Feminista külpolitika: Purplewashing, vagy radikális szemléletmód váltás a diplomácia férfiak uralta világában?
„Feminista külpolitika nélkül nincs világbéke!” - vallják azok, akik a külpolitika becsontosodott macsó rendszerét igyekeznek radikálisan, feminista szempontok szerint átformálni.
Feminista aktivisták, tudósok, politikusok és diplomaták ambiciózusan követelik a külpolitika férfi központú intézményrendszereinek és a hatalmi egyenlőtlenségek nemzetközi színterén való újra gondolását, a sok évtizede partvonalra sodort nők és politikai kisebbségek aktív részvételével.
Gyökerek és svéd kezdetek
Noha az ENSZ 1325-ös számú, huszonegy évvel ezelőtt elfogadott határozata már akkor hangsúlyozta a nők béketeremtésben betöltött szerepének fontosságát, a nőjogi mozgalmaknak a mai napig bőven van dolguk a nemzetközi politikai színtéren. A feminista külpolitika hivatalos felvállalását nem máshol, mint a nemi egyenlőség megvalósításában élen járó Svédországban kezdeményezte 2014-ben Margot Wallström, az akkori svéd külügyminiszter.
Ennek megfelelően előtérbe helyezte a nők jogainak érvényre juttatását és a különböző társadalmi csoportok megfelelő képviseletét, mind az ország határain belül, mind kívül.
Adódik azonban a kérdés: mi értelme ráaggatni a feminista jelzőt a külpolitikára? Mit nyújthat a feminista címke az üres ígéreteken és csillogó szlogeneket túl, amelyekkel a politikusok a nők szavazatainak megszerzését célozzák, sokszor valós eredmények nélkül? Lehet-e több a feminista külpolitika annál, mint, hogy egyszerűen több nőt rakunk vezető pozíciókba és több figyelmet szentelünk a lányok és a nők élethelyzetére a már meglévő (patriarchális) rendszeren belül?
Bár a feminista külpolitika tágan értelmezhető, azonban a feminista törekvés alapvetően mindig a patriarchális struktúrák lebontásáról szól, itt most éppen a kül-és biztonságpolitikában. Olyan területeken, ahol tradicionálisan a hatalmi hierarchia csúcspozícióit és az ezzel járó hatalmat, felelősséget döntő többségében férfiak birtokolják.
Sőt, a hagyományos gondolkodásmód is jellemzően erősen maszkulin ezeken a területeken, ahogyan azt a konfliktushelyzetek bevett kezelési módjai, vagy épp más országokkal való viszonyok értelmezése is tükrözi.
A feminista külpolitika szószólói tehát jóval többet ambicionálnak egyszerű purplewashing-nél.
A női egyenjogúság és feminizmus eszméinek felszínes vagy manipulatív módon történő támogatását jelenti annak érdekében, hogy egy márka vagy szervezet pozitívabb megítélést kapjon. A nők egyenlőbb érvényesülési esélyeinek megteremtésén túl, újfajta megközelítést követelnek a nemzetközi kapcsolatok és konfliktusok kezelésében, illetve radikálisan szakítani akarnak az ismétlődő patriarchális mintákkal.
Patriarchális fogalomtár
A diplomácia és a külpolitika nem csupán a vezetői pozíciókban nélkülözi a nőket, hanem az eszmerendszerek és célkitűzések terén is hiányoznak az alternatív megközelítések, amelyek szakítanak a jelenlegi férfiközpontú világnézettel. Az olyan kérdések rávezetnek a teljesen természetesnek gondolt világrend megkérdőjelezéséhez, mint például, hogy mégis kiknek a „racionalitása” érvényesül egy-egy konfliktus, illetve annak kezelésének kapcsán?
A legtöbbször a helyi közösségek, nők vagy akár a természet érdekei félre vannak tolva, a hatalommal bíró, többnyire férfiszempontból meghozott döntések következményeinek számbavételekor. Aztán, kiknek az érdeke fenntartani, a potenciálisan fegyveres konfliktussal járó status quo-t, amely pusztulásra ítél természetes közösségeket, menekülésre kényszerítve milliókat, akiket egyébként sosem kérdeztek meg az életüket befolyásoló döntésekről?
A patriarchális szemléletmód azonban még ennél is mélyebben gyökerezik a kül-és biztonságpolitikában: már a szóhasználatunkban is tetten érhető a domináns maszkulin szempontrendszer, például két ország kapcsolatáról szóló beszédmódban: a fókusz a versengésen, érdekérvényesítésen és a kikényszerítés képességén van. A háború és a béke kapcsán is az a patriarchális logikára visszavezethető elképzelés, hogy az állam majd úgy védelmezi meg az állampolgárait a külső fenyegetésektől, ahogyan egy apa a családját.
Ez a narratíva leszűkülten valamiféle külső, katonai fenyegetést értelmez csupán valós veszélyként, miközben figyelmen kívül hagyja az olyan biztonsági kockázati tényezőket, mint a nemi egyenlőtlenségekből fakadó erőszak, emberi jogok sérülése és az élő környezet pusztulása, amelyek nap, mint nap veszélyeztetik sokak, (leginkább a nők, gyerekek) életét.
