Csókási Dorottya: A kreativitás öngyógyítás – ez a Chokassy márka egyik alapértéke
Csókási Dorottya neve egyre ismerősebb a magyar divatvilágban. A fiatal tervező diplomamunkája, az Ecce Tenebrae, nemcsak a Budapest Central European Fashion Week kifutóján aratott sikert, hanem a londoni Central Saint Martins falai között is lenyűgözte a szakértőket. A kollekcióban ötvözi a magyar népmesék motívumait és a fenntartható divat iránti elkötelezettségét.
Hogyan inspirálja a múlt és a családi örökség, miért fontos az újrahasznosítás a munkájában, és mit üzen a nőknek ruháival? Volt miről beszélgetni.
Csókási Dorottyával stúdiójában találkoztam még a legnagyobb kánikulában. A szoba és a bútorok fehérek, a szekrényen gondosan kiállított kiegészítők pihennek, az akasztóról lógnak a teátrális ruhaművek. Egy-egy pohár jegesteával hűsítjük magunkat a nagy melegből a hűvös terembe betérve, miközben Dorottya arról mesél, mely női archetípus inspirálta londoni diplomakollekcióját, miért érdemes használt textíliáinkat újragondolni, és mit tud elképzelni fiatal alkotóként a szakmában, Magyarországon.
A legújabb kollekciód, az Ecce Tenebrae idén, a Szépművészeti Múzeumban megrendezett BCEFW New Generation AW24-25 Collective Show-n mutatkozott be a magyar közönség előtt. Mit jelent az Ecce Tenebrae elnevezés?
Azt jelenti, hogy „Íme, a sötétség”. Az emberek többnyire ismerik az Ecce Homo-t, vagyis „Íme, az ember!”. Azért szerettem volna latin nevet, mert egy elég önboncolgatásszerű, mélyreható témát választottam. Sokat gondolkodtam a végzős évet megelőző nyáron, hogy mit tudnék kihozni magamból a final collectionre.
Az egyetlen dolog, ami fontos volt számomra, hogy hű legyek magamhoz.
„Ha az ember valamit igazán szeretne, van, hogy az utolsó másodpercben küldi a megoldást az univerzum” - két csődközeli állapot után most nyitotta meg új üzletét Triesztben a Lollipop Factory
Nem feltétlenül a képi világot, a sziluettet vagy a textileket akartam legelőször kitalálni. Inkább az érzést megtalálni, amit kiválthat belőlem ez a kollekció, és ami által az emberek is feltehetnek önreflektív kérdéseket. A célom az volt, hogy közösséget építsek az öntudatos élet és öntudatos öltözködés jegyében.
Már jó ideje Budapesten élsz, de Londonban töltötted az egyetemi alapképzést, ahol divatszakon végeztél. Milyen hatással volt rád a kint töltött idő?
Magánéleti szempontból London volt eddigi életem legnagyobb kihívása. Szeretem azt mondani, hogy ott nőttem fel. Az egyetem mellett megtanultam lakásügyeket intézni, volt több munkahelyem is, és belekóstoltam a felnőttéletbe. Tanulmányi szempontból a magyar felsőoktatással nem tudnám összehasonlítani, mert itt sosem jártam egyetemre.
A Kisképzőben (Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium) töltött éveim alatt is arra készültem, hogy kimenjek, és megtapasztaljam, milyen a nyugati designrendszer. Először nehéz volt beletanulni, de nagyon élveztem, amikor már minden összeállt a végére, és úgy éreztem, a helyzet magaslatán vagyok.
Az anyaghasználatodban középpontban áll a természetesség, és sokszor újrahasznosítás útján hozol létre egy új ruhadarabot. Hogy nézett ki a képzés, része volt ez a fajta szemléletmód?
Igen, az egyetememen, a Central Saint Martinson nagy hangsúly van a fenntarthatóságon. Az első néhány évben 1-3 hónapos projektjeink voltak, és mindegyikbe belecsempészték valahogy. A legelső projekt a White Show volt. Egy autóüléseket forgalmazó cég a fehér suede (bőr) textiljeit az egyetemnek adományozta, és lényegében az volt a kérdés, hogy mit tudsz kihozni az adott anyagból.
Így mindenki megmutathatta az alapeszköztárat, amivel az egyetemre érkezett. Harmadik évben kötelező volt gyakornoki munkát végezni valamelyik márkánál, hogy tapasztalatot szerezhessünk. Én a Nanushkához mentem. Az utolsó évben pedig visszatértünk, és már lényegében csak a saját kollekciónkon dolgoztunk.
