Iskolás aktivisták sztrájkolnak a jövőnkért. Vajon mi cselekszünk végre?

Hogyan szervezitek a tevékenységeiteket? Ugye csak fiatalokra számítotok, tehát én már nem is csatlakozhatok a Fridays for Future mozgalomhoz?

Valéria: Alapvetően egyetemistákkal kezdődött, most is ők és középiskolások a tagjaink, de vannak olyanok, akik már dolgoznak az egyetem mellett. A második generáció most fejezi be a középiskolát. Diákmozgalom vagyunk, ezért fontos, hogy még tanuljanak a tagjaink, és hogy önkéntes alapon működjünk. Organikusan szervezzük magunkat és a megmozdulásainkat.

Rosanna: Folyamatosan tapasztalgatjuk a módozatokat, hogy hogyan tudunk optimálisan működni, hogyan tudunk bevonni még több fiatalt. Nagyon sok szakmai támogatást is kapunk különböző szervezetektől, akik segítenek nekünk, hogy mindenféle tudáshoz hozzájussunk, volt olyan és nagyon jól működött, hogy munkacsoportokat alakítottunk, mindegyik csoportnak volt egy koordinátora, és akkor bizonyos területekkel, például a közösségi médiával foglalkoztunk médiacsoportként.

Valéria: Aztán volt egy váltás a koronavírussal, amikor kissé szétzilálódott a rendszer, elmaradtak szokásos pénteki találkozók, egyébként egy csoda, hogy életben tartottuk a mozgalmat, és valamennyit még terjeszkedni is tudtunk!

Lili: Akkor nagyon sok ember kiesett, újak érkeztek, egyfajta „vérfrissítés” történt.

Valéria: Amióta újra lehet találkozni, azóta hetente találkozunk és megbeszéljük, kinek milyen feladatai lesznek. Most is külön csoportok vannak, akik gondozzák a Facebookot vagy az Instagramot, vannak állandó feladataink és projektjellegűek is.

Hogyan függ össze a véleményetek szerint a klímakérdés a szociális igazsággal, egyenlőséggel?

Valéria: Ez annyira komplex téma, gyakorlatilag minden kérdés összekapcsolható, és minden hatással van a másik területre. Mindennek a környezetünk ad teret, tehát a kettő, a szociális kérdések és a környezet nem elválasztható egymástól.

Magyarországon nagyon „népszerű” téma a migráció, ezzel természetesen összekapcsolható az élelmiszerellátás és annak az igazságossága, az, hogy az élelmiszertermesztést hogyan befolyásolja a klímaváltozás, és hogy sok lakóhely sokkal rosszabb szociális helyzetben van, és ők lesznek a legkiszolgáltatottabbak a klímaváltozás hatásainak, pedig ők felelnek érte a legkevésbé.

Rosanna: Ez globális szinten is ugyanúgy van mint ahogy Magyarországon: vannak a szociálisan hátrányos helyzetben élő emberek és globálisan is vannak olyan emberek, akik eleve az éghajlati, földrajzi területek által meghatározva hátrányosabb helyzetben vannak. A MAPA - most affected people and areas (a leginkább érintett emberek és területek) - egy külön fogalom, ilyen például Dél-Amerika.

Lili: Ez a fogalom, amit most Rosi említett, egy nagyon releváns dolog a mozgalmunkban, fontosnak tartjuk, hogy globális perspektívában nézzük a dolgokat. Ez a fogalom kifejtve azt jelenti, hogy a Föld bizonyos területeit jobban fogja érinteni a válság mint más területeket, és ennek nem feltétlenül az adott területen élők az okozói, inkább az elszenvedői, mert az európai országokat, akik nagyobb károsanyag kibocsájtók, kevésbé fogja érinteni az extrém időjárás, ami más országokban már most is a mindennapok része.

Itt érdemes behoznunk talán az „északi elit” kifejezést, ugye erről beszéltek?

Rosanna: Igen. Sajnos az anyagi jólétünkből fakadó, fenntarthatatlan fogyasztói szokásainkkal mi vagyunk a legrosszabb hatással vagyunk a globális helyzetre, és igazságtalan módon a kiszolgáltatott területeken élők szenvednek emiatt.

