A digitális világ árnyoldala, amiről senki nem beszél: így hat a harmadik helyek eltűnése a mentális egészségünkre és a szociális kapcsolatainkra
Az elmúlt pár év sokak életét teljesen felforgatta. A világméretű Covid-járvány egyik következményeként évekig kevesebbet hagytuk el otthonunkat. Sokan közülünk teljesen áthelyezték munkahelyüket a nappalijukba, és azóta sem hajlandóak kilépni a hálószoba-nappali-ételrendelés háromszögéből.
A munkahelyeken is bevett szokássá vált a home office, sőt, manapság az állásinterjúkon is szabadon lehet tárgyalni az otthoni munkanapokról. Utánajártunk, hogyan tűntek el közösségi tereink, és milyen hatással van ránk a terek összeolvadása.
A harmadik helyek hiánya
„A harmadik helyek megszűnése sajnos nem új jelenség. Számos tanulmány született ebben a témában, és mindenhol azt figyelték meg, hogy a digitális tér előretörésével párhuzamosan kezdett csökkenni az úgynevezett harmadik helyek száma. A Covid alatt azok is érintetté váltak, akik korábban képesek voltak távol tartani magukat a digitális terektől.
Ez volt az az időszak, amikor egyik napról a másikra elvágták tőlünk azokat a fizikai tereket, amelyekben addig megszokott életünk zajlott” – kezdi Dr. Drelyó Ágnes pszichológus, szexuálpszichológus és párkapcsolati szakértő. A „harmadik hely” fogalmát Ray Oldenburg amerikai szociológus vezette be 1989-ben, amikor leírta az első, második és harmadik hely fogalmát.
A nemes egyszerűség, a természetre és az egymásra kapcsolódás öröme, az idő teljesebb megélése – a Kerekerdő Házikó története
„Első helynek az otthont nevezte, ahol élünk, a második helynek pedig az iskolát vagy a munkahelyet, ahol nem önszántunkból, és nem feltétlenül az általunk választott emberekkel töltjük napjaink jelentős részét. A harmadik helynek olyan teret kellene tekintenünk, amely az első kettőtől független, mind térben, mind tevékenységi körben. Ezek a helyek kötődnek ugyanis a szabadidős és közösségi tevékenységekhez. Ez a feltöltődés helye, amelyet a Covid alatt teljesen elvettek tőlünk.”
Ágnes szerint azok a tinédzserek, akik gimnáziumi éveiket a világjárvány alatti elszigeteltségben töltötték, később sokkal nehezebben tudtak visszailleszkedni a mindennapokba, mivel a szociális viselkedés szabályait a harmadik helyeken tanuljuk meg.„Az első két helyen egyértelműek a szabályok, míg a harmadik helyeken vagyunk képesek igazán szabadon megnyilvánulni. Ezeken a helyeken tanuljuk meg a társas együttélést, és azt, hogyan értsük meg egymást eltérő társadalmi csoportokból érkező emberekkel.”
A világ beszűkült
A digitális világ térnyerésével az emberek fizikai élettere elkezdett beszűkülni. A személyes interakciókhoz pedig empátia szükséges, hiszen személyes találkozások alkalmával figyelnünk kell a másik ember metakommunikációjára is. „Ez azért fontos, mert így tudjuk értelmezni, milyen üzenetet közvetít felénk a másik. Egy személyes találkozón szabályozva van, hogyan és mit mondhatunk. Magas szintű érzelmi és indulati önszabályozásra van szükség ahhoz, hogy egy adott helyen elfogadott vagy megtűrt személyek lehessünk.”
A digitális térben nem léteznek ilyen együttélési szabályok. Ott az emberek könnyedén és gátlások nélkül nyilvánulhatnak meg, anélkül, hogy törődnének azzal, milyen érzéseket keltenek másokban a kommunikációjukkal.
„A személyes visszacsatolás, amelyet egy találkozó alkalmával kapok, az interneten nem érkezik meg. Nem kell belenéznem a másik szemébe, vagy elviselnem az érzelmi vagy cselekvéses reakcióit, és ezáltal viselkedési kontrollvesztés alakul ki az emberekben. Ez a könnyebbik út: miért tanulnék meg viselkedni, ha szabadon megtehetek bármit? Nem odafigyelni a másikra sokkal kevesebb erőfeszítést igényel.”
A viselkedéses normák szabályait a gyerekek az óvodában kezdik elsajátítani, ahol még elnézik ezek hiányát, mivel sem az idegrendszerük, sem az érzelmi érettségük nem fejlett. A digitális tér is ezt a fajta könnyebbséget nyújtja.
Ezért terjedt el a regresszív magatartás.
„Kialakult az a nézet, hogy ez az új norma, az új trend, amit a társadalom elfogad. Azt sugallja, hogy ha nem vagy elég nyitott és szabadszájú, akkor veled van a gond. Pedig a valóságban, ha kilépünk a digitális térből, ez a fajta viselkedés nem tolerált. Nagy szükség lenne a harmadik helyekre.”
A szorongás nyomában
Ágnes szerint a szakembereket is komoly dilemma elé állítja, hogy lépést tudnak-e tartani a digitális tér térhódításával. A folyamatos szocializáció fontos az együttélési képességek fejlesztéséhez.
„Az ember társas lény, és ez a túlélés eszköze. A közösséghez tartozás élménye belénk van kódolva. Az agyunk ingeréhségbe kerül, ha mindig ugyanabban a környezetben tartózkodunk. Ezt régen fizikai terekből pótoltuk, ma azonban a digitális tér kielégíti ezt az ingeréhséget minimális erőfeszítéssel. A végtelen görgetés is például egy ingerkereső viselkedés.”
Egy negyedórás séta, egy új buszjárat kipróbálása, vagy bármilyen új, friss inger képes pótolni az ingeréhséget. A mentális betegségek, mint a depresszió és szorongás, is csökkenthetők, ha megtanuljuk az új helyzetek kezelését. „Fontos, hogy az önmagam értékét meghatározó képességek megtapasztalása része legyen az életünknek. Ezek adják meg a 'meg tudom csinálni' érzést. Ha tudom magamról, hogy bárkivel szóba tudok állni, és bármit meg tudok oldani, az tulajdonképpen megment engem, mert nem kell segítséget kérnem.
Ezt tudatosítanom kell, és akkor nem fogok szorongani.
Ennek hiánya okozza a szorongást és bizonytalanságot, amelyek teljesen valós érzelmek. Szükség van a valós folyamatokra, hogy magabiztosak legyünk. Ha van önértékelésünk, izgalom ugyan felléphet, de nem bizonytalanodom el és nem hátrálok meg. Ha az önhatékonyság érzése nincs meg, az a depresszió előszobája, ahonnan már csak pár hét vagy hónap kell ahhoz, hogy az adott személy ne akarjon kimenni a lakásból” - magyarázza a pszichológus.
A kommunikációs szokások kialakítása az agy számára bármilyen helyzethez képes egy megoldási kulcsot nyújtani, ezért a gyakorlati tapasztalatok elengedhetetlenek a mindennapi élethez. Ezek azok a készségek, amelyeket nem lehet monitor előtt megtanulni!