Tényleg igaz, hogy halottról jót vagy semmit? Hogy gyászoljunk olyat, aki bántott minket?
Egy sorozatban hangzott el a következő mondat: Mi a gyász, ha nem a kitartó szeretet? De mi van akkor, ha az elhunytra nem (csak) szeretettel gondolunk? Ha a kapcsolatunk komplikált volt egész életünk során, vagy a halálát megelőző években? "Ér" ilyenkor gyászolni, és egyáltalán sikerül-e? Vikár Erzsébet mentálhigiénés szakemberrel, Gyászfeldolgozás Módszer® Specialistával kerestük a választ a kérdésekre.
Egy ismerősöm évekkel ezelőtt veszítette el az édesanyját, akivel nehéz, terhekkel teli volt a kapcsolata. Az anya egy súlyos betegség következtében hunyt el, és a lányban a gyász, a szomorúság, a veszteség érzése mellett egy másik is megszületni látszott: a megkönnyebbülésé. Rossz ember lenne ettől? Nem hinném. Halottak napja alkalmából sokan felkeressük elhunyt rokonaink síremlékeit, ebben az időszakban (és karácsonykor) talán kicsivel többször gondolunk azokra az emberekre, akiket elveszítettünk, mint az év más szakában.
Ilyenkor többet foglalkozunk a gyásszal és annak feldolgozásával is, de arról kevesebb szó esik, hogy milyen összetett helyzetek adódhatnak, ha valaki olyan hunyt el a környezetünkben, akivel korántsem volt egyszerű a viszonyunk, amíg élt. Legyen az egy elhanyagoló szülő, egy bántalmazó partner, vagy bárki, a halállal való megbirkózás mindig nehéz.
„Gyászolóként fontos megérteni, hogy akár szeretett személyt gyászolunk, akár olyan valakit, aki nem szeretett, nem tudott szeretni bennünket, vagy mi nem szerettük őt, minden kapcsolat és helyzet egyedi, ezért minden gyász is nagyon más. Nem tudhatjuk, hogy kiben mi zajlik pontosan. Minden gyászban benne van egy kicsit az összes korábbi veszteségünk is.” - kezdi Vikár Erzsébet, aki szerint nagyon fontos kijelenteni, hogy mindenki saját magának tudja a legjobban, hogy az adott veszteség számára mekkora.
„Elképzelhető, hogy könnyebb a gyászmunka, ha egy szeretettel telibb kapcsolatban veszítjük el a másik felet. Az érzések lehetnek ugyanúgy nagyon intenzívek és fájdalmasak, de lehet, hogy könnyebben hozzáférhetőek. Sokszor egy bonyolult kapcsolat miatti gyászban nem engedjük meg magunknak, hogy érezzük az érzéseinket, nem nézünk velük szembe, mert esetleg, nem tudunk az érzéseinkkel mit kezdeni, azok fenyegetőek lehetnek. Ez okozza a nehézséget.”
A befejezetlen ügyek
Laikusként úgy véltem, leginkább a befejezetlen ügyek, ki nem mondott gondolatok, meg nem bocsátott sérelmek problémája okozhatja a legnagyobb gondot a gyászolónál, hiszen nincs már, akivel béküljön, akinek elmondja a véleményét, akivel rendezze a sorait, akitől bocsánatkérést várjon. A mentálhigiénés szakember szerint ebben van igazság, ugyanakkor úgy véli: nincs olyan kapcsolat, amiben ne lennének befejezetlen ügyek, ilyenek még a jó kapcsolatokban is vannak.
„És ha már itt tartunk: egyik kapcsolat sem csak jó, vagy csak rossz. Pont a gyász kapcsán nagyon hajlamosak vagyunk idealizálni, vagy démonizálni magát a köteléket, vagy a másik felet. Vagy piedesztálra állítjuk a másikat, vagy azt mondjuk, hogy minden rossz volt. Pedig valójában minden kapcsolat vegyes. Valóban vannak olyanok, ahol dominálnak a negatív élmények, vagy a hiányok, máshol inkább a pozitívabbak, de a befejezetlen ügyeket itt is, ott is nehéz feldolgozni.
A gyászfolyamat néha már a szeretett személy elvesztése előtt elkezdődik
De feldolgozhatóak, és valójában a gyászmunka, akármilyen kapcsolatot szeretnénk feldolgozni, pontosan erről szól: a befejezetlen ügyek beteljesítéséről.” - mondja. “A beteljesítéshez szükséges, hogy számba vegyem azt, hogy milyen élethelyzetek adódtak az elhunyttal, pozitív és negatív élmények egyaránt. Megnézem azt is, hogy bennem ott milyen érzések jelentek meg? Ezeket meg tudtuk beszélni, vagy nem?
Lehet, hogy meg tudtuk beszélni, de nekem még van hiányérzetem. Lehet, hogy úgy éreztem, hogy mintha nem hallaná a másik, amit mondok. Vagy elmondtam, meghallotta, de szerettem volna egy másik aspektust megosztani vele, de esetleg időközben elhunyt az illető. A beteljesítés alkalmával mindezeket a számba vett befejezetlen érzéseket újból kimondjuk egy biztonságos, ítélkezésmentes támogató közegben.”
A gyászmunka
De mégis hol a fent említett megoldás, hogyan érdemes nekikezdeni a gyászmunkának? Vikár Erzsébet szerint mítosz, hogy egyedül kell gyászolnunk azért, hogy ne terheljünk másokat. Tény, hogy a nagy részét saját magunkban dolgozzuk fel, de a legjobb, ha van hozzá egy társunk, aki pártatlan módon tud minket meghallgatni - így azt javasolja, hogy jobb, ha ez nem egy családtag vagy barát, akit felzaklat a mi zaklatottságunk.
