A tökéletes eljegyzési gyűrű igazodik a jövendőbeli menyasszony szemszínéhez, a doboza pedig elfér egy farzsebben
Este tizenegyet ütött az óra – én (brettasztal híján) még mindig az íróasztalom fölé görnyedve csiszoltam az aktuális esküvőszezon megrendeléseit, miközben épp azon morfondítoztam, vajon mennyire vékony a szobánk fala, és vajon alszik-e már a szomszédunk?
A polírozás egyébként is egy meditatív folyamat, amikor az aktív koncentráció mellett időnként csak-csak elkalandoznak a gondolataim, gyakran az aktuális megrendelés előzményeit futom végig. Hogyan sikerült leterelnem a vőlegényt a természetes gyémánt útjáról és milyen kalandos események előzték meg a tökéletes gyűrűméret megszerzését?
Az egyedi eljegyzési gyűrű gondolata már önmagában gyönyörű
Miután megszületett az elhatározás, a vőlegény felkeresi a nemes feladatra leginkább alkalmasnak tartott ékszerészt, esetleg felméri a lehetőségeket baráti körökben, és természetesen bravúros módszerekkel puhatolódzik a jövendőbelinél, hogy mégis milyen elképzelései vannak az ideális eljegyzési gyűrűvel kapcsolatban.
A tökéletes gyűrű egy szerelmi vallomás tárgyi megnyilvánulása, amelyben a nő ékszervágyai a férfi ötletes megoldásaival találkoznak. Csodálatos emlékek kapcsolódnak hozzá, gyönyörű pillanatok előzik meg a létrejöttét, miközben egy kalandos, közös út ígéretét hordozza magában (nem is beszélve magáról az eljegyzés pillanatáról, amelyre már a kezdetekkor megszületnek az izgalmasabbnál izgalmasabb tervek).
Íme a filmtörténelem legikonikusabb eljegyzési gyűrűi
A tudat, hogy ebből a gyűrűből kizárólag egyetlen egy darab fog készülni, és az a vőlegény szíve választottjának kezét fogja ékesíteni, kedvesebb és különlegesebb bármely üzletben kapható kínálatnál.
Egy ilyen gyűrű elkészítése komplex folyamat
A felütés szinte minden esetben egy roppant szűkös határidő meghatározásával kezdődik, általában egy zűrös nyári esküvőszezon kellős közepén, amikor a különböző szakágak mesterei (például az öntő vagy a foglaló) már egyik lábukkal a nyári szabadságuk felé közelítenek, míg a másikkal az ötvösműhely végtelen teendőivel próbálnak lépést tartani.
Amikor megtörtént a timeline meghatározása, és már mindketten piros betűkkel bevéstük a naptárunkba a leánykérés szent napját, felmérjük a vőlegény igényeit (és persze a jövendőbeli menyasszony féltve őrzött eljegyzési gyűrű-álmait).
Az egyedi ékszer csábításának általában két megnyilvánulása van.
A Pinterest táblán hagyományos fazonú, ám annál drágább modellek sorakoznak, amelyeket kisebb változtatásokkal szeretnének a választott hölgy igényeihez hangolni. A vőlegény óvatos, sokszor bátorítást igényel, de hallgat a jótanácsra. Előkerülnek a természetes, tiszta, fehér gyémántokkal borított gyűrűsínek, ennek kapcsán gyorsan átbeszéljük a „Véres Gyémánt” problémakörét, és a fenntarthatóbb, de hasonlóan elegáns alternatívák felé tereljük a témát.
A laborban növesztett gyémántok, moissanite-ok, fehér topázok és zafírok ezerarcú világába kalauzoljuk, és miután összehasonlítottuk az árakat és tulajdonságokat, elégedetten megállapítjuk, hogy az alternatíva olcsóbb, környezettudatosabb és épp olyan kemény, tartós és gyönyörű, mint a – társadalmilag erőteljesen túlértékelt – természetes gyémánt.
A megrendelőket mindig az örökölt, sérült és hiányos ékszerek újrahasznosítására ösztönözzük, amelyek tisztítással, friss ötvözetként az általuk megálmodott ékszerben kelhet új életre. Ez nemcsak egy rendkívül kedves és szentimentális gesztus, amely extra jelentést társít az egyébként is gyönyörű gyűrűhöz és tervezési művelethez, hanem fenntarthatóbb perspektívába helyezi az ékszergyártás gyakorlatát is. Nem is beszélve az anyagi vonatkozásairól, elvégre a hozott arany jelentősen csökkenti az előállítás végösszegét.
A második verzió egy jóval bonyolultabb procedúra, ugyanis ennek a megrendelőtípusnak már szabadon szárnyal a képzelete, így a megvalósíthatósággal kell felvennünk a harcot. A 2024-es eljegyzési gyűrűtrendek egyébként is jóval izgalmasabb lehetőségeket kínálnak, és bár nem követjük az aktuális divatot, elégedetten szemléljük, amikor a vőlegény-jelölt egy színes drágakő reményével érkezik az első találkozóra.
Elhagyva a klasszikus karmos foglalatokat, előtérbe kerülnek a vízszintes, pecsétgyűrű jellegű kőelrendezések, a tokos (zárt) megfogások, valamint a vaskosabb, határozottabb gyűrűsínek. Általában a jövendőbeli menyasszony szemszínéhez igazítjuk a tökéletes követ, és egyeztetünk egy kedves, személyes, egyszavas véset-tervet, amely később az eljegyzési gyűrű belsejében elrejtve díszeleg majd egy életen át.
A tökéletes gyűrű nyomában
Kevés esetben fordul elő, hogy a vőlegény tanácstalanul keresi meg az ötvöst, mert ne ismerné a választott hölgy ízlését (bár viselt ékszerek hiányában ez valóban egy meglehetősen nehézkes vállalás) – ekkor hozott portrék alapján próbáljuk belőni a megfelelő stílust.
