Beyond Flesh - Hagyjatok, minket nőket idősödni, ráncosodni, őszülni, félelmek, műtétek, szégyen, ageizmus, lehetetlen elvárások nélkül
A közösségi média, a filmek és sorozatok, a reklámok és kampányok mind azt sugallják, hogy a nő csak addig nő, addig kívánatos és elfogadott, amíg fiatal, ránctalan, egészséges. A Beyond Flesh mozgalom, női kör célja ezzel szembemenni, és megmutatni: a fiatalság egy állapot, nem erény, a menopauza nem jelenti az élet végét, a botox nem csak a külsőnkre hat, hanem a lelkünkre is.
„Ködös, nyirkos reggelek, összehúzom magam a takaró alatt, sötét a hajnal. A Nap, ha süt mindent olyan plasztikusan fest be arany színekkel, olyan őszintén mutatja meg ami körbevesz, a csupaszságot, az igazat. Halvány fénysugár, szépséges képet fest a falra arannyal, sötéttel megszórva, törékenyet, múlandót. Táncol a falon, olyan vékony mint a gézanyag, szinte át tudok lépni, fellebben, ha fújja a szél a leveleket. A finom fátyol áttetszővé válik, hártyavékonnyá a szellemvilág és az evilág között.
Meseszerű. Elindulok. Itt az idő lemerülni. A Lélek mélyére, betelt a Hold, az őszi Vadász Hold. Megyek a sötétbe, a Télbe, a lelkem árnyékrészeibe, a lelkem legmélyebb sebeinek gyökeréhez, ahogyan Perszephoné indul lefelé az alvilágba Hádészhoz. Hívom Hekatét, a mágia Istennőjét, hallja meg a hangom, álljon mellettem, mutassa az utat. A szívem szálldogál a bordakosárban. Nem könnyű elindulni. Arcomon csorognak a barázdák, a vékonyka ráncok.
A hajam fújja a szél, lobog a ruhám, átsüvít rajta az őszi szél. Egyedül megyek lefelé, ereszkedek szép lassan. Vár a sötét, a hideg, a mélység, az árnyékrészem megtépázott darabjai, amiből a bölcsességemmel telve, a kincseimmel megszületek újra, visszatérve az alvilágból, szagolom majd a tavasz illatát, újból kövér méhecskék donganak a levendulabokrokon. De a tavasz még távol, most ereszkedek a nyirkos, hidegben, a gyökerek, bogarak között. Érzem Földanya illatát, hallom a szívverését. Sophia bölcsessége világítja meg a sötétet, gyönyörű arany fénye van. (- részlet a szerző készülő könyvéből).
Van valami rendkívül mulatságos abban, amikor az emberek azt hiszik, hogy az életkor egyfajta szavatossági dátum - mikor lett valuta a fiatalság?
Az alvilágba vezető út, ahová Perszephoné lépdel, egy mély és ősi utazás szimbóluma, amely nem csupán egy mitológiai történet, hanem a női létezés egyik archetípusa is. Az istennők, mint Perszephoné, Hekaté és Sophia is, magukban hordozzák az emberi lélek legmélyebb titkait, az élet és halál misztériumát, a veszteséget, a változást, a megújulást és a bölcsességet. Perszephoné alvilági utazása és Hekaté kísérése mellett Sophia, a bölcsesség Istennője, szintén jelen van ezen az úton, finom, belső útmutatása által felfedve az emberi lélek mélységeit. Ez az utazás nemcsak fizikai vagy érzelmi, hanem spirituális is: a női lélek utazása önmaga legmélyebb rétegei felé, ahol a sötétség, a fájdalom és az isteni bölcsesség összefonódik.
Perszephoné történetében ez az átalakulás szimbolizálja a veszteséget, a gyászt, a fájdalmat, de ugyanakkor az újrakezdés lehetőségét is.
