Erdei Gergő: Az otthonunk egy fantáziavilág, ahol bármikor elbújhatunk

erdei-gergo-glamour
Erdei Gergő szerint az egyediség az igazi luxus
Fotó: Martin Wanda

Erdei Gergő, Londonban élő magyar multidiszciplináris tervező, pályafutásának nulladik napjától kezdve tudta, hogy luxuskategóriájú tárgyakkal akar foglalkozni – ma pedig az elérhetőbb asztali, illetve textilkiegészítőktől kezdve a teljesen exkluzív, kézzel festett egyedi kerámia tárgyakon át a festett paravánokig mindent felölel a repertoárja.

A tervező egy beszélgetés erejéig most beengedett minket a csillogó világába és megosztotta a stílusos és egyedi enteriőrök mögötti titkot.

Egy brand, ami egyedi nyelven szólítja meg az embereket

Mindig olyan tárgyakat akartam tervezni, amik nem feltétlenül funkcionálisak, hanem csak önmagukban szépek” – foglalja össze Erdei Gergő a munkásságának és a gergeierdei márkájának ars poétikáját. Divatszakon tanult Budapesten a MOME-n, majd mesterdiplomáját már Londonban szerezte meg a London College of Fashion egyetemen, és utána majdhogynem egyenes út vezetett Rómába, ahol a Gucci divatház junior tervezőjeként dolgozott egy évig.

glamour plusz ikon Tarnóczi Jakab, a rendező, aki szereti, ha a nézői fegyelmezetlenek

Tarnóczi Jakab, a rendező, aki szereti, ha a nézői fegyelmezetlenek

Bár sokak álma, hogy egy nagy múltú és ikonikus divatháznak tervezzenek, azonban Gergő vágyott arra az alkotói szabadságra, amit egy világszinten elismert név égisze alatt nem tudott megvalósítani. „Arra tökéletes volt a Guccinál töltött évem, hogy láthattam egy luxusmárka kereskedelmi oldalát is, első kézből tapasztaltam meg, hogy hogyan válik egy termék nem csak luxusminőségűvé, hanem egyben keresetté is.”

A gergeierdei márkát pedig már ezzel az üzleti szemlélettel tudta elindítani. A piacon kiemelkedőnek számító kapcsolatokat szerzett, és felvirágoztatta a lakásdekorációs kiegészítőkkel foglalkozó vállalkozását – miközben felfigyelt rá a nemzetközi sajtó. A német Architectural Digest és a brit Vogue is készített vele interjút, az utóbbi méghozzá azzal a felütéssel, hogy

az ex-Gucci tervező, akinek az enteriőr tárgyai bármelyik pillanatban berobbanhatnak.

Gergő sem tagadja, hogy a „Gucci volt tervezője” egy hangzatos jelző, amire felkapják a fejüket az emberek, de büszke arra, hogy az évek során saját jogán ért el sikereket, és képes volt a neve alatt létrehozni egy olyan enteriőrmárkát, amely jellegzetes stílusával a piacon egyedi nyelven szólítja meg az embereket.

Márkája az első évtől kezdve exkluzív termékeket tervezett a világ legnagyobb luxustermékeit forgalmazó online platformjainak, mint a MatchesFashion, a Farfetch, a Browns vagy a Selfridges áruháznak amellett, hogy kollaborált az angol Penhaligon’s parfümmárkával. Legutóbbi kollaborációja alkalmával az egyik legrangosabb művészeti esemény, a Frieze London alkalmával egy exkluzív installációt készített a Mayfair-ben található The Maine étterem teraszára.

Egy otthon dekorációs igényei

A tervező elképzelése szerint a felépített márkájának egyik ágát „az elérhető, de magasabb kategóriás” kiegészítők alkotják, valamint a magasabb árú, egyedi gyűjtemény kategóriába sorolandó bútorok, amelyek, gyártása és dizájnja rengeteg kézi megmunkálást vesz igénybe. Termékei az elérhetőbb kiegészítőktől kezdve olyan vásárlók vágyaira válaszolnak, akik nem félnek a maximalista vibráló mintáktól, valamint értékelik az egyedi termékeket és nem félnek megmutatni a személyiségüket a tárgyaikon keresztül.

Legyen szó egy több darabos, antik-ihletésű mintákkal gazdagított alátét szettről, a szájjal fújt színes poharakról, vagy akár a printelt díszpárnákról, amelyek mintái mind egy- egy kézzel rajzolt illusztráció alapján készültek. Bár már így is széles palettából válogathatnak a gergeierdei rajongói, a tervező folyamatosan a bővítésen dolgozik.

glamour plusz ikon Az időgép az Instagramra költözött

Az időgép az Instagramra költözött

Szeretném végkifejletnek elérni, hogy a márkám teljes 360 fokban le tudja fedni egy otthon dekorációs igényeit, illetve, hogy ne csak termékekkel azonosítsák, hanem egy egész életérzés megteremtésével. A koncepció mindig is egy lifestylemárka felépítése volt, ezért a jövőben ruhákat és kiegészítőket is tervezek, illetve dolgozunk az első gyertyakollekciónkon is.

