„Hát Klaudia, ez cigány!” - Ilyen egy roma-magyar szerelem belülről

Mondják, hogy a szerelem vak. Feltétel nélküli. A legerősebb érzés a világon, legalábbis az agyműködésünktől kezdve az ítélőképességünkig mindent befolyásol. Az életben viszont ez a rózsaszín szórás nem adatik meg minden párosnak. Vannak, akiknek a kapcsolatát már a rajtvonalnál halálra ítélik prekoncepciókra, sztereotípiákra és rosszindulatra alapozva.

Klaudia és Zsolti magyar-roma vegyes párként elmondhatják, hogy megküzdöttek egymásért az évek során. Egy nehezebb matekpélda mostanra közös családhoz vezetett, de azért nem volt ennyire egyszerű a közös élet. Szerettem volna beszélgetni velük, hogy emlékeztessenek arra a kliséként puffogtatott tényre, miszerint: „Omnia vincit Amor”, vagyis „a szerelem mindent legyőz.” Ezt már a régi emberek is tudták, csak úgy tűnik, mi kételkedünk benne.

Kezdjük az elején: hogyan ismertétek meg egymást?

2010-ben ismerkedtünk meg a koleszban, amikor a barátnőm szólt Zsoltinak, hogy kellene nekem segítség matematikából. Zsolti jött és nagyon szívesen korrepetált.

Milyen konkrét helyzetekben éreztétek, hogy a rasszizmus hatással van a párkapcsolatotokra?

Zsolti: Hatással, illetve negatív hatással sosem volt, az ilyen helyzetek erősítették a kapcsolatunkat. Konkrét eset, amire én emlékszem, hogy ez a téma asztalra került az anyósomék részéről korábban. Engem sosem találtak meg vele, de a feleségemet igen. Próbáltam Klaudiára hagyni, de egyszer volt, hogy beleszóltam és akkor megkaptam, hogy döbrögi cigány. Ettől függetlenül azóta is segítek nekik, ha bármire szükségük van, és fel is ajánlom nekik a támogatásom.

Klaudia: Ráhatással sosem volt a kapcsolatunkra, de nagyon sokszor éreztem, hogy előítélettel vannak Zsolti személye iránt. Legelőször a családom, amikor megtudták, hogy cigány barátom van. Emlékszem, nagyon büszkén vittem haza Zsolti végzős ellenőrzőfüzetét megmutatni. Megnézték és tényleg elismerték a teljesítményét, nagyon jó tanuló volt.

Aztán becsukták és elolvasták a nevét, aminek én nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, igazából nem is tudtam, hogy az ő vezetékneve tipikus roma vezetéknév. Szóval becsukták és elolvasták, hogy Orsós, és azt mondták, hát Klaudia, ez cigány! Sose felejtem el.

Hogyan kezelitek azokat a kihívásokat, amelyek a társadalmi előítéletekből és a rasszizmusból fakadnak? Van bevált stratégiátok?

Klaudia: Én nehezen. Nem szeretem, ha egy embert azért bántanak, aki. Igazságtalanság. Nem szerettem, és egyenesen rosszul voltam tőle, hogy annak idején én kerestem albérletet magunknak, amikor már férjezett voltam, de amikor lakást kerestünk, nem a férjezett nevemen mutatkoztam be, hogy ne legyen az, hogy élből elutasítanak.

Zsolti: Én sose úgy állok neki a dolgoknak, hogy a negatív megkülönböztetés lehetősége akár csak feltételezhető! De ha mégis megvalósul, akkor azt mérlegelem, van-e értelme a sztereotípiák ellenkezőjének bebizonyítására. Van, amikor nincs értelme magyarázkodni és vannak, akiknek értelmetlen magyarázni, hogy 2+2=4. Viszont számukra is vitathatatlan az eddig elért eredményeim, munkásságom. Stratégia? Mindig tényszerűen próbálok érvelni, azok nem megkérdőjelezhetők!

Milyen támogatást kaptok a családtól és barátoktól?

Zsolti: Szerencsére a barátoktól, ismerősöktől és általában az új kapcsolatoktól pozitív visszajelzést kapok, hogy van jó példa is, akinek sikerült kitörnie és boldogulnia a mai nehéz világban. Sikerül rájuk hatással lenni, hogy könyvet nem ítélünk borítóról! Család terén nehéz a helyzet, mert ahányan vagyunk, annyifelé szóródtunk, így nehéz a kapcsolattartás, úgy, hogy mindenkinek megvan a saját mikrokörnyezete és természetszerűen azt tartja elsődlegesen fontosnak.

