Az akarat, amivel egy nő képes összetartani a családját, példaértékű, de gyakran kevés - Elvált nők új élete: Hogyan találják meg önmagukat a válás után?
Bárki, aki átélte már a válás folyamatát, jól tudja, hogy szívet-lelket tépő érzés. Amikor el kell gyászolni a biztost, a megszokottat, az ízeket, illatokat, mozdulatokat és a jövőt, amit egykor biztosnak hittünk.
Ilyenkor a gyász megannyi fázisát megélik a felek, de a kérdés, ami kivétel nélkül mindenkit foglalkoztat:
Hogyan tovább egyedül?
Az egzisztenciális biztonság, a gyermekek lelki biztonságának újratervezése, a magányos én megismerése és elfogadása számtalan esetben hatalmas űrt jelent mindenki számára. Aztán talán elérkezik a pillanat, amikor fájdalommentessé válik a levegővétel, és megszületik benne az elvált nő. A nő, aki erősebbé vált, mint eddig bármikor.
A talán utolsó másodpercei
Számtalan nővel beszélgettem, akik a válás után találták meg azt a lényüket, aminek létezéséről a házasságuk alatt nem tudtak. Megélték a feleség szerepének minden mozzanatát, a nehézségeket és könnyedségeket, a válás utáni új helyzet azonban teret engedett az új nő megszületésének.
Nóra hét éve vált el, az indok az elhidegülés volt. Az akkor negyvenöt éves nő egyedül maradt a tizenöt éves kamasz lányával és az alkohollal. Hét év elteltével azonban egy életerős vállalkozóval beszélhettem, aki egy tizenkét fős céget irányít, amit a nulláról épített fel. Megható őszinteséggel beszélt a házasságról, válásról és újrakezdésről.
„A házasságunk húsz évig tartott. Abbahagytam az egyetemet, hogy jó feleség legyek, mostam, főztem, takarítottam, és közben mindent megtettem annak érdekében, hogy a pozíciójának megfelelő feleség nézzen vissza a tükörből. Ezért, ha kellett, plasztikai beavatkozások alá vetettem magam, edzőterembe jártam, és minden vágyát teljesítettem. Mi voltunk az ideális család, ahol minden csillogott, mindig rend és tisztaság volt, és a lányunk is maga volt a csoda” - kezdi a most ötvenkét éves nő.
„Szeretnénk megmutatni, hogy a nők milyen fontos szerepet játszanak a kortárs művészetben” - interjú Szipőcs Krisztinával, a Ludwig Múzeum kurátorával
Nóra elmondása szerint ahogy teltek az évek, egyre inkább úgy érezte, nem teljes az élete. A férje kevésbé vette észre mindazt, amit érte tesz, természetesnek vett minden erőfeszítést, ő pedig egy cseléd szereppel azonosult. „Már nem voltak gyengéd érintések, közös tervek a házasságunkban, így amikor felhozta a témát a válásról, bevallom, valahol megkönnyebbültem. Egyedül az anyagiak voltak azok, amiben nem tudtunk megegyezni, és ahol a rövidebbet húztam” - meséli.
A ma már elvált nő arról is beszél, hogy hirtelen egy albérletben találta magát a kamasz lányával végzettség és állás nélkül, így az ivásba menekült elkeseredettségében. „Az alkohol, ami egy ideig gyógyír volt a számomra, de megoldást nem jelentett a problémámra. Így hát hosszú vívódás után elvégeztem egy tanfolyamot, és elkezdtem azzal foglalkozni, amihez valóban értek. Lakberendező lett belőlem.
