Exek, mostohák, pótszülők, féltestvérek - a mozaikcsaládok mindennapjai

Kinél lesz a gyerek?

A gyermekelhelyezés ügyében nem volt nagy vita köztük: Laci nem ragaszkodott a megosztott felügyelethez, és Bianka sem tudta elképzelni, hogy felesben csinálják. „Annyira hozzám nőtt Kitti az évek során, hogy nem volt más alternatíva, mint hogy az apukájával csak hétvégén találkozzon. Így is az elején szerintem neheztelhetett rá, mert nem is akart vele menni, jobban mondva nem akart nélkülem lenni.

Ez a szorongása aztán évekig nem szűnt meg, volt olyan, hogy a nagyszülők elvitték nyaralni, ő meg arról panaszkodott, hogy fél, hogy nincs velem, mert aggódik, hogy történik velem valami.”

Úgy tűnik tehát, hogy trauma nélkül szinte lehetetlen megúszni egy válást és egy ezután következő párkapcsolati újrakezdést. Volt azonban még két tényező, amit szintén számításba kellett venni: Marci akkor még szintén óvodás korú kisfia, Noel, illetve az exe, aki ugyan először még maga kezdeményezte a szakítást, ám utána mégis visszatáncolt volna.

„Ráadásul nem tudtak megegyezni a vagyonmegosztás ügyében, ezért még egy jó ideig együtt laktak a közös ingatlanban, és ez nagyon nehéz volt nekünk, mert mi meg közben már randizni próbáltunk.”

Ezután Marci exneje külföldre költözött öt évre a kisfiúval, de láthatásra természetesen volt lehetősége. A gond csak az volt, hogy a kisfiú hazautaztatása sokszor teljesen spontán volt, és az újonnan alakuló családnak ehhez kellett alkalmazkodni, ami nagyon nehezen ment.

„Volt olyan, - emlékszik vissza Bianka - hogy leadta nálunk Noelt hirtelen, mi meg csak annyit tudtunk csinálni, hogy Marci nem dolgozott, otthon maradt a fiával, mi meg hajnalban keltünk Kittivel és mentünk iskolába meg dolgozni. Hát ebben finoman szólva sem volt összehangoltság vagy harmónia.”

Idővel ezek a feszültségek a párok között elsimultak, főként amióta Marci exének új társa van. Pontosabban új társai, mert már a negyedik kapcsolatában van, és ilyenkor mindig költözik, s vele együtt természetesen a kisfiú is. Ez nagyon nehéz Noelnek Bianka szerint, akinek „óriási a szeretetéhsége. A kapcsolatunk elején például az volt a bonyolult, hogy még mindkét kisgyerek pici volt, s mindketten féltékenyek voltak.

Mi az, hogy egy idegen öleli az én anyukámat/apukámat?

De ezt megértéssel és türelemmel kezeltük. Azt pedig egy idő után láttam, hogy Noelnek is jól esnek tőlem a figyelmességek, például este, amikor lefeküdtek aludni, őt is megsimogattam és betakargattam, akár a saját gyermekemet. Máig bújós gyerek, pedig már kamasz.”

A másik oldal

Az éremnek persze két oldala van. Nem csak sok nő küzd azzal, hogy új párjával új gyermek is kerül az életébe, mindennek megvan a visszája is. Vajon milyen nehéz lehet annak a férfinak vagy nőnek, aki válás után kénytelen végignézni, hogy régi párja új társ oldalán jelenik meg, és sok, számára pótolhatatlannak érzett pillanatot a gyermeke egy másik féllel él át?

A magányosan maradt exférj vagy exfeleség dolga egyértelműen nehezebb, ugyanakkor ő mást és máshogy tud megadni a gyermeknek, mint az új élettárs. Az anya vagy az apa státuszát például senki nem veheti el, és ez erőt is adhat egy nehéz helyzetben. Többek között erről is beszélgettünk Kozma-Vízkeleti Dániellel, aki család-pszichoterapeutaként és klinikai szakpszichológusként dolgozik.

„Mozaikcsaládnak, illetve az angolból átvett szóval patchwork-családnak hívunk minden olyan családot, ahol volt már korábbi kapcsolat, illetve gyermekek születtek” – mondja a szakártő. „Erre azt szoktuk mondani: az optimizmus győz a tapasztalat felett, mert új kapcsolatba vágnak bele a felek.

A családterápiában alapvetés, hogy arra biztatjuk bármelyik felet, hogy akár egy férfi érkezik egy nőhöz, akinek gyerekei vannak, akár egy nő csatlakozik egy férfihoz – hogy ő elsősorban társként érkezik, szó nincs pótapaságról, pótanyságról. Az valamiféle hab lehet a tortán később, de ő mint új pár érkezik ebbe a családba, mint mondjuk az apukának az új barátnője, társa, felesége” - magyarázza a terapeuta.

Majd Kozma-Vízkeleti Dániel felhívja arra is a figyelmet, hogy érdemes a gyermekeknek is bemutatni és velük kapcsolatba kerülni – mindenképpen érdemes elkerülni azt a hibát, amit gyakran látnak: „nem kell új anyuka, hiszen már van nekik, akkor is, ha máshol él, akkor is, ha szegény elhunyt. Akkor sem új anyuka, illetve van a mesékből átöröklött »mostoha« kifejezés, ami elég pejoratív – nem pótszülőként érkezik.”

A szakértő tapasztalatai szerint hónapok, évek összecsiszolódása, hogy a gyermek is elfogadja az új társat bizalmas kapcsolatként, ő is elfogadja a társa gyermekét, és ilyenkor kialakulhat egy kvázi szülő-gyermek kapcsolat. Csakhogy ezt semmiképpen nem érdemes erőltetni, illetve főleg a megnevezésekben.

Szólítsátok anyunak?

Szó sincs róla! Brigi az Brigi, a barátnőm vagy a feleségem és az én társam. Arra is biztatom az olvasókat, hogy érdemes megvárni és jól előkészíteni azt a kitüntetett eseményt, amikor az új társat bemutatjuk a gyereknek. Mindenképpen semleges területen érdemes ezt megtenni és a fokozatosság elvét követni” - javasolja a szakember.

A pszichológus szerint először lehet ez egy cukrászda, egy állatkerti séta, majd ha az sikerül, először egy félnapos program, majd egy egész napos. Aztán jöhet az egész hétvégés elutazós, de még mindig nem otthon, hanem semleges területen. „És utána kerülhet arra sor, ha minden jól működik, hogy úgy döntünk, összeköltözünk.”

Bianka mindezen a küzdelmes időszakon már túl van, az emlékei máig vegyes érzéseket keltenek benne, hiszen egy új szerelem, szerető társ került az életébe, ugyanakkor a kislánya és a másik gyermek érzéseit is figyelembe kellett venni, hogy a lehető legkevésbé sérüljenek.

A szakértő szerint is létezik optimális, türelmet igénylő megoldás erre a helyzetre, és az interjúalanyom példája is ezt mutatja. „A második társat nyilván az ember jobban is becsüli – mondja elgondolkodva - és értékelem, hogy megkapom azt, amit az előzőtől nem. A többi meg elfogadás kérdése.” Ami minden emberi kapcsolatban kulcsszó.