Marokkó, Nicaragua, Pakisztán - csak néhány példa, ahol a vidéki nők hatvan százaléka sem írni, sem olvasni nem tud, és a sor folytatható
Nehezen tanultam meg írni és olvasni. Ez elsőre talán furcsa lehet egy olyantól, aki az írásból él. De szó mi szó, rengeteget kellett gyakorolnom kisiskolásként ahhoz, hogy elsajátítsam az analitikus-szintetikus, Tolnainé-féle módszerrel tanított írást, olvasást. Nekem legalább volt lehetőségem rá, sokaknak azonban a mai napig nincs. Bele sem gondolunk, mekkora érték, hogy tudunk írni és olvasni – vannak, akik ezt sohasem tapasztalhatják meg.
Pedig az írni és olvasni tudás alapvető emberi jog, és a társadalmi fejlődés egyik legfontosabb pillére. A statisztikák alapján az elmúlt hatvanöt évben a globális írástudási arány öt évente négy százalékkal nőtt, 1960-ban negyvenkét százalék volt, ami 2015-re nyolcvanhat százalékra emelkedett. Az UNESCO adatai szerint a világon jelenleg hozzávetőlegesen hétszázhetvenegy millió írástudatlan ember él, akiknek kétharmada nő.
Bár az arányok javultak az utóbbi időkben az oktatáshoz való szélesebb hozzáférés és egyes kormányzati programok révén, az írni-olvasni tudás hiánya továbbra is sújtja a világ számos részét. A szakértők szerint mindez nemcsak az egyének szempontjából jelent hátrányt, de széleskörű társadalmi, gazdasági és egészségügyi következményekkel is jár.
Az olvasás önmagában is javítja az önbecsülést, az öntudatot, az irodalomterápia pedig még ennél is többre képes
Leginkább érintett országok és régiók
A Szaharától délre fekvő afrikai országok lesújtó adatokkal rendelkeznek: az Illiteracy Initiative szerint Dél-Szudánban, Nigerben és Csádban a felnőtt írni-olvasni tudók aránya kevesebb, mint harmincöt százalék, de Nigéria, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Szomália és Mali is jelentősen érintett ezen a téren. A lányok további akadályokkal szembesülnek, hiszen
a gyermekházasságok és a nemi megkülönböztetés sokukat távol tartja az iskolától, így nem tudnak iskolába járni.
Dél- és Nyugat-Ázsia szintén jelentős kihívásokkal néz szembe ebben a tekintetben. Népességarányosan Indiában él a legtöbb írástudatlan ember, itt több mint kétszáznyolcvanhét-millióan analfabéták, illiterátusok. Pakisztánban, Bangladesben, Afganisztánban és Nepálban is fennáll a probléma.
A Közel-Keleten és Észak-Afrikában az utóbbi évtizedekben javulás történt, de a felnőtt lakosság írástudási aránya még mindig csak körülbelül nyolcvan százalék. A vidéki nők különösen hátrányos helyzetben vannak: mintegy hatvan százalékuk tud csak írni vagy olvasni az olyan országokban, mint Marokkó, Egyiptom vagy Irak.
Steiner Kristóf: Forgalmi dugó van az agyamban
Latin-Amerikában, Guatemalában, Nicaraguában, Salvadorban és Hondurasban a lakosság csupán húsz százaléka nem ír vagy olvas, vagyis ezek a számok bizakodásra adnak okot. Ugyanakkor bizonyos csoportok, többek között az őslakos közösségek, a menekültek vagy az idősebbek továbbra is le vannak maradva ezekben a régiókban az írni-olvasni tudást illetően.
A magyar helyzet
Európában, így Magyarországon is, az írástudatlanok száma alacsony, azonban a funkcionális analfabetizmus komoly problémát jelent. A tizenöt éves diákok képességeit mérő, nemzetközi PISA-felmérésen a magyar diákok az elmúlt években kifejezetten alulteljesítettek. A 2022-es felmérésből kiderült, hogy a tanulók huszonhat százaléka funkcionális analfabéta, a felnőtt lakosság.
Ez azt jelenti, hogy bár tudnak olvasni és írni, nem képesek megérteni és alkalmazni a szövegek tartalmát a mindennapi életben. Ez a későbbiekben akadályozhatja őket abban, hogy eredményesen lépjenek ki a munkaerőpiacra és „hasznos” tagjai lehessenek a társadalomnak. Érdekes tény, hogy a Macrotrends adatai alapján Magyarország írástudási aránya 2021-ben kilencvenkilenc volt, ami nulla százalékos növekedést jelent az 1990-es adathoz képest.
Miért probléma, ha valaki nem tud írni, olvasni?
Egyes országokban és régiókban a szegénység miatt sok család nem engedheti meg magának, hogy gyermekeiket iskolába küldje. Egyes országokban a tradíciók része, hogy a fiatalok együtt végeznek kisebb-nagyobb feladatokat a szüleikkel, nagyszüleikkel. Mindez nem egyenlő az illegális gyermekmunkával, mégis így többen kiszorulnak az oktatási rendszerből, mert szükség van hozzájárulásukra a család megélhetéséhez.