Miért emlegetem a görög mitológia istennőit? Carl Gustav Jung használta előszőr az archetípus fogalmát, az emberiség őstípusaira gondolt. Ezek az archetípusok az évezredeken átívelő mitológiai alakokban megjelennek és ősi viselkedési mintáinkat testesítik meg, amelyeket a kollektív tudattalanban őrzünk. Ez a tudattalan réteg nem egyéni sajátosság, hanem az egész emberiség számára közös. Ezek a belső minták bennünk is működnek, és felismerésük támogathat minket. Dr. Jean Shinoda Bolen, pszichiáter és jungi analitikus szerint az archetípusok megértésével közelebb kerülhetünk saját női minőségeinkhez és tudattalan motivációinkhoz, valamint új nézőpontból szemlélhetjük kapcsolatainkat.
A női létezés misztériuma
Szilasi Márti Anahita hívására hat nő elindított egy suttogást, kiáltást és egyben ölelést és hívást a Nőknek. Egy „Beyond Flesh” mozgalmat, női kört. Hagyjatok minket, Nőket idősödni, ráncosodni, őszülni, félelmek, műtétek, szégyen, ageizmus, lehetetlen elvárások nélkül. No botox, no plastic surgery. „A ’no botox, no plastic surgery’ nem azt jelenti, hogy a Nő nem ad magára, hanem épp azt jelenti, hogy ad-magára. Az élet szerencsés esetben egy hosszú folyamat. Egy utazás.
Ebben az utazásban a fiatalság egy állapot. Nem erény, hanem egy állapot. Az utazás során talán lesz egy pont amikor felébredsz. Talán szerencse, talán sors, mindegy mi is. Az idő törvényszerűsége tart ebben a tapasztalásban. Az idő egy univerzális törvény. Lehetünk vele jóban. Ha az utazás során sikerül bölcsességre szert tenni. A bölcsesség alapja a mély belső utazás. Szenvedés, újjászületés, aztán halál, majd magasba emelkedés.
Az utazásunk minden pontján mást és mást tapasztalunk. 50-60 évesen, már nem a csábítás van a fókuszban. Nem arra figyelünk. Ez nem azt jelenti ez a rész elaludt vagy meghalt. Eleven, de másra figyelünk. Ez a figyelem az Örökkévaló felé fordítja a tekintetünket. Nem a húsra figyelünk. Már nem abban tapasztalunk, hanem a végtelen járja át a választásainkat. Ezért nem választjuk, hogy húsnak tekintsük magunkat. Végtelen szellemi lénynek éljük meg magunkat.
Ha sikerül a teljesség, megtapasztalása, akkor szerencsés vagy Nővérünk, megvan mindened. Ha már nem a húsra figyelsz, akkor nem húsnak fognak látni.” – ebben hisz Szilasi Márti Anahita, aki megálmodta, hogy megmutassuk magunkat, hogy egyre több Nő szabadon megmutathassa szintén, ki is valójában. Ebben a folyamatban támogassuk a Nőket, hogy álljanak bele abba az energiába, ami a ráncoké, a változás szépsége, az elmúlás, elengedés folyamatába, annak fájdalmával, küzdelmével, és csodájával együtt. Mert az életnek ez a mágiája bennünk van.
A Beyond Flesh a női, emberi létünk lényege, mélysége, a „húspiacon” túl. Reményeink szerint egyre bővül majd és növekszik ez a női kör, akik szeretnénk életünk harmadik harmadát potenciálként megélni, és nem hanyatlásként, nem a szépségipar által alakítható termékként. Mi történik velünk drága Nők életünk utolsó harmadában? Ez a menopauza időszaka bizony. Meglibben az elmúlás, halványulnak a fények, erősebbek a kontrasztok. A változás megérkezik. A női létezés harmadik vérmisztériuma. A vérzés elmaradása, a hiánya.
Hekaté és Perszephoné alakjában minden nő felismerheti saját életútját: azokat a pillanatokat, amikor el kell hagyni a megszokott, világos ösvényt, hogy belépjünk a sötét és ismeretlen területre, ahol a mélyebb önismeret és Sophia bölcsessége születik. Ki is Hekaté? A Titánok, az Istenek második nemzetségének, Gaia és Uránosz 12 gyermekének egyik leszármazottja, apja Perszész titán, Perzsák atyja. Hekaté a lánya, a belső bábánk, Holdistennő, Varázslónő, dimenziókapukon van átjárása.
