Egy lombikprogramos édesanya őszinte vallomása:„Elkeserítő volt, hogy csak egy átlagos protokollt próbáltak ránk erőltetni"
A lombikprogram egy érzelmi hullámvasút, amelyre máig kevesen vállalkoznak, pedig ha van módszer, amellyel még a legkilátástalanabb helyzetben is gyermeket foganhatunk, akkor ez az. Miért félünk a lombikprogramtól? Valóban jobb választás egy külföldi klinika, mint a magyar intézmények? Egy érintett kismama mesélt nekünk élete legmeghatározóbb éveiről, amelyek a lombikprogramról szóltak.
Ágh Marina és férje három évvel ezelőtt határozták el, hogy gyermeket szeretnének. Bár mindketten egészségesen éltek, és nem gondolták, hogy problémákba ütköznek majd, a baba nem jött. „Kilenc éve vagyunk együtt, 35 éves voltam, amikor komolyabban elkezdtünk foglalkozni a gyermekvállalással. Nagyon szeretünk egymás társaságában időt tölteni a férjemmel, szerettük volna kicsit kiélvezni a kettesben megadatott időt is.
Ráadásul úgy gondoltuk, hogy még van időnk, hiszen egészségesek vagyunk, sportolunk, és rendszeresen járunk szűrésekre. Eszünkbe sem jutott, hogy bármelyikünkkel probléma lehet
– emlékszik vissza Marina egy péntek délután. Amikor természetes úton nem sikerült teherbe esnie, orvosi segítséget kért. Az első magyarországi próbálkozások kudarcot vallottak: az állami rendszer a protokoll szerinti eljárást kínálta a házaspárnak, akik végül elálltak ettől a lehetőségtől.
Mert bár hazánkban a Társadalombiztosító támogatja a meddőségi panaszokkal küzdő nőket és férfiakat, nem nyújt személyre szabott megoldásokat, és nem is rendelkezik a legmodernebb technológiákkal, ezért a hatékonyság sem garantált. „Először egy magyar lombik intézetben jártunk, ahol nagyon negatív tapasztalatokat szereztünk. A férjem eredményei miatt korábban az andrológusa azt mondta, hogy még lombikkal is kicsi az esélyünk, ehhez képest ebben az intézetben öt kör inszeminációt javasoltak még a lombik előtt, amivel tudtuk, hogy egyáltalán semmi esélyünk, csak az időnket húznák vele.
Elkeserítő volt, hogy csak egy átlagos protokollt próbáltak ránk erőltetni, és nem vették figyelembe az egyéni helyzetünket, pedig fontos lenne, hiszen minden pár más.” Marina és férje ekkor döntöttek úgy, hogy nem vesztegetnek el több időt az életükből a magyar egészségügyben, hanem inkább külföldön keresnek megoldást, mondván itt talán több sikerrel járnak.
Párok százai utaznak külföldre, hogy babájuk lehessen - ilyen a csehországi lombikturizmus
Aki mer, az nyer
A házaspár végül a szlovákiai Gyncare Intézetbe ment, ahol a speciális spermaszelekciós eljárások mellett lehetőség nyílt az embriók genetikai vizsgálatára is, így sikerült kiválasztani a legéletképesebbet, ezzel is növelve a beágyazódás esélyét és csökkentve a vetélés kockázatát. Ez az eljárás Magyarországon még nem érhető el. „Szlovákiában egy fantasztikus intézetben voltunk, ahol magyar nyelvű koordinátorok segítettek minket, az alapvizsgálatokat pedig budapesti partnerklinikájuk, az Istenhegyi Klinika biztosította.
A kezelés itt már személyre szabott volt, és figyelembe vették az egyedi körülményeinket is” – meséli a kismama, majd megáll, és megjegyzi, hogy az első beültetés végül így sem nem járt sikerrel. „Genetikailag bevizsgált embrióval nagyon jó esélyeink voltak, így joggal hittük, hogy végre minden akadályt sikeresen átugrottunk, viszont sajnos kiderült, hogy mégsem. Én rögtön éreztem, hogy nem csak a szerencsén múlt a dolog, hanem valami más probléma is lehet a háttérben, és végül igazam lett.
Újabb vizsgálatok segítségével kiderült, hogy nekem is van egy autoimmun betegségem (antifoszfolipid szindróma), ami nehezítette a beágyazódást. A második beültetésre már ennek tudatában, a kondíciómat kezelve került sor, és hatalmas megkönnyebbülés, hogy már a huszonötödik hétben járok a kisfiunkkal. Pedig a kilencedik hétig véreztem is, ami nagyon ijesztő volt, de szerencsére mindig minden rendben volt.” Marina azonban nem csak a lombikprogram technikai részleteiről mesél nekünk, hanem az érzelmi oldaláról is.
Mint mondja, ez a folyamat rávilágított arra, mennyire nagy csoda egy gyermek születése. „Korábban sosem gondoltam bele, hogy mennyi apró véletlen összjátéka kell ahhoz, hogy megfoganjon egy élet. Emlékszem, mennyire csalódottak voltunk, amikor az első beültetés nem sikerült. Úgy éreztük, hogy minden adott volt a sikerhez, viszont mégsem jött össze. Végighaladva ezen a bonyolult folyamaton ma már néha azon is csodálkozom, hogy jön egyáltalán össze a legtöbb embernek természetes módon” – meséli nevetve Marina, aki bebizonyította, hogy sosem szabad feladni az első akadálynál.
Az élet iskolája
Bár mikor még nem aktuális a családtervezés, kevesen gondolnak bele abba, hogy milyen nehézségek árán történhet meg ez a csoda.
Van, akinek szerencséje van, és a spontán fogantatás könnyen sikerül, viszont nem mindenki ilyen szerencsés, ezért is fontos, hogy beszéljünk a lehetőségekről, beszéljünk a párunkkal és tegyünk meg mindent azért, hogy ez a csoda velünk is megtörténjen.