Egy kapcsolat sem a papírtól lesz tartós egy életen át
Sokak szerint ma már túlértékelt dolog hivatalossá tenni egy párkapcsolatot, ha az amúgy is működik. Jogilag természetesen sok előnnyel jár a házasság, de érdekes kérdés az, hogy lelki értelemben adhat-e többet, mint egy elkötelezett élettársi kapcsolat.
Valós történetek segítségével elemezzük, mit jelenthet a házasság, az élettársi viszony, és mit vegyünk figyelembe, ha valamelyik mellett döntenénk. (A neveket és néhány adatot megváltoztattunk.)
Nem a házasságtól lesz jó egy kapcsolat
Mariann és Csaba csak a papír miatt házasodtak össze. Mariann kapott egy külföldi munkalehetőséget, de a kiküldetésre csak férjet vihetett volna magával, és mivel nem szerette volna párját egy évig nélkülözni, néhány hét alatt megszervezték az esküvőt. „Nagy felhajtás nem volt, ilyen rövid idő alatt nem is tudtunk volna igazán készülni, de szerencsére mindketten elég privát emberek vagyunk amúgy is” – meséli a nő.
Kipróbáltuk, milyen randizni a mesterséges intelligenciával, és rájöttünk, hogy bármelyik férfi tanulhatna tőle
„Kora húszas éveimben sokszor álmodoztam arról, hogy az aktuális szerelmem majd az oltárhoz vezet, gyönyörű, hófehér ruhában, és én őrülten szerelmesen, könnyek között fogom kimondani az igent. Csaba esetében viszont sosem fantáziáltam. Akkor még csak két éve voltunk együtt, soha szóba nem került, hogy házasodjunk meg. Amikor viszont a munka miatt erre »kényszerültünk«, ugyancsak minden természetesen és gördülékenyen zajlott. Egyikünk sem állt meg megkérdezni:
jézusom, mit csinálunk, nem korai ez még?
Csaba és Mariann lassan öt éve házasok, és mindketten egyet értenek abban, hogy utólag visszagondolva a házasodás természetessége jelezte számukra, hogy ők összetartoznak. Ugyanakkor éppen emiatt szerintük ők papír nélkül is boldogok lennének, és lehet, hogy máig sem került volna sor az esküvőre, ha nem szól közbe az élet. Zsuzsa és Márk ugyanígy érzik, csak éppen ők soha nem is házasodtak össze. Zsuzsa szerint egyszerűen nem került szóba a dolog, mert egyikük sem hisz az „intézményesített” szerelemben.
„Megértem, hogy sokaknak nagyon szép dolog a házasság, az esküvő, de minket sosem érdekelt. Kicsit hippik vagyunk, szeretjük szabadon élni az életet, olyan fura lett volna, ha egy hivatalba besétálunk, és papírokat írunk alá szerelmünk zálogaként. Lassan húsz éve együtt vagyunk, van két gyerekünk, szerintem már a konzervatívabb ismerősök sem kérdőjelezik meg egymás iránti elkötelezettségünket” – meséli.
Vivi és Tibor kollégák voltak, amikor egymásba szerettek. Néhány hónapon belül már érezték, hogy mindketten megtalálták a lelki társat egymásban, és amikor az egyéves évfordulón egy görög sziget tengerpartján a fiú fél térdre ereszkedett, és csak annyit mondott, hogy Vivivel szeretné leélni az életét, egy romantikus filmben érezték magukat. Az esküvőt a következő nyáron tartották, ám újabb egy év múlva már a váláson törték a fejüket.
Tibor elmondása szerint végig ott voltak azok a bizonyos vészjelek, amelyek arra utaltak, hogy rengeteg megoldatlan konfliktus van köztük, de annyira magas hőfokon égtek, hogy akkor és ott a házasság volt számukra az egyetlen elképzelhető út. „Kicsit olyan ez, mint amikor van egy jó élményed, és azt még tovább akarod fokozni, hogy még jobb legyen.
Annyira szerelmes voltam, hogy úgy éreztem, semmilyen más gesztussal nem lehet ezt jobban kifejezni, mint a házassággal” - meséli Tibor, aki azóta már éveket töltött terápiában, és úgy gondolja a fő probléma az esküvőjükkel az volt, hogy semmilyen szerepet nem játszott a döntésükben a ráció, és egy sor problémát söpörtek gyorsan a szőnyeg alá.
Az ész és a szív
A modern nyugati kultúra párkapcsolatokról alkotott koncepciójának egyik legnagyobb rémképe a pusztán racionális okok miatt köttetett házasság. Ezt vagy sajnálattal lenézzük – amikor olyasvalakivel találkozunk, aki tradícióknak megfelelve házasodik így - vagy felháborodunk rajta és harcolni akarunk ellene – amikor valakit kényszerből adnak össze párjával - vagy undorodunk tőle – amikor a nyugati kultúrkörben dönt valaki úgy, hogy anyagi vagy egyéb előjogokért cserébe köt házasságot.
Ugyanakkor a forró fejjel köttetett, adott esetben csupán napokig tartó frigyeket szeretjük romanticizálni, mint általában a szerelem érzését is. Pedig a szerelem legnagyobb hevében olyan hormonális hatásoknak vagyunk kitéve, melyek igencsak megnehezítik, hogy döntésünket világosan végig gondoljuk, és arra is rengeteg példa van, hogy a nem szerelmen alapuló házasságból évtizedes, boldog együttélés lett.
Még ha nem is vagyunk vallásosak, az esküvőnek mint rítusnak, az a célja, hogy nagy nyilvánosság előtt felvállaljam, a másikhoz tartozom, hitet tegyek mellette, és megígérjem neki és magamnak, hogy a nehéz időkben is kitartok mellette. A gyűrűnek is az a szimbolikája, hogy a külvilág felé is jelzem:
tartozom valakihez, elköteleződtem, nem vagyok facér.
Egyben pedig ahányszor csak ránézek, emlékeztetem magam arra, hogy valakinek a hites férje vagy felesége vagyok, és ez ideális esetben rengeteg joggal és örömmel jár, de kötelességgel és kompromisszummal is. Mindebből két dolog lehet világos: az egyik, hogy a házasság koránt sem „hab a tortán”, pusztán az érzelmek által befolyásolt döntés, hanem egy komoly vállalás, amelyet alapos átgondolás és a másik iránti elköteleződés kell, hogy megelőzzön.
A másik pedig, hogy mindaz, amit a házasság intézménye magában hordoz, tökéletesen megvalósítható egy élettársi kapcsolatban is, hivatalos papírok nélkül. Tehát semmiképpen sem maga a házasság jelzi, hogy egy kapcsolat mennyire komoly. Természetesen rengeteg előnnyel jár gazdasági és jogi értelemben is a házasság, érzelmileg viszont nem feltétlenül ad többet vagy mást, mint egy elkötelezett élettársi kapcsolat.
Van baj?
Egyre többen választják hosszú távú párkapcsolatban, akár gyerekeket nevelve is azt, hogy nem kötik össze hivatalosan az életüket. Ez önmagában nem jelent problémát, azonban az fontos, hogy ezzel a döntéssel mindkét fél egyet értsen, és hogy az ok ne az elköteleződéstől való félelemből, vagy a másikba vetett bizalom hiányából fakadjon.
Ha két ember azért nem szeretne házasodni, mert ódivatúnak tartja a szokást, mert úgy érzik, nem az adja szerelmük esszenciáját, hogy „birtokolják” egymást mint férj és feleség, akkor nincs is szükségük a hivatalos papírra.
Értelemszerűen minél tisztább, átbeszéltebb a döntés mögötti motiváció, és minél inkább racionális alapú a döntés – amellett, hogy az ahhoz kapcsolódó érzések is rendesen ki vannak beszélve -, amellyel mindkét fél maximálisan egyet ért, annál kisebb az esélye, hogy vészjelzés a házasodási szándék hiánya.
Ha azonban a vágy az egyik félben meglenne a házasságra, ám a másik ellenáll, ha bizalmi problémák miatt nem akarják hivatalosan összekötni az életüket, illetve ha azért félnek a házasságtól, mert rossz példákat láttak a környezetükben, akkor érdemes alaposabban megvitatni a témát, akár párterápiás segítséget is igénybe véve. Timi két éve szakított párjával, akivel nyolc évig volt együtt.
„Pontosan emlékszem a napra, mert karácsony után történt. Hirtelen azt éreztem, ha Zsolt megkérné a kezemet, akkor nemet mondanék. Előtte évekig vártam rá, hogy kimondja a bűvös szavakat, utalgattam is a dologra, de ő nem állt még készen, és aztán egyszer csak én is elkezdtem észrevenni azokat a különbségeket kettőnk között, amik miatt nem tettem volna a fejemet rá, hogy örökre együtt maradunk.
Persze, akkor még szerelmes voltam, nem akartam szakítani, de utólag úgy érzem, maga a gondolat, hogy már nem szeretnék a felesége lenni, tulajdonképpen az iránta való elköteleződés gyengeségét jelezte, és ezzel valószínűleg ő is ugyanígy volt. Egy év múlva pedig szakítottunk is”.