Ő kísér bennünket az élet fordulópontjain, amikor döntéseket kell hoznunk, amikor szembesülünk saját halandóságunkkal, vagy amikor elveszítjük valakinket vagy valamit, ami addig meghatározta életünket. Az ő bölcsessége azonban nem csupán útmutatás, hanem bátorítás is: arra emlékeztet bennünket, hogy a sötétségben is van fény, és hogy minden veszteségben ott rejlik a megújulás lehetősége.
Szépségipar és menopauza
A Szer című film erőteljes megfogalmazása a test és életkor szégyenítésének, annak a küzdelemnek, amely a nők mindennapjait áthatja. Sokan meg sem tudjuk nézni ezt a filmet: horrorisztikus, véres jelenetek, és a nézőtér nagy része távozik a filmről, mert rosszul lesznek. A programozás, amellyel a nőket a szenvedésbe és a betegségbe taszítják, egy iparág nyereségeinek alárendelve, már a morfogenetikus mezőbe is beleíródott. Abba a mezőbe, ha úgy tetszik kollektív tudatalattiba, amelybe mindannyiunk története íródik.
Lányaink elégedetlenséggel, szorongással nőnek fel, félve a változástól, az elmúlástól. Átszabnak minket késsel, maszkulin erővel és energiával – gyönyörűek leszünk, de belül mi történik? És miféle szépség ez, ami valuta, és tőzsdére vihető? A Szer című film főszereplője, Demi Moore, maga is ezen ment és megy keresztül, ami elképesztően ellentmondásos. Fiatal korában Hollywood szexualizálta: ő volt „a test”, nagybetűsen, különösen a Sztriptíz óta.
Szerepekért feküdt kés alá, átszabatta a mellét, ki tudja, még mit, magára rakott sok kilónyi izmot, aztán ezeket nem győzte letenni. Teljesen elveszett ebben, hogy ki is ő valójában, ahogyan ezt egy interjúban Drew Barrymore-nak meséli. Most, amikor ránézünk a jóval 60 felett járó nőre, aki gyönyörű, de egyetlen eredeti porcikája sincs: kockás has, nádszálkarcsú-kamaszlány csípő, sima, ránctalan arcbőr, vasalt haj. Nyomaiban sem látni már a háromgyerekes családanyát, a virágzó nőt, aki valaha volt. Hollywood elhitette vele, hogy fiatal, és ő maga lett saját szépségének bálványa.
Az igazán megdöbbentő pedig, hogy ez a fiatalság, szépség elvárás már rég elöntött mindent. A botox és a szépségipar szabóollója olyan természetes, mintha csak hajvágásra ülnénk be a fodrászhoz. A mai szépségideál, aminek a nők megfelelni igyekeznek, abszolút maszkulin: izmos has, vékony combok. Az edzőtermekben súlyokat emelgetnek – mindez a férfi princípiumot erősíti a női testben és lélekben. A mindennapokban is férfi minőségben kell jelen lenniük: dolgoznak, szerveznek, alig működtetik a passzív, hajlékony, ölelő, anyai és szeretői minőségeiket.
A lágyabb, vagy az erőtől duzzadó, de a női finomság tudatában lévő, szexuális, teremtő erő háttérbe szorul. Amazoni életet élünk. Gondoljunk csak bele, mit jelent a csípő területének átszabása valójában. Akár zsírt tüntetnek el, akár implantátumot helyeznek be, a női medence és csípő területe az érzelmeknek, élvezetnek, teremtésnek, a szakrális csakrának a területe, igazából szakrális női templom a tested. Az apró vágások mennyire gátolják az energiaáramlást, a meridiánokat, nádikat, nyugati orvoslás nyelvén a kötőszövetet, másnéven fasciát? Holisztikusan, spirituális és anatómiai értelemben is kérdezem.
Mintha a nők az eredendő vénuszi lényük ellenében a Mars felé tartanának. Már tudományos cikkekben is fel-felmerül milyen hatással lehet a DNS-re és az öröklésre a plasztika, a test és arc átszabása hosszú távon. Noha a tudomány közmegegyezéssel egyelőre leszögezi, hogy nem változik a DNA. Hiszen az agy emlékszik az eredeti testünkre, orrunkra, szánkra, alkatunkra, amelyet majd örökíteni fog. Csak kérdem halkan, ha a transzgenerációs traumáinkat is örökítjük, akkor vajon a testszabászat tudatunkat megváltoztató hatása nem hagy nyomot? Az egész energetikai rendszeren nem hagy nyomot? A lelkedben nem hagy nyomot? A kollektívban nem hagy nyomot?