Le a fegyverekkel
A gondolatsort folytatva felmerül a kérdés, hogy vajon a hatalomnak és a biztonságnak tényleg az-e az előremutató értelmezése, hogy az adott államnak hatalmában áll a környező országokat, sőt az egész bolygót elpusztítani, beleértve egyébként saját állampolgárait is?
A feminista külpolitika képviselői szerint a válasz egyértelműen nem, így elkötelezetten kampányolnak a lefegyverkezés mellett, hiszen annak az érvnek, mely szerint – minél több fegyver- annál nagyobb a biztonság– csupán egy patriarchális rendszerben van értelme. Ugyanis a legpusztítóbb atomfegyver arzenál folyamatos fejlesztésnek a legfőbb célja a kontroll, hatalom és az erőszak politikai demonstrálása.
Ily módon az állam biztonsága összefonódik az erőszak kifejtésének és a „másik” elpusztításának a lehetőségével, amely klasszikusan “maszkulin” stratégia a hatalom megtartásának érdekében. Ray Acheson háború ellenes aktivista, a Béke Nobel-díjas ICAN mozgalom tagja éppen ezt a logikát kérdőjelezi, amikor az atomfegyverek leszerelése mellett kampányol.
2019-es Ted beszédében arra hívja fel a figyelmet, hogy a fegyveres konfliktusok mélyen gyökereznek a patriarchális és kapitalista rendszerben, továbbá kiemeli, hogy a hagyományosan nőiesnek tartott fogalmak, mint a béke, kooperáció és az erőszakmentesség nem a gyengeség jelei.
A feminista szemléletmód tehát nem az államok terület alapú biztonságát tekinti elsődleges fontosságúnak, hanem az emberi jogokra és a környezet megóvására helyezi a fókuszt. Feminista aktivisták rámutatnak arra, hogy amennyiben mindig ugyanazok tárgyalják újra és újra a béke feltételeit, akiknek a fegyveres konfliktus hatalmas biznisz, vagy nincsenek tisztában a helyi viszonyokkal, akkor a tartós béke nem garantált.
Persze a megoldás nem az, hogy több női “beszélő fej” kerüljön a békefolyamatok és a külpolitika főbb posztjaiba, hanem, hogy azon marginalizált csoportok érdekei is legyenek képviselve, akik nem lehetnek ott közvetlenül a döntéshozásban.
Béke vs. hatalom
A konfliktusokban dúló erőszak nagymértékben érinti a nőket és a gyerekeket, politikai kisebbségeket, akiknek a testük szó szerint csatatérré válik: Valerie M. Hudson a Texas egyetem professzora könyvében (Sex and World Peace) összefüggésekre mutat rá a fegyverkereskedelem mértéke és a nők ellen elkövetett erőszak között.
Ennél a pontnál kissé kilóg a lóláb a bevezetőben említett Svédország esetében is, hiszen lehet, hogy a formális kezdeményezője volt a feminista külpolitika népszerűsítésének (azóta egy másik kormány 2022-ben vissza is vonta a feminista külpolitika koncepcióját), azonban jelentős fegyverexportot bonyolít le olyan országokkal is, ahol a nemi egyenlőség és a nők jogai nem tartoznak a legfőbb prioritások közé és jelentősen csorbulnak (pl. Szaúd-Arábia).
A feminista kritikusok szerint a hagyományos külpolitikai gondolkodásban túl nagy a hangsúly a fegyverkezésen és a haderő kapacitásának a fokozásán. A háború, a dominancia és a mások leigázásának lehetősége, legextrémebb esetben megsemmisítése például atomfegyverekkel, ugyanis mélyen a patriarchális gondolkodásmódban gyökereznek.
Míg a hagyományos nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó elméletek azt állítják, hogy egy állam biztonsága a(z erőszakkal) megszerzett hatalomtól függ, Valerie Hudson árnyalja a képet és statisztikai adatokkal támasztja alá azt az állítását, hogy a nemek közötti átfogó egyenlőségre való törekvés még inkább stabilizálja egy állam és polgárainak biztonságát.
Az elit klub vége
A feminista külpolitikai törekvéseknek számtalan elszánt támogatója és szószólója küzd a világ számos pontján azért, hogy megszűnjön a diplomácia elit klub jellege, illetve, hogy legyen lehetőség egy másfajta szemüvegen keresztül értelmezni a világrendszert és az államok komplex viszonyait.
„Nem érzem magam férfiatlannak, amiért én maradok otthon a gyerekkel, miközben a feleségem dolgozik”
Utópisztikusan hangzik az ősrégi ’biztonság’ fogalmunkat az államok helyett, elsősorban emberközpontúan értelmezni, de száz éve még a nők szavazati joga is annak tűnt. Ahogyan az élet minden területén szükség van feminista törekvésekre a patriarchális valóságértelmezés lebontására, úgy a kül- és biztonságpolitika terén is ideje lenne váltani a megszokott gondolkodásmintákon. Hiszen, ahogy Dr. Scilla Elworthy feminista béke-kutató is Einsteint idézve állítja:
Semmilyen probléma nem oldható meg ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amely előidézte azt.