Ruha, mint festővászon, divattervező, mint festőművész? A csodálatos végeredmény garantált
A divat és képzőművészet összekapcsolódásának számtalan megnyilvánulási formáját ismerjük: a legklasszikusabb, legismertebb és legegyenesebb formája a képzőművészeti alkotások által inspirált divatkollekciók jelensége.
Az egyenlet egyszerű: ismert egy magasművészeti remekmű (általában festmény), amelyet a tervezők olykor asszociatív gondolati fázisok nélkül egy couture vagy éppen ready-to-wear öltözék textíliájába integrálnak.
Ugyan az inspiráció megfejtése nem okoz különösebb fejtörést, a végeredmény kétségkívül látványos, a lelkes néző pedig édes elégedettséget érez, amiért felismerte a ruhán látható műalkotást.
Természetesen az említett műfaj nem összetévesztendő a replikákkal, szuvenírekkel és a bazári áruval, de egy hommage-nál jogosan várunk valamilyen izgalmas absztrahálást. De vajon mi a különbség a tényleges kapcsolódás és kapcsolódni akarás között? Mikor működik hitelesen ez a folyamat? Szubjektív válogatásunkban a műfaj legkiemelkedőbb példáit elemezzük két világhírű divatház repertoárjából.
Amikor a divat és a popkultúra találkozik - Múzsák, akik újraírják a divat szabályait
Dolce & Gabbana x Christie’s (2018)
A 2018 decemberében megrendezett Dolce & Gabbana: ’Alta Moda’ bemutató darabjai éppen olyanok, amilyennek elképzeljük a képzőművészet-inspirálta divattervezést – persze a legmagasabb minőségben kivitelezve.
A divatház maximalista kompozícióit ismerve abszolút indokolt a reneszánsz koncepció – a hímzett, arannyal díszített, gyöngyöktől roskadozó ruhaköltemények az őket díszítő Raffaello: Madonna del Prato-ja vagy Francesco Botticini Madonna és a Gyermek két angyallal című festménye nélkül is műalkotásnak minősíthetőek.
A bemutató olyan sikeresnek bizonyult, hogy a londoni Christie’s az „Art Adorned” című tárlaton installálta Domenico Dolce és Stefano Gabbana kreálmányait, méghozzá a ruhákon szereplő olajfestmények eredeti példányai mellett. A kollekcióban grandiózus, míves fejdíszek, kézzel festett szoknyák, valamint lélegzetelállító virágokkal és gyümölcsökkel díszített drágaköves ékszerek sorakoznak, amelyek változatos módszerekkel a festményeken látható motívumkincsre reflektálnak.
Az installálási koncepció olyannyira magától értetődő, hogy a kiállítás kurátora, a „Régi Mesterek” osztály vezetője, Sandra Romito azt mondta,
a tárlat tulajdonképpen önmagát rendezte be.
Azért, valljuk be, hordoz magában némi veszélyt, ugyanis a térben prezentált alkotások könnyedén dominancia-harcot indíthatnak ahelyett, hogy szinergiában léteznének egymással.
A ruháknak és festményeknek kimondottan jót tett a nem-White-cube tér, a kontrasztok, a sötét, barokkos arany és bordó tónusok, valamint az erős megvilágítás gyönyörű egységet kovácsolnak a környezetből és műalkotásokból.
Dolce & Gabbana, Ready to Wear (2013)
Egy korábbi – hasonlóan monumentális – példa a márka történetéből az AW13-as Ready to Wear kollekció, amely olyan pompás és extravagáns, hogy könnyedén összetéveszthetnénk egy Haute Couture sorozattal. Az ókori mozaik hálás témaválasztás, legyen szó ruháról vagy akár ékszerről (ahogyan a korábbi designcikkünkben a ravennai SICIS mozaikgyár ékszerei kapcsán is említettük), de a normann Cattedrale di Monreale székesegyház mozaikkincse kétségkívül a lehető legjobb alapanyagot biztosította a tervezéshez.
A tetőtől-talpig aranyba öltöztetett katedrális keresztény ikonográfiája többnyire egyenes szabású és finoman bővülő, A-vonalú ruhákon köszön vissza, a mozaikszemek hol printként, hol az anyag textúrájában, hol gyöngyös részletként mutatkoznak meg. És mivel a Dolce & Gabbana DNS-láncának szerves részét képezi a dráma, egy ready-to-wear kollekcióból sem maradhatnak el a koronák, bizánci fejdíszek és a gigantikus, drágaköves keresztfülbevalók.
Dior, Jardin Fleuris, (2017)
Ugyan Van Gogh kapcsán a legkedveltebb mintaválasztás egyértelműen a Váza tizenöt napraforgóval, Csillagos éj, vagy éppen a Virágzó mandulaágak, Maria Grazia Chiuri SS17-es kollekciójában a Jardin Fleuri című festmény előtt tisztelgett egy varázslatos estélyi ruhával, amely a párizsi divathéten debütált. A tervező kézzel festett virágai és finom, ragasztott tolldekorációi Van Gogh jellegzetes ecsetvonásait idézik, a visszafogott színtartomány azonban némileg eltér a festő élénk palettájától.
A ruhához egy bronz, kígyós nyakéket, valamint egy mesés virágfejdíszt társítottak, amely mérete ellenére nem terelte el a figyelmet a kompozíció főszereplőjéről. A tündéres-hercegnős megközelítés persze erősen távol áll Van Gogh világától, de Chiuri mesterien dolgozta fel a témát, pusztán finom referenciaként, inspirációként alkalmazva a műalkotást.
Dior, Haute Couture, (2020)
Korábban részletesen ismertettük Maria Grazia Chiuri egyedülálló művészeti vezetői tevékenységét, amelyben misztikus-mítikus kampányvideóiról is szót ejtettünk – egyik legjelentősebb, Matteo Garrone által rendezett rövidfilmje a „Le Mythe” számtalan művészettörténeti és mitológiai utalást tartalmaz.
Mivel Christian Dior az 1930-as évek elején többszörösen összekapcsolódott a szürrealista képzőművészettel, és Chiuri alkotói hitvallását is jelentősen meghatározza ez a művészettörténeti korszak (főleg a stílusirányzat női képviselői), így a 2020-21-es őszi-téli kollekció létrehozásánál Lee Miller, Leonora Carringon, Jacqueline Lamba, Dora Maar és Dorothea Tanning munkásságából is inspirálódott.
A tizenöt perces fantáziafilmben felsejlik John William Waterhouse Echo és Nárcissusa, a Hylas és a Nimfák című festmény nőalakjai, John Everett Millais világhírű Opheliájának jellgezetes színvilága és kompozíciója, valamint a preraffaelliták hatása is finoman megjelenik a képkockákban.