Dr. Gyurkó Szilvia: Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy mondhatnak nemet
Hiánypótló könyv jelent meg a magyar piacon Minden gyerek kicsi kincs címmel, amely gyereknek, szülőknek, nagyszülőknek is fontos ismeretet közvetít. Az egészséges és biztonságos testkép kialakítását segítő mondóka és mese a gyerekeknek szól, Gyurkó Szilvia pedig felnőtteknek foglalja össze az úgynevezett bugyiszabályokat. Hogy miért is fontos ezt már bölcsis korban elsajátítani, és hogyan tudnak ebben segíteni a szülők, arról a szerző mesélt.
Neked milyen a testképed? Hogy érzed magad, amikor valaki megdicsér? És amikor beszólnak neked az alakod miatt? Figyeled a többieket a vízparton, az edzőteremben, az utcán, a munkahelyeden? Zavarban vagy a nőgyógyásznál vagy amikor a barátnőiddel intim dolgokról beszéltek? Hogy hívod a nemi szervedet?
Vannak szavaid a szexre, a szexuális örömre, a pasid/barátnőd nemi szervére, intim testtájaira? Vannak dolgok, amiket megtanulunk gyerekként, és vannak dolgok, amikről azt tanuljuk meg, hogy nem nevezhetjük őket nevén. A szexualitással kapcsolatos érzések, gondolatok általában ilyenek, és függetlenül attól, hogy valakinek milyen erős a szeméremérzete, szégyenlős-e vagy sem, a legtöbb dologból, ami a testünkhöz, a fehérneművel fedett testrészeinkhez kapcsolódik, Magyarországon tabu lesz.
A tabuk eredete
Hiába élünk egy olyan világban, aminek egyre több része átszexualizált, ahol a vörös szőnyegen is meztelen ruhában jelennek meg a celebek, és a hírportálokon mindig van olyan cikk, ami valakinek a „dögös” barátnőjéről/barátjáról szól, a magyar nők nagy része a nemi szervét úgy hívja, hogy „ott lent”. Ami inkább irányjelzés mint elnevezés, és nyilván nem teszi könnyebbé a saját szükségletek kifejezését, vagy bármilyen más beszélgetést. De tényleg ez is a gyerekkorunkból ered? A rövid válasz: igen.
Mit jelent ma szinglinek lenni, és mennyiben múlik ez a saját döntésünkön?
A hosszú válasz: a legtöbb szót, amit használunk, gyerekkorunkban kapjuk, tanuljuk meg, és ha a szüleink és a körülöttünk lévő többi felnőtt nem ad nekünk szavakat a saját testünkhöz, akkor azzal nem csak a személyes szótárunk lesz szegényesebb, de kifejezések híján nehezebb lesz beszélnünk és igazából éreznünk is.
Ezért kellene a kisgyerekekkel azt a klasszikus mutogatós játékot, hogy „Kislányom! Mutasd meg hol a szemed, hol az orrod, hol a füled…”, úgy játszani, hogy az intim testrészek sem maradnak ki. Azok is elnevezéseket kapnak. Ez az első lépés a testtudatossághoz, amit jó, ha rögtön követ a testi integritás érzése is.
Ha tudom, hogy hol kezdődöm, és meddig tartok, ha tisztában vagyok vele, hogy a testem úgy tartozik hozzám, mint amiről felelősség és öröm gondoskodni, akkor sokkal könnyebb elfogadnom, megélnem a testem működését, és tisztelnem azt az erőt, amit a létezésem képvisel.
Gyerekkorban is számít a beleegyezés
A testi integritás érzése gyerekkorban úgy alakulhat ki, ha a felnőttek odafigyelnek arra, hogy a gyerekek testét ne használják, ne tárgyiasítsák, hanem tiszteletben tartsák. Az alap kell(ene), hogy legyen, hogy gyereket nem ütünk, nem verünk meg. Megadjuk nekik azt az élményt, hogy úgy nőhessenek fel, hogy (a költőien szólván), a testük szentség - ehhez párhuzamosan pedig az önbizalmuk, önértékelésük is erős lehessen.
Az is fontos, hogy gyerekkorban is számít a beleegyezés, és minden esetben ki kell kérni a gyerek hozzájárulását, ha olyan testtáján érintik, fogják meg, amit az alsóneműje fed, ami intim terület. Legyen szó orvosról, védőnőről, óvoda- vagy iskola pedagógusról, szülőről, rokonról, a gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy ne nyúlhasson hozzájuk bárki bárhogy.
Annak a gyereknek lesz könnyebb fiatalként vagy felnőttként nemet mondani bármire, amit valójában nem szeretne, ha megvan ez az élménye, hogy már kicsiként is számított a szava, kellett az engedélye olyan döntésekhez, amik rá vonatkoztak.
Szükségünk van erre a kisgyerekkori élményre, hogy nemet mondtunk, és ezt a nálunk erősebbek, nagyobbak is elfogadták; vagy hogy nemet mondtunk, mégis szerethetőek maradtunk (nem büntettek meg minket ezért). A biztonságos kapcsolódásunk önmagunkhoz és másokhoz ezen a gyerekkori élményen is múlik.
A felnőtteknek is tanulni kell
Látszólag egyszerű tehát a feladat. Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy mondhatnak nemet. Meg kell tanítani őket arra, hogy nem érintheti meg őket bárki bárhogyan. Meg kell tanítani nekik, hogy joguk van ahhoz, hogy a többiek tiszteletben tartsák a testüket. Mindezt úgy kell megtanítani nekik, hogy közben mi magunk is így viselkedünk: szülőként oké vagyunk azzal, ha a gyerek nem akar nekünk puszit adni; orvosként megkérdezzük őt, hogy oké-e, ha a mellkasát megérintjük, és a többi.
Mindezt pedig nem csak azért kell megtennünk, hogy a gyerek testi integritása, testképe egészségesen kialakulhasson és megerősödhessen - és később, felnőttként is örömmel és felszabadultan élhesse meg a testéhez kapcsolódó élményeket, hanem azért is, hogy nagyobb biztonságban legyen a szexuális visszaélésekkel szemben.
Ezt az összefüggést már a múlt század végén egyértelműen bebizonyították a kutatók, hogy minél egészségesebb egy gyerek testképe, ha a nemi nevelése nem tabukkal terhelt, ha a felnőttek tiszteletben tartják a gyerek testi integritását, és ha a gyerek tudja, hogy ha valaki olyan módon érinti meg őt, ami nem oké, azt el kell mondania egy bizalmi felnőttnek, annál kisebb a szexuális bántalmazás kockázata.
Ezt az összefüggést olyan alapelvekké formálták a kutatók, amelyek összefoglaló néven bugyiszabályokként terjedtek el Európában, és így váltak az egyik legnépszerűbb gyermekvédelmi eszközzé a szexuális visszaélések megelőzése terén.
Hosszú évek előkészítő munkája után végre magyar nyelven is elérhető egy olyan mese és mondóka, ami kisgyerekeknek segít megérteni és elsajátítani a bugyiszabályokat. Szabó T. Anna írásait egy színes, vidám gyerekkönyv tartalmazza, ami mellé készült egy szülői kísérő anyag is. A Minden gyerek kicsi kincs című könyv áprilistól előrendelhető.