A mellrák nem válogat, egyre több húszas, harmincas éveiben járó nő lesz beteg
Mikor diagnosztizálták az első melldaganatos beteget? Mi idézte elő a kialakulását? Mennyi nőnek kellett szenvednie ahhoz, hogy az orvostudomány válaszoljon a világ talán legszörnyűbb betegségére, a rákos megbetegedésre? Nézzük, hogy mennyit fejlődött ezen a téren a tudomány, és milyen esélyei vannak ma egy nőnek a mellrák diagnózis után.
Októberre ma hagyományosan világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapjaként gondolunk. Ugyanis a mellrák az egyik leggyakoribb daganatos betegség a nők körében. Nem lenne elég egy napot beszélni a betegség kialakulásáról, kezeléséről és a következményekről, de talán ez az egy hónap is kevés. A megelőzés az év minden napján ugyanolyan fontos, ahogy az érintettek lelki és fizikai támogatása is.
Az első diagnózis
A mellrák sok hasonló daganatos megbetegedéssel együtt sajnos nem új keletű betegség. Az első ismert esetek egészen az ókori Egyiptomig vezethetők vissza. Az úgynevezett Smith-papirusz i.e. 1600-ból már említést tesz egy olyan daganatról, amely a mellben jelent meg, és már akkoriban is gyógyíthatatlannak tartották. Az egyetlen megoldás a sebészi eltávolítás volt, de a korabeli technológia és higiéniai feltételek miatt a túlélési esély a nullához konvergált.
Az idő múlt, az évszázadok peregtek, de a mellrákra még mindig nem tudtak gyógymódot kínálni az orvosok. Egészen az 1970-es évekig egyetlen ismert formája létezett a mellrák kezelésének, a masztektómia, vagyis az egész mell eltávolítása, de a túlélés esélyei még ekkor is alacsonyak voltak. Majd a századforduló utolsó negyedében megjelentek az első áttörő kutatások a mell megtartó műtétekről és a sugárkezelésről, amelyeket azóta is alkalmaznak.
Sajnálatos módon jól tudják ezt az érintettek és hozzátartozóik, köztük van Halom Borbála, a Mellrákinfó Egyesület elnöke, mellrák túlélő.
Linda Evangelista: „Szépen kérek mindenkit, ne hagyja ki az éves szűrést, nagyon fontos a korai felismerés"
Jobbak lettek az esélyeink?
A technológia fejlődésével azt hihetnénk, hogy már biztosan közel járnak a rák elleni orvosság kifejlesztésében, de valójában ettől még nagyon messze járunk. A jó hír az, hogy az elmúlt évekhez képest mégis nagy változás történt.
„Az elmúlt évtizedben nagyon sokat fejlődött az orvostudomány. Folyamatosan jönnek új terápiák és változnak a műtéti protokollok, amelyek már szem előtt tartják, hogy minél kevesebb veszteséggel járjon a műtét és a kezelések az érintett nő számára. Vagyis a NŐ került a fókuszba” – mondja Halom Borbála, majd hozzáteszi, hogy mára szinte mindenhol arra törekednek a szakemberek, hogy lehetőleg ne kelljen eltávolítani az emlőt, kivéve akkor, ha valóban szükséges.
Ezzel együtt mára az onkoplasztikai eljárások is elérhetővé váltak, ami hatalmas előrelépés a páciensek számára. Bár ezek egyfajta megnyugvást adnak, még mindig nagy rejtély, hogy miért nő folyamatosan az esetek száma, pláne a fiatalabb nők körében. „Nem tudjuk pontosan, hogy miért növekszik az esetek száma. Mi azt tapasztaljuk, hogy egyre több fiatal nő keres meg minket, akik a húszas, harmincas éveik elején járnak, és ez elég rémisztő. Nincs biztos válasz arra, hogy pontosan mi állhat a betegség mögött, de azt tudjuk, hogy milyen módon csökkenthetjük a rák kialakulásának kockázatát.”
Egyetlen biztos tanács létezik
A mellrák megelőzése 100 százalékban nem lehetséges, de a kockázatok csökkentésére több módszer létezik, mint az egészséges életmód és a rendszeres szűrővizsgálatok. Mindezek ellenére fontos tudni, hogy a genetikai hajlam is jelentős szerepet játszhat a betegség kialakulásában, így azoknak, akiknél a családban előfordult már mellrák, jobban kell figyelniük magukra. A Mellrákinfó Egyesület ajánlása szerint minden 18 évesnél idősebb nőnek havonta egyszer el kellene végeznie az önvizsgálatot, lehetőleg a menstruációt követő ötödik napon.
Az önvizsgálattal kapcsolatban a Mellrákinfó Egyesület részletes tájékoztatást ad minden érdeklődő számára. Ezen kívül a mammográfia szűrés is kulcsfontosságú, főleg a 45 és 65 év közötti nők esetében, akik a legveszélyeztetettebb korosztályba tartoznak. Miért nem elég akkor orvoshoz fordulni, ha már jelentkeznek a panaszok? A válasz egyszerű:
minél korai stádiumban diagnosztizálják a betegséget, annál nagyobb az esély a túlélésre.
Szembesülés a diagnózissal
Nincsen olyan beteg, akiben ne keltene félelmet és bizonytalanságot a diagnózis. „Amikor valakit diagnosztizálnak, akkor biztos, hogy a padlóra kerül, hiszen ez semmihez sem hasonlítható. Mégis, azt mondom mindenkinek, hogy ilyenkor csak ő számít. Nem kell megfelelni senkinek, ha sírni van kedve, sírjon! Ha üvölteni, üvöltsön! Minden érzelem jogos és helyénvaló. A legfontosabb, hogy elfogadjuk a segítséget, amit a szeretteink és a szakemberek kínálnak.”
A megfelelő lelki támogatás elengedhetetlen a gyógyulási folyamat során. Szerencsére ma már egyre több onkopszichológus áll rendelkezésre a kórházakban, akik segíthetnek a pácienseknek feldolgozni a diagnózis lelki terheit. Emellett a Mellrákinfó Egyesület is biztosít zárt, titkos csoportokat, ahol a betegek sorstársaikkal oszthatják meg tapasztalataikat, és támogathatják egymást. De vajon mit tehet a család és a környezet? Mint Halom Borbála mondja, a mellrákkal küzdő nők számára a család és a barátok támogatása felbecsülhetetlen.
„A szeretteik jelenléte nagyon fontos, még akkor is, ha a családtagoknak is nehéz. Fontos, hogy nyíltan és őszintén lehessen beszélni a betegségről, és hogy a nők kifejezhessék, mire van szükségük a támogatáshoz.” A betegséggel szembenéző nők számára a nyílt kommunikáció és a társadalmi tabuk ledöntése is óriási erővel bír. Sok nő számára a betegség vállalása – akár egy paróka viselése nélkül is – hatalmas bátorságot igényel, és ezzel erőt adhatnak másoknak is, akik hasonló helyzetben vannak.
Mert bármennyire is igazságtalan, de a mellrák nem válogat, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden nő érintett lehet, a statisztikák szerint Magyarországon minden tizedik nő élete során találkozik is a betegséggel. Éppen ezért tegyük meg azt, amit csak megtehetünk, és végezzünk önvizsgálatot hónapról hónapra, járjunk szűrővizsgálatra, és ne halogassuk tovább az életmódváltást!