A neutrális kapszulagardrób csúcspontjára értünk, itt az ideje újra színeket vinni a ruhatárunkba?

Nem kell unalmas, egyszínű darabokban gondolkozni a kapszulagardrób kialakításakor
Nem kell unalmas, egyszínű darabokban gondolkozni a kapszulagardrób kialakításakor
Fotó: chainatp/Getty Images

Fenntartható ruhatárnak, költséghatékony öltözködési trendnek és trendellenes lázadásnak is szokták hívni azt, amit kapszulagardrób néven emlegetünk, és amire az utóbbi évek hatalmas inflációja miatt egyre nagyobb lett az igény. De hogyan lehet csinosan (és jókedvűen) öltözködni ugyanazokból a ruhákból és színekből éveken át?

Kicsit abszurdnak tűnik a kérdés, mert tizen-, huszonéves szüleinkben fel sem merült, hogy az öltözködés lehet színes, mintás, vidám, divatos, sőt, akár az önkifejezés fő formája, hiszen még farmert sem nagyon lehetett kapni, nemhogy leopárdmintás nadrágot vagy piros ballonkabátot. Ma már viszont teljesen más a helyzet: annyira ontja magából a trendeket a divatipar, hogy szinte lehetetlen felvenni a versenyt.

Hogyan kezdjünk neki?

Az infláció közben pedig egyre csak emelkedik, minden egyre drágább, ezért a kereslet hatalmasat esett vissza a pandémia óta: már nem úgy vásárolunk, mint tíz éve. Egyre többen gondolják át, mire szánják a pénzüket, a minőségi, időtálló ruhadarabok iránti kereslet pedig nagyobb, mint valaha. A H&M-ben az elmúlt fél évben 30%-kal lett nagyobb a kereslet a semleges, bézs színű blézerekre, mint két évvel ezelőtt, de ez csak egy gyors példa.

Ez részben a fenntartható, környezettudatos gondolkodásmódnak, részben pedig a költséghatékony öltözködési igény növekedésének köszönhető, ami miatt a Google-ben az elmúlt fél évben 60%-kal többet kerestek a kapszulagardób kifejezésre. Ami nem csoda, hiszen egy minőségi és időtálló kapszulagardróbot ugyanis nagyon nehezen lehet összeállítani – főleg, hogy csomó faktort figyelembe kell venni a tíz-húsz darabos ruhatárak kialakításánál.

Ha pedig még ehhez azt is szeretnénk, hogy ne csak egyhangú, teljesen neutrális, basic kollekciónk legyen, hanem egy valamennyire vidám, színes szekrényünk, akkor tényleg nincs egyszerű feladatunk. Jogosan merül tehát fel az a kérdés, honnan is érdemes elkezdeni a kapszulaszekrény kialakítását? Szelektáljunk? Vagy csak tegyünk félre egy farmert, egy szövetnadrágot, meg két blúz? Aztán jöhet még két póló, egy kardigán és ennyi is lenne? Vagy hogyan kell ezt elképzelni?

glamour plusz ikon Maximalista minimalizmus, vagy minimalista maximalizmus? - Gardróbunk evolúciójának modern pszichológiája

Maximalista minimalizmus, vagy minimalista maximalizmus? - Gardróbunk evolúciójának modern pszichológiája

Nos, ahhoz, hogy tényleg ne bánjuk meg a kapszulagardrób kialakítását (és ne merüljön fel az a helyzet, hogy tényleg nincs mit felvenni), először érdemes egy kis önismerettel kezdeni. A kedvenc ruháit ugyanis mindenki ki tudja választani, de azt már sokkal nehezebb átgondolni, melyek azok a ruhadarabok, amiket a legkönnyebben ki lehet használni, és ezerféleképpen párosítani – ezek ugyanis a legtöbbször nem fedik egymást.

Tapasztalat szerint közel sem biztos, hogy a jelenleg legtöbbet hordott ruhák fognak alapvető szerepet betölteni a minimál gardróbban, ahogyan az sem, hogy a véletlenszerűen kiválasztott alapdarabok valóban szuper megoldások lesznek-e hosszútávon. Szóval, az első legfontosabb dolog, ami a kapszulagardrób kialakításához szükséges, az nem más, mint a saját ízlésed, életstílusod és igényeid teljes ismerete. Ez pedig nem kevés idő.

