Tervező nélküli divatházak, lassuló eladások jellemzik a divatipart, ami lehet, hogy az összeomlás felé tart

Arról pedig ne feledkezzünk meg, hogy ezeknek a tervezőknek kell életben tartani a márkát, stabilizálni az eladást és biztosra menni, hogy a rajongók nem pártolnak a konkurenciához. Nagy felelősség ez. Azt azonban senki sem tudja, meddig tart még ez a bizonytalan állapot, amelyen persze, az sem segít, hogy folyamatosan folynak a pletykálkodások és a találgatások arról, melyik tervező hol fogja tovább folytatni.

A divatipari körhintára egyre több dizájner ül fel, kiszállni viszont nehezen lehet belőle

Vannak, akik szerint John Galliano (a Dior egykori menesztett tervezője, aki most a Maison Margielánál van) újra az említett divatház tervezője lesz, az Alexander McQueen kreatív igazgatója, Sarah Burton pedig a Givenchy-hez szerződik. Hedi Slimane, aki a hamvaiból élesztette újjá a Céline divatházat, állítólag a Chanelhez fog igazolni, miután Virginie Viard hirtelen a nyugdíjazását kérte. De Alessandro Michele esete is roppant érdekes, aki a Gucciban töltött hét év után idén a konkurencia Valentinohoz igazolt.

A Lanvinnél is nagy átszervezések vannak, a Sergio Rossi is új kreatív igazgatót nevezett ki, a Burberry jelenlegi fő tervezőjének, Daniel Lee-nek pedig attól függ a jövője, milyen döntéseket hoz felette a márka vezérigazgatója. A kreatív körhintának azonban nincs vége: a végtelenségig lehetne ezt a sort folytatni. Úgy adják egymásnak a kilincset a híres és nagy múltú luxusmárkák legmenőbb tervezői, hogy az teljesen példátlan.

A nagy divatházak művészeti vezetői és kreatív igazgatói posztjai tátonganak üresen és senki sem tudja, mi fog történni a következő, hetekben, hónapokban – talán még a fő döntéshozók sem. De vajon mitől függ, hogy pontosan ki maradhat és ki mehet, amerre lát? „A social media térnyerésével a nemzetközi divatvilág is egy elképesztő átalakuláson megy át. Napjainkban a fashion designer nem csupán a ruhák tervezője, hanem a márka arca is, akivel azonosítják a céget, egyfajta sztárkultusz lengi körbe.

Ismerjük az arcát, sokat szerepel, interjúkat ad, bekapcsolódik a live streamekbe, megismerhetjük a személyiségét, az ízlését, az életét” – mondja Szakács Gábor divatszakértő, haute couture szakértő, divatblogger, aki szerint ma már főként olyan tervezőket alkalmaznak a nagy divatházak, akikkel könnyen azonosulni tudnak a rajongók. „Látjuk, hogy hol és kikkel nyaral Olivier Rousteing (a Balmain tervezője), mit visel ma Harris Reed (a Nina Ricci kreatív igazgatója), vagy kikkel bulizik Anthony Vaccarello (a Saint Laurent kreatív igazgatója).

Megszeretjük az életérzést, amit közvetítenek. Napjainkban azonban egyre élesebben látszik, hogy aki nem tudja hozni a számokat vagy nem ért egyet az óriásvállalat üzletpolitikájával, annak mennie kell. Ne felejtsük el, hogy a divatipar egy piaci alapon működő ágazat. Ha megveszik a ruhát, a táskát, a cipőt, a parfümöt, akkor lesz bevétel, ha nem veszik meg, akkor nem lesz. Ez óriási felelősség egy kreatív igazgató, egy művész számára.” – mondja a szakértő, aki szerint az azonban nem kell borúsnak látni sem a divatházak, sem a tervezők jövőjét.

„Minden márka életében jót tesz a frissítés, a fiatalítás, az új szemlélet, az új energiák behozatala. Ez persze nem azt jelenti, hogy el kellene dobni a brand szellemi hagyatékát vagy felégetni a múltat. Sőt! A világszerte ismert divatházak, mint például a Chanel, a Dior vagy a Saint Laurent a névadó látásmódját ülteti át a jelen kor elvárásainak megfelelő viseleteibe.

Modern gyártási technológiákat alkalmaznak, innovatív anyagokat fejlesztenek ki, nagyobb hangsúlyt fektetnek a kisszériás gyártásra, a magas minőségre.” – sorolja a szakértő. Az viszont már szerinte is követhetetlen, hogy ki honnan, melyik nagy nemzetközi márkától lépett ki és melyik dizájner hova tart.

Egyre kevésbé kötődünk a divattervezőkhöz

De miért váltakoznak olyan gyakran a tervezők a különböző divatházak élén? Van ennek értelme? Hiszen, szinte már megtanulni sincs idő a dizájnerek neveit, vetésforgóra hajazó módon mennek át az egyik brand éléről a másikra. Régebben mindenki (de legalábbis minden divatrajongó) tudta, ki az a John Galliano, Karl Lagerfeld, Tom Ford vagy éppen Marc Jacobs – akkor is, ha éppen nem a saját nevüket viselő luxusmárkáknak terveztek.

Ma már viszont ez nincs így, sokaknak fogalmuk sincs, kinek a tervezéseit viselik, ha egyáltalán egy luxusdarabot vásárolnak. Vajon miért? Nagy valószínűséggel pont azért, mert a dizájnerek folyton vándorolnak az egyik helyről a másikra. Nem telik el az a bizonyos időintervallum és nem alakul ki az befolyásos márkakötöttség, az az ikonikus inpakt, ami miatt meg lehetne tanulni a tervezők neveit.

Ebben Szakács Gábor is egyetért: „Sajnos nincs idő megtanulni a nevüket. A felsorolt világhírű tervezők hamvaiból élesztették újjá ezeket a divatházakat, egy friss, új szemlélettel, új szabásvonalakkal. Egy eddig nem látott üzenettel érkeztek meg a nemzetközi vérkeringésbe. Ma már azonban egy-egy szezon után kilépnek vagy lecserélik a designereket. Még akkor is, ha nagyon izgalmas látásmódot hoz(hatná)nak a cég életébe” – mondja a szakértő, aki példának felhozza Ludovic de Saint Sernin divattervező példáját.

A dizájnert az Ann Demeulemeester márka élére nevezték ki, a következő szezonban, csaknem két hónappal a saját kollekciója bemutatása után viszont már Stefani Gallici ült a helyén. „Vajon szakmai vagy személyes ellentét lehet a csere hátterében? A túláradó kreativitás nem felel meg a cég vásárlóinak? Esetleg elpártoltak a márkától az emberek az új irányzat miatt? Ezekre a kérdésekre adott válaszok valószínűleg soha nem fognak a nyilvánosságra kerülni” – mereng el a divatszakértő Szakács Gábor.

Az ugyanis már biztos, hogy a XXI. században a divat már nem csupán arról szól, hogy valaki mit szeretne tervezni egy adott márkának, sokkal inkább arról, mire van igény és kereslet.

Már nem saját álomgyárról van szó, hanem stratégiai lépések összehangolt logisztikájáról, amit egy csapatnyi döntéshozó – a marketinges, a pénzügyes, a sajtós, a vállalati tanácsadók, a befektetők, a tulajdonosok és persze legfelsőbb vezetők - vitat meg. Ilyen bonyolult az egész.

A művészi kreativitás fog győzni a jövőben is (?)

A legtöbb embernek erről persze fogalma sincs, hiszen régebben ez nem teljesen így volt – de ma már egy kollekció szinte mindig csapatmunka eredménye, nem egy egyéni fantáziaszülemény. Arról pedig, hogy mi játszódik le a márkákról döntő vezetők fejében; vagy arról, milyen beszélgetések zajlanak le egy titkos szobában a divatházzal kapcsolatban, senki sem tud és nem is tudhat.

A kreativitást, a tervezők fontosságát és a velük együtt járó vezetői szerepet azonban nem szabad semmissé, jelentés nélkülivé tenni egy divatház esetében sem, mert még mindig a ruha, a táska és a cipő adja el magát, akármilyenek is a pénzügyi számítások. Nyersen fogalmazva: a vacak termékeket, a silány árut, a fantázia nélküli viseleteket a legnagyobb marketingstratégia sem fogja az emberekre tukmálni.

Ők pedig nem fognak költeni rá százezreket, milliós összegeket, főleg ha még spórolniuk is kell rá, mert akkor a legnagyobb divatházak luxustermékei is az outletekben fognak kikötni, azt pedig egy divatipar dolgozó sem akarja. „Úgy gondolom, hogy ha a kreatív igazgató ízlésvilága találkozik a márka célközönségével, akkor az sikerre van ítélve. Persze kivételek akadnak, hiszen vannak roppant tehetséges tervezők, akiket valamiért mégsem ünnepel a szakma.

Úgy tűnik, a munkáikból hiányzik az a bizonyos WOW-faktor, a "je ne sais quoi", ahogyan a franciák nevezik, az a "valami kis plusz". A véleményem szerint viszont a tehetség és a kreativitás minden korban, így a jövőben is utat fog törni magának, mert értéket képvisel.” – mondja Szakács Gábor. A divatszakértő még hozzáteszi: a divatházak élén lévő kreatív igazgatók státuszát csak az arra méltó, kiemelkedő szaktudású emberek nyerhetik el, ez pedig remélhetőleg nem fog változni a jövőben sem.