A magyar népmesék hangsúlyos elemei megjelennek az Ecce Tenebrae kollekciódban is, amely a diplomamunkád, és a korábban említett hazai BCEFW kifutóján is bemutatkozott. Miért pont egy magyar témával búcsúztál Londontól?
A magyar vonal csak a végzős évemre alakult ki bennem. Előtte, a Kisképzőben vagy az egyetem első néhány évében sem éreztem túl közelinek ezt a témát. Viszont amikor visszatértem a gyakornoki év után, úgy láttam, hogy az adhatja meg a kollekcióm ízességét, ha behozom a saját kultúrámat.
Próbáltam játékosan megközelíteni a magyar motívumokat, hogy ne csak népi ruhákról szóljon a kollekció, hanem egy személyesebb szálat kerestem. Újra rátaláltam a magyar népmesékre, amiken felnőttem. Úgy éreztem, ezeket a kis funky hétperces történeteket akarom visszahozni.
Hogyan fogadták a ruhadarabokat a nézők?
Kettéosztanám a közönséget, mert valójában két helyen mutattam be a kollekciómat. Először Londonban, az egyetemen. Ott már a projekt készítése alatt is tetszett a tanároknak, nagyon értékelték, és óráról órára figyelték, hogyan fejlesztem tovább a koncepciót. Úgy gondolom, hogy sikerült érdekessé tennem a kollekciót, nemcsak az volt a végeredmény, hogy „itt vannak a népi ruhák”, hanem játékos, könnyed maradt az egész.
Remélem, hogy külföldiek számára is emészthetővé tudtam tenni. Magyarországon az idei Budapest Central European Fashion Weeken mutattam be a kollekciót, ahol abban bízom, hogy a siker annak köszönhető, hogy a gyermekkori, bájos motívumvilágot vissza tudtam hozni – bár nyilván teljesen átalakítva és felnőtt női ruhákként jelenítettem meg.
A londoni bemutató után a British Vogue-ban is szerepelt a kollekciód. Ez azért hatalmas visszajelzés lehetett számodra.
Az egyetem divatbemutatóján rengeteg újság és magazin képviseltette magát, többek között ott volt a British Vogue is, az i-D, a Dazed, a Purple magazine... Senki nem befolyásolta, hogy melyik szelekciót választják, a kifutón látottak alapján döntöttek, és később megjelent a cikk. Nagyon örültem, hogy a British Vogue szerkesztője úgy gondolta, hogy beletartozom ebbe a kategóriába.
Ez a fajta kitettség jó marketing lehet.
Igen, bár én elutasítom a „celebkultuszt”, mert úgy gondolom, ez nem tartozik a divat fenntartható megnyilvánulásai közé. Azt szeretném, hogy azok vásárolják meg a ruháimat, akik értékelik és vallják azokat az értékeket, amelyeket képviselek. Értem, hogy a marketing és a branding nagyon fontos, és el kell juttatni valahogy az emberekhez, viszont a kulturális hajhászással nem értek egyet.
Nem tervezek kifejezetten vörös szőnyegre, inkább olyan darabokat készítek, amelyek magas minőségűek, és könnyen beépíthetők egy meglévő ruhatárba.
Ez a kollekciód viszont nem streetwear.
A Central Saint Martinsnek (CSM) nagy hírneve van, és az a jellemző hozzáállás, hogy a végzős hallgatók merjenek extrémek lenni, hogy kitűnjenek a többiek közül. Az Ecce Tenebrae kollekciómmal meg akartam mutatni a saját látásmódomat: a darabok 90%-a merész és kísérletező, míg 10%-a inkább hordható.
Vannak benne olyan ruhák is, amelyek pont az ellenkezőjét képviselik: sokkal viselhetőbbek, mint extravagánsak. Így a kollekció változatos, izgalmas maradt, és kiegyensúlyozottabb lett.
Petőfi Sándor János vitéze a ruhák esszenciája. Hogyan kapcsolódik a mese az önmegismeréshez?
A kollekcióban Iluska női archetípusa jelenik meg – úgy gondoltam, hogy könnyebb archetípusokkal gondolkodnom, és elmesélnem egy spirituális, mentális fejlődést a kollekciómon keresztül egy szívünkhöz kedves, érthető karakterrel. Iluska fejlődése követhető végig: a Dark Iluska újrafeldolgozott bőrökben jelenik meg.
Munkácsy Rőzsehordó nője volt az egyik vizuális inspiráció ehhez az önsanyargató karakterhez. Ezt vetkőzi le Iluska a megvilágosodás felé haladva, az utolsó look pedig a Menyecske, ami egy esküvői ruha – a mesében Iluska tündérkirálynő lesz, a kollekciómban pedig elérkezik az önmegvalósításhoz.
De maga János vitéz is feltűnik a szettek között.
