Emberkereskedelem áldozataival Budapest belvárosában is találkozunk, és még csak nem is tudunk róla
Pontos adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, de így is sokkoló, hogy milyen sok áldozata van az emberkereskedelemnek Magyarországon. De Coll Ágnessel, a Baptista szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programvezetőjével beszélgettünk.
A fenti fogalom nem feltétlenül azt takarja, amire sokan gondolnának: a fogalom a kizsákmányolás bármely formájára vonatkozik. Ilyenkor nem feltétlenül emberek szó szerinti adásvétele valósul meg, hanem például az, hogy egy ember a másikat valamilyen olyan cselekményre beszél rá vagy kényszerít, amiből ő hasznot húz, ilyen például a prostitúcióra kényszerítés, de számos más formája is létezik.
Felkavaró volt a beszélgetésem De Coll Ágnessel, hiszen a kizsákmányolásról volt szó, amely igen gyakori jelenség a fejlett országokban is. Ágnes 2009-ben kezdett el a szeretetszolgálatnál dolgozni, ekkor készített egy kutatást, és ennek kapcsán igen széles körű rálátást nyert a területre. Minden szegmensét körbe kellett járnia, vizsgálta azt is például, hogy az EU-s regulációhoz képest mi valósul meg Magyarországon.
Miután átfogó képet kapott a témáról, benne is ragadt, és karrierje első tíz éve alatt mintegy ötszáz ember megmentésében vett részt (azóta pedig ez a szám még magasabb). Hatalmas motivációt merít abból, hogy másokon segíthet.
Nem is kell messzire mennünk ahhoz, hogy találkozzunk áldozatokkal, elég csak Budapest belvárosa felé vennünk az irányt.
A Deák Ferenc téren és környékén található koldusok, az autók között kéregetők is sokszor emberkereskedelem áldozatai, ugyanis nekik is van egy futtatójuk, vagy magukat „menedzsereknek” nevező kizsákmányolójuk.
Budapest legbarátságosabb nőgyógyászati rendelőjét egy hajléktalanszálló alagsorában találod
Munkacélú kizsákmányolás
„Nagyon jellemző Magyarországon, hogy embereket kihívnak külföldi munkára: építkezésre, gyárba, mezőgazdasági munkára vagy akár gyümölcsszedésre. Ezekhez nem kell nyelv- és szaktudás sem. Hitegetik az embereket, hogy ez egy egyszerű munka, amivel nagyon sokat lehet keresni, és semmilyen tudást nem igényel” – mondja a szakértő. Ágnes elmondta, hogy ilyenkor alagsorba vagy pincékbe költöztetik őket.
Van egy bankkártyájuk, amit nem használhatnak egyedül, az összes iratukat le kell adni, és onnan kezdve az egész egy szörnyű, kiszolgáltatott helyzetté válik: az áldozatok gyakran nem is tudják, hogy hol vannak. Nem engedik, hogy egyedül telefonáljanak vagy hogy bárhova egyedül menjenek, hiszen mindig ott vannak mellettük. Nincs lehetőségük segítséget kérni.
De fontos itt megjegyezni, hogy nem kell ennyire extrém példákra gondolni, mert az is a munkacélú kizsákmányolás egy formája, ha valakit négy órában bejelentenek, de valójában tizenhat órában kell dolgoznia minimálbérért.
Sokkolóan sok modernkori „rabszolga” van
Konkrét statisztikai adat nincs az áldozatok számáról, de Ágnes példaként felhozott egy 16 ezer fős települést, ahol százötven, ház körüli rabszolga van. A ház körüli rabszolgatartás azt jelenti, hogy a kizsákmányolók embereket tartanak a saját házukban vagy egy melléképületben, vagy a pincében. Egész nap dolgoztatják őket: házimunkát, ház körüli munkát kell végezniük, de néhány esetben kiküldik őket dolgozni a földekre is. Nők esetében akár prostitúcióra is kényszerítik őket.
Az elkövetők sokszor kifigyelik, kik azok, akik magányosak, esetleg éppen megözvegyültek, gyakran üldögélnek egyedül egy padon – legyen szó akár egy idősebb emberről, aki mellé odaültetnek egy fiatal lányt, aki hitegeti. Az sem kizárt, hogy nevelőotthonok előtt csapnak le a fiatalokra az emberkereskedők. Az áldozatokat sokszor szerelemmel csábítják el.