A tökéletes gyűrűméret meghatározása ennél egy jóval trükkösebb side-quest mind a megrendelőnek, mind az ötvösnek, ezért a gyűrűsín megtervezésénél mindig figyelembe vesszük az esetleges tágítás és szűkítés procedúráját. Helyet hagyunk neki, ügyelünk rá, hogy inkább nagyobb legyen, mint kisebb (egy ötvös aranyszabálya), valamint elkerüljük a végig díszített, kőberakásos és vésett gyűrűsíneket.
A bravúros gyűrűmérési lehetőségek tárháza gyakorlatilag végtelen, elvégre kevés olyan háztartás létezik, ahol a szerszámos fiók századmilliméter pontosságú sublert rejt. Ami biztos: a cérna, papírlap és centi alkalmazása pontatlan értéket eredményez, és minden esetben a gyűrűsujj legszélesebb pontját vesszük figyelembe.
Az árajánlat meghatározása a következő komplikált feladat, ugyanis míg egy ötvös lépést tart az arany hirtelen és drasztikusan változó napi árfolyamával, terveznie kell a drágakövek horribilis összegeivel, az öntőkollégák és foglalók díjaival (amennyiben nem maga végzi a folyamatot), az öntéshez szükséges kellékek és szerszámok beszerzésével, valamint a fémjelzés procedúrájával.
Meglevő tapasztalat, hogy a tételes táblázat benyújtását kimondottan kevés nemleges válasz követi, ezáltal azt feltételezhetjük (illetve állíthatjuk), hogy a megrendelő tisztában van az egyedi, kisszériás-manufakturális gyártás feltételeivel.
A kreativitás és a mérnöki precizitás találkozása
A mi ötvösműhelyünk egy kétszemélyes hadseregből áll. Egy félig digitális, félig manuális-analóg gyártási folyamatot kínálunk a megrendelőknek, tehát némileg eltérünk egy tradicionális ékszerész működésétől. Az igények rendszerezése után egy 3D látványtervet készítünk, méghozzá parametrikus tervezési metódussal, tehát képletekből, geometrikus formákra építkezve állnak össze a végleges ékszerterveink.
A férjem bionikus mérnökként egy egészen más, analitikus-mérnöki oldalról közelíti meg az ékszerek felépítését, így a klasszikus, tankönyvi foglalati módszerek helyett sokszor innovatív kapcsolódási terveket készít, praktikus és funkcionális oldalról megközelítve a kérdést. Az elfogadott látványterv után az öntéshez szükséges mesterdarab előállítása kerül terítékre, amely egy MSLA technológiával működő 3D nyomtató alkalmazásával történik.
A műgyanta modellről szilikongumi negatívot készítünk, amelybe speciális öntőviasz injektálásával elkészül a viaszveszejtéses öntéshez szükséges modell. A viaszveszejtéses – más néven: precíziós – öntés egy ősi ötvösművészeti eljárás, amikor is a viaszmodelleket egy központi ágon „csokrosítják”, majd egy fémkeretbe helyezve gipszkeverékkel öntik le. A keverék megszilárdulása után kiolvasztják belőle a viaszt, a helyén negatív tér keletkezik.
A keretet felhevítik, majd a beömlőnyíláson olvasztott, folyékony fémet csurgatnak a megkeményedett anyag belsejébe. A gipsz eltávolítása után láthatóvá válik a nyersöntvény csokor, amelyről egyesével lecsippentik az elkészült, immár nemesfém öntvényeket.
A nyersöntvény elkészültét a kidolgozás követi (az említett meditatív folyamat), amely során eltávolítjuk a beömlőcsonkot, különböző finomságú csiszolópapírokkal és csiszolófejekkel tökéletesítjük a gyűrű formáját, szabályos kerek formára kalapáljuk, majd a kívánt felületi minőséggel zárjuk a csiszolási eljárást: a klasszikus tükrös polírfényig eljutni küzdelmes, de annál örömtelibb feladat.
Az ünnepi finálé
Persze, előfordulnak kortárs megoldások, például egy visszafogott selyemfény, vagy akár egy rusztikus-reszelőnyomos textúra, bár ez kevéssé az eljegyzési gyűrűk műfajára, sokkal inkább a kortárs jegygyűrűkre jellemző.
Az utolsó lépés (pontosabban az ötvösművész egyik utolsó feladata) a gyűrű finomhangolása, amelynek leglátványosabb állomása a kő befoglalása, elvégre ekkor válik valósággá a korábban prezentált háromdimenziós látványterv. Ezután az esetleges felületkezelések (aranyozás vagy éppen ródiumozás) következnek, és végül az unalmas, de annál fontosabb hivatali fémjelzés, amikor is az ötvös névjele, opcionálisan mesterjele, a hivatalos magyar fémjel és a finomságjel beütőpecsétként a gyűrű belsejébe kerül.
A gyűrű dobozának kiválasztása már egy rendkívül egyszerű és gyors történet, és bár csábítónak tűnhet egy látványos kristálydoboz, vagy éppen egy fából faragott iparművészeti remekmű, érdemes a praktikum felől megközelíteni a kérdést.
Elvégre ideális esetben az említett tárgy jól záródik, biztonságosan tartja az ékszert, és nem utolsósorban elfér egy farzsebben.
Egy ötvösművész által tapasztalt legkedvesebb érzés pedig egyértelműen az, amikor többhetes csend után megérkezik az önfeledt mosollyal megtámogatott kézfeltartós fotó, amelyen a több hónapos tervezési és elkészítési folyamat eredménye az elégedett és szerelmes menyasszony gyűrűsujján ragyog.