Divattervezőből jelmeztervezővé avanzsáltak, és korántsem bánják - Pillants be Godena-Juhász Attila és Tóth András mindennapjaiba
Godena-Juhász Attila és Tóth András, az egykori Use Unused márka tervezői a magyar divatvilág legsikeresebb alkotói közé tartoznak. Divatból való kivonulásuk, a márkájuk bezárása annak idején sokakat elgondolkoztatott a magyar divatmárkák jövőjével kapcsolatban. Ma már sikeres jelmeztervezők, és továbbra is tandemben dolgoznak.
Évekig vártam, hogy beszéljenek arról, hogyan folytatják lenyűgözően kreatív életüket, és amikor végre összehoztuk az interjút online, közben szinte megállás nélkül Attila új lakását festették. Végig figyeltem őket eddigi karrierjük alatt, és az a benyomásom, hogy minden bizonnyal ez a nem csillapodó motiváció, ez az állandó alkotói kedv az, ami sikeressé teszi őket.
Az volt az utolsó snitt, hogy a Use Unused márkát befejezitek. Vegyük fel itt a fonalat, indítsuk el onnan, hogy már nem létezik a divatmárkátok.
András: Amikor bezártuk a Use-t, akkor még nem nagyon tudtuk, merre indulunk. A filmezés egyáltalán nem volt képben, bár mindketten mindig is szerettük a kosztüm műfajt, de egyáltalán nem gondoltuk, hogy hirtelen a jelmezkészítésben találjuk majd magunkat.
Tartottunk egy hosszabb pihenőt, fél évig nem is dolgoztunk, mert úgy gondoltuk, azt a tizenöt évet, ami a hátunk mögött van, meg kell gyászolnunk, és ki kell találnunk, merre tovább, úgyhogy nem is erőltettük, hogy hirtelen betöltsük azt az űrt, amit a Use maga után hagyott. Így átéltük, megéltük ezt az egészet, ami nem volt egyébként olyan egyszerű így utólag visszatekintve.
Attila: Az fontos tanulság volt nekünk - és ezt akkor el is mondtuk nektek -, hogy ha valami új dologba kezdünk, az vagy valami olyasmi lesz, ami kreatív szempontból sokkal kielégítőbb mint a kortárs divat, vagy valami, amivel nagyon jól lehet keresni, vagy van benne olyan karrierépítési lehetőség, amilyet a contemporary fashion kategóriában nagyon nehéz hosszú távon fenntartani.
Nagyon megváltoztak a divatipari szereplők, és ma már annyira más rendszer működik, mint mondjuk a kilencvenes években, amikor mi tinédzserek voltunk, és ebbe az egészbe beleszerettünk! Már nem építesz Armanit, hanem felfuttatsz egy márkát, ott vagy két-három évig, pénzt keresel vele, bezárod, és indítasz egy újat.
Gyönyörű, fiatal és szemtelenül tehetséges - ismerd meg Kollár Deát
A filmkészítés például jó példa arra a kreativitásra, amire gondoltunk, pláne hogy mi abba a szegmensbe kezdtünk el becsatlakozni, amiben ezt megélhetjük, legyen az egy sci-fi, egy monster comedy, tehát olyan film, amiben a jelmez nagyon fontos és kreatív szempontból egy nagyon izgalmas része a közös munkának. Lehet, hogy a jövő még tartogat nekünk a divatban is lehetőségeket, csak nem feltétlenül ebben a szegmensben, hanem valami más formában.
Az is fontos tanulság volt, hogy nem kell egy lapra feltenni mindent, hanem nyitva kell hagyni kapukat.
Említettétek, hogy a kosztüm műfaját mindketten nagyon kedvelitek, milyen stílusú filmek izgatnak benneteket?
András: Gyerekkoromban Sally Potter Orlando című filmje kapcsán szerettem bele a ruhákba, mint tárgyakba. Az a film négyszáz évet ölel fel, így a kosztümöktől leesik az embernek az álla.
Nekem hamarabb volt vonzó a kosztüm szakma mint a divat, amibe csak később szerettem bele.
