A nagyszüleink egész életükben egy helyen dolgoztak, de mi a helyzet velünk? Mikor kell váltanunk?

2024. július 4.
Onnan tudjuk, hogy jó helyenvagyunk, hogy az adott munkában eltöltött idő alatt többek lettünk, mint akkor voltunk,amikor oda mentünk
Onnan tudjuk, hogy jó helyenvagyunk, hogy az adott munkában eltöltött idő alatt többek lettünk, mint akkor voltunk,amikor oda mentünk
Fotó: Shutterstock

Mikor jön el a váltás ideje? Honnan tudjuk, hogy mikor kell új állás után nézni? Várjunk még, hátha változik a helyzet a munkahelyen? Vagy az első rossz nap után szedjük a holminkat, mondván itt már úgysem lesz jobb? Minden jel arra utal, hogy a legtöbben rosszkor váltunk, és ebből csak újabb problémák következnek. Nézzük, hol hibázunk, és hogyan javíthatunk a saját pozícióinkon.

Sosem fogom elfelejteni, amikor gyakornok újságíró voltam egy gazdasági magazinnál, és arra kért az akkori szerkesztőm, hogy készítsek interjút egy HR-szakemberrel arról, hogy vajon mennyi időt töltenek egy munkahelyen az emberek. Megtudtam, hogy akkor, vagyis 2016-ban egy munkavállaló átlagosan öt évet töltött egy pozícióban, ami egy átlagos számnak tűnt.