Felnőttkori barátságok: elengedés és újrakezdés a digitális korban - véleménycikk a Barátság világnapjára
A minap végig lapoztam a naptárt és megláttam, hogy július 30-án van a Barátság Világnapja. Ekkor sok minden eszembe jutott: hogy sosem volt sok közeli barátom, hogy többen kivándoroltak már közülük, hogy milyen nehéz vagy épp magától értetődő tartani a kapcsolatot velük az internet, a közösségi média és az üzenetküldő appok korában, vagy hogy vannak olyan baráti kapcsolatok, amik felnőtt korban már nem működnek.
Érdekes megtapasztalni, hogy hogyan erősödnek, alakulnak át vagy éppen szűnnek meg a barátságok a digitális világban.
Social media vs. valóság
Anyukámnak volt egy gyerekkori barátnője, aki, amikor férjhez ment, kiköltözött Ausztriába. Abban a korban, amikor még nem volt Facebook, levelezéssel tartották a kapcsolatot. Emlékszem, mindig izgatottan nyitotta ki a több oldalas leveleket, aztán persze ő is tollat ragadott. Ez ment éveken keresztül, majd szépen lassan vége szakadt a kapcsolatnak, eltávolodtak. Már nem jött több levél.
Aztán beköszöntött a Facebook kora, de addigra már nem volt olyan erős a kötelék közöttük, hogy ott is részei legyenek egymás életének, még ha csak online is. Vannak ugyanis olyan barátságok, amelyeket leginkább az tart össze, hogy fiatal korunkban rengeteg dolgot megosztottunk a másikkal, az időnk nagy részét egymással töltöttük és úgy éreztük, ez a nagyon erős kötődés sosem múlik el.
A social media táptalaja lehet régi barátságok újjáéledésének, de vannak, amelyek egyszerűen nem tarthatók életben az új platformok térnyerése ellenére, vagy éppen miattuk. Más korszak, más felület, más beidegződések. Már lehet, hogy máshogyan vélekedünk dolgokról, mint gyerek- vagy tinédzserkorunkban, nem ugyanazt várjuk az élettől. Felnőttünk ugyanis, jó eséllyel kialakult a saját egyéniségünk, családunk lett, dolgozunk stb.
A levelezés korában sok időt kellett várni a válaszra, az üzenetküldő alkalmazásoknak köszönhetően az azonnaliság a kulcsszó, ez pedig nem mindenkinek komfortos, főleg a napi teendők sűrűjében. A digitális kor lehetőséget ad a távolságok áthidalására, a közösségi média segítségével egymásra találhatunk azokkal, akikkel régen mindent együtt csináltunk, és ez kétségkívül egy új érát nyitott az emberi barátságok univerzumában.
Szóbeszédek és pletykák után ma már inkább a túlzott információ áramlása okoz problémát
Ezek a kapcsolatok azonban nem maguktól működnek, ezt nekem is megtanította az élet. Aktívan ápolni kell őket, tiszteletben tartva a másik privát szféráját. Ha pedig ez nem megy, tudnunk kell elengedni és tovább lépni. Még az is lehet, hogy évek múlva, egy másik téridő zónában újra kapcsolódni fogunk egymással.
Elengedés vs. ghosting
Az elengedés nem azt jelenti, hogy ghostingoljuk a másikat. A társkeresőkön indult ghosting az a jelenség, amikor valaki minden ok nélkül, se szó, se beszéd kicheckol a másik életéből, és soha többé nem lép kapcsolatba vele. A közeli ismerőseim, kollégáim beszámolói alapján ez a barátságok esetében is gyakorta előfordul. Tény, hogy a digitálisan kibontakozó kapcsolatok gyakran felületesebbek lehetnek és könnyebben megszakadhatnak, de nem csupán az online barátságok végződhetnek ilyen módon, sőt.
Kb. 10 évvel ezelőtt, egy közeli barátom egyszer csak kiszállt az életemből. Nem volt előjele annak, hogy így fog tenni, legalábbis ezeket én akkor nem észleltem. Egy közösen eltöltött fesztiválozós este után otthagyott, pedig úgy volt, hogy együtt megyünk haza. Eleinte nem értettem, mi történhetett, de idővel elfogadtam, hogy valószínűleg nem kívánja folytatni a barátságunkat. Valami olyasmit írt később Messengeren, hogy sok volt neki az elmúlt időszak, sok voltam én is… Értem, köszönöm.
Talán, ha ezt hamarabb felhozza, nem hagy ott az éjszaka közepén és tűnik el utána, akkor tudunk kezdeni valamit a szituációval. Vagy egyszerűen csak közösen rájövünk, hogy a kapcsolatunk megrekedt egy ponton, és vagy adunk esélyt az új alapokra helyezésre, vagy elengedjük. De nem nézzük levegőnek a másikat annyi év után, mert ez a tisztelet és a felelősségvállalás teljes hiányát tükrözi.
Fizikai vs. érzelmi távolságok
Fentebb szó esett a távolságok áthidalásáról. Idővel rádöbbentem, hogy a baráti kapcsolataim esetében nemcsak fizikai, hanem érzelmi távolságok is léteznek. A digitális platformok pedig hajlamosak az érzelmi távolság növelésére. Bár a 21. századi technológia lehetővé teszi, hogy bármikor kapcsolatba léphessünk egymással, ilyenkor azt érezhetjük, hogy hiányzik valami, hiszen az üzenetek nem tudják teljesen helyettesíteni a személyes találkozókat, a közös élményeket és a fizikai jelenlétet.
Ugyanakkor nekem van olyan barátom, akivel a rendszeres, hétköznapi online élménybeszámolók (akár hangüzenetekben, videóhívásokban) segítettek túljutni nehