Divat és spektákulum: A performatív divatbemutatók jelenje és jövője - beszélgetés Egri Petrával

2025. január 30.
Egri Petra
Egri Petra divatszakember új látásmódot képvisel a szakmában
Fotó: Körtvélyesi László

Egri Petra divatkutatónál kevesen ismerik jobban a divatperformanszok mágikus világát. 2023-ban megjelent kötete, Divatelmélet, teatralitás, dekonstrukció: kortárs divatperformanszok – amely az Év Könyve díjat is elnyerte –, új elméleti kereteket teremtett a hazai fashion studies területén. Kutatásaiban a divat társadalmi szerepe, filozófiája, pszichoanalitikus megközelítése, valamint a paradigmaváltó, performatív divatbemutatók esztétikai és konceptuális jellegzetességei kapják a legnagyobb fókuszt.

De miként integrálhatók ezek a globális narratívák a hazai divatgyakorlatba, és hogyan változtatja meg a digitalizáció a performatív divat jövőképét? „A valódi divatperformanszokban valami egyszeri és megismételhetetlen interakció jön létre a befogadás aktusában a résztvevők között”

Milyen nagyszabású performatív bemutatókat említenél Alexander McQueen portfóliójából, amelyek elindítottak a kutatómunka útján?

Alexander McQueen szinte összes kollekciójának a performatív megjelenése érdekes és meghökkentő – egy divatkutató számára kincsesbánya McQueen művészete. Egyik személyes kedvencem a VOSS, amely az emberi test szépségének meglehetősen szubjektív kritériumaira kérdez rá. Manapság pedig egyre inkább elgondolkodtató az a kérdés, amit egykor McQueen exponált:

valóban csak az extrém fiatal és extrém sovány testek jelenhetnek-e meg a kifutón „szépként”, a divatiparban általánosan elfogadottként?

McQueen egy zseni volt. Olyan kérdéseket tematizált a kollekcióin és performanszain keresztül, amelyek messze meghaladták saját korát. Nagy hatással volt rám a Highland Rape performansza is, amit a kilencvenes években sehogy sem akart érteni a közönség és a divatmédia.

A média szakemberei ahelyett, hogy elgondolkoztak volna McQueen mélyebb üzenetén, azonnal megvádolták őt a nőgyűlölettel, pedig a tervező célja az volt a performansszal, hogy Vivienne Westwooddal vitázzon a tartan viseléséről, aki nem skót gyökerekkel rendelkező tervező volt, és szerinte abszolút jogtalanul használta fel a tartant a kollekcióiban. A kulturális kisajátítás persze sajnos azóta is a divatipar viszonylag gyakori és még mindig nagyon kedvelt trükkje.

glamour plusz ikon „A divat az előrenézésről szól” - interjú Baldaszti Péterrel, a Nanushka társtulajdonosával

„A divat az előrenézésről szól” - interjú Baldaszti Péterrel, a Nanushka társtulajdonosával

A divatperformansz egyre népszerűbb gyakorlat a külföldi divathetek terén – a 2024-es párizsi bemutatókon talán eddigi csúcsára ért a műfaj. Miért nem épült be még a hazai divatszcéna működésébe? Bella Hadid festékfújt Coperni ruhája szintén bekerült a köztudatba – bár itt a technológiai vívmány hangsúlyosabbnak tűnik a peformativitásnál.

A divatperformanszok is sokrétűek lehetnek, sokféle céllal. Egyáltalán nem mindegy, hogy egyértelműen marketinges céllal nyúl a műfajhoz a tervező, vagy a művészi hitvallásának magától és szabadon adódó eszköze, vagyis egy természetesen adódó önkifejezési mód. A 2001-es évben a Fashion Theory folyóiratban jelent meg Ginger-Gregg Duggan tanulmánya, amely már ekkor egyértelmű kategóriákkal szembesíti az olvasót: szubsztancia (substance), látványosság (spectacle), technológia (science), szerkezet (structure), kinyilatkoztatás (substance).

Manapság a spektákulum társadalmában élünk, ahol az nyer magának nagyobb közönséget, aki leginkább instagramolható (vagy tiktokolható) módon mutatja be a kollekcióját. Nem érdemes például a Chanel látványos díszlettel rendelkező show-it összekeverni a divatperformanszokkal. Manapság csak úgy aggatják a „divatperformansz” kifejezést a tervezők és a közönség is a látványos kollekciókra.

Attól, hogy mondjuk egy show esetében élő zenére vonulnak a modellek, még nem beszélhetünk performanszról, hiszen a vonuláson, a prezentáción kívül semmi exkluzív nem történik benne a néző – a modellek – és a tervező között. A valódi divatperformanszokban valami egyszeri és megismételhetetlen interakció jön létre a befogadás aktusában a résztvevők között, és ez jóval túlmutat a klasszikus kifutók „fancy” reprezentációs világán, az exkluzív dekoráción. Ilyenkor látszólag beépül a műfaj a kortárs divatkultúrába.

Egyébként én pesszimista vagyok a „divatperformanszok új reneszánszának” gondolata kapcsán... egy olyan évben, amikor Sarah Burton (aki Lee legközelebbi munkatársa volt egykor) elhagyja a McQueen divatházat és amikor egy olyan tehetséges tervező, mint John Galliano távozik a Maison Martin Margielától.

Mennyire befogadó vagy épp konzervatív a magyar közeg a kísérleti, akár művészeti megközelítéssel kapcsolatban? Magyarországon főleg a fiatal kortárs tervezőktől, alternatív kollektíváktól láthattunk hasonló gesztusokat, például a Not Allowed-tól, vagy a Terike from Budapest csapatától.

Úgy gondolom, hogy a divatperformanszoknak lenne közönsége itthon is. Egy izgalmas műfajról van szó, ami elgondolkodtatja az embereket: illetve pontosabban azokat, akiket ez a fajta művészet érdekel. Ráadásul a közösségi médiának köszönhetően annyira globalizálttá vált a divatipar, hogy nemcsak az itthoni közönség figyelmére érdemes alapozni. A Not Allowed éppen egy jó példa erre a nemzetköziségre.