„Kimondottan segítő szakember igénybevételét javasolnám” - mondja, majd hozzáteszi, hogy ő lehetőleg gyászban képzett segítő legyen, de egy olyan szakképzett pszichológus is segíthet, akinek van tapasztalata a gyászolókkal való munkában. “Emellett pedig fontos megemlíteni, hogy ha komplikált kapcsolatról volt szó, akkor nemcsak a gyászmunkára lehet szükség, hanem egyéb önismereti munkára is.”
Mit tehet az, akinek - egyelőre - nem fűlik foga a szakember felkereséséhez? Vikár Erzsébet elmondása alapján vannak technikák, melyek otthon is elvégezhetőek. John W. James és Russell Friedman Gyógyulás a gyászból - Hogyan dolgozzuk fel szeretteink halálát, a válást és más fájdalmas veszteségeket? című gyászolóknak szóló kézikönyv és az ehhez kapcsolódó Gyászfeldolgozás Módszer® Támogató Program, több évtizedes, gyászolókkal való munkából fakadó tapasztalaton alapul.
Ennek egyik része például, hogy „számba vesszük és leírjuk a kapcsolathoz fűződő örömteli eseményeket, de azokat is, amik nekünk fájdalmat okoztak, azt is, hogy milyen eseményeket vártunk, de elmaradtak, mit mondtunk vagy tettünk, esetleg elmulasztottunk mondani vagy tenni - és azt, hogy ezekhez milyen érzések kapcsolódtak. Mindegy, hogy bűntudat, veszteségérzés, boldogság vagy hála, mindet vegyük sorra.
E módszernek az egyik legvégső lépése az, hogy egy levélben egy meghatározott módszer szerint összefoglaljuk ezeket, és egy biztonságos érzelmi közegben kikommunikáljuk. Ezzel teljesítjük be a már említett befejezetlen ügyeket”.
A család segítheti, de nehezítheti is a gyászt
Arról is érdemes beszélni, hogy mi van akkor, ha a mi gyászunk komplikált, de a családtagjainké nem? Hogyan beszéljünk olyanokkal az elhunytról, akik jó kapcsolatot ápoltak vele? Tényleg érvényes, hogy “halottról jót vagy semmit”?
A szakértő szerint ez a mondás inkább mítosz, inkább egy olyan - káros - instrukció, ami adott esetben blokkolhatja a gyászfeldolgozást. “Lehet, hogy valakinek tényleg jó emlékei vannak róla, az is lehet, hogy idealizálja egy kicsit. De mindenki elvárja, hogy osztozzanak az ő élményében, ez konfliktusokat is szülhet a gyászolók között, ami szintén nem könnyíti meg a folyamatot. Sokszor a gyászolóknak a legnagyobb támogatásra a saját családjukon belül lenne szükség, de épp ott nem kapják meg.”
Vikár Erzsébet ebben az esetben fontosnak tartja leszögezni a felek között, hogy ezek “az én érzéseim, azok a te tapasztalataid”, és ezt tartsuk is tiszteletben, húzzuk meg a határokat és ne feledjük: nem kell megmásítanunk a múlttal kapcsolatos vélekedéseinket valaki más miatt. “Annyit kérnék a másiktól, hogy hallgasson meg, ezek az én élményeim, én így éltem át, de minden kapcsolat egyedi, és lehet, hogy te teljesen mást éltél meg. Egy ilyen próbát tennék, és ha erre van nyitottság, az nagyon jó. Én nagyon hiszek abban, hogy az emberek képesek és tudnak változni, és a kapcsolatok is.”
A terhelt kapcsolat gyászáról már beszéltünk, de mi van akkor, ha valaki egyáltalán nincs lesújtva a másik halálától? Normális, ha valaki - látszólag - nem gyászol? A szakértő szerint minden gyászreakció normális, és az egyik ilyen lehet az „elérzéstelenítettség” is, vagyis amikor az illető látszólag nem gyászolja az elhunytat. “Valójában én nem hinném azt, hogy nem gyászolunk ilyenkor, inkább azt gondolom, hogy nehezebben hozzáférhetőek ezek az érzések.
Vagy esetleg nincs arról tapasztalatunk, hogy az érzéseinkről miként tudnánk beszélni, az is lehet, hogy nincs olyan biztonságos közeg, ahol megoszthatnánk a bennünk kavargó érzéseket, így önvédelmi mechanizmusként még magunk előtt is rejtegetjük azokat. A gyász nagyon sokféle érzés összessége, amelyek lehetnek pozitívak és negatívak is. Elképzelhető, hogy megkönnyebbülést érzek, mert egy konfliktus vagy feszültség alól szabadulok, és ezt azzal azonosítom, hogy nem gyászolok. Ugyanakkor lehet fájdalmam is amiatt, hogy már nem tudom rendezni vele szóban a kapcsolatomat.”
Beszélgetésünk végén Vikár Erzsébet hangsúlyozta: gyászolóként fontos tudnunk azt, hogy a saját hogylétünkért elsősorban mi magunk vagyunk a felelősek. „Száz százalékban senki sem és semmilyen helyzet nem tehető felelőssé azért, hogy én hogyan érzem magam. Legalább egy kicsit én is szükséges vagyok ahhoz, hogy jobban legyek. Lehet, hogy lesz segítségem, de én is kellek a gyászmunkához. Családtagként viszont nagyon nehéz nem magunkra venni az egészet.
A családtagoknak azt üzenem, hogy száz százalékosan nem tudunk ott lenni senkinek. Mindenki önmaga a legjobban kompetens a saját életében, és ugyanígy a legnagyobb felelőssége is neki van.”