Önismeret nélkül nincs tökéletes kapszulagardrób

Idő kell ugyanis ahhoz, hogy rájöjj, pontosan mit szeretnél viselni. Mi az, amiről hajlandó vagy lemondani (akár örökre is) és mi az, amit lehet, hogy jelenleg nem sokat hordasz, de egy minimál ruhatár esetén tök jól be tudsz illeszteni a mindennapi viseleteid közé. Ehhez nagyfokú önismeret és önreflexió szükséges. Hiszen attól, hogy valami tetszik, nem biztos, hogy jól áll, és ami jól áll, az lehet, hogy nem is illik a személyiségedhez és az életstílusodhoz sem. Ennek fontosságát Kiss Katka öltözködés- és stílustanácsadó nyomatékosan kiemelte.

„Vannak megfogalmazások arról, miket kellene tartalmaznia egy kapszulagardróbnak: ilyen például az ing, a blúz, a póló, a pulóver, a kardigán, a nadrág és a szoknya. De igazából nincs olyan, hogy feketén-fehér meg lehet határozni, mi kerüljön bele, ez ugyanis mindenkinek a saját életstílusa és stílusprofilja alapján változhat. Épp ezért fontos, hogy jól ismerjük magunkat kívül-belül” – mondja a szakértő, aki szerint azért tölt be a kapszulagardrób kialakításánál rendkívüli fontosságot az önismeret, mert csak ennek segítségével fogjuk biztosan tudni, igazából mire is van szükségünk a mindennapok során.

glamour plusz ikon Magyarországon a slow fashion trend még gyerekcipőben jár, de jó irányba haladunk - Beszélgetés Udvarnoki Eszterrel, a BASTION márka alapítójával

Magyarországon a slow fashion trend még gyerekcipőben jár, de jó irányba haladunk - Beszélgetés Udvarnoki Eszterrel, a BASTION márka alapítójával

„A praktikai okok mellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy milyen stílust szeretünk: lazábbakat, kicsit feszesebbeket és mennyire szeretjük a színeket. Tehát, az ízlésvilágunk megismerése, az ön- és stílusismeret elengedhetetlen ahhoz, hogy egy igazán jól működő, időtálló kapszulagardróbot hozzunk létre. Ezen kívül pedig bizonyos élethelyzetekhez is igazodnia kell a kapszulagardróbnak” – mondja Kiss Katka, hozzátéve: egy magas beosztásban dolgozó hölgy kapszulagardróbja teljesen más darabokat fog tartalmazni, mint egy édesanya vagy egy egyetemista minimál ruhásszekrénye.

„Ezeket a faktorokat tehát mind-mind figyelembe kell venni és végig kell gondolni, miket viselünk a legtöbbször a hétköznapokban. Ez a gondolatmenet lesz az egész kapszulagardróbnak az alapja.”

Ki lehet hagyni a színes darabokat, de nem érdemes

Ha pedig az önismeret megvan, akkor érdemes a gyakorlati oldalról is megközelíteni a kapszulagardrób kérdését. Köztudott, hogy a legtöbb embernél általában a semleges, neutrális színek (pl. fekete, szürke, barna, bézs, sötétkék) adják a ruhatárak (így a kapszulagardróbok) alapját, mert ezeket könnyen lehet párosítani. Sokféle módon kombinálhatóak egymással, bármikor és bárhová, jóformán bármilyen élethelyzetben fel lehet őket venni, ami nemcsak pénztárcabarát, de gondolatkímélő üzemmódba is képes kapcsolni az agyat.

A neutrális, semleges színű kapszulagardróboknál tényleg igaz a „csak belenyúltam és felvettem valamit” elve tehát, hogy tulajdonképpen látni sem kell a ruhák színét, árnyalatát, annyira megy minden egymáshoz. Ez viszont egy idő után unalmassá, egyhangúvá válhat. Könnyen besavanyodhat az ember, ha mindig ugyanazt a színű, ugyanazt a pár ruhadarabot veszi fel, ezért érdemes néhány olyan különlegességet tartalmaznia a gardróbnak, ami megfűszerezi az öltözködést.

Kövessük mondjuk Carrie Bradshaw példáját és viseljünk bátran színeket!
Fotó: Profimedia

„Sok olyan ügyfelem van, akik szeretik a színes darabokat, nekik nem is szívesen javasolnám a csak neutrális darabokból álló gardróbod. A színes elemek ráadásul nagyon jól tudják a ruhatárunkat is gazdagítani, ezért érdemes őket használni. Kiválasztásunknál érdemes az ízlésünket, a stílusunkat és a személyiségünket is érdemes figyelembe venni, mert a ruhatárunk során a legfontosabb az, hogy önazonosak legyünk – mondja az öltözködés- és stílustanácsadó.