Igen, van a kollekcióban egy len öltönyszerű szett, ami a dédszüleim házkörüli lenjéből készült, törölköző- és ágytakaró-textilekből. Ennek a sziluettje a népmesékben látható herceg kerekded, széles vállát és karcsú derekát idézi. A nadrág tulipánszabású.
Próbáltam a népmesék illusztratív esszenciáját megfogni, és kortársabb szettbe átültetni.
Így tulajdonképpen újrahasznosítottál, de egy szentimentális köteléket is megerősítettél az alkotásoddal.
Hozzá akartam nyúlni a családom magyar gyökereihez – ezek a textilek közel száz évesek. Tudom, hogy a dédszüleim szerezték be a fonalakat, ők szőtték a falubéli asszonyokkal, ez volt a délutáni foglalatosságuk. Így az egésznek hatalmas relikviaértéke van számomra. Mindemellett a magyar kultúrát is képviseltem velük.
Az újrahasznosítás tehát azt is jelentheti, hogy visszanyúlsz a gyökerekhez, és megnézed, mit tudsz belőlük kreálni. Egy textília nem kell, hogy otthon porosodjon, hanem akár újra lehet éleszteni.
Az angoloknak volt a világháborúk alatt egy híres mondásuk: „make do and mend”. Amikor textilhiány volt, senki sem dobott ki semmit, inkább feltették a kérdést, hogy „mit tudunk ebből csinálni?”. A magyar kultúrát tekintve eszünkbe juthat dédnagyanyáink harisnyái vagy rongyszőnyegei. Vagy az, hogy nem szabad kidobni a textileket, mert abból törlőruha vagy valami kis tároló készülhet. Ilyen formában is kapcsolódni tudtam a magyar gyökereimhez az újrahasznosítással.
Szerinted mi a jövője a divattervezésnek a fenntarthatóság jegyében?
Szeretném azt hinni, hogy egyre fenntarthatóbb irányba megyünk. Mindenkinél megvannak a törekvések erre, viszont azt nem tudom, hogy 2030-ra mi valósulhat meg belőlük, és mennyire reálisak ezek a célkitűzések. Fiatal tervezőként a fenntartható divat területén próbálok mozogni, de kis márkaként teljesen más kihívásokkal kell szembenéznem.
Manapság ritka, hogy magunknak készítünk hordható dolgokat. Pörög a social media, napról napra változik a divat, és hozzátesz a fast fashion is. Ezzel szemben egy szuper mozgalom az, ha magadnak készítesz egy ruhadarabot vagy akár egy kis tárolót.
Az, hogy kreatív vagy, és azon gondolkodsz, mit tudsz készíteni egy elhasznált anyagból, öngyógyítási forma is. Nagyon fontos értéke ez a Chokassy márkának. Ezt a fajta játékosságot próbálom átadni – nyugalmat és önkeresést. Hogy merjünk leülni gyöngyöt fűzni, agyagozni, vagy varrni valamit egy régi textilből.
Az így eltöltött idő sokkal hasznosabb, mint amit a social medián töltenénk.
Mit üzensz a márkádon keresztül?
Meg szeretném mutatni, hogy ha valami tradicionális és nagyon régi, annak nem kell elvesznie. Be lehet építeni a hétköznapi életbe annak értékeit, akár szabásvonallal, akár azzal, hogy átalakítunk valamit, ami már a miénk volt. Fontos, hogy megtaláld önmagad, és úgy vélem, hogy egyszerűbb és kellemesebb ezt egy könnyed, játékos, gyermeki úton megközelíteni.
Mire számíthatunk tőled a jövőben?
A fenntarthatóságot és a kapszulagardrób vonalát szeretném továbbvinni, több szempontból megközelíteni, és még emészthetőbbé, elérhetőbbé tenni az emberek számára. Előbb-utóbb nagyobb gyártási volument, varrónőket szeretnék felvenni. Továbbra is Magyarországban gondolkodom, hiszen ahhoz a néphez szólok elsősorban, akit inspirációul vettem.
El tudod képzelni, hogy egyszer férfiruhákat is tervezz?
Nem zárkózom el a férfi divattervezés elől, de úgy érzem, ahhoz még idő kell. Egyelőre a női sziluettekben látok kihívást, mert ez áll közel hozzám. Még mindig felfedezem, mit jelent számomra a felnőtté válás, és úgy érzem, ezzel még sokat foglalkozhatok.
Magyar nők szeme is felcsillant egy-egy darab láttán.
Igen, például Ohnody a White Show-ra készített darabomban szerepelt a „Távolról Domb” című számához készült videóklipjében. Az idei BCEFW-n pedig Palkovics Zóra viselte az általam készített, személyre szabott ruhát.