Attilát meg mindig is jobban érdekelték az olyanfajta kihívások, amikben nem csak az esztétikai, hanem technológia szempontok is komoly kihívás elé állítják.
Neki például egy sci-fi film ilyen szempontból felér egy gyönyörrel, hiszen ott abszolút a nulláról kell kitalálni gyakran nem létező kultúrák öltözékeit, tehát nagyon előzmény nélküli az alkotás, nincs mire támaszkodni. A jelmeztervezés nem olyan mint a divat, ahol azért van egy körforgás, a dolgok idővel visszatérnek.
Attila: Egyébként nagyon furcsa, de divatmúltunk a jelmezben nagyon sokszor hátrányt jelent. Nagyon más a kettő!
András: Sokkal egyszerűbb úgy megfogalmazni, hogy miben ugyanaz. Ez gyakorlatilag annyi, hogy ezek ruhadarabok, amik ugyanúgy emberi testre kerülnek és ugyanúgy az a funkciójuk, hogy valamit kommunikáljanak arról az emberről, aki viseli őket, és talán idáig tudnám a párhuzamot húzni a kosztüm és a divat közt, és nem tovább.
Az elejétől kezdve próbálunk a sci-fi filmekre specializálódni, mert teljesen más eszköztárból kell építkezni, annyira más az esztétikája, az anyagfelhasználása, és az innováció áll a középpontjában. Amit Attila mondott, hogy sokszor hátrányt jelent, ha divattervezői múlttal rendelkezel, az csak addig igaz, amíg felépíted magad ebben a szegmensben, azaz amíg meg tudod mutatni a rendezőknek, hogy mit terveztél egy adott filmben.
Akkor már látják, hogy nem csak trendekben tudunk gondolkodni. Jean-Paul Gaultier is ikonikus jelmezeket készített az Ötök elemhez, így van, ahol már a munka kezdeténél pozitívumnak látják a múltunkat. Már többször megkaptuk egy-egy film végére, hogy extraként írják fel a számlánkra azt, hogy a divatból jöttünk. Mi a divatban is fenntartottunk olyan szekciót, ahol magánrendelésre gyártottunk egyedi ruhákat, vagy a meglévő kollekciónkat alakítottuk egyedileg testalkatokra.
Ez egy olyan jártasságot adott nekünk az emberi testtel kapcsolatban, ami általában egy kosztümtervezőnél kevésbé van meg. Egy kosztümtervezőnél azt látom, hogy mondjuk viselettörténetben nagyon penge, de nem feltétlenül érti annyira az emberi testet. Ezt mi jól megtanultunk a divattervezésben. Úgyhogy én azért azt látom, hogy ez minden esetben a végén pozitívumként jön ki inkább, csak az elején ijednek meg tőle.
Meséljetek erről a karrierindító robotkosztümről, amit az Archive című filmhez készítettetek!
András: Olyan technológiát kellett kitalálnunk ami anyagilag belefér a költségvetésébe és technológiailag Magyarországon kivitelezhető. Az egyetlen megoldásként végül kaucsukgumit vásároltunk, ami nagyon vékony lapokban kapható és egy teljesen természetes alapanyag, tehát még attól sem kellett félnünk, hogy irritálni fogja a színésznő a bőrét. Képzeld el, couture technikával, tehát teljesen kézzel készítettük el intarzia technikával, pont úgy, mint a francia szabászok.
A színésznő testét beszkenneltük és itt, Magyarországon elkészítettük a mását, tehát volt egy élethű Stacy Martin babánk (Az Archive címá film női főszereplője, aki szerepe szerint egy robot - a szerk.), azon raktuk össze darabokból a ruhát. A babát cnc marás technikával készítettük, egy viszonylag merevebb hungarocell szerű anyagból marták ki. Képzelj el egy nagyon könnyű szobrot!
Ennek a technológiai megoldásnak az a nagy előnye, hogy ha Stacy Martin mondjuk éppen Los Angelesben forgat, akkor ott is be tud menni egy stúdióba, ahol beszkennelik és utána csak egy fájlt küldenek el, amit mi itthon kimarunk, gyakorlatilag ennyire egyszerű ez az egész. Klasszikus francia couture technikával erről a babáról gyakorlatilag ragasztószalaggal levettük a háromdimenziós szabásmintát, ezt úgy hívják hogy mulázsolás.
