A mai világban nőnek lenni sem egyszerű, nemhogy művésznek
Kocsi Olga multimédia művész, akinek különböző projektjeivel szerte az országban találkozhatunk. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett, bár sokszor futott neki a felvételinek egész országszerte több helyen. Negyedjére vették fel.
Háromszor nyerte el a Derkovits Gyula ösztöndíjat, amely a fiatal képzőművészeket segíti. Idén ő kapta a HAB-díjat (Hungarian Art and Business), tavaly pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem első művészeti rezidenciaprogramján dolgozott.
„A képzőművészettel való foglalkozás már kiskoromtól nagyon érdekelt. A médiumokat ugyan váltogattam, - először rajzoltam, aztán fotózni kezdtem, utána animációval és mozgóképpel foglalkoztam - de később összeolvasztottam az elsajátított tudást és projektenként alakítom ki a megfelelő eszközöket” - kezdi nem mindennapi karrierútjának ismertetését Kocsi Olga, aki azt is elárulja, hogy egy valami nem változott: az, hogy művészettel akar foglalkozni.
Változatos pályafutás
Ugyan kereskedelmi szakközépiskolát végezett, és egyetem után még villanyszerelő és karosszérialakatos OKJ papírt is szerzett, a célt sosem tévesztette szem elől. Elmondása szerint egyáltalán nem tud jól rajzolni, mert nem köti le, viszont nagyon sokáig ez volt a követelmény az egyetemeken. Ma már három diplomával és egy doktori abszolutóriummal rendelkezik, saját megfogalmazása szerint művészeti kutatással foglalkozik, akit érdekelnek az emberi történetek, az idő, a tudomány, és a nézői perspektíva is.
A nő, akinek karrierjét a „nagy elsők” jellemzik és ez még csak a kezdet! Kicsoda Kamala Harris?
„Számomra minden munkámban fontos szerepet játszik a néző. Nagyon érdekel, hogy amikor valaki interakcióba kerül valamivel, amit én kreáltam, az hogyan történik és mit lát az illető. VR LADA munkámban Anyukám zsigulijába betettem egy VR szemüveget, és a néző egyszerre volt jelen a valós járműben és vezethetette a vrtuális autót az általam teremtett nyúl univerzumában is, mert érdekelt a valóság és digitális tér összecsúszása.
Mindig is érdekelt ugyanis, hogy mit értünk valóság alatt.
Állandó mozgásban
A képzőművésznek tavaly lehetősége volt részt venni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem művészeti rezidenciaprogramjában, amit Gács Anna hozott létre a BME falai között, és rögtön az első évadban nyolcvan pályázat érkezett száz művésztől, akik mind komoly teljesítményt tudhatnak maguk mögött.
„Nagyon nagy szerencsém volt. Elképesztően sok minden van a fejemben és párhuzamosan több projektem is fut. Az egyik pont a mozgás-tér-idő-test tematikával foglalkozott. A test leképzése és az idő kiragadása érdekelt. A Műszaki Egyetem pályázatának több témaköre volt, az egyik pedig a mozgás volt, így jól illett a saját projektemhez, amivel akkor már évek óta foglalkoztam. Nagyon örültem, hogy bekerültem, mert a rezidenciaprogramnak köszönhetően professzionális környezetbe helyezhettem az egészet.
Olyan volt, mint egy szabad játszótér, ahol eszközöket kapok arra, hogy a gondolataimat, a kutatásomat létre tudjam hozni.
Kocsi Olga egy évig kutathatott az egyetemen, ahol dr. Kiss Rita projektvezető és Ágoston Dorottya PhD mérnökhallgató voltak a segítségére. A rezidenciaprogram lényege volt, hogy kétféle világszemlélet és tálentum találkozzon és hasson egymásra.