Lili: Ez is egy újdonság az FFF-ben. Greta arra is felhívta a figyelmet, hogy a svédekről ugyan azt gondoljuk, hogy ők nagyon jól megfelelnek a klímavédelmi céloknak, ez nincs így. Kiderült, hogy a döntéshozóink nem tesznek eleget annak, amit Párizsban megígértek, holott, ha azt betartanánk, talán már az sem lenne elég a 1.5 fokos globális felmelegedés megakadályozására, mely határ az egyezményben le lett fektetve.

Bár reklámozzák magukat, hogy ők milyen jók, de nem tesznek eleget mégsem. Nagyon könnyű azt mondani, hogy a nagy népességű országok a felelősek, de valójában az ő átlag karbonlábnyomuk a legkisebb. Az északi országok jó sok ipart áttoltak a fejletlenebb területekre, ezért úgy tűnik, hogy nekik kisebb a károsanyag-kibocsájtásuk, de gyakorlatilag mi pénzeljük a legkárosabb iparágakat, így az „északi elit” kifejezés azt is jelenti, hogy a fejlett országok a felelősek.

A mozgalmunk erre is igyekszik felhívni a figyelmet, hiszen az elmaradottabb területek kevésbé tudnak kiállni a saját érdekükben, a politikában sincsenek olyan szinten képviselve, ahogy arra szükség lenne.

Hogyan talált rátok ez a feladat, hogyan lettetek aktivisták, olyanok, akik cselekedni szeretnének az emberiség érdekében?

Lili: Amikor csatlakoztam a mozgalomhoz, nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mit fogok csinálni. Tizenöt éves voltam, elég régen volt, és azért vagyok még mindig itt, mert nem tudom elképzelni, hogy nem csinálom. Nagyon-nagyon erős klímaszorongásom volt, és attól féltem és félek a mai napig, hogy mi lesz a barátaimmal, akik nem itt laknak, hanem olyan országokban, ahol már most jelen van ez a probléma.

Ha már ennyire felnyílt a szemed, annyira megértetted a problémát, az összefüggéseket mint én, muszáj valamit tenned. Az iskolában tanultunk az üvegházhatásokról, ekkor kezdett érdekelni a dolog, aztán 2019-ben a második klímasztrájkhoz már csatlakoztam, mert a barátaim meséltek az elsőről, voltam klímatáborban is, olyanban, mint amire ma is indulunk.

Valéria: Ötosztályos gimnáziumba jártam, és ott az első évben volt egy természettudományos tantárgy, amire nincs államilag megadott kerettanterv, és ezért a tanárunk, Tauber Tamás bármiről taníthatott. Ö úgy döntött, hogy ökológiai összefüggéseket fog tanítani nekünk. Fogalomként használtuk a nevét, mert annyira nagy példaképünk lett. Ezek ez órák először jól megijesztettek bennünket.

Megérett bennem az elhatározás, hogy változtatni kell a saját életemben is, így a barátnőmmel hulladékmentes életmódra váltottunk, a családunkat is próbáltuk rávezetni a pazarlásmentes életre. Ez egy direkt visszacsatolás, pozitív élmény, mert látod, hogy mennyivel kevesebb van, nem olyan, mint amikor mondjuk tömegközlekedéssel jársz, és nem látod, hogy eltűnt az a gáz, ami nem jött létre miattad.

Volt az iskolánkban egy ökohét is, arra is készültünk előadásokkal, plakátokkal, és ennek kapcsán hallottuk, hogy lesz a klímasztrájk, és elmentünk rá. Annyira motivált, hogy utána már mentem minden pénteken.

Rosanna: Én tizenhat évesen egy nagyon erős egyházi gimnáziumba jártam, ami eléggé ki is készített. Jól tanultam, mellette élsportoltam, lovastornára jártam, teljesen el voltam szeparálva a világtól, egy mesterséges, sikerorientált, maximalista világban éltem. Nem volt tér az érzelmeimre.

