Eljött az ideje, hogy felhagyjunk a gyermek olimpikonok dicsőítésével, és azt is elmondjuk, miért

Vivien példája korántsem egyedi eset: a 11 éves Zheng Haohao indulásával (park gördeszka) idén csaknem megdöntésre került egy több mint százéves rekord, amelyet 1896 óta a 10 évesen az olimpián induló Dimitros Loundras tart. A bevezetőben említett Simone Biles, Michael Phelps és Cseh László bátor kinyilatkoztatásai óta tudjuk: a fizikai igénybevétel, a média hangzatos címei, a közösség média nyomása, valamint a teljesítménykényszer egy felnőtt ember pszichéjét is képesek kikezdeni, ezért ideje feltenni a kérdést: vajon mennyire van rendben a 21. században a gyerekek indulása az ötkarikás játékokon?

Elvesző gyermekjogok

Dr. Gyurkó Szilvia szerint önmagában az, hogy ez a téma felmerül, hatalmas előrelépés. „Korábban nem volt szempont, hogy a sportoló gyerek is elsősorban gyerek, és csak másodsorban sportoló: tehát joga van mindenhez, amihez egy nem sportoló gyereknek is. Az edzők és sportvezetők nagy része csak azt nézte, hogy sportteljesítmény szempontjából alkalmas-e, jól és produktívan edzhető-e,” – magyarázza a Hintalovon gyermekjogi tanácsadója.

A szakértő kijelentését alátámasztani látszik az a tény, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem szab határt a versenyzők életkorára vonatkozóan: a döntést az egyes sportágakat irányító nemzetközi szövetségekre bízza. A World Athletics például megköveteli, hogy a versenyzői legalább 16 évesek legyenek, míg a World Aquatics 14 éves kornál húzta meg a határt. (Egerszegi Krisztina például mindössze 14 éves volt, amikor a szöuli játékokon 200 méter háton arany, 100 méter háton ezüstérmet nyert.)

A végeredményt nézve e két kivétel nem feltétlenül ad okot a bizakodásra: a 2024-es, párizsi olimpián például az összesen 22, utcai gördeszkás több, mint fele tizenéves volt (átlagosan 14-15 éves korról beszélünk), de a thai Vareeraya Sukasem például 12 évesen indult a megmérettetésen. Nézőként végig tekintve a mezőnyön nem biztos, hogy azonnal feltűnik egy-egy versenyző kora: a nemzeti színű, professzionalitást sugárzó öltözékek miatt gyakran nem realizáljuk, hogy a „ringbe” lépő sportolók még gyerekek, és iszonyú nyomással kell szembenézniük.

Ki a felelős?

Ami a hazai állapotokat illeti, Dr. Gyurkó Szilvia szerint első sorban azt érdemes rögzíteni, hogy Magyarországon alapvető, strukturális problémák vannak a gyerekek sportolása kapcsán. „A tömegsport vagy szabadidősport hiánya nagyon nagy gond, ahogy a szabadon hozzáférhető sportpályáké is. Sok gyerek nem azért versenyez, mert azt akarja, hanem mert nincs olyan opció, hogy versenyzés nélkül sportolhasson,– magyarázza a szakértő, aki egyúttal aláhúzza: a gyerekeknek sokszor nincs összehasonlítási alapjuk azzal, milyen „pusztán az örömért”, vagy „szabadon” sportolni. Csak azzal kapcsolatban van élményük, hogy eredményeket kell hozni és teljesítményt kell produkálni.

Ami a teljesítménykényszert illeti, a szakember szerint fontos kiemelni, hogy az (irreális) elvárásokat megfogalmazhatja az edző, de ahhoz, hogy a gyerek ezeket vakon kövesse az is kell, hogy a szülő is ugyanezt képviselje otthon. „És ez itt a kulcskérdés: hogy a gyerek vajon önmagáért sportol (mert van egy erős, belső motivációja, esetleg szereti a társaságot és azokat az élményeket, amiket neki a sport ad), vagy azért, mert otthon azt várják el tőle.”

A szakértő úgy látja, idehaza nagyjából minden gyereket úgy kezelnek a (verseny)sportban, mint akivel szemben az az (alap) elvárás, hogy eredményeket hozzon. „A legnagyobb baj az, ha nem önmagukhoz viszonyítják a gyerekek fejlődését, hanem másokéhoz – adott esetben rekordokhoz” – teszi még hozzá.