Az egyediség az érték

A divat- és terméktervezéshez hasonlóan a belső terek dizájnja is foglalkoztatja – a gergeierdei mellett az ideje nagyobb részét a belsőépítészeti vállalkozása köti le, amely során enteriőröket fordít le a saját stílusnyelvére. „Sose szerettem sokáig egy adott dologgal foglalkozni, úgyhogy élvezem ezeket a munkákat, nagyon izgalmas, hogy egyedi elképzeléseket valósíthatok meg.” A személyre szabott tervezés nem (csak) a márkája révén ismert mindennapos használati eszközöket jelenti.

A magyar tervező mindig szerette az esztétikus, szép tárgyakat, akkor is, ha nem feltétlenül praktikusak
Fotó: Martin Wanda

Jelenleg három nagyobb lélegzetvételű enteriőrmunkán dolgozik: egy riád Marrákesben, egy lakberendezés szempontjából formabontó magánklinika Budapesten, és freskó egy villába a Beverly Hills-en – de tervezett már egyedi igény szerint étkészletet is egy megrendelő magángépére. „Kicsit azt látom, hogy kezd visszajönni a divatba, hogy újra sikk művészekkel együtt dolgozni. Egyre több olyan megkeresésem van, ahol az első mondatok egyike, hogy

Találj ki valamit csak nekem!

Az internet korában felmerül az az érzés, hogy már nincsenek unikális tárgyak, élmények: ugyanazon épület előtt készülnek a fotók, ugyanolyan trendi ruhák jönnek szembe az utcán, és ugyanazok a tárgyak bukkanak fel mindenhol a szobákban.

glamour plusz ikon A színház örök, de a Jurányi az első gyerekem - interjú Rozgonyi-Kulcsár Veronika színháztörténésszel

A színház örök, de a Jurányi az első gyerekem - interjú Rozgonyi-Kulcsár Veronika színháztörténésszel

Gergő szerint pont emiatt vált keresett művésszé: hogy a víziójára rezonáló megrendelőinek egyszeri és megismételhetetlen dolgokat vagy tereket teremtsen. Abban viszont egyetértünk, hogy például egy stílusos és komfortos hétköznapi lakás berendezése nem elérhetetlen cél – ha merünk kicsit utánajárni a dolgoknak és kísérletezni formákkal, színekkel. „Ha nem csak tömeggyártott tárgyakat rendelünk, amik már minden Tiktok és Instagram-posztban szembejöttek, akkor valóban kreálhatunk egy olyan teret, ami kifejezi a személyiségünket.”

Engedd szabadra a fantáziád!

Gergő nem fél a meghökkentő megoldásokhoz nyúlni, ha a saját életteréről van szó: nappalijában barnásfeketére festette a falakat, kanapéja mellett egy-egy óriási kínai lakk pagoda őrködik. Ő maga sokat inspirálódik antikbútor vásárokon, vintage boltokban, illetve markáns stílusához ihletet a hetvenes és nyolcvanas évek éjszakai klubjaiból, illetve a szórakoztatásra, koktélpartikra berendezett otthonokból merített.

Számára ez a dizájnperiódus testesíti meg az abszolút hedonista, túlburjánzó, dekadens hangulatot: lakkozott fafelületek, füstüveg, tükrök, domináns sötét színek és csakis tompa hangulatvilágítás, valamint antik tárgyak, amelyek londoni otthonában is körbeveszik a tervezőt. Ezzel ellentétben, ha ma online rákeresünk lakberendezési tippekre, trendekre, a közösségi médiát böngészve leggyakrabban bézs színekben pompázó, rendezett, egységes lakásokat és szobákat bemutató oldalakat dobál fel az algoritmus.

glamour plusz ikon Maximalista és őszinte Fekete Giorgio, a Carson Coma frontembere

Maximalista és őszinte Fekete Giorgio, a Carson Coma frontembere

Ez az utóbbi időben népszerűvé vált északi stílus, messze áll Gergő maximalizmusától. „Bár az általam tervezett tárgyak nagyrészét maximalista enteriőrökbe szánom az időtálló, neoklasszicista római inspirációjú színek és minták miatt gyakorlatilag bármilyen környezetben felhasználhatók. A legutolsó kollekciómat például kifejezetten úgy terveztem, hogy a letisztultabb trendeket követő vásárlókhoz szóljon.” A skandináv irányzatban elfáradt, és a meghökkentő elemekre éhező kreatívok egyből otthon érzik magukat Gergő világában.

A lakberendezés során pedig a tettlegességre buzdít: „Merjük jól érezni magunkat az életterünkben, engedjük szabadra a fantáziánkat! Gondoljunk bele kik vagyunk és mik azok a tárgyak, színek, minták, amelyek minket testesítenek meg. Az otthonunk egy fantáziavilág, amibe bármikor elbújhatunk - ez az a tér, ami csak magunkról szól, és nem a külvilág elvárásainak kell megfelelnünk vele.”