Egyszer két osztálytársammal elmentünk szemetet szedni a Duna partra, a Szent Gellért térnél a rakparton összeszedtünk négy zsák szemetet, és kitettem egy képet róla az Instagramra, és annyian belelkesedtek, hogy csatlakoznának, ekkor elindult bennem valami.

Nem tudtam ekkor még túl sokat a témáról, de elkezdett foglalkoztatni, aztán Anyukám mesélte, hogy egy külföldi médiumban olvasott Gretáról, ahogy kiült a parlament elé. Láttam a Facebookon, hogy lesz itthon az első globális klímasztrájk, és akkor családostul elmentünk, és elhívtam a két barátomat is, akivel szemetet szedtünk.

Ott fogott meg annyira ez az erő, meg ez a lendület, ami benne volt ebben az akkor jelen lévő négyszáz fiatalban. Az utána következő pénteken egyből mentem ki a következő tüntetésre, ott ismertem meg Valit.

Ott beszéltem Hanival meg a Levivel is, akik pár héttel előtte kezdték el Magyarországon a mozgalmat, mondtam nekik, hogy szívesen részt vennék a szervezésben. Örültek ennek a felajánlásnak, mert még csak egyetemisták voltak, és kellettek a diákok. Ki kellett találni, hogy hogyan szólítsuk meg a fiatalokat. Rendszeresen jártam a pénteki tüntetésekre, és nagyon-nagyon megszerettem, fontos része lett az életemnek.

Minél többet tudtam meg, a látásmódom annál inkább megváltozott, sikerült teljesen eltávolodnom az előző, rám káros hatással levő világképtől, az önmagam felé állított magas elvárásoktól, és akkor ugyanazon a nyáron iskolát is váltottam, és átmentem egy alternatív művészet és emberközpontú iskolába, egy Waldorf iskolába. Onnantól kezdve sokkal többet tudtam foglalkozni a környezetvédelemmel is, és azóta aktív, szervező tagja vagyok a mozgalomnak.

Beszéljünk egy kicsit a klímaszorongásról!

Rosanna: Pont most vettünk részt Valival a CEU-n egy nyílt vitaesten, ahol többek között erről folyt a vita az információdömping és a politikai szorongás mellett. Miután említettem, hogy én azelőtt semmit sem tudtam erről, nálam csak azután jelent meg a klíma miatti aggodalom, hogy már aktív voltam az FFF-ben, és sok mindent átláttam.

A Covid alatt megtorpant a mozgalom, ellehetetlenültek a tüntetések, gyülekezési tilalom volt, ekkor jöttem rá, mennyire hiányzik, és mennyire meghatározza a lelkiállapotomat hogy aktívan foglalkozhatom ezzel, hogy programokat szervezek. A szorongásom elmúlt, amikor megint csinálni kezdtem, és újra felvettük a kapcsolatot.

Tehát azt mondod hogy ez a fajta aktivizmus és a közösség, amivel azon dolgoztok, hogy felhívjátok a figyelmet a klímavédelemre, csökkenti a szorongásodat?

Rosanna: Abszolút! A mesterséges, ember alkotta, sikerorientált környezetünkben, a boldogsághajkurászás helyett, mely szerintem ellehetetleníti az egészséges lelkiállapotot, nekem a környezetvédelemmel való foglalkozással kezdtek megoldódni a nehézségeim, például a fiatal lányoknál olyan gyakran előforduló testképzavarom. Onnan kezdve kezdett el megváltozni az életem, hogy közeledni kezdtem a környezetemhez, így sokkal természetesebben láttam önmagam, el tudom fogadni magam a hibáimmal együtt.

Valéria:: Én nagyon sokáig azt hittem, hogy nekem nincs klímaszorongásom, aztán egyszer rájöttem, amikor már nagyon benne voltam a Fridays for Future-ben, hogy ez a félelem nagyon régen bennem volt. Megtaláltam egy naplómat, beleolvasva döbbentem rá erre. Az ember azt gondolná, hogy minél többet tudsz a témáról, annál erősebb lesz a klímaszorongásod.