A botox például megváltoztathatja a viselkedést is, és így akkor hathat az agyunkra, az idegrendszerünkre, a finomabb érzékelésekre: empátiánk csökkenhet, hiszen az érzelmeket finom rezdülésekkel, apró izmok megmozgatásával is jelezzük, de ha mindez befagy, egy idegekre ható méreg hatására, akkor befagyhatnak az érzelmek is. És még egy fontos elgondolkodtató gondolatmenet: az emberi kapcsolatainkban a metakommunikáció, a másik arcának figyelése mióta világ a világ egy kulcs volt ahhoz, hogy veszélyben vagy, menekülj, vagy barátsággal fogadnak, nincs veszély.
Már nem törzsi időkben élünk, de az idegrendszerünk jelez, fontos érzelmi kódokat figyel a másik szemében, mimikájában. A botox ezt blokkolja. Nem látod azt a reakciót.
Kisgyermek a botoxolt mama arcán hogy tanulja meg kódolni boldog-e, szomorú-e?
Összetéveszthetővé válik a szomorúság a dühvel, az öröm a gúnnyal. A nagyon finom határok, jelzések hiánya nem teszi felismerhetővé az emóciót. A szemtől szembe kontakt az egész létezésünk egyik alapja, így fogadjuk el egymást, így érintkezünk, így érzünk, kapcsolódunk. A neurológiai rendszer, a vagus idegrendszer (bolygóideg) teljesen más jeleket ad le, eleve attól, hogy másképpen érzed magadat a műtét után. Megváltozik az, ahogyan kommunikálsz és ahogyan veled kommunikálnak.
És mindez önbecsapás: miért nem fogadták el, aki voltam, és miért nem fogadtam el én sem magamat? Mentálisan talán még rosszabbul vagyunk emiatt, mert a DNS-ünk ugyanaz, és a lelkünk is. Csak egy maszkot húztunk az arcunkra; átszabták a hasunkat, integetőizmainkat, hasi zsírpárnáinkat, fenekünket a legmodernebb technikákkal, szinte nyom nélkül. Ami igazán sérül, az a lelkünk. Amit átörökítünk, az az örök elégedetlenség, amit a maszkunk takar.
Vajon a műtött nők hány százaléka gondolja magát továbbra is öregnek, csúnyának, küzd testképzavarral, mentális problémákkal? Hányan szeretnék, ha az a nő, aki a műtét előtt voltak, visszatérne – úgy, ahogy volt? Mert valójában az, aki akkor szeretetre vágyott, most is ott van bennük.
Az 50 pluszos, 60 pluszos női viaszbaba-testek botoxolt, műtött testén belül picire összekucorodva zokog a belső gyermek, magára hagyva. A belső gyermek, aki ráncosabban, kisebb mellekkel, megereszkedett bőrrel is vágyott a szeretetre, és tökéletesnek látta magát – de most nem érti, miért nem szerethető úgy, ahogyan van. És ez a nő nem indult el a szent alkímia útján. Önmaga bölcs esszenciájának a felszínre hozásához a traumatizált, megsebezett lénye nem tudott gyógyulni, nem volt lehetősége Perszephoné archetipusát megélni, leereszkedni a mélységbe, az alvilágba.
Ehelyett megfagyott érzelmi állapotban, huszonéves tavaszi felhő maszkok mögé bújva, szorongva várja beteljesülő sorsát. De egyre több farkasasszony, természeti asszony, városi varázslónő, gyönyörű és életének legszebb szakaszát élő öntudatára ébredt, ráncait, bőrét, testének változását ismerő, és szerető, szexi, vonzó ötven pluszos, hatvan, hetven pluszos nő van, aki elfogadó, aki felébreszti méhének teréből a bölcsességet, végigmegy a menopauza transzformációján, alászáll, visszahívja a leszakadt lélekdarabjait, szembenéz árnyékrészeivel, gyógyítja magát és nőtársait és ehhez potenciálként éli meg a változókor szent alkímiáját és nem hanyatlásként.