánk benne az örökkévalóságig!

glamour plusz ikon 26 év után is odáig vagyunk Carrie Bradshaw gardróbjáért, vajon miért?

26 év után is odáig vagyunk Carrie Bradshaw gardróbjáért, vajon miért?

Dirty Dancing

Több felejthetetlen pillanattal büszkélkedhet a Dirty Dancing – köztük a korábbi cikkünkben emlegetett zárójelenetben viselt ruhával, vagy minden idők legszebb emelésével és koreográfiájával – de egyértelműen toplistás a táncos gyorstalpalók egyik főszereplője: a szolídan csillogó, ezüst versenytáncos cipő.

A táncosok nem csak a fellépések során, hanem már a gyakorlás idején is magassarkút vesznek, mint a Dirty Dancing c. filmben Jennifer Grey (jobbra)
Fotó: Pinterest

Meg kell hagyni, a kezdeti botladozások ellenére Baby Houseman hamar bejelött a táncmozdulatok kivitelezésébe és a fényes sarkak viselésébe, amely jelentős váltás volt a hófehér tornacipője után, amely egész nyarát végigkísérte. A szandál hasonmásai egyébként könnyedén beszerezhetőek – a drágább, de hivatalos – tánckellékes szaküzletekben, vagy kevéssé professzionális, de annál csinosabb verziókban, webes felületeken.