Ahogy aktívan kezdtem foglalkozni a témával, elmúlt. Sokat tanultam, pozitív élmények értek a mozgalommal kapcsolatban, jól élem meg, hogy teszek valamit a környezetünkért, magamért, és ez a közérzetemen nagyon sokat javított. Annak ellenére is csinálom, hogy az érettségire való készülés meg a mozgalom mellett semmi másra nem marad időm. Úgy érzem, most már nem tudnám abbahagyni, mert annyira el vagyunk késve mindennel, hogy muszáj csinálni. Mi most ezt tudjuk tenni az ügy érdekében.

Lili: Egy fél évvel azután, hogy belekerültem a mozgalomba, azt vettem észre magamon, hogy nagyon nyomaszt az egész, az IPCC (Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) jelentéseket kevésbé figyeltem, de sokat olvastam a mélyadaptációról, a jövőről és a klímakatasztrófáról. Amikor ezeket a szövegeket olvastam, egyre rosszabban kezdtem érezni magam, nagyon sokáig az egész válsággal kapcsolatban azt éreztem, hogy ez az én hibám is, nem teszek eleget azért, hogy visszafordítsam vagy megváltoztassam.

Nagyon sokat segített, hogy rájöttem, hogy ezt az egész problémát egy emberként nem tudom megoldani, nem tudom megváltoztatni az egész világot, ehhez nagyon sok ember kell és rendszerszintű változás. Ezt mozgalomként is sokat hangsúlyozzuk, hogy ha a rendszer nem változik, akkor mi sem tudunk eleget változni. Amikor erre rájöttem, akkor kicsit megnyugodtam, lekerült a vállamról a teher, nem hibáztattam magam tovább azért, ami most történik, bár a szorongásom azért teljesen nem múlt el.

Miután a nemzetközi kommunikációval foglalkozom a mozgalmon belül, sok embert megismertem a világban, akik veszélyeztetettebb helyzetben élnek. Nyilván nem túl jó gondolat, hogy lehet, hogy a következő tájfunban majd meghal az egyik barátod, és ez sajnos elképzelhető. Sokszor úgy érzem, hogy a világ nem elég empatikus, és nem érezzük eléggé annak a súlyát, hogyha azt olvassuk, hogy mennyi ember halt meg itt és itt.

Milyen tanácsaitok vannak az embereknek, hogyan változzanak, változtassanak?

Valéria: Mi mindig elmondjuk a híres zerowaste életmóddal kapcsolatos mondást, hogy nem egy emberre van szükségünk, aki tökéletesen csinálja, hanem millióra, aki tökéletlenül. Ha valakinek valamelyik életterületen nehéz meglépnie a környezettudatos lépéseket, lépje meg a másik életterületén, ahol könnyebben megy, nem kell mindenkinek ugyanazokat a lépéseket megtennie.

Rosanna: Az étkezési szokásaink megváltoztatásával sokat tehetünk a környezetünkért, ha kevesebb húst fogyasztunk, vagy ha netán el is tudjuk hagyni a húsfogyasztást, vagy akár teljesen vegán életmódra váltunk, vagyis minden állati eredetű terméket elhagyunk az étrendünkről.

Valéria: Az étkezésnél még azt jegyezzük meg, hogy a szezonális étkezés lenne a követendő.

Rosanna: A szezonális és regionális, vagyis a környékről vagy legalább az országból származó. A divatban a fenntartható divat vagy second hand darabok viselése.

Valéria: De ott elsősorban egy nagyon fontos tanács: ne vedd meg, amire nincs szükséged! Ez a legeslegelső és aztán jöhet az hogy legyen magyar divatmárka, fenntartható márka vagy a second hand.

Rosanna: Paradigmaváltásra van szükség! Arra, hogy informálódj a problémáról, beszélgess a barátaiddal, és próbáld megérteni a probléma komplexitását, mert azt követően, hogy igazán tudatában vagy a helyzet súlyosságának, már automatikusan keresni fogod a megoldásokat és az értékrended is jó esélyes meg fog változni. Ezt nevezzük, a nagyon lényeges, paradigmaváltásnak. Az egyéni változások fontosak, de már nem elég, mivel nagyon korlátozott az időnk.

