„Sokszor mondják, hogy barátokkal nem szabad együtt dolgozni, de nálunk ez remekül működik”
Annyira fordulatos Nikoletti Petra és családja története, hogy legszívesebben folytatásokban írnám meg. A közgazdász, blogger, lakberendező, belsőépítész, lovaskultúra-oktató, lovas polgárőr, étteremtulajdonos úgy gondolja, most jött el az idő arra, hogy a nyeregkészítés fortélyait is megismerje. Petra jó példája az élethosszig tartó tanulásnak és annak, hogyan valósítsuk meg az álmainkat
Engem meglepett, hogy eredetileg közgazdász vagy.
Anyukám építész, gyerekként azt láttam, hogy folyton rajzol és tervez. Nyilván innen jött, hogy én is építész leszek. Nyertem régen rajzversenyt, de aztán nem annyira fektettem ebbe energiát. A gimnázium után fogtam magam, és megtanultam a középiskolás közgazdaságtan mikro- és makroökonómia tankönyvet, és abból felvételiztem. A pécsi közgázra vettek fel, nagyon jó, hogy oda jártam, és én nem tudok elég hálás lenni, mert annak, aki nem tudja, hogy mi akar lenni, a legjobb, ha a közgázra jár.
Elég sok matekos van a felmenőim között: az anyukám apja mérnök, az anyukám anyukája a külgazdasági minisztériumban dolgozott, az apám közgazdász, az ő apja ügyvéd, az anyukája meg tolmács volt sok nyelven – sajnos nyelvérzéket nem örököltem. Az egyetemen halasztottam, egy évre Londonba költöztem, hogy megtanuljak angolul. Hazajöttem, befejeztem az egyetemet, európai uniós üzleti tanulmányok specializáción végeztem, és utána a UPC-nél az ügyvezető igazgató asszisztense lettem, később a marketingre kerültem.
Polgár Judit: Nem kell minden nőnek sakkozónak vagy tudósnak lennie, de aki szeretne, azt támogassuk, és ne legyen hátrányban azért, mert nő
Marketingesből hogyan lesz lakberendező?
A Photoshopot, a képszerkesztést megtanultam és csináltam, elkezdtem ezzel a vizuális kreativitásomat fejleszteni, és a marketingosztálynak prezentációkészítést tanítottam. A UPC-ben híre ment, hogy én ezt szeretem csinálni. Itt a marketingen ügyfélmegtartással foglalkoztam, közben a főnököm megkért, hogy rendezzem át az irodáját, rakjam fel a képeket a falra, válasszak bútort, és megbíztak, hogy rendezzek be egy call centert, hogy jól érezzék magukat az ott dolgozók.
Közben megvettem az első lakásom, amit felújítottam és berendeztem, ez megjelent az Otthon magazinban. Ezt látva felhívott Bacsó Bori, aki lakberendező, hogy nem akarnék-e vele dolgozni, mert szüksége van egy munkatársra. Mondtam neki, hogy én egy kockás papírra a magam által kitalált metódussal rajzolgatom a falnézeteimet, és ez nem professzionális. Nemet mondtam Bori ajánlatára, viszont akkor kitaláltam, hogy beiratkozom egy lakberendezési iskolába.
Szása ott volt a kezemben kisbabaként, és már terhes voltam Lénával. Szültem egy gyorsat, és egyetlen egy alkalmat hagytam ki a suliból. Szülés után egy héttel már újra a padban ültem. Azt mondták, hogy na, ilyet azért még nem láttak. Közben megterveztem egy körúti nagypolgári lakást, megcsináltuk a Falk Miksa utcai lakásunkat már közösen a férjemmel, Danival, ami nagyon komoly lett, a hónap lakásának választották.
Ezután kezdtél blogot írni?
Már volt referenciafotóm, mert megcsináltam a saját lakásomat és egy nagypolgári lakást, és gondolkoztam, hogy hova rakom ezeket a képeket, hogy ne kelljen a neten egyesével nagy formátumú fájlokat átküldeni, amikor felfedeztem, hogy van olyan, hogy blog. Feltöltöttem a képeket, és eleinte kínkeservvel küzdöttem ki magamból a szöveget, majd mindennap írtam. Elképesztő dolog történt, úgy érzem, az agyam is egészen átalakult, és elkezdtem megtanulni írni, legalábbis alanyt meg állítmányt egyeztettem.
