Amikor a karrier maximum a konyháig tarthat - roma nők kilátástalan helyzete Magyarországon
Amikor a férfi-női esélyegyenlőségről gondolkodunk, gyakran hajlamosak vagyunk úgy beszélni a nőkről, mintha mind egyformák lennének. Pedig nő és nő között sokszor felfoghatatlan esélykülönbségek vannak, és ezt fontos tudnunk és tudatosítanunk.
E sorok írója, Puskás Panni fehér, budapesti, értelmiségi nő. Nem veti fel a pénz, de van egy pici albérlete, amit épp ki tud fizetni, múlt héten vett magának egy cipőt, ha elromlik a laptopja, amelyen dolgozik, akkor kiszorít magának részletre egy újat. Szóval tök átlagos életet él.
Panni legnagyobb problémái a férfi-női esélyegyenlőség terén, hogy ha például elmegy egy multihoz dolgozni, akkor elképzelhető, hogy kevesebb pénzt keres majd, mint férfi munkatársai, hogy sokszor nagyon erőszakosnak kell lennie ahhoz, hogy egy férfitársaságban meghallgassák a véleményét, és hogy a szórakozóhelyen letapizzák olyan idegen srácok, akiket erre egyáltalán nem kért meg.
Persze, nem arról van szó, hogy az ő problémái nem fontosak, nagyon is azok, inkább arról, hogy néha elfelejti, hogy más anyagi vagy társadalmi háttérrel rendelkező nőtársainak ennél sokkal keményebb bajokkal kell megküzdeniük, hogy nincs körülöttük támogató környezet, egyedül maradnak teljesen láthatatlanul. Ez a cikk most épp ezért megpróbálja láthatóvá tenni őket.
Éljen soká Regina!
Az Éljen soká Regina! egy nem mindennapi színházi előadás. A SajátSzínház nevű csapat készítette egy borsodi faluban, Szomolyán, az ott élő roma asszonyokkal. Miközben néztem, folyamatosan fojtogatott a sírás, de elsősorban nem azért, mert sajnáltam ezeket a nőket, hanem azért is, mert megértettem belőle valami nagyon fontosat: hogy miközben folyton a saját karrieremmel, szerelmi és családi ügyeimmel vagyok elfoglalva,
mennyire nem tudok semmit a hozzám földrajzi értelemben nem is messze élő, csak más társadalmi csoporthoz tartozó nők valóságáról.
Ezek a negyven év körüli nők (akiknek egyébként már unokáik vannak) saját történeteiket mondják el a színpadon, amelyből gyorsan világos lesz, nekik nemcsak a szegénységgel kell megküzdeniük, hanem bőrszínük következményeivel is az előítéletes és kirekesztő környezetben. Ismerjetek meg néhányat ti is az előadásban elhangzó történetek közül: Ilonka, Zsani és Judit történetét!
Császármetszés pro és kontra a Császárvonal alapítójával
Ilonka
Ilonka intézetben nevelkedett, házassága révén került Szomolyára. Férje hamarosan verbálisan, később fizikailag is bántalmazni kezdte. Közben megszülettek közös gyerekeik, a férj pedig teljesen átvette az irányítást Ilonka élete fölött, megszabta neki, mit főzhet, mit vehet fel, kivel találkozhat. Az asszony hiába kérte a rendőrség segítségét, mindig azt a választ kapta, hogy amíg nem folyik vér, addig nem tehetnek semmit.
Később a családsegítő védelem alá helyezte a gyerekeket, ám Ilonka védelmével senki sem foglalkozott. A szorult helyzetnek végül egy olyan eset vetett véget, amikor valóban vér folyt. Ilonka büszke rá, hogy huszonkét év után sikerült elválnia bántalmazó férjétől. Jelenleg egy húsz négyzetméteres házrészt bérel Szomolyán, és itt lakik négy gyerekével és unokájával.
Zsani
Kevés olyan roma nő van Szomolyán, mint Zsani, aki egyáltalán el tudta képzelni, hogy a tanulás egy lehetséges életpálya lehet az ő számára is. A mindig is ambiciózus Zsanit az iskola és a tanárai nem bátorították. A többi roma osztálytársnőjével varrónői szakmát tanult, ahol a kilencedik és a tizedik osztályt elvégezte ugyan, de aztán otthagyta a képzést és átment péknek, majd bolti eladónak.
Szeretett volna eladóként dolgozni, de nem vették fel sehova, a kötelező gyakorlatot is csak úgy végezhette el, hogy nyitvatartáson kívül volt beosztva, hogy a vásárlók ne találkozzanak vele. Hamar szembesült a ténnyel, hogy falujában és a környező városkban sem a kereskedelemben, sem a vendéglátóiparban nincs esélye dolgozni. Később kéz- és műkörömápolónak jelentkezett, az övé lett a legjobb felvételi teszt az évfolyamon.
