Duplacsavar: Ronan Bouroullec designer kollaborációja Issey Miyake japán divattervezővel
A kortárs design egyik legünnepeltebb tervezője Ronan Bouroullec, aki a dán HAY designmárkának tervezett Palissade, stilizált, lapított indákból álló áttört Vegetal, vagy éppen a négy lapból összeillesztett Osso modellel írta be magát a designtörténetbe fivérével és tervezőtársával, Erwan Bouroullec-kel karöltve.
Az évek során a formatervezés mellett vibráló képzőművészeti alkotásokkal bővítette a portfólióját, amelyeket nemrég – újabb csavarral – a divattal ötvözte Issey Miyake legújabb Homme Plissé kollekciójában.
Bretagne-tól a világ élvonaláig
Ronan Bouroullec 1971-ben született, Franciaország Bretagne régiójában, Quimperben. Az École Nationale Supérieure des Arts Appliqués et des Métiers d’Art elvégzése után 1996-ban a kecses fehér pörgettyűt idéző Vase Soliflore poliészter vázájával a Centre Pompidou állandó gyűjteményébe került.
Egy évvel később, a párizsi Salon du Meuble-n kapcsolódott össze Giulio Cappellinivel, a Cappellini bútormárka alapítójával és művészeti vezetőjével – a találkozás hamar elvezetett az első formatervezői megbízásához, amelyhez rövid idő után testvére, Erwan is becsatlakozott. 1999-ben megnyitották saját párizsi designstúdiójukat, majd 2002-ben társultak a Vitra tervezői csapatához.
A 2020-as évekre pedig a legtöbb világhírű designmárkával kollaboráltak: Glas Italia, Magis, Kartell, Alessi, említhetnénk a Vitra Vases Découpage kerámiáit, vagy éppen a HAY végletekig leegyszerűsített formavezetésű Élémentaire székeit.
Design, mint művészi gesztus
A Vitrának tervezett Algues függesztett installációja remekül példázza a testvérpár alkotói hitvallását: a burjánzó (hol korallt, hol sokkal inkább indát imitáló) légies háló egészen új szintre emelte a térelválasztók műfaját – a termék képzőművészeti gesztusként is értelmezhető. A bútortoktól kezdve világítástechnikán át egészen az ékszerekig minden területet érintettek, kísérleti megközelítésük számos – azóta ikonikussá vált – kollaborációra adott lehetőséget.
Ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, nem tudunk kiteljesedni sem a munkában, sem a magánéletben
Nem meglepő tehát, hogy a tárgytervezés mellett az autonóm képzőművészeti tevékenység is csábította a testvérpárt, elvégre a rajzolás és vázlatok készítése már egészen gyermekkoruk óta a mindennapi rutin része volt. Erwan egy saját szoftveralkalmazással hipnotikus toll-és ceruzarajzra hajazó képeket állított elő – a program színeket és vonalakat emelt ki különböző, betáplált fotóművekből, majd heves, expresszionista stílusban egy oldalra csoportosította őket.
A kéz emlékezete
Ronant szintén a színes tömegek vonzották, a meditációs alkotói folyamata grandiózus, absztrakt, hömpölygő alakzatokban öltött testet. A műalkotásokat könnyedén összefüggésbe hozhatjuk az általa tervezett designtárgyakkal: az említett Vases Découpage a későbbi „Hands To Clay – Tajimi” vázaszobrok formavilágát idézik, míg a geometrikus formák és élénk színek szabad játéka a filcrajzok alapkoncepcióját képezik.
Ronan erősen inspirálta a japán tárgykultúra harmonikus jellege, amely már a kerámia vázaszobrok komponálásában is megmutatkozott. 2024 szeptemberében a tokiói Isetan Shinjuku áruházban rendezték meg a „Ronan Bouroullec - The hand remembers” című grandiózus tárlatot, amelyben a filctollrajzok mellett a Mutinának tervezett, vájatolt Rombini vázák is szerves részét képezték a kiállítási enteriőrnek.
Dekonstrukció és újraértelmezés: Ronan Bouroullec és Issey Miyake kreatív szövetsége
Ronan először tinédzserként találkozott Issey Miyake japán divattervező munkáival, aki 2000 környékén egy egészen más kollaborációs lehetőséggel, egy showroom megtervezésével kereste fel a designert. Eleinte visszautasította, majd hetekkel később, amikor Issey ragaszkodott az együttműködéshez, Erwannel együtt elvállalta a megbízást, és egy pompás párizsi boltot terveztek a brandnek.
A kollaborációs műfaj akkor igazán izgalmas, ha a két együttműködő fél látásmódja és alkotói módszere nemcsak együtt, hanem külön-külön is (feltételek nélkül!) érvényesül a kollekcióban. Egy szakavatott, designra érzékeny szem felismeri a párhuzamokat az egyes részletek és technikák között – épp így történt az „On the Wilds of Creativity” című AW2425 Issey Miyake kollekció megalkotásánál is.
Az évek során több brand is felkereste Ronant különböző divatkollaborációk lehetőségével, azonban a designer sorra nemet mondott – nem látott fantáziát a propozált koncepciókban. Ezzel szemben a japán divatbrand és Ronan Bouroullec kollaborációja szinte tálcán kínálta magát, ugyanis a márka már a kezdetek óta pliszírozott és bordáskötött anyagokra építette portfólióját, amely Ronan filctollrajzainak gyakorlatilag divattervezői és textilalakítási leképezése.
Eleinte egyszerűen a printet a textil közepére helyezték, teret és maximális figyelmet szentelve a színes tömegeknek, ám Ronan mélyebb megközelítésre buzdította őket. Elvégre a korábbi kollaborációkat éppen azért utasította vissza, mert a kreatív csapatok nem mertek elvonatkoztatni a síktól és a mintáktól. Ahhoz, hogy a kollekció igazán működőképessé váljon, dekonstruktivista alkotói metódusra volt szükség:
elemekre bontani az egészet, és építkezni belőle.
Rétegek harmóniája: Bouroullec rajzainak transzformációja
Később az élénk kompozíciók hol szitanyomott printként, hol hímzett mintaként, hol a ruhadarabok szabásában és a kiegészítők elhelyezésében köszöntek vissza, üdítő, mégis tudatos, letisztázott japán megközelítéssel. A kollekció oversized, strukturált sziluetteken alapszik, hol minimalista streetwear, hol futurisztikus, aszimmetrikus couture irányba billenve.
Az egymásra rétegzett absztrakt tömegek – divat nyelvezetre fordítva – szintén rétegezve jelentek meg a szettekben, turbánokban, sálakban és csuklyás leplekben. Minden egyes alkotói folyamatra más és más textilalakítási metódussal válaszoltak, például a golyóstoll rajzoknál hímzéssel reflektáltak a finommotorikus mozdulatok precizitására.
Mozgó műalkotások
A párizsi divatbemutató egy white-cube teret idéző monokróm fehér enteriőrben zajlott – a falon Ronan Bouroullec képek sorakoztak, a ruhák és műalkotások között mesteri vizuális párbeszéd jött létre. Egyes daraboknál a kompozíció sziluettje inspirálta az összeállítás vonalvezetését, így amikor a modell elhaladt a mű előtt, a festmény szinte levált a falról és dinamikus mozgásban folytatta útját – a modell testén.