Ágoston Dorottya sportmozgás elemzéssel foglalkozott, Kocsi Olgát pedig az érdekelte, hogy a mozgásfolyamatokat hogyan lehetne időlenyomatként rögzíteni. Először a fotográfia médiumán keresztül készített hosszú expozíciós képeket, de az egyetem új távlatokat nyitott számára.
„Egy technikailag nagyon jól felszerelt laborban dolgozhattunk. Oda vittem be embereket és felvettem, ahogyan mindennapi dolgokkal foglalatoskodnak: főznek, felmosnak, a lényeg az volt, hogy átlagmozgásokat mutassunk, de fontos volt, hogy ki csinálja azt és miért csinálja.”
A projekt keretein belül tizenhárom emberrel dolgozott a csapat és négyféle módon rögzítettek mindent. Az egyetem laborjában egy tizennyolc kamerából álló úgynevezett motion capure rendszer állt a rendelkezésükre.
Michelangelo által szabadon
„Mindenkire markereket helyeztünk el. A felvételek egy számítógépes rendszeren megmutatták a teljes háromdimenziós lenyomatát az egyes mozgásoknak” - meséli Kocsi Olga, akit egy speciális dolog indított el az évekig tartó projekten: 2009-ben ihlette meg ugyanis Michelangelo Cascinai Csata című freskója. „A képen tizenkilenc emberalak látható, amely ugyan egy csoportkép, de én amikor ránéztem, azt láttam, hogy olyan, mintha egyetlen embernek a mozgása lenne. Innen indult ez az egész őrület.”
A projekt a napi mozgáskultúrának az előnyeire is rámutatott. A napi rutin ugyanis talán többet tehet hozzá a test épségéhez, mint a speciális gyakorlatsorok alkalmazása. A mozgáskultúra kialakítására a jövőben nagyobb szerepet helyezhetnek az orvosi gyakorlatban Kocsi Olga reményei szerint, akit édesanyja betegsége is ösztönzött a munkájában.
Édesanyámnak volt három agyvérzése. A felépülés alatt gyógytornáznia kellett, így korábbról volt tapasztalatom a rehabilitációban.
„Dr. Kiss Ritának jutott eszébe, hogy lehet, hogy össze lehet kötni a házimunkát és speciális gyakorlatokat, amelyek segíthetnének rehabilitálni bizonyos testrészeket. Például valamilyen speciális testtartásban felmosni a konyhát és ezáltal végezni a gyógytornát és a házimunkát egyszerre. Érdekes volt látni, hogy az én gondolataimból hogyan inspirálódnak a többiek” - meséli a művész, akinek több, korábbi projektjében is megjelent a szemlélet, hogy fúziós megoldásokat alkalmazzon.
Közös kreativitás
Budaörsön egy iskolában például 2015-2016-ban kísérleti matek-művészet szakkört tartott egyik barátjával dr. Szegletes Lucával. „Nagyon izgalmas volt, hogy hogyan találkoznak ennyire eltérő területek. Érdekes módon nagyon jól működött. A szöveges feladatoknál a feladatok vizualizálásával el tudtunk érni, hogy harmadikos-negyedikes gyerekek ötödikes-hatodikos feladatszinteket oldjanak meg.
Hihetetlen, hogy mire képes egy, a gyerekek által megépített vámpírkastély vagy egy vonat, amely megelevenít egy matek feladványt.
Olga ötleteivel nagyon sok helyre pályázik, bár művészként nem könnyű talpon maradni a mai világban. Szerinte a mai világban nőnek sem egyszerű lenni, nemhogy művésznek. Úgy látja, hogy a kutatóknak külön nehézség, hogy termékként kell eladniuk magukat.
„Azt látom, hogy hamarabb kap támogatást valaki egy jó prezentációra, ami mögött nem biztos, hogy van valami, mint ami nem túl vizuális, de hihetetlen kutatási eredmények állnak mögötte. Két perc alatt eladni magukat sokszor lehetetlen, pedig az emberek figyelme összement, ennyi idő van rá. Érdemes lenne a kutatókat vizuális emberekkel összekötni.”