Valéria: Igen, tehát szükséges az egyéni változtatás, de nem elégséges már, mert nincs annyi időnk, és ezért akarjuk Fridays for Future-ként követelni a rendszerszintű változást, mert a politikának is be kell segítenie. Abban meg a gazdaságnak kell besegítenie, hogy lehetőségeket adjanak nekünk egy életmódváltásra, mert sokszor egyszerűen nincs rá lehetőség vagy nagyon bonyolult környezettudatos életet élni. A politikának muszáj beleszólnia abba, hogy ez a folyamat felgyorsuljon, mert ha csak az egyénekre várunk, akkor az nem lesz elég gyors.

Rosanna: Az egyik összefügg a másikkal. Ha minden területen megpróbáltunk változtatni, akkor tudunk valamit elérni.

Az idősebb generációt hogyan lehetne bevonni a véleményetek szerint?

Rosanna: Nagyon fontos hogy minden generációt bevonjunk, és ne azt mondjuk, amit a felnőttek néha szokták mondani hogy „így nevelkedtem, egész életemben így éltem, már nem vagyok képes arra hogy változzak”. Fontos, hogy a fiatalokat környezettudatosságra neveljék, de generációváltásra már nincs idő. Nem csak a fiatalokat kellene ebbe belenevelni!

Valéria: Látunk egy nagyon eltorzult arányt. A fiatalok nevelésére sok képzés, kampány van, pályázatok gyerekeknek, hogy minél zöldebben gondolkozzanak, ezek nagyon jó dolgok, mert jó, ha a következő generáció már így gondolkodik, de sokszor nagyon demotiváló, hogy jönnek hozzánk fiatalok, akik azt mondják, hogy ők szívesen változtatnának, de a szüleik nem hagyják, nem támogatják őket. Ellentétes példát látunk a szüleink viselkedésében.

Szeretnénk hogy az idősebb generáció hallgasson meg minket, és tudják, hogy még nem késő, vagyis nagyon késő, de túl késő ahhoz, hogy feladjuk! Ha így folytatjuk, ha minél kevésbé változnak, annál inkább az ő életükben is lesz ennek hatása. Tehát az már nem úgy van, hogy csak az unokáink jövőjét adjuk el, hanem konkrétan már az ő öregkorukat is, úgyhogy hallgassanak ránk és változzanak!

Rosanna: Ők nem úgy vannak mint mi, hogy még nyitva áll előttük minden lehetőség, hanem már szakosodtak egy területre, és évek óta ott dolgoznak. Minden területen meg lehet találni a módját annak, hogy mit lehet tenni. Esetleg támogathatják a fiatalokat ebben, akik nagyon optimistán állnak a dolgokhoz, hozzák a fiatalos lendületet. Minden felnőtt meg tudja találni, hogy a saját területén mivel tudja támogatni a környezettudatosság ügyét, mivel tud hatni a dolgok menetére.

Az, hogy Budapesten kihirdették a klímavészhelyzetet, annak ellenére hogy nagyon nyomasztó, szerintetek mennyire jelent előrelépést a probléma tudatosításában?

Valéria: Ez azt is mutatja, hogy a tevékenységünknek volt hatása. Most már a politikában is egyértelműen látszik, hogy muszáj erről beszélni, bár sajnos még mindig inkább arról van szó, hogy kinek van zöld programja és kinek nincs, nem arról, hogy kinek mennyire jó. Egyértelműen látszik, hogy megjelent ez a fajta tudatosság. 2019-re teszik ezt a fordulópontot, és nem lehet nem észrevenni, hogy akkor voltak a legnagyobb diáktüntetések és akkor alakult a Fridays for Future mozgalom.

Lili: Hoztam egy táblát, amivel tüntetni szoktam, amire az van írva, hogy nem a szavaitok számítanak, hanem a tetteitek. A tetteket akarjuk látni, nem azt, hogy aláírtak egy újabb egyezményt vagy kimondták ezt, kimondták azt. Amíg nem látjuk a tetteket, mi itt leszünk és követeljük.

Politikus szeretne lenni közületek valaki?

Valéria: Szerintem egy kicsit mindannyian.