Andy Warhol és a Gyémántporos Cipellők

Ha azt gondolnánk, Celine Diontól vagy Carrie Bradshaw-tól származnak a világ legikonikusabb cipővel kapcsolatos idézetei, nagyobbat nem is tévedhetnénk. A divattörténet legszebb, gyémántporos Hamupipőke cipellő-tervei Andy Warhol keze által készültek el, míg a lábbelikhez írt frappáns ódák Ralph Pomeroy tollából kerültek ki.

A műalkotások a végtelenségig ismételt pop-art Marilyn-portrék és Campbell’s poszterek mellett jelentősen eltörpültek, holott a művészet-és divattörténet egyik fontos szegmenseként tekinthetünk a különleges grafikai sorozatra.

„Beauty is shoe, shoe beauty…”, „to shoe or not to shoe”

Minden idők egyik leghíresebb pop-art ikonjának pályafutása nem képzőművészként, hanem alkalmazott grafikusként indult – karrierjének első periódusában nem is vágyott másra, minthogy reklámillusztrációkat készítsen. Húszas éveiben, New York-ban töltött első évtizedében Warhol a Glamourtól kapta élete egyik első divatillusztrációs megbízását, amely a divatmagazin 1949 szeptemberi lapszámához készült.

Párhuzamos valóságok találkozása egy ellentétes univerzumban -Anora, a film, ami kötelező

A magazin akkori művészeti igazgatóját, Tina S. Fredericks-t - aki nem mellesleg a Condé Nast történetének legfiatalabb művészeti vezetőjeként vált ismerté - teljesen elbűvölte Warhol különleges karaktere és egyedülálló alkotói stílusa, amelynek szerves részét képezte a blotted-line tintatechnika. Az eredeti rajzot tintával kontúrozta, majd még nedves állapotában egy másik papírra préselte, így a vonalak finoman elmosódtak, befejezetlen, „elektromos” hatást eredményezve.

„Csak feltételezni tudom, mi vonzotta Andyt először a Glamourhoz. Mielőtt az újság a »Dolgozó Nő« divatmagazinjává vált volna, a hollywoodi filmek elegáns, csillogó kiadványaként ismerték – címlapjain olyan sztárokkal, mint Ginger Rogers... Andy imádta a mozi bálványait, a filmvászon csillagait, amely számára mindenek felett állt. Valószínűleg nem volt más, mint maga a Glamour név, ami miatt felhívott minket… hiszen a csillogás volt az, amit igazán szeretett” – emlékezett vissza Fredericks a Gary Comenas által írt Andy Warhol archívumban.

„A nagy fekete portfólió nem sok mindent rejtett: néhány aktot, néhány virágot, valamint egy elbűvölő absztrakt ábrázolást egy zenekarról, amint éppen játszik... A tintavonalai pedig lenyűgözőek voltak. Megtört és izgalmas – spontán intenzitásával teljesen megragadta az embert.” Warhol visszaemlékezéséből kiderült, hogy Fredericks alkut ajánlott neki: ha elvégzi az iskolát, munkát kaphat a magazinnál. Amikor befejezte tanulmányait, a művészeti vezető egy teljes siker-tematikájú cikksorozat illusztrálásával bízta meg. A Glamour után más vezető magazinok is beálltak a sorba – 1951 és 1963 között olyan neves sajtóorgánumoknak rajzolt, mint a Harper’s Bazaar, McCall’s és a Vogue.

A cipők felvirágozása

A divatmagazinok után jelentősen kibővült Warhol ügyfélköre: lemezkiadók, luxusmárkák és high-end divatházak, többek között a Tiffany & Co., a Bourjois, valamint a Fleming-Joffe bőráru-márka is felkereste a kollaboráció lehetőségével. 1955-ben az I. Miller cipőgyártó vállalat kopogtatott Warhol ajtaján: egyedi cipő-tematikájú reklámillusztrációkat rendeltek a New York Times vasárnapi kiadásába készülő hirdetéshez. A meseszép, élénk színekben pompázó cipellők messze túlmutattak a hagyományos reklámgrafika műfaján, így a rajzok természetesen hamar meghozták a kellő sikert (mind Warhol-nak, mind pedig a cipőmárkának). Végül 1955 és 1960 között mintegy 300 cipőillusztrációt készített az I. Miller számára.

Míg Andy Warhol a reklámgrafika keretei közül lépett ki - és nyitott szépen, lassan a kísérletező, képzőművészeti gesztus felé - a cipőgyár maga mögött hagyta korábbi porosodó identitását illetve hanyatló eladásait, és stílusos márkává nőtte ki magát. Szintén az 1955-ös év legizgalmasabb darabja az À La Recherche du Shoe Perdu (magyarul Az elveszett cipő nyomában) című sorozat. A cím Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című művére utal, ám míg az eredeti regény egy nosztalgikus, filozófiai mélységekkel fűszerezett történetet mesél el, Warhol cipői könnyed, humoros és szerethetően szatirikus megközelítést tükröznek.

Rose Bertin divatforradalma: Hogyan alakította át a divat Marie Antoinette udvarát?

A tizenhat kézzel színezett litográfiából álló sorozat minden darabján egy-egy elegáns női magas sarkút jelenik meg, amelyeket Ralph Pomeroy játékos feliratai egészítenek ki. A finom kalligráfia Warhol édesanyja, Julia Warhola keze munkáját dicséri. A cím Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című művére utal, ám míg az eredeti regény nosztalgikus, filozófiai mélységekkel teli történetet mesél el, Warhol cipői könnyed, humoros és elbűvölően szatirikus megközelítést tükröznek.

Fantáziacipők

1956-ban új kollázs-technikákat is becsempészett a korábbi repertoárba, aranylevéllel, dombornyomott fóliával és egyéb dekorációs részletekkel bővítette a kompozíciókat. Emellett a fotó, mint médium is az alkotói folyamat szerves részévé vált, amely később egész művészeti tevékenységét meghatározta. Közben nem csupán az eszköztár, hanem a téma is jelentősen átalakult – megszületett Warhol „Fantáziacipők” sorozata, amely már messze túlmutatott a hagyományos divatillusztráció műfaján, sokkal inkább egy teljes művészeti koncepcióvá nőtte ki magát.

Ugyanis a cipők az általa csodált ikonok személyiségét megidéző portrékká váltak - ez az aktus egyértelműen előrevetítette későbbi tevékenységét -, a kifinomult, ezerarcú cipőket darabokat olyan híres zenészek, színészek és írók ihlették, mint Elvis Presley, Truman Capote, Julie Andrews, Zsa Zsa Gábor, vagy épp Leo Lerman és Diana Vreeland divatszerkesztők. Zsa Zsa Gábor cipője egy 1955-ös I. Miller-modellen alapult – a barokkosan díszített, gazdag kivágásokkal teli tűsarkú tökéletesen visszatükrözte a színésznő fényűző társasági életét.