A személyes beszélgetésen a felvételiztető azt kérdezte tőle, hogy mit gondol, az ő hátrányos helyzetével elképzelhető-e, hogy valaha el tud majd helyezkedni műkörmösként. Zsani – aki ekkorra már elég rutint szerzett sikertelen szakma- és álláskeresésben – azt válaszolta, nem munkát kér, hanem esélyt arra, hogy legalább megpróbálhassa. Aztán felállt, hazament és sírt,
méltatlannak és megalázónak érezte a helyzetet.
Judit
Juditnak három gyermeke született, mindhárom császármetszéssel. Amikor az utolsó szülése után az altatásból felébredt, akkor közölték vele a nővérek, hogy műtét közben elkötötte az orvos a petevezetékét. Később aztán az orvos is megerősítette ezt, arra a protokollra hivatkozva, hogy három császármetszés után el szokás kötni az anyukákat, mert negyedik gyermeket így már nagyon kockázatos vállalni.
Utólag aláírattak vele egy papírt arról, hogy ő ebbe beleegyezett. Mari akkor még csak 28 éves volt, és szeretett volna még gyereket, de már nem lehetett mit tenni, úgyhogy aláírta a papírt. „Azért megkérdezhettek volna” – zárja monológját a színházi előadásban.
Nincs cigány Bridget Jones
Forgács Marietta egy zalaegerszegi oláh cigány közösségben nőtt fel, amely a legszigorúbban tartja a roma tradíciókat. Ahhoz, hogy önálló életet élhessen és lediplomázhasson szembe kellett fordulnia családjával és a hagyományokkal. Emiatt sokszor érzi úgy, hogy a két társadalom közti szakadék fölött lebeg. Marietta saját, megélt tapasztalatairól mesél:
„Nálunk, ha egy kislány megszületik, akkor lehet már tudni, hogy az ő karrierje maximum a konyháig fog tartani, életében a legnagyobb öröm az anyaság lesz, társas kapcsolatai pedig leginkább a családdal vagy a szomszédokkal lesznek. A cigány nő nem nagyon mozdulhat ki a lakásból, csak nőkkel érintkezhet, nem tarthat férfiakkal kapcsolatot, arra nevelik, hogy tűrjön. Ha például a férj félrelép, azért az anyósa őt fogja okolni, a válás az oláh közösségben szóba sem jöhet, nincs cigány Bridget Jones.
A cigány nők nagy része megelégszik ezzel a szereppel, hiszen ez rendkívül biztonságos helyzetben tartja őket, nem az ő gondjuk a családi egzisztencia megteremtése. Ráadásul mivel nincs válás, ezért nincs csonka család sem, a családtagok sokkal jobban összetartanak, mint a többségi társadalomban. Az elmúlt időszakban azért elkezdődött valamiféle változás a cigány nők helyzetében is. Az emancipációjukban nagy szerepet játszik az internet, amely kinyitja a világot a roma nők számára is.
Egyre többen akarnak dolgozni, szakmunkás bizonyítványt szerezni, viszont jellemzően még mindig csak olyan helyen dolgozhatnak, ahol nem találkoznak idegen férfiakkal. Tehát pincérek nem lehetnek, varrónők igen. Az én családom például nem tartotta olyan szigorúan a hagyományokat, ez persze nem azt jelenti, hogy ne tartották volna őket tiszteletben. Apukám elég nyitott volt a világra, az például nem volt kérdés, hogy a bátyám és én érettségit szerzünk.
Ennek ellenére a szüleim úgy gondolták, hogy középiskola után férjhez kell mennem, tovább kell vinnem a tradíciót, ám az, hogy a testvéremmel bekerültünk egy nem roma közösségbe, teljesen megváltoztatta a világról alkotott képünket. Engem is férjhez adtak tizenkilenc évesen. A fiú, aki pár hónapig járt hozzám, egy napon megszöktetett.
Ez nem annyira romantikus szöktetés: valójában berakott egy kocsiba, elvitt a családjához harminc kilométerre a házunktól, és azt mondta, hogy akkor jöhet a kendőzés, ami a cigányoknál azonos a házassággal. Én pedig azt mondtam, hogy ehhez nem járulok hozzá, felhívtam a szüleimet, közöltem velük is. Mivel ezzel szégyent hoztam a családomra, nem volt más választásom, elköltöztem otthonról Budapestre. Onnantól fogva
szabad ember lettem, egyetemre jártam, önálló keresetem volt, nem szorultam rá másra.
Ez a mai napig így van, de ettől függetlenül ragaszkodom az identitásomhoz, cigány nyelvet tanítok, és igyekszem közelebb hozni egymáshoz a cigány és a nem cigány társadalom kultúráját.”