Magyarországon a szexualitás témáját övező tabu és szégyen átitatja a társadalmat
Bár azt gondolhatnánk, a 21. században teljesen normális szexualitásról beszélni, a gyakorlat mégis mást mutat: Magyarországon ugyanis még mindig tabu a szexről való kommunikáció. Vajon miért? Milyen hatással van a(z el)hallgatás a szexuális életünkre, a párkapcsolatainkra és az önképünkre? A kis, magyar szex-körkép felvázolásában Kékes Réka szomatikus szexológus volt a segítségünkre.
Bár az Opinio idei kutatása szerint a magyarok olyannyira elengedhetetlennek tartják a szexuális kompatibilitást a párkapcsolatokban, hogy az még a magas társadalmi státuszon és a jó anyagi helyzeten is túltesz, Kékes Réka szakértő szerint a szexről való kommunikáció még mindig a szekrényben kushad. Hiába botlunk bele a szexbe Netflix-sorozatok tömegében (gondoljunk csak a Bridgertonra), vagy ömlenek ránk a róla szóló dalok a Spotify-on, még mindig jelentős azoknak a számára, akiknek tabu a szexről való kommunikáció. Mi lehet ennek az oka és hogyan befolyásolja ez a struccpolitika a szexuális elégedettségünket és a párkapcsolati dinamikákat?
A tabu neve: szex
„Heti szinten kapok olyan, segélykérő e-maileket, amelyben az illető nem írja le a teljes nevét, esetleg álnevet használ (a szigorú titoktartási kötelezettségem ellenére), mert nem tudja felvállalni a szexről szóló kommunikációt” – válaszolja Kékes Réka szomatikus szexológus arra a kérdésre, vajon mennyire számít 2024-ben tabunak itthon a szexről való kommunikáció.
Bár Réka már az elején aláhúzza: csak a társadalom szűk keresztmetszetével találkozik a munkája során (azokkal, akiket egyébként is érdekel a téma és fejlődni szeretnének, valamint azokkal, akik egy adott probléma miatt keresik fel), bizonyos konzekvenciák ebből is levonhatók. Például az, hogy a mai napig nehezen beszélünk a szexuális életünkről.
Réka szerint a miértek megértésében nem kell messzire menni: „a szexualitás témáját övező tabu és szégyen ugyanis átitatja a társadalmat.” Ez egyrészt a katolikus vallás kultúrára gyakorolt hatásával magyarázható: noha mostanra többen csak a megkeresztelkedésig jutnak, a vallás nemi életre vonatkozó, szigorú tanai mégis szégyenérzetet keltenek bennünk, ha szóba kerül a szex. Másrészt az olyan, öntudatlanul magunkkal cipelt minták is befolyásolhatnak minket ezügyben, mint például, ha a szüleink soha nem váltottak előttünk szenvedélyes csókot (amely a szexualitás legminimálisabb foka), vagy esetleg nem láttuk őket teljes valójukban, meztelenül, mert magukra zárták a fürdőszoba ajtaját. Magyarán: ha nincs saját, felhasználható, „első nagy” emlékünk az intimitás mibenlétéről.
Réka szerint ugyanezeknek az okoknak „köszönhető”, hogy csak ritkán kérünk segítséget, ha problémát észlelünk az ágyban. Ez óriási ellentmondás ahhoz képest, hogy tapasztalata szerint az emberek leggyakrabban úgy különböztetik meg a szimpla barátságokat a párkapcsolattól, hogy utóbbinak alap feltétele a szex. A jó szex pedig sokak számára egyenlő a jó párkapcsolattal.
„Tévesen azt sugallhatják, hogy a szex mindenek feletti és csak akkor működhet a kapcsolat, ha van kémia" - így látja a szexterapeuta a Bridgerton intim jeleneteit
A probléma, amit nem nevezünk nevén
Ami a „jó szex” kérdést illeti, Réka felidéz egy történetet, amelyből kiderül: nemcsak társadalmilag, még barátok között is gyakori, hogy elhazudjuk a valóságot. „Nemrég ellátogatott hozzám egy hölgy, aki csak amiatt keresett fel, hogy valakivel végre őszintén tudjon beszélgetni arról, miféle hiányt él meg a párkapcsolatában. Elmondása szerint, amikor megpróbálta kibeszélni ezt a problémát barát(női) körben, azok részéről csupa elutasítással találkozott és olyan, benne félelmet keltő válaszokkal, mint hogy a többiek szexuális életében minden a legnagyobb rendben van.
Amikor meginvitáltam ezeket a barátnőket egy közös alkalomra és elkezdtünk nyíltan beszélni a szexről, szépen kiestek a csontvázak a szekrényből: kiderült, hogy mindegyikük szexuális életében akadnak problémák” – idézi fel a tanulságos történetet a szakértő „Gyakran már ott elcsúszik a történet, hogy az emberek nem merik nevén nevezni a dolgokat. Többször megkaptam már, mennyire vulgáris vagyok, hiszen nem latin szakszavakkal, hanem a közbeszédben is használt kifejezésekkel vezetem rá az ügyfeleket a saját igényeik megértésére” – magyarázza Réka.
