Valóban egy veszélyes üvegszikla peremén áll Kamala Harris?

Ugyan Harris jelölése üdvözlendő (hiszen ő lehet az Amerikai Egyesült Államok első női, ráadásul színesbőrű elnöke), kinevezésére árnyékot vet az úgynevezett üvegszikla elmélet, amely a legkevésbé sem a progresszivitásra utal.

Az üvegszikla elméletről dióhéjban

„Üvegplafonról már hallottam, üvegszikláról még nem” – összegezte egy barátom, amikor röviden felvázoltam neki a cikk témáját. Való igaz, sokaknak talán ismerősebben cseng az üvegplafon elmélet, amelyet Marilyn Loden használt először 1978-ban. Loden azt a láthatatlan akadályt írta le a hangzatos kifejezéssel, amellyel a nők jellemzően akkor szembesülnek, amikor magas vezetői pozícióba igyekeznek kerülni, de a középvezetői szint felső szakaszán túl nem terem számukra babér. A nemük és az ahhoz kapcsolódó összes sztereotípia miatt képtelenek (voltak) áttörni azt a bizonyos, láthatatlan üvegplafont.

Ahogy mentünk előre az időben (és a munkaerőpiac újabb nehézségek elé állította a nőket) újabb és újabb terminusok nőttek ki a földből. (A márványplafon kifejezést például kifejezetten a nők nehézkes politikai előre jutása apropóján használják.) Az üvegszikla (angolul glass cliff) elmélet egy újabb, hangzatos metafora lehet arra nézve, mi történik a nőkkel a munkaerőpiacon.

Az üvegszikla elmélet arra utal, hogy a nők és a színesbőrűek (beleértve a férfiakat is) jellemzően csak válságok, és botrányok idején kerülnek magas vezetői szerepbe, így például a Fehér ház élére. Az Exeteri Egyetem pszichológia professzorai, Michelle Ryan és Alex Haslam 2003-ban egy cikk apropóján lettek figyelmesek arra a tényre, hogy azok a brit vállalatok, amelyek igazgatótanácsában több nő van, jellemzően alacsonyabb átlagos részvényárakkal dolgoztak, mint amelyekben kevesebb nő van, esetleg egyáltalán nincs nő.

Az adatokat elemezve azonban rájöttek: azt senki nem nézte meg, ezeket a nőket MIKOR nevezték ki. Jó helyen kapiskálsz, ha úgy érzed, a legrosszabbkor: Ryan és Haslam szerint mindig épp abban a pillanatban kerültek magas pozícióba, amikor a vállalat alapból rosszul teljesített. Ezek a nők ugyan megkapták az áhított előléptetést, de csak akkor, amikor már amúgy is magas volt a kudarc kockázata. Onnan pedig bizonyítottan „nehéz nyerni”.

Elrettentő példák és okok

Antoni Rita szerint Kamala Harris kapcsán valóban felmerül az üvegszikla elmélet helyénvalósága, ugyanis a demokrata párt olyan válságba került, amit azonnal meg kellett oldani.

„Mivel Biden csak a katasztrofális elnökjelölti vita után kényszerült visszalépésre (addig pedig rá hagyatkoztak), kevés volt az idő egy teljesen új elnökjelöltet felépíteni. A leköszönő Biden által is javasolt, támogatott Harris kézenfekvő választásnak tűnt” – magyarázza a társadalmi nemek szakértő, aki egyúttal aláhúzza: azt sem érdemes elfelejteni, hogy Harris személyében nem egy érdemtelenül helyzetbe hozott, hanem „egy minden tekintetben képzett, alkalmas és esélyes jelöltről van szó.”

A leírtak fényében csak reménykedni tudunk, hogy Kamala Harris nem „a következő Theresa May-ként” kerül be a történelemkönyvekbe: May-t ugyanis gyakran emlegetik úgy, mint az üvegszikla elmélet ékes példája. A brit politikust 2016-ban, mindössze néhány héttel a Brexit szavazás után nevezték ki, hároméves hivatali ideje alatt átvezette Angliát az EU-ból való kilépés nehézkes lépésein, majd, amikor megszűnt a veszély, leváltották.

May megválasztása majd leváltása felveti a kérdést: vajon válsághelyzetben miért nyúlunk „szívesebben” a nőkhöz? A választ az üvegszikla elmélet szakértői is (egyelőre) csak találgatják. Pszichológiai tekintetben azt mondhatjuk, krízis esetén szükségünk van egy „anyára, aki majd rendet tesz”, míg – ha egyébként rend van, – apa, azaz egy férfi vezető is megteszi.

Antoni Rita más aspektusból közelíti meg a dolgot: szerinte a legtöbb esetben sokkal inkább felelősség hárításról van szó, és arról, hogy a háttérben álló döntéshozók eltereljék a figyelmet a korábbi hibáikról, amelyek a válsághelyzethez vezettek. „Ha nővel próbálják meg »elvitetni a balhét«, és esetleg nem sikerül, akkor ahelyett, hogy azonosítanák a korábbi rossz politikai döntéseket, és szembenéznének velük, elterelő hadműveletként nyugodtan lehet a nők vélt alkalmatlanságára hivatkozni. Ezzel a hatalmi pozíció megőrzése és a szexista előítéletek megerősítése egyaránt lehetővé válik. Bukott férfipolitikus esetén fel sem merül, hogy a neme szerepet játszhatott a kialakult helyzetben” – mutat rá a szakértő.

A kockázat én vagyok

Stephanie Pope azután lett a Boeing Csoport vezér igazgatója, hogy a vállalat durva biztonsági problémákkal szembesült 737-es modellje kapcsán. Példája nyomán könnyen felmerülhet a kérdés: ha a nők tudatában vannak a kockázatnak, miért fogadják el a magasabb pozíciót?

Antoni Rita szerint a férfiak és a nők lehetőségei korántsem azonosak, a nők pedig jellemzően szeretnének bizonyítani. „Egyes esetekben (amikor a közelgő vesztés egyértelmű és nyilvánvaló) a nemet mondás képességének hiánya is színezheti a képet, és az, hogy a nők sokszor nem mernek a saját ítéletükre hagyatkozni. Ennek oka a nemi szocializációs háttérben keresendő.”

Rita azonban kiemeli: Harris esetében nem jelenthető ki, hogy süllyedő hajóra szállt volna fel, egyúttal – a friss közvéleménykutatások szerint – már három százalékponttal megelőzte Trumpot népszerűségben.

Aki mer...

Hogy ne csak a negatívumokat említsük: ugyan az üvegszikla és a nehéz helyzetek között egyértelmű párhuzam vonható, a kockázat nem jár egyértelmű bukással. A koronavírus-járvány legsűrűbb időszakában például szárnyra kaptak olyan hírek, miszerint a COVID-19 eredményeit tekintve (beleértve a halálozások számát) jobban teljesítettek azok az országok, amelyeket nők vezettek.

(Ezt egyébként a proaktív és összehangolt politikai válaszreakciójukkal magyarázták, például Új-Zélandon, ahol Jacinda Ardern volt akkoriban a miniszterelnök.) Hasonló volt a helyzet Amerikában azokban az államokban is, amelyeknek női szenátoruk volt: ezeken a területeken jellemzően alacsonyabb volt a halálozási ráta.

Antoni Rita szerint ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy ugyan sanszos, hogy egy ország, cég vagy intézmény jól jár egy női vezetővel, nem biztos, hogy a pozitív fordulatot vagy végkimenetelt a nő munkájának eredményeként ismeri el. „Nők sikerét gyakrabban tulajdonítják szerencsének, külső körülményeknek, mint a férfiakét, és ezt a nők sokszor maguk is hajlamosak internalizálni. Ugyanakkor azt a tényt semmiképp sem lehet majd eltörölni, hogy az adott vezető pozíciót egy ideig nő töltötte be. Ez inspirációt adhat a lánygyermekek számára, hogy merjenek nagyot álmodni” – egészíti ki a mondandóját Rita, és nehezen tudunk nem egyet érteni vele.