A háromdimenziós szabásmintát kiterítettük síkba, így lett kétdimenziós, és utána ez alapján raktuk össze kézzel, panelenként összeragasztva a robotruhát. Annyi volt ebben a folyamatban digitális, hogy megterveztük a háromdimenziós szabásmintát, és utána azt a kaucsukból vízsugárral kivágtuk, hogy a szélek nagyon pontosak legyenek.
A magyaroknak a film terén elég jó a renoméjuk. Így érzitek ti is?
András: A magyar filmszakma a divattal ellentétben nagyon régóta rajta van a térképen. Gyártás szempontból azonban eddig leginkább egy kiszolgáló ország volt, most már a kreativitás terén is kezdenek számolni velünk.
Attila: Még egy gondolat jutott eszembe azzal kapcsolatban, hogy miben különbözik ez a munka. A divatban egy terméket állítasz elő, ami aztán kikerül egy luxusbutikba, előtte nagyítóval nézegetik, ha Japánról van szó, akkor ezt szó szerint kell érteni.
Minden öltésnek tökéletesnek kell lennie kívül-belül. Itt, a filmben teljesen más az értékrend.
Amikor a férfi főszereplőnek elkészítettük az overallt, gyönyörű volt! Én pont később érkeztem egy forgatási napon, ahol ez a ruhadarab volt a főszereplőn, akkor már szörnyen koszos volt, de annyira, hogy azt hittem, mindjárt elsírom magam hogy mennyire tönkre lett téve az a ruha. Aztán megnéztem a filmet. Első filmesként ez egy nagy tanulság volt. Ma már ezt teljesen másképpen kezeljük.
A ruha sztorijának megkreálása igazából ott kezdődik, amikor megvarrtad, a koptatás, koszolás, gyűrés éppen olyan fontos feladat. Nagyon megtetszett nekem ez a terület is, hogy van koszspray, meg hogy mással készíted a rozsdafoltot, a cigi füstjét a ruhákban és a többi.
András: A reklámokban mindenki tökéletesen néz ki, a film az ennek szöges ellentéte. Itt a patina, a történet, ami a ruhában benne van, ugyanúgy a kosztümtervező vagy kivitelező feladata azért, hogy hiteles legyen az, amit mutatunk.
Annyira vicces amit Attila mond, nekem a mai napig élesen megvan az emlékezetemben, ahogy Theo James (az Archive férfi főszereplője - A szerk.) kijön az öltözőjéből, rajta az overál és nagyon jól néz ki, de hát vadiúj rajta a ruha, tehát olyan, mintha most vette volna valahol, és akkor odajön Robbie Lawrence art director és közli a Theo Jamesszel, hogy menjen ki egy kicsit sárban hemperegni, majd hoznak egy drótkefét és elkezdik szétcincálni vele a ruhát.
Erre Attila pont akkor érkezik meg, és majdnem elbőgi magát, hogy mi történik a jelmezzel. Most utólag ő az, aki azt mondja, hogy bőven lehetett volna még koszolni.
Most min dolgoztok?
András: Az elmúlt pár év elég sűrű év volt, több filmet is forgattunk. Az első a hatvanas évek egyik híres amerikai sorozatának, a The Munsters-nek az előzménye filmben, egy reboot horror vígjáték, aminek Rob Zombie a rendezője.
Vígjátékot forgatni nagyon élvezetes, alig várja az ember, hogy véget érjen a felvétel és kiszakadhasson belőle a nevetés.
Nagyon sokat bohóckodtak, viccelődtek a szereplők. Az Universal Pictures-től és a rendezőtől is nagyon nagy köszönetet kaptunk.
Attila: Egy japán-amerikai koprodukció volt a második filmünk az idén a Sony Entertainment-tel, egy anime sorozat első élő szereplős filmje, A zodiákus lovagjai- Szent Seiya, ami azért volt fantasztikus, mert mangákat kellett adaptálni, ami jelmezben szuper feladat. A harmadik filmről még nem beszélhetünk, majd nemsokára eláruljuk.