Az elején úgy is viselkednek velük, ahogy ígérték: gondoskodnak róluk, szeretettel veszik körül, aztán ezt gyorsan lerombolják, így aztán az áldozat hirtelen kint találja magát a melléképületben, szolgaként. Ilyenkor elveszik a vagyonukat, idősebb emberek esetében a nyugdíjukat is elkobozzák. Az ingatlanmaffiával is sokszor összefügg a tevékenységük, gyakran az a módszerük, hogy végrendeleteket, ajándékozási szerződést íratnak velük, így elveszik az ingatlanjukat is.
„Volt olyan esetünk, ahol egy nőt nyolc éven keresztül tartottak fogva egy családnál. Őt prostitúcióra is kényszerítették, és a ház körül is kellett szolgálnia. Kint lakott egy melléképületben és ott főzött, mosott, takarított a családra, még a lábukat is megmosta. Kísérgette őket mindenhova, úgyis hívták, hogy »ő a mi kutyánk« – idézi fel Ágnes. – Délelőtt kihajtották az útra, hogy pénzt keressen prostitúcióval, vagy telefonon közvetítették emberekhez. Elküldték a kocsmába, hogy vegyen cigarettát, de pénzt nem adtak neki, hanem azt mondták: fizesse ki, ahogy tudja. Ezen a településen mindenki tudta, hogy ezt a nőt lehet így »használni«.”
Ki lehet áldozat?
Az áldozatok általánosságban alacsony iskolázottságúak, és szinte biztos, hogy diszfunkcionális, széthullott családból jönnek. Sokuknak gyermekotthonos múltja van, vagy a szüleik hajléktalanok voltak. Gyakori, hogy a szülők valamilyen függőséggel élnek. Akik prostitúcióba kerültek, legtöbbször szintén traumatizáltak, náluk azt látni, hogy tizenkét éves koruk előtt szexuális és/vagy fizikai bántalmazást szenvedtek el. Ezeknek a gyerekeknek hányattatott a sorsuk, a család nem nyújt nekik biztonságot, ezért állandóan keresik és kutatják, hogy hova tudnának kötődni.
Nagyon hiszékenyek, és ez talán megmaradhat egész életükben. Könnyű őket beskatulyázni, elcsábítani, rávenni különböző dolgokra. Akár két hét alatt olyan szerelmesek lesznek, hogy mindent megtennének a másikért. „Csak egy kicsit kellene dolgozni, kicsit kellene ezt csinálni, és csak addig, amíg lesz egy kis pénzünk, és utána már nem kell folytatni...” – mondják nekik a kihasználóik, csak valahogy sosem lesz vége, mert mindig valami nagyobb és újabb dolog kell. Megfordulhat a fejünkben, hogy mégis hogyan lehet kimenekíteni az áldozatokat?
A sikertelen szökési kísérletek után komoly büntetésre, verésre számíthatnak az áldozatok, emiatt mindig ötször meggondolják, hogy elinduljanak-e. Többeknek azonban sikerült kimenekülniük, köztük egy férfinak is, akit tizenkilenc évig tartottak fogva. Sokszor a rendőrök is eszköztelenek. Bár lehet tudni, hogy hol vannak egy településen rabszolgák, mégsem lehet lépni az ügyben. Ha egy rendőr bekopog, a fogvatartott nem fogja bevallani, hogy mi történik vele, mert annyira fél, és elképzelése sincs arról, hogy mi lesz vele, ha elárulja az igazságot.
Mert azonkívül, amit már ismer, hogy jól meg fogják verni, vagy talán meg is ölik (mert mindig ezzel fenyegetik), nem gondol arra, hogy ha kikerül innen, segítséget kap. A rabszolgatartók rendszeresen azt mondják nekik, hogy ők a bűnelkövetők. Sokszor ráveszik őket kisebb lopásokra is, vagy azt mondják nekik: „ha innen el fogsz szökni, akkor azonnal azt fogjuk mondani a rendőrségnek, hogy elloptad az aranyainkat”. Így állandóan meg vannak félemlítve.