Együtt lenni karácsonykor néha pont olyan nehéz, mint amennyire jó
A karácsonyi időszak minden szépségével és meghittségével együtt egy nehéz és érzelmileg turbulens időszak. Családi összejöveteleken, vagy épp azok hiányában, erősebben érezzük nemcsak a pozitívat, hanem azt is, ami nincs vagy nem jó. Hogyan ad ez az időszak mégis lehetőséget arra, hogy megerősítsük kapcsolatainkat, összetartozásunkat másokkal és önmagunkkal? Filmből, irodalomból és személyes anekdotákból is merítettem.
Egy barátnőmmel beszélgettünk arról, hogy a karácsony az egyetlen olyan ünnep az évben, ami felnőttként sem veszíti el a varázsát. A karácsonyi énekek, a csillagszóró, a színes fények, a fenyőillat akkor is hatnak az emberre, amikor már nem hiszi azt, hogy az angyalkák hozzák a karácsonyfát.
Bár sokan a családdal ünneplik a Szentestét és az azt követő napokat, a karácsony nem is elsősorban a család, hanem a közösség ünnepe. Voltak olyan karácsonyaink, amikor egy távoli rokon vagy külföldi barát egészítette ki a családi kört, és olyanra is emlékszem fiatal felnőtt koromból, amikor nem a családdal töltött Szenteste, hanem egy pár nappal korábbi buli a barátaimmal, lakótársaimmal, szerelmemmel maradt meg, mint „karácsonyi emlék.”
Egy-egy emlékezetes karácsony: filmen és irodalomban
Legtöbben mégis talán a családdal ünneplünk valamilyen formában, és ez nem mindig egyszerű. A film és az irodalom rengeteg illusztris példát hoz erre. Például Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek c. könyvében felidéz egy karácsonyi jelenet, ahol az apai nagypapa a spájzban, a borosüveg között kotorászva mormol el egy velős megjegyzést az anyjáról, hogy aztán az anyai nagyszülők se mulasszák el kifejteni, hogy apátokra úgyse lehetett soha számítani, miközben épp az ajándékokat bontják.
A Mackó című sorozat híres-hírhedt karácsonyi epizódja (Halak) pedig azt a légkört jeleníti meg, ahol egyszerre van jelen a szeretet és a ragaszkodás, az elviselhetetlen közelség és az a fajta összetartozás, ahol végül mindenki láthatatlannak érzi magát, és egyedül marad a problémáival.
Biró Zsombor Aurél: „Az, hogy a felszabadult zokogás közben én mitől érezzem magam férfinak, még megválaszolatlannak tűnik”
Jane Austen után szabadon
Vannak ugyanakkor szívderítő példák is az irodalomban, például Benneték a Büszkeség és balítéletben, akik nagyon különböző habitussal és életdöntésekkel operálnak viszonylag jól egy családként. Jane Austen regényeiben (amelyikből bármelyik remek karácsonyi olvasmány) vagy annak filmes adaptációiban, ahol az emberek aztán tényleg nem tudtak megszabadulni a családjuktól pláne nem nőként, a szereplők mesterfokon űzik az önérvényesítés művészetét sokszor pont, hogy az udvarias hallgatás és diszkrét kivonulás gesztusaival élve.
Az önképviselet ezen diszkrétebb formái, amik nem annyira a kimondott szavakban, hanem a határok beállításában vannak, talán jól jöhetnek egy olyan időszakban, amikor nem feltétlenül szeretnénk robbantani egy családi összejövetelen.
