Alaprajztól a szabásmintáig – Építészek, akik divattervezőként születtek újjá
Egy alaprajz vagy építészeti tervrajz olvasása komoly szakértelmet igényel, épp úgy, akár egy szabásminta értelmezése. A tervezőnek, építésznek, vagy éppen szabónak ismernie kell a formai kapcsolódásokat, a geometriai alakzatok térbe hajtott verzióit, és a különböző anyagok tulajdonságait. Nem véletlen tehát, amikor a két terület (tehát a divat és az építészet) egymásra talál, sőt, ismerünk olyan fenomenális divattervezőket is, akik mindkét szakmában egyaránt jeleskedtek.
Számtalanszor említettük már Frank Gehry vagy épp Zaha Hadid munkásságát: a két legendás, vizionárius építész mindig egyedülálló – és nem utolsósorban felismerhető – design-remekműveket hozott létre, legyen szó egy apró ezüstékszerről, cipőről, vagy épp egy grandiózus múzeum architektúrájáról. A kollaborációk ezért olyan izgalmasak: magukban hordozzák az ismeretlen feltérképezésének lehetőségét, a lépték-és médiumváltás izgalmait, míg megőrzik a tervező sajátos kézjegyeit.
Az alábbi négy tervező viszont más tészta, nem pusztán egy projekt, rövid periódus vagy gyors fellángolás eredményeként jöttek létre ikonikus ruhakölteményeik. Analitikus gondolkodásmódjukat, páratlan térlátásukat és anyagismeretüket építészeti múltjuk során alapozták meg, majd a divattervezés terén, egy egészen új megfogalmazásban kamatoztatták.
Felmerülhet a kérdés: vajon egy másik területről érkező divattervező oldottabban dolgozik, bátrabban mozog anyaghasználat, vagy akár a sziluettek megalkotása terén? Vagy épp ellenkezőleg, az építészeti gondolkodásmód egy sokkal strukturáltabb vonalvezetést idéz elő? Vajon a térszervezéssel kapcsolatos tanulmányok egyáltalán megmutatkoznak a kollekciókban bármilyen módon?
Virgil Abloh
A korábbi cikkünkben emlegetett, Cassinának tervezett moduláris bútordarab csak egy apró szelete Virgil inspiráló építészeti- és designvilágának. A Louis Vuitton néha divatigazgatójaként nemcsak páratlan kollekciókat tudhat maga mögött – a „körítést” is épp oly hitelesen és magas színvonalon fűzte hozzá. Az AW22-es menswear bemutató enteriőrjében felsejlik Virgil építészeti múltja, a színpadon egy padlóba süllyesztett, stilizált ház piros teteje rajzolódik ki, míg középen egy fehér lépcsősorokkal keretezett, geometrizáló asztalkompozíció húzódik.
Olyan, akár egy színházi díszlet, drámai, kontrasztos reflektorfényekkel megtámogatva. A tervező karrierje hajnalán a Illinois Institute of Technology-n szerzett mesterdiplomát építőmérnöki és építészeti szakon – a Bauhaus mozgalom jelentősen meghatározta későbbi tervezői pályafutását. Az inspiráció nemcsak a geometrikus alapformákban és a reduktivista (hol fekete-fehér, hol vibráló) színpalettájában mutatkozott meg, hanem az alkotás-kézművesség-design szentháromságát is átemelte öltözékeibe.
Természetesen építészeti munkái is szervesen összekapcsolódtak a divattal, ugyanis minden egyes Off-White™ bemutatóterem megtervezésében fontos szerepet játszott, mint márkatulajdonos és mint építész egyaránt.
Pierre Balmain
A világhírű francia divattervező kezdetben maga is építészként indult, 1933-ban – az École des Beaux-Arts képzése erőteljesen hatott későbbi ruhaterveire. A derékhangsúlyos szabásvonalak, mesterien szerkesztett, határozott sziluettek, az oversized, geometrizáló mintázatok és legyezőszerű redők (és persze a páratlan skiccek) mind-mind összefüggésben állnak építészeti látásmódjával. Balmain nem egyszer hangsúlyozta az építészek és divattervezők munkája mögött húzódó hasonlóságokat.
„Az, hogy egyikük kővel dolgozik, a másik pedig muszlinnal, hogy az egyik évszázadokra, a másik csak egy szezonra tervez – ezek nem számottevő különbségek”. A márka aktuális kreatív igazgatója, Olivier Rousteing 2011-ben vette át a stafétát elődjétől, Christophe Decarnintól – az SS24-es kollekció drámai tömegekkel és strukturált körvonalakkal tolmácsolja az eredeti Balmain-nyelvezetet.
Glenn Martens
A DIESEL kreatív igazgatója egy szerencsés véletlen folytán kapcsolódott össze a divat világával. Eleinte belsőépítészként diplomázott az antwerpeni Királyi Képzőművészeti Akadémián, pár évvel később már Jean Paul Gaultier oldalán dolgozott a szezon legizgalmasabb kreációin.
A legendás tervező honlapján külön szekciót szentelt a Haute Couture by Glenn Martens kollekciónak, ahol káprázatosabbnál káprazatosabb, szoborszerű ruhaköltemények sorakoznak, vertikálisan csíkozott, op-art ruhától kezdve, fátyolos Dűne-jellegű kosztümökön át egészen az extravagáns, már-már couture darabokig.
A tömegeket bátran, határozottan és komfortosan alakítja, a különböző anyagminőségeket, textúrákat és mintázatokat végtelen szakértelemmel építi egymásra. Kétségkívül kedvezett neki a Gaultiernél töltött időszak, ugyanis később saját streetwear kollekcióiba is integrálta a látványos couture-esztétikát.
Raf Simons
Rendhagyó példa, ugyanis Raf Simons nem építészként, hanem formatervezőként szerzett diplomát, amely később finoman összekapcsolódott streetwear divatterveivel. A kilencvenes évek elején egyedi bútorokat tervezett különböző galériáknak – ebben az időszakban vett részt első hús-vér divatshowján (stílusos módon ez épp a párizsi divathét Martin Margiela all-white kollekciójának bemutatója volt), amely nemcsak inspirálta, hanem hamar el is indította a divattervezés rögös útján.
Alig négy évvel később megalapította saját divatmárkáját, amelyet tíz év múlva egy egészen új tapasztalás követett: kinevezték a Jil Sander kreatív igazgatójává. Az előléptetést 2012-ben a Dior divatház divatigazgatói pozíciója, majd 2016-ban a Calvin Klein kreatív vezetése váltotta fel.
Ma saját divatbrandjét gondozza – a Diornál tervezett A-vonalú, szuperklasszikus és hipernőies balerinaruhákat mára punk-rock részletekkel fűszerezett streerwear fazonokra cserélte. A designer-látásmód egyébként kétségkívül megmutatkozik a Diornak tervezett kollekciókban, ugyanis lágy textíliák helyett merev, vastag anyagokat alkalmazott, amelyek strukturált, finoman geometrizáló szabásmintákat hoztak magukkal.