Igyekeztem, hogy ne legyen izzadságszagú, amit írok. Azóta is trenírozom az agyamat az írással. Így lett a Térkultúra. Elkezdtem élvezni az egészet, hogy a gondolataimat leírom, és az emberek elolvassák. Nagy sikere lett, sokan kezdtek követni. Azért is jó a Térkultúra olvasóbázisa, mert organikusan nőtt;
ez a huszonötezer ember nagyon értékes csoport, nem csak úgy kamuból vannak ott.
És hiteles a blog, mert soha nem adtam a nevemet olyan dologhoz, ami mellett nem tudok kiállni. A Térkultúrán keresztül jöttek a megbízások.
Hat éve a GLAMOUR Women of the Yearen az olvasóink szavazatai alapján te lettél az év lakberendezője. Kézről kézre adtak az ügyfelek - sikeres dizájnerként, magazinok állandó szerzőjeként pár év múlva mégis úgy döntöttél, befejezed.
Kiégtem. Danival ugyanez történt a bankszakmában, emiatt kivett egy év szabadságot. Mi zseniálisan megvagyunk együtt, mert mindenkinek van saját dolga, amit csinálgat. A covid alatti bezárkózás éppen ezért nem rázott meg minket, mert előtte egy évet összezárva voltunk, tudtuk, hogy nekünk ez tök jól működik. Azon tanakodtunk, mihez kellene kezdenünk.
És jött az étteremnyitás ötlete?
Éveken át mentem el a Stefánia-Thököly út sarkán álló épület mellett, aminek az aljában étterem működött, és mindig arra gondoltam, hogy milyen jól meg lehetne csinálni. Hatalmas a terasza és a belső tere, mégis gyakran kongott az ürességtől. Amikor arra jutottunk Danival, hogy vágjunk bele a vendéglátásba, mindenképp Zuglóban akartam helyet találni, és ez az étterem volt a titkos vágyam, megmagyarázhatatlanul vonzott a hely. Böngésztem a hirdetéseket, egyszer csak ott volt: a Thököly étterem bérleti joga megvehető.
Eladtuk a lakásunkat és a teljes vagyonunkkal belevágtunk. Dani azt mondta, hogy legyünk bátrak, toljunk bele mindent, menjünk előre, valami lesz. Társult hozzánk Dani gimnáziumi barátja, Szalontay Tamás, Szasza, akinek komoly vendéglátós tapasztalata van – a nevéhez fűződik például a Hadik és a Szatyor Bár –, és megkezdtük a felújítást, illetve pop-up jelleggel kinyitottuk a teraszt, az éttermet pedig elneveztük Szaletlynek.
Amilyen gyorsan nyitottatok, ugyanolyan gyorsan be is kellett zárnotok.
Mindez épp a covid kitörésekor történt. A járvány időszaka alatt felújítottuk az éttermet, modernizáltuk a konyhát. Szasza hozta a séf barátját, aki hozta az üzletvezetőt, aki pedig hozta a felszolgálókat, akiknek jelentős része máshol helyezkedett el a lezárások idején.
Izgalmas volt az újranyitás?
Telt ház volt. Arra nagyon büszkék vagyunk, hogy a nyitócsapatnak egy jelentős része, majdnem mindenki visszajött, és a mai napig itt van. Több barátunk is itt dolgozik – a neveket hosszan sorolhatnám –, a fagyipultban pedig gyakran a barátaink gyerekei állnak, abszolút hivatalosan alkalmazva diákmunkában. Sokszor mondják, hogy barátokkal nem szabad együtt dolgozni, de nálunk ez remekül működik. Egyébként az elkötelezett csapatunk negyvenöt állandó alkalmazottból áll.
Hogyan lehet ennyi embert kontrollálni?
Mindennek két fiú a motorja, Dani mára kitanulta a vendéglátást, rengeteget tud dolgozni, és marha gyorsan. Mindenki számára példakép, sok időt tölt itt, mindent tud. Végtelenül türelmes, nyugodt és kedves ember, ráadásul nagyon jó a stressztűrő-képessége. Szaszával, aki impulzív, ugyanakkor rengeteg ötlettel és tapasztalattal vesz részt a munkában, remekül kiegészítik egymást. Egy komoly szervezetfejlesztésbe is belevágunk, hiszen negyvenöt fő már középvállalatnak számít.
Nemrég olvastam a Facebookon, hogy beleástad magad a családod történetébe, és döbbenetes felfedezést tettél. És talán magyarázatot is találtál arra, hogy miért vonzott annyira a Stefánia útnak az a sarka.
