Giséle Pelicot győzött ugyan a bíróságon, de vajon a traumáján is képes lesz felülkerekedni?
A család védelmet, biztonságot és szeretetet kellene hogy jelentsen, ám sok nő épp ebben a közegben kénytelen elszenvedni a legnagyobb fájdalmat és megaláztatást. Giséle Pelicot és lánya, Caroline Darian esete a családon belüli szexuális erőszak legmélyebb bugyraiba kalauzol. A sötétség mellett (szerencsére) a fény is pislákol, hiszen a nyilvános kiállásuknak köszönhetően közösen gondolkodhatunk a traumafeldolgozás módjáról és mikéntjéről.
„Őrült teher, hogy egyszerre vagyok az elkövető és az áldozat lánya,” – nyilatkozta nemrég a BBC-nek Caroline Darian, Giséle Pelicot lánya. Giséle Pelicot neve azután lett ismert, hogy kiderült: férje, Dominique Pelicot éveken keresztül szorongásoldó gyógyszereket kevert az ételeibe és italaiba, majd idegen férfiakat hívott az otthonukba, hogy azok öntudatlan állapotban megerőszakolhassák a feleségét. (A tárgyalás során legalább ötven elkövetőt azonosítottak.) Az eset kirobbanásakor Giséle úgy döntött, lemond az anonimitáshoz való jogáról, és ragaszkodott ahhoz, hogy nyilvánosan tartsák az ügyben a meghallgatást.
Bár a férfi mindvégig tagadta, hogy bántalmazta volna a lányát (is), a bizonyítékok gyűjtése során olyan felvételeket is találtak a merevlemezén, amelyeken Caroline – édesanyjához hasonlóan – öntudatlan állapotban, hiányos öltözékben fekszik az ágyában. Ellentétben az édesanyjával, Caroline-nak nincs kézzel fogható bizonyítéka az őt ért kizsákmányolásról (a felvételeken csak ő látható), mégis biztos benne, hogy az édesapja őt is bántalmazta. Esetük apropóján felmerül a kérdés: vajon hány áldozatnál fordul elő, hogy nem hisznek nekik, mert nincs kézzel fogható bizonyíték a kezükben? Egyáltalán hogyan tudják az említett nők egyénileg, és családilag feldolgozni a feldolgozhatatlant? Dr. Spányik András, a MedSpot Alapítvány orvosszakmai csapatának vezetője, pszichoterapeuta szakorvos volt a segítségünkre a felmerülő kérdések megválaszolásában.
Szégyen és tabuk
„Öt év alatt a duplájára nőtt a kapcsolati erőszak bűncselekmények áldozatainak száma hazánkban” – írja 2024 év eleji cikkében az Átlátszó. (A rendőrség összesen 3354 főt regisztrált kapcsolati erőszak bűncselekmény sértettjeként.) Fontos kitétel, hogy 2023-ban a kapcsolati erőszak sértettjeinek 6,2 százaléka házastársi kapcsolatban volt a bűncselekmény elkövetésekor, vagy korábban az elkövetővel, a sértettek döntő többsége pedig nő.
Ezért változtatja meg Giséle Pelicot esete mindazt, amit a nemi erőszakról gondolunk
Az adatokból világosan látszik, hogy a családon belüli szexuális visszaélések korántsem mennek olyan ritkaságszámba, mint gondolnánk. Dr. Spányik András szerint a trauma lélektani működése miatt nagyon sokszor eleve fedve maradnak a szexuális visszaéléssel kapcsolatos élmények, magyarán nem történik hivatalos lépés az ügyben. „Az ilyesfajta trauma mindig szégyennel jár együtt. A szégyen mellett helyet kapnak az egzisztenciális félelmek (hogyan tudja majd eltartani magát a traumatizált fél, ha a férjét esetleg lecsukják), de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a trauma túlélők gyakran – alapból – megfélemlítve élik mindennapjaikat.”
Nehezítő tényező lehet a probléma országos és globális feltérképezésében, hogy a sértettek gyakran disszociálják az érzéseiket a történtekről. „A saját megéléseiben is el tud bizonytalanodni a trauma túlélő: gyakori, hogy nem tudja egészen biztosan, valóban átélte-e a borzalmakat, vagy sem? Pszichoterápiák során gyakran előfordul, hogy a páciens álmaiban megjelenik a trauma, de ő maga bizonytalan abban, vajon ez a valóság egy eltemetett szelete, vagy álom.”
Amiatt is óriási szorongást élnek meg a trauma túlélők, vajon hogyan fogadja majd a környezetük és a közvélemény a történetüket. „Gyakori tapasztalat, hogy a közvélemény elfordul a trauma túlélőktől. Ennek oka főképp az, hogy a trauma túlélővel sokkal nehezebb empatizálni, mint az elkövetővel, hiszen, míg az utóbbi »csak« annyit kér, hogy higgyenek az ártatlanságában, addig az áldozat arra sarkall, hogy érezzünk együtt vele, és érezzük át a fájdalmát. Az emberek szeretik azt gondolni, hogy kiszámítható a világ, és velük nem történhetnek rossz dolgok... Ezzel távolítják el maguktól a problémát. Ezért is lehet különleges Giséle Pelicot esete!” – magyarázza a szakértő.
A feldolgozás szintjei
Bár a Giséle-t ért többszörös trauma önmagában sokkoló, a Caroline-nal történteken is érdemes elgondolkodni, hiszen édesanyjával ellentétben neki csak elképzelése lehet arról, mit tett vele az apja, amikor akarata ellenére bedrogozta. „Tudom, hogy csinált velem valamit, de nincs bizonyítékom,” – fakadt ki a már idézett BBC-interjúban. (A férfi egyébként végig tagadta, hogy bármit is csinált volna a lányával, ugyanakkor intő jelnek tekinthető, hogy egymásnak ellentmondó magyarázatokat adott arra, milyen céllal készítette a lányáról a fotókat.)