Találkoztatok már olyan helyzettel, ahol az egyikőtöknek meg kellett védenie a másikat a rasszizmussal szemben?

Klaudia: Egy volt munkahelyemen az egyik munkatársam cigányozott, már nem tudom, miért vagy kit és mi okból, de nagyon felbosszantott, nagyon súlyos dolgokat mondott. Valahogy ráterelődött a szó a férjemre, hogy ő is csak egy cigány stb. Akkor ott megvédtem Zsoltit. Ezt is felettébb igazságtalannak gondoltam. Nem lehet mindenkit egy kalap alá venni. Vannak jó, és rossz emberek, ez nem etnikumtól függ.

Zsolti: Klaudia általában rosszabbul kezeli ezeket a helyzeteket, ő kevésbé van hozzászokva ezekhez a szituációkhoz. Nekem inkább az a rosszabb, amikor a feleségem próbál olyan emberekkel szemben kiállni mellettem, akiknek a véleményét én meg sem hallgattam volna, vagy fel sem vettem volna az állításaikat.

Mik a legnagyobb tévhitek vagy félreértések, amelyekkel szembe kellett néznetek kapcsolatotokkal kapcsolatban?

Zsolti: Talán az, hogy a családi felállás tradicionális cigány család, hogy a feleségnek kell kiszolgálnia a férfit, a nő nem egyenrangú a családban, hogy a férfi nem főzhet, mosogathat. A mi családunkat modern felfogásúnak tartjuk, de az élethelyzet szülte, hogy egymásnak segítünk mindenben. Nem csak a nő szerepe a háztartás és gyereknevelés!

Hogyan tanuljátok és ünneplitek meg egymás kulturális hagyományait? Van kedvenc közös szokásotok?

Zsolti: Sajnos a cigány hagyományokat nem tartjuk, nem is volt a gyerekkorunk része. Később talán felfedezzük és megismerkedünk velük! Viszont ételek terén nyitottak vagyunk, többet használunk és fogyasztunk is.

Milyen tanácsot adnátok más vegyes párkapcsolatokban élőknek, akik hasonló kihívásokkal szembesülnek?

Klaudia: Ha a kölcsönös bizalomra épül a kapcsolat, akkor ne engedjenek a külső befolyásnak, döntsenek a saját belátásuk szerint. Végső soron nekik maguknak kell megfelelni, tetszeni, hiszen ŐK lesznek egy család, ahol nincs beleszólásuk anyósnak, apósnak!

A szakember szemével

Klaudia és Zsolti példáját látva megkérdeztük Kacsur Adrienn pszichológust, a Mindset Pszichológia szakemberét, mit javasol azoknak a pároknak, akik hasonló helyzetben vannak.

Adrienn szerint a legfontosabb, hogy a pár tartson össze: bízzanak a másikban és támogassák egymást. Érdemes saját, közös értékrendet kialakítani és annak mentén működni. Átbeszélni, hogy a párnak mit jelent ez a helyzet, milyen nekik az, hogy ők például egy roma-magyar pár. Legyenek büszkék az értékeikre, mert ez erőt fog adni az esetleges negatív visszajelzésekkel szemben!

Át lehet gondolni, kinek a véleménye fontos és kié nem. Ki az, akivel tartják a kapcsolatot, és kik azok, akikkel mondjuk kevésbé. Ha számít a másik véleménye, akkor abba érdemes beleállni: hathatunk a másikra az elfogadás elősegítése céljából, viszont ha nem fontos a másik véleménye, akkor arra ne pazaroljuk az energiáinkat. Egy egyszerű példa erre: nem állunk le az utcán egy ismeretlen emberrel vitatkozni a viselkedéséről, de fontos lehet, hogy a saját szüleink például elfogadják a párunkat.

Jót tehet, ha a tágabb baráti társaság vegyes, esetleg kifejezetten hasonló cipőben járó párokkal is lehet ismerkedni. Élményeket és megküzdési stratégiákat cserélhetünk. Ugyanakkor nem érdemes megfeledkezni arról az egyszerű tényről, hogy az empátia és a hasonlóság megtapasztalása már önmagában segítség lehet.