Be kell látni, hogy egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón nincs végtelen növekedési lehetőség - Szakértőkkel a klímaváltozásról

„Azt mindenki érzi, hogy egyre több a hőhullám, a szélsőséges időjárási esemény, gyakoribbak és intenzívebbek az aszályok. És arról még nem is beszéltünk, hogy ötven évvel ezelőtt egy sárgarépa vastartalma mennyi volt, és hogy ma funkcionálisan éhezünk” - sorolja, mennyivel összetettebb kérdés ez annál, mint hogy kevesebbet kell-e fűteni majd télen, vagy jobban kell-e pörgetni a légkondit nyáron.

Itt a felmelegedés áttételes hatásairól, az élelmiszerválságról, migrációról, energiaválságról, erőforrás-krízisről is szó van.

Energiaválság és kapitalizmus nélkül is van jövő

Az elmúlt időszak energiafüggőségével kapcsolatban ha eddig elmulasztottuk, most feltehetnénk a kérdést, hogyan lehet ezen változtatni, miközben a jelenlegi problémát is kezeljük. Jó-e az, ha egy régi megoldást keresünk, vagy inkább azt kellene támogatni, hogy minél energiahatékonyabb legyen az élet?

Ma már minden épületet fel lehet úgy újítani, hogy nullenergiás legyen.

„Igaz, nem kis költség, de gázvezetékeket vagy energiaterminálokat kialakítani sem az. Az energiaárak hosszútávon egyre magasabbak lesznek, a fenntartható jövőbe való átmenettel viszont mindenki csak nyerne” - vázolja a helyzetet Ürge-Vorsatz Diána, aki szerint Magyarországon is egy-két évtizeden belül teljesen fel lehetne számolni a földgáz-függőséget.

A kapitalizmus néhány évszázada létezik, amikor nem voltak még részvénytársaságok, korlátolt felelősségű társaságok, mostanra viszont a multik uralják azt, és teljesen mások az angolszász , a skandináv, vagy a keleti kapitalizmus jellemzői is. Mára viszont a növekedés tulajdonképpen bele van kódolva, anélkül talán már nem is beszélhetünk kapitalizmusról, de Pogátsa Zoltán szerint ettől nem is feltétlenül kell megijedni.

„A sarki étterem vendégei eltartják az ott dolgozókat, nem szükséges, és nem is tudnának növekedni. De a cégek többsége nem ilyen, ennek egyik oka a finanszírozási kérdésekben keresendő” - magyarázza Pogátsa Zoltán, tulajdonképpen honnan is jött az, hogy ennyire hajszoljuk a növekedési mutatókat. Ha egy cég hitelt vesz fel, akkor elő kell teremtenie a kamatot, aminek már a logikájában benne van, hogy folyamatosan többet termel, hasonló a helyzet akkor is, ha tőzsdére megy.

A másik ok a piaci koncentráció, vagyis ha én nem növök és kebelezek be másokat, akkor mások kebeleznek be engem.

Pogátsa Zoltán szerint nem is biztos, hogy egy egységes mérőszámban, vagy mutatóban kell gondolkodni. „Az orvosok sem egyetlen mérőszám, a testhő, a vérnyomás vagy a súly alapján mondják meg valakiről, hogy egészséges-e, hanem több mutató együttes értékelése alapján”- vagyis nem feltétlenül a GDP növekedése jelzi, jó irányba tart-e a gazdaság.

Szembe tudunk nézni az elosztási kérdésekkel?

Hogy miért is ragaszkodunk annyira a GDP-hez, ahhoz egészen a New Deal időszakáig, az 1930-as évekig kell visszanyúlni. „Ekkor még, ha nőtt a gazdaság, akkor mindenkinek egy kicsit jobb lett. Viszont a hetvenes évek óta a társadalom alján lévőknek rosszabb, a középen lévőknek minimálisan jobb, a társadalom felső egy százalékának pedig kiugróan jobb lett.”

Pogátsa Zoltán szerint sokáig működött az is, hogy ha az embereknek egy kicsit jobb lett alul, akkor nem kérdőjelezték meg, miért lett sokkal jobb felül, és itt jön be az elosztás kérdése.