A kommunikáció tehát nemcsak a szégyenérzet, az örökölt minták és a szűk környezet elutasító visszajelzései miatt döcögős, hanem azért is, mert a szexualitással kapcsolatos szókincsünk nagy részét az elmúlt évszázadban trágárrá tettük, így mocskosnak ítéljük magunkat akkor, ha azok segítségével igyekszünk kifejezni a szükségleteinket és a vágyainkat. Pedig azok miatt korántsem lenne okunk szégyenkezni.
Monogámia fejben és a hálószobában
A kultúra hatása azonban nemcsak a szexről való kommunikációban érhető tetten, hanem a párkapcsolatainkat érintő, fajsúlyos döntésekben is. Az Opinio már említett kutatása szerint a magyaroknak tipikusan 2-5 (33 százalék), illetve 6-10 (20 százalék) szexuális partnerük volt eddigi életük során, a 20-at meghaladó szám viszonylag ritka (10 százalék), az 50-et is meghaladó szám pedig szinte elenyésző (3 százalék). Dióhéjban összefoglalva: itthon még mindig a monogámia a leginkább meghatározó párkapcsolati forma, a kérdés csak az, vajon miért.
„Az igazit keressük, még akkor is, ha például poliszexuális beállítottságúak vagyunk,” – konstatálja Réka, aki főképp a kulturális nyomással indokolja a monogámiára való „hajlamunkat”. A szakértő egyúttal elárulja: a páciensei közül sokan szeretnének ugyan transzparensek lenni a szexualitásukról, a félelem, miszerint „ők mások”, bénító erővel bír.
„Itthon nem szeretjük azt, ami másképp működik, mint a norma. A transzparencia lehetőségének hiánya és az, hogy még a saját partnerünknek sem merünk az igényeinkről és szükségleteinkről beszélni, gyakran szerető-tartáshoz vezet. A szeretővel ugyanis megszűnik a megfelelési kényszer, és az a nyomás, amely a mellkasunkat mardossa, akárhányszor a párunk szemébe nézünk, és amiatt nem vallunk neki a vágyainkról, mert nem akarjuk megbántani,” – magyarázza Réka.
Igények hálójában
A másság kérdés nemcsak a monogámia, hanem a párválasztás kapcsán is jelen van a társadalmunkban. A már említett kutatás szerint főleg a férfiakra jellemző, hogy bizonyos népekhez, nemzetekhez – azon belül is a latin-amerikaiakhoz és távol-keletiekhez – jobban vonzódnak, míg a nők hajlamosabbak kerülni ezt a fajta különbségtételt.
Réka szerint ezen a ponton „elferdülhet” a statisztika értelmezése, mivel a nők jellemzően kevésbé merik bevallani, hogy más rasszhoz tartozó férfiakhoz vonzódnak. (Még akkor is, ha tapasztalata szerint számos nő vall neki arról, hogy kifejezetten izgatónak találják az afro-férfiakat.) Egész egyszerűen azért, mert meg akarnak felelni az anya-szerepnek, és a feleség-anya szerepekhez kapcsolódó normáknak és elvárásoknak. Ebbe pedig nehezen fér bele, hogy „élesben is” bevállalják a szexepiljüket.
A „másság” a fiatal generációk kapcsán is felmerül, ám teljesen más kontextusban. A vizsgálat alapján a 16-19 évesek többségének (52 százalék), de a 20-29 évesek 18 százalékának sem volt még semmiféle szexuális tapasztalata, illetve egy további 22, illetve 24 százaléknak eddig csak egy szexuális partnere volt. A korábbi generációkhoz képest tehát máskor és másképp érkezik meg az első, szexuális élmény a fiatalok életébe.
A szakértő szerint ez egy generációs sajátosság: az online világ térhódítása miatt a fiatalok nehezen tudnak hús-vér kapcsolatokat kötni egymással. Másrészt nem elhanyagolható a pornó hatása sem, mivel Réka napi szinten dolgozik olyan, 23-36 év közöttiekkel, akik deklaráltan pornófüggőségben szenvednek.
„A legtöbben levezetik a pornóban a szexuális feszültségüket, ezzel viszont megölik az intimitást, és az arra vonatkozó, alapvető, emberi igényeiket” – magyarázza. Réka szerint ezáltal elsorvad annak lehetősége, hogy képesek legyenek kockáztatni és a fizikai valóságban sebezhetővé válni.
Ahogy a cikkből érzékelhető, igenis szükség lenne többfrontú párbeszédet nyitni a szexualitásról, hiszen így új kapuk nyílhatnak meg az önismeret és a kapcsolatok elmélyítésének irányába. Bár a tabuk ledöntése nem megy egyik napról a másikra, minden, nyílt beszélgetés közelebb vihet minket ahhoz, hogy elfogadjuk és jobban megértsük magunkat és a szexuális igényeinket. Persze csak akkor, ha képesek vagyunk magunk mögött hagyni az elavult előítéleteket, és kíváncsisággal, szégyenérzet nélkül belépni abba a jövőbe, amelyben a szex nem tabu, hanem az élet természetes és örömteli része.