„A nők ma már dolgozhatnak, megvalósult a nemek egyenjogúsága!” – Egy gyakran hangoztatott közhely, csak kár, hogy nem igaz
Az 1930-as években a Magyar Női Szemle – A szellemi pályán működő nők lapja egy ironikus publicisztikában (mely a „Kékharisnyák” címet viseli) görbe tükröt tartott a korabeli munkahelyi viszonyok elé. A férfiklub jellegű intézményi értekezleten a férfiak egymással tegeződnek, jóbarátokként veregetik vállba egymást, az egyetlen nővel viszont kínosan távolságot tartanak. Többen egyszerűen levegőnek nézik, a vezérigazgató is
„Mélyen tisztelt uraim!” megszólítással nyitja meg az ülést. Míg a férfi kollégák egymásnak nagylelkűen osztogatják a fizetésemelést, a kolléganővel szemben látványosan garasoskodnak – be kell érje (sokra megy vele) verbális tisztelettel és udvarias szólamokkal. Az értekezlet folyamán alig hagyják szóhoz jutni, ha mégis, akkor is rendszeresen lehurrogják, félbeszakítják, csendre intik. Ismerős valamelyik megnyilvánulás? Netán az összes? Ha igen, cseppet sem csodálkozom!
Nemrégiben ugyanis a legnagyobb közösségi oldal több csoportjában megkértem a tagokat (első sorban nőket), hogy meséljenek kommentben vagy privát üzenetben a munkahelyi szexizmus terén szerzett tapasztalataikról. A válaszok puszta mennyisége megdöbbentett: a poszt megírása után pár perccel máris tucatjával özönlöttek a lelombozó történetek, rengetegen tudtak kapcsolódni a témához. Aggasztóan sok nő jelezte, mennyire húsbavágó számára a téma.
Már a kiválasztási folyamatban felmerül
A szexizmus nemi alapú előítélet, azaz olyan feltételezés, mely az egyik nem képviselőit (általában a nőket) alacsonyabb rendűnek tartja. A kifejezésnek nincs köze a szexuális aktushoz (ellentétben a közkeletű tévhittel, nem az a szexista, aki szereti a szexet), alapja a sex = biológiai nem kifejezés.
A szexizmus fajtái:
- ellenséges szexizmus: nyílt leértékelés, például „A nők alkalmatlanok a vezetésre”, „A nők buták”, „A nők nem értenek a számítástechnikához”, illetve „A férfiak a farkukkal gondolkodnak”.
- jóindulatú szexizmus: hódolatba csomagolt előítélet, például „Az asszony szerelemre termett díszvirág az élet kertjében, s nem való a politika sötét pincéjébe" (egy honatya cikke 1913-ból), „A nők csodálatosak: szépek, kedvesek, gondoskodnak a gyerekekről és rólunk, férfiakról” (reklám a 2000-es évekből).
A skandináv nők semmihez sem fogható stílusának hét titka
A van sapka, nincs sapka esete
Látványosan sok a „van sapka – nincs sapka” jellegű helyzet: ha a jelentkező nő nem felel meg napjaink uralkodó szépségideáljának, nem veszik fel, „mert nem akarják egész nap őt nézni”. Ha előnyös külsejű, akkor viszont az válhat hátrányára: feltételezik, hogy cserébe biztosan buta, vagy ha nem is, mindenképpen felbolygatja majd a munkahelyi életet. (De ezzel együtt is gyakori, hogy a külső alapján válogatják a fényképes önéletrajzokat.)
Ha tervez a közeljövőben szülni, akkor megbízhatatlan munkaerő (és nem méltó az állásra, illetve a határozatlan idejű szerződésre), ha pedig nyíltan bevallja, hogy egyedülálló és tudatosan gyermektelen, akkor meg undok perszóna, aki „nem tudja, hogy a család milyen szép dolog”. Talán ennél is rosszabb, ha rá sem kérdeznek a terveire, csak feltételezésből indulnak ki, és a pályázóra,
csak azért, mert méhe van, időzített bombaként tekintenek.
Ha a női jelentkező nagy nehezen mégis megkapja az állást - akkor is jön az újabb „van sapka, nincs sapka” helyzet, az öltözködés kérdése. Az egyik válaszadót a kánikulában hazaküldték egy diszkrét (combot takaró) rövidnadrág miatt azzal, hogy elvonja a férfiak figyelmét, többeket viszont azért róttak meg, hogy túl zártan öltözködnek. A kolléganők folyamatos fixírozása, véleményezése, kaján megjegyzések kíséretében szinte mindennapos.