A témáról hasonlóan gondolkodik a nagyon nőies és színes, mintás és vidám ruhákat tervező Daubner Anna is. Ő például el sem tudja képzelni, hogy egy gardrób csak neutrális színekből álljon. „Számomra a színek és a minták az önkifejezés eszközei és nem is tudom elképzelni, hogy ne viseljek színeket vagy ne tegyek mintákat bele egy kollekcióba. Ezeket ugyanis nagyon jól, látványosan lehet egymással kombinálni: egy mintában általában több szín is megtalálható, amik remekül illenek a monokróm ruhadarabokhoz is.

A színes, mintás ruháknak tehát van helye a kapszulagardróbokban. Nem kell csak neutrális színekben gondolkodni” – mondja a divattervező, aki mindezek mellett szereti az egyszerű, egyszínű darabokat is. „Én a mindennapokban nagyon színesen öltözködöm, de szeretem a fekete ruhákat is, jó, ha az embernek ilyen is van. De szerintem mindig érdemes a fekete vagy a sötét színű ruhákat összekombinálni az élénkebb darabokkal, mert az összhatás is sokkal érdekesebb és izgalmasabb lesz. Épp ezért, a kapszulagardróbokba is érdemes egy-két színes, mintás ruhát beletenni” – mondja a divattervező.

glamour plusz ikon Divattervezők vagyunk, divattal akarunk foglalkozni, de fenntartható módon - beszélgetés a SECONDLAND és a BORBALA tervezőivel

Divattervezők vagyunk, divattal akarunk foglalkozni, de fenntartható módon - beszélgetés a SECONDLAND és a BORBALA tervezőivel

És hogyan válasszuk ki a 10–15 darabos kapszula gardróbból, hogy melyek legyenek a színes, mintás darabok? Egyáltalán milyen színekben érdemes gondolkodni?

Ha színesíted a ruhatárad, saját magaddal is ezt teszed

Daubner Anna szerint érdemes saját magunkra hallgatni és olyan színű öltözékeket választani, amikből már alapból tudnánk három-négy különböző outfitet megalkotni. A végső cél ugyanis az, hogy kevés ruhából is lehessen változatosan öltözködni, amihez a színek, minták nagyban hozzájárulnak: a csupa neutrális gardróbtól be lehet csavarodni, mert unalmasnak tűnhetnek tőle a mindennapok.

„Szerintem a kapszula gardróbba érdemes egy színes, mintás blúzt, kardigánt vagy nadrágot választani. Akár egy kendőt is! Ezeket ugyanis több különböző szetthez is fel lehet venni, több outfitet lehet belőlük megalkotni, mint egy sima ruhából, ami már önmagában is lehet egy kész szett. Ráadásul ezeket a kisebb ruhadarabokat könnyebben lehet párosítani a monokróm színekkel is. A lényeg, hogy egy normál ruhatárban és egy kapszulagardróbban is olyan darabok szerepeljenek, amiket szívesen viselünk, amikben jól érezzük magunkat.”

glamour plusz ikon 26 év után is odáig vagyunk Carrie Bradshaw gardróbjáért, vajon miért?

26 év után is odáig vagyunk Carrie Bradshaw gardróbjáért, vajon miért?

És végtére is ez a kulcsa minden tökéletes ruhatárnak. Akár egy fenntartható(bb) kapszulagardróbról vagy akár egy hatalmas ruhásszekrényről van szó, az a legfontosabb, hogy jól érezd magadat azokban a ruhákban, amiket tartalmaz. Van, akinek elég csak pár kedvenc, mások úgy érzik magukat teljesnek, boldognak, ha váltogathatják a színeket, fazonokat, kedvükre. Teljesen stílusfüggő az egész.

Ezért, ha te is egy kapszulagardrób kialakítására törekszel, tényleg arra bátorítunk, hogy állj be a sorba: alakíts ki egy olyan, akár színekkel, mintákkal teli minimál gardróbot, ami tényleg megmutatja az egyéniségedet. Azzal abszolút nem kell foglalkoznod, kinek tetszik vagy kinek nem, amit viselsz; a lényeg, hogy boldog legyél, mert ez a divat és a stílusos öltözködés lényege. Jól és csinosan érezni magunkat a saját bőrünkben.