Lehet másképp

Szülőként rendkívül nehéz kiszúrni, ha a gyermek már nem érzi jól magát az edzéseken, esetleg túl sok számára az elvárt teljesítményszint. „Ez azzal magyarázható, hogy a sportolásnak nagyon speciális szabályai vannak. Az edzők mondják meg, hogy minek kell történnie, a gyerek csak végrehajt (és nem együttműködő partner) az esetek döntő többségében. Ráadásul az a »jó sportoló«, aki engedelmes,” – teszi hozzá a szakember, aki szerint magának a gyereknek is ezért nehéz detektálni, hogy kihasználják, vagy túlfeszítik nála a húrt.

„Ezért (is) lenne fontos az edzők és edzői segítők felkészítése gyermekjogi-, védelmi- és lélektani szempontból, nem utolsó sorban pedig az, hogy a szülők figyeljenek arra, mi van a gyerekkel,” – magyarázza.

A szakértő szavait Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó is alátámasztja, aki a Hintalovon alapítvánnyal közös Nemecsek Program egyik szószólójaként nem győzi felhívni a figyelmet arra, hogy az edzői munkában mennyire fontos a közös gondolkodás, és az olyan motiválás, amely nem megtörni, hanem felemelni akarja a sportolót. (A NEMECSEK Program célkitűzése, hogy mindenki kerüljön tisztába azzal, mit kell tenni, ha egy gyereket bántanak és hogyan lehet megelőzni azt: legyen szó óvodáról, gyermekotthonról, sportegyesületről vagy akár egy önkormányzatról – a szerk.)

Cseh egy 2021-es interjúban vallott először arról, milyen testi és lelki fenyítéseket szenvedett el a sikerekhez vezető úton. Ebben többek között vízben sírásról és fizikai bántalmazásról is beszélt, de arról is vallott, akkor ütköztek ki rajta a hosszú éveken keresztül elszenvedett traumák, amikor edzőt váltott és új közösségbe került. Dr. Gyurkó Szilvia szerint a megváltozott magatartás, a halogatás, az önbizalom csökkenés, az általános levertség és kedvetlenség mind annak a tünete lehet, hogy túl nagy a nyomás a sportoló gyereken.

Tényleg a gyerekről szól?

A szakértő úgy látja, a gyermekkori versenysportnál mindig fel kell tenni azt a kérdést, hogy valójában a gyerekről szól-e, vagy meddig szól a gyerekről a történet. „Azt is végig kell gondolni, hogy mi az az ár, amit a gyerek azért fizet, hogy a sporttal kapcsolatos álmait elérje. Ezt az árat jó, ha nem a felnőttek szabják meg, hanem ebben mindig (partnerként, bevonva) a gyerek hangja is megjelenik. Máskülönben könnyen előállhat az a helyzet, hogy a gyerek sérül” – teszi még hozzá.

Érdekesség, hogy bizonyos országokban léteznek már konkrét modellek a gyerekek versenyzésével kapcsolatban: Norvégiában például megtiltják, hogy a gyerekek 13 éves kor előtt részt vegyenek bármiféle nemzeti Európa- vagy világbajnokságon. Noha azt gondolhatnánk ez érem veszteséghez vezet, tévedünk. Míg Norvégia harminchét érmet nyert a 2022-es téli olimpián, addig Amerika (ahol nincsenek ilyen korlátok) mindössze huszonötöt.

Dr. Gyurkó Szilvia szerint is sokkal nagyobb tudatosságra lenne szükség az egész területen. „Nem lehet általánosságban kimondani, hogy a gyerekkori versenysport mindig rossz, de az biztosan állítható, hogy ahogyan a jelenlegi körülmények között a gyerekek versenysportokban részt vesznek, ott nagyon magas annak a kockázata, hogy sérülnek. (És akkor még nem foglalkoztunk az egészséges fejlődéshez való jogaikkal.)” – egészíti ki mondandóját a szakértő.

Bár azt eszünk ágában sincs állítani, hogy a gyermek olimpikonok teljesítménye ne lenne figyelemre méltó, abban talán mindannyian egyetértünk, hogy mi, felnőttek tartozunk nekik annyival, hogy elkezdjük előrébb helyezni az érdekeiket a teljesítményüknél.

Ki tudja: így talán nemcsak eredményes, hanem mentálisan egészséges sportolókat is kitermelne a társadalom.