„Valójában a fenntarthatóság és a nem növekedés kérdése azon áll vagy bukik, hogy az elosztási kérdésekkel szembe tudunk-e nézni. Ha nő egy ország GDP-je, és Kínában termeltetik meg azt, amit ők maguk fogyasztanak el, akkor statisztikailag be lehet mutatni, hogy az ő GDP-növekedésük szén-dioxid kibocsátás csökkenésével is megvalósulhatott, de ezt csak azért tudta elérni, mert máshova helyezte át a termelést” - foglalja össze Pogátsa Zoltán, például miért is lehet fals mutatószám a GDP, azaz a bruttó hazai termék.

Nem a fogyasztás oldaláról kell megközelíteni a növekedést, hanem az életminőség javulása irányából. Ürge-Vorsatz Diána szerint még bőven lehet növekedni, csak teljesen más dolgokban. Elérhetőek-e mindenki számára az orvosi szolgáltatások, az oktatás, de növekedhet a szabadidő, hiszen egy topmenedzsernek már nem biztos, hogy az életminősége javulásához egy újabb fizetésemelésre van szüksége, hanem inkább arra, hogy a családjával legyen, vagy a hobbijával foglalkozhasson.

Növekedhet a zöld területek aránya, csökkenhet a légszennyezettség, a közösség minősége, ezzel együtt pedig a mentális egészség. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy bizonyos társadalmi rétegeknél szükség van még arra, hogy az anyagi javaikat növeljék - mondja.

Hallatni kell a hangunkat

Nem igaz az, hogy egyéni szinten nem lehet megváltoztatni a világot, de ehhez az első lépés az, hogy „a közösség kifejezze a politika számára is mérhető módon, hogy szeretnék és támogatják a változást, hiszen a vezetők teljesen függetlenül attól, hogy ki van kormányon, vagy ki az adott cég vezetője, azt teszik, ami a számszerűsíthetően kritikus tömeg számára fontos” - mondja Vigh Péter.

„A nagyvállalatok nem maguk a gonoszok, vannak dolgozóik és vannak a vásárlóik, akik megveszik azt, amit előállítanak. Ők indíthatják el a változást” - Ürge-Vorsatz Diána emlékeztet arra, hogy sem a vállalatok, sem a politika nem független tőlünk, nekünk kell megüzenni, milyen változtatásokat várunk el tőlük, és megtenni minden tőlünk telhetőt is.

Például számon kérni, hogy a divatos nulla szén-dioxid-kibocsátásra tett vállalások valódiak-e, vagy annyit érnek, mintha úgy jelenténk be, hogy tíz kilót fogytunk, hogy fizetünk, valakinek, hogy helyettünk diétázzon.

„Meg kell nézni azt is, mi az, amivel a legnagyobb hatást tudja tenni a környezetre, és ez sokaknál a saját munkájuk, hogy segítsenek abban, hogy a vállalat vagy a cég ne a rossz üzleti modellbe ragadjon bele.

Vagy hogy amikor csak lehetőségünk van, természetes anyagokat válasszunk, mert azzal máris rengeteget tettünk például az ellen, hogy még több mikroműanyag kerüljön a levegőbe, a szervezetünkbe és a környezetbe” - mondja a fizikus, mekkora probléma a mikroműanyag-szennyezés és egy apró döntéssel mennyit tudunk tenni, hogy ne rontsuk tovább azt a tendenciát, hogy a levegőben, a véráramban, a méhlepényben és már a csecsemők szervezetében is felfedezhető a mikroműanyag.

A cél az, hogy az a fajta társadalmi berendezkedés, ami egy csomó jó dolgot hozott, ne essen vissza oda, hogy a vízért kell harcolni.

„Nem a fára akarunk visszamászni, hanem úgy megőrizni a civilizációs vívmányainkat, és azt, ami jó, hogy lenyessük azokat, amelyek veszélyeztetik ezeket” - foglalja össze Vigh Péter, miről szól valójában az ökotudatosság.