A Stefánia–Thököly kereszteződésében az 1800-as évek végén állt egy tízezer fő befogadására alkalmas hippodrom, több mint száz lóval. A lovascirkusz tulajdonosa egyik ősöm, Salamonszky Jenő, aki korának egyik legjobb lovasa volt.
Most úgy csinálok, mint Hugh Grant a Sztárom a párom című film azon jelenetében, amikor újságírónak adja ki magát, és azt mondja, a Kutyák és Lovak című magazintól jött, és felteszi a kérdést, hogy vannak-e lovak a filmben.
Az én filmemben vannak bizony. Amikor kezdtem belefáradni a lakberendezésbe, gondoltam, kimegyek egy kicsit lovagolni, ott rohadtul nem látok enteriőrt meg szőnyeget, meg kanapét, csak a természetet nézem, és kikapcsolok. Ebből aztán az lett, hogy az agyamat teljesen átállítottam a lóra, és ugyanazzal a mániákussággal kezdtem lovagolni, mint ahogy korábban a belsőépítészetet csináltam. Elvégeztem a Testnevelési Egyetem lovaskultúra-oktató szakát. Ez nagyon szórakoztató volt, és
ott jöttem rá, hogy mi értelme van az egyetemnek, és milyen az, amikor az ember nem csak amiatt tanul, mert az az élet rendje, hanem azért, mert érdekli valami.
A sportpszichológia, az anatómia, a pedagógia… Fantasztikus volt, amit ott kaptunk, és nagyon izgalmas emberekkel találkoztam ott. Ennek a másoddiplomás képzésnek az a célja, hogy a magyar lovaséletbe egyéb területekről érkező, képzett szakembereket tudjon bevonni.
Innen már csak egy ugrás, hogy beléptél a lovas polgárőrségbe.
Elsősorban a lovaglás miatt költöztünk Fótra. A polgárőrségről korábban egy kicsit negatív gondolataim támadtak, hogy magukat rendőrnek képzelő emberek, akik menőznek egyenruhában, és erőt fitogtatnak. Ezzel szemben inkább egy közösségben gondolkodó, a közösség érdekeit védő szimpatikus szervezet, legalábbis Fóton. Nagyon jól működnek együtt a rendőrséggel; egy csomó munkát levesznek a rendőrök válláról, például részt vesznek rendezvények biztosításában, de az illegális szemétlerakókkal szemben is eljárnak.
Először a helyi polgárőrszövetségbe léptem be, utána letettem egy vizsgát, és azóta lovas polgárőrként adhatok önkéntes szolgálatot. Ebben az is klassz dolog, hogy járhatok olyan képzésekre, amit a polgárőrség szervez. Váratlan haszon, hogy egy csomó jó fej embert megismertem a fóti polgárőrségben, és valamelyest integrálódtam Fót életébe. Sokat köszönhetek Rácz Adrienn-nek, aki szintén lovaskultúra-oktató, egyébként bíró, emellett pedig az Országos Polgárőr Szövetség lovas tagozatának alapító-elnöke.
Téged ismerve nem meglepő, hogy találtál egy új elfoglaltságot.
Beiratkoztam egy szíjgyártó és nyeregkészítő képzésre. Hiányzott az a fajta kreativitás, amit a két kezemmel végzek, ráadásul ez szorosan kapcsolódik a lovakhoz.
Visszakanyarodva a Facebookra: meglepő nyíltsággal írsz a klimaxról.
Ha megkérdezik, ki vagyok, talán azt mondanám, hogy lakberendező, étteremtulajdonos, lovagolok, meg mit tudom én, de többek közt én egy klimaxoló középkorú nő vagyok. És? És akkor mi van? Ezt sok nő nem úgy éli meg, mint én, hanem összeomlik.
Nem tudom, hogy miért gondolják az egyetlen erényüknek a fiatalságukat vagy a külsejüket.
Ez inkább társadalmi nyomás, vagy otthonról hozott attitűd, nem tudom, de jó lenne, ha az emberek felszabadulnának ebben. Ha a klimax nem lenne ciki, a menstruáció az nem volna egy csúnya szó… Van klimax. Még csak azt se érzem, hogy ettől hős lennék, hogy erről írok. Ez a természetes.
Stylist: Komáromy Csillu
Smink és haj: Leányfalvi Vanda