Miért lehet a gardróbod a legjobb pszichológusod?
A gyógyulás sokféle formát ölthet: egy különleges mozgásforma, egy szakember által irányított és kontrollált beszélgetés vagy egy alternatív terápia is kiutat jelenthet a mindennapi mókuskerékből. Öngyógyító sorozatunkban olyan különleges módszereket próbálunk ki és mutatunk be, amelyek – újdonságuknál vagy hatékonyságuknál fogva – alternatívát jelenthetnek egy sötétebb periódusban. Bár az öltözködésre hajlamosak vagyunk „elkerülhetetlen tevékenységként” tekinteni, jobb, ha tudod: a ruhadarabok tudatos, önazonos kiválasztása olyan gyógybalzsam lehet a léleknek, amelynél keresve sem találni kedvesebbet!
Valószínűleg számodra is ismerős az a pillanat, amikor reggel végig pillantasz a ruháidon, és úgy érzed, nincs egy „normális göncöd sem”. De nem azért, mert elavultnak érzed őket és a boltok kínálatából szívesebben öltözködnél, hanem azért, mert a ruháid már, (esetleg még) nem tükrözik azt, ami benned van. Mengyán Eszter önazonos öltözködés coach workshopján járva megtapasztaltam, milyen az, amikor úgy pillantok az öltözködésre és a ruháimra, mintha a lelkem darabkáit venném szemügyre, az ebből nyert tapasztalatok pedig felértek egy pszichológiai üléssel.
A ruháim én vagyok?
Úgy hiszem, a női lét egyik keserédes velejárója, hogy folyamatos változásban van a testünk. Amikor a gyermekkor lezárásaként átlépünk a pubertáskorba, olyan hormonális hullámvasútra kerülünk (az összes pattanással, súlyingadozással és heves leizzadásokkal együtt), amelyből ember (pontosabban nő) legyen a talpán, aki ép ésszel kerül ki. Az áldott állapot és a szülés szintúgy óriási változásokat generál a testben, nem beszélve a menopauza időszakáról, annak minden fájdalmas (és persze kevésbé fájdalmas) tünetetével és beismerésével. (Más kérdés, hogy – a férfiakkal ellentétben furcsamód – minden, ilyen jellegű változás a menstruációnk körül forog, de ebbe most ne menjünk bele.) Egy szó, mint száz: folyamatosan változik a testünk, ezzel együtt a méreteink, az ízlésünk és persze, mi, magunk is.
A sárga a legmegosztóbb, a kék az örök kedvenc: ruháid színének rejtett üzenetei - beszélgetés Mengyán Eszterrel
Erre a fluid rendszerre „pakolódik” rá a kontextus, magyarán a kultúra és a társadalom, amely körbevesz minket és meghatározza, hogyan, milyen módon lehet/érdemes/kell felöltöznünk bizonyos helyeken vagy szituációkban. Korántsem mindegy, hogy ez a „kész” rendszer mennyire bátorítja például a tagjait abban, hogy vizuálisan (is) kifejezzék önmagukat. (Gondolj csak bele, mennyi energiát öltél már például abba, hogy kigondold, mit vegyél fel egy állásinterjú előtt! Nem véletlen, hiszen az ilyen helyzeteknek megvannak a maga öltözködésbeli szabályai-követelményei és mára – a szakértőknek köszönhetően – azzal is tisztában vagyunk, az első benyomás kialakítására nagyjából tizedmásodperceink vannak.)
A normák persze nemcsak a társadalomban, hanem a családunkon belül is léteznek. Garaj Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológus a LAYERS című beszélgetéssorozatban aláhúzza: bizonyos hiedelmeket transzgenerációs mintaként cipelünk magunkkal, akár egy életen át. „Csak decemberben merek pirosat viselni, mert otthon, vidéken, azt tanították nekem, hogy a piros kihívó szín,” – meséli már a workshopon saját családi „babonáiról” egy társam, de magamba nézve én is tudom: mostanra nekem is jó pár olyan ruhadarabom van, ami biztosan nem kerül be a bőröndbe, amikor hosszabb ideig tartózkodom a szüleimnél vidéken. Szimplán azért, mert tudom, egy-egy színnel, anyaggal, vagy szoknyahosszal kapcsolatban mi az általános vélemény a szűkebb- és tágabb családban. (Valószínűleg külön cikket érdemelne az a téma, mit „bír el” a vidéki közeg a budapestihez képest, és mennyiben korlátozza a „mit szól majd a falu” mondás a nők kibontakozását...)
Kitchener esszenciái
Épp ebből a tapasztalatból kifolyólag volt érdekes Mengyán Eszter önazonos öltözködés coach megközelítése. Eszter a workshop előtt arra kérte a résztvevőket, hogy gyűjtsenek össze negyven fotót a saját Pinterest-felületükön olyan outfitekről, amelyek – valamiért – elnyerték a tetszésüket. „A vágy vezéreljen!” – írta a feladatról előzetesen, én pedig nem fogtam vissza magam: annyi leopárdmintás, vibráló színekkel teli szettet válogattam össze, ami csak a csövön kifért. (Mint később realizáltam: a legtöbb választásommal totálisan szembe mentem a saját családomból hozott alapnormákkal.)
A mappában összegyűjtött képek szolgáltatták a muníciót a továbbiakhoz: az Eszter által célirányosan feltett kérdéseknek köszönhetően kielemeztük, melyek azok a motívumok, stíluselemek, minták, színek, anyagok és kombinációk, amelyek gyakran előfordulnak a kiválogatott képek között. A mappa elemzése során olykor megdöbbentő relevációk érték az embert: egy-egy ruhadarab gyakori előfordulása vagy épp hiánya egyértelmű útjelző abban (is), ki-hol jár az önismereti úton. Egy-egy képre (ezzel a szemüveggel) rápillantva fájdalmas felismerésként ért, hogy olykor még mindig győzedelmeskednek a választásaimban a régi mintáim, ugyanakkor győzedelmes félmosollyal nyugtáztam, hogy az önismeretbe fektetett sok-sok idő, energia (és nem utolsó sorban pénz) is kezd már megmutatkozni a színek, minták és kombinációk üde kavalkádjában.
„A belső munka a legfontosabb” - Sipos Viki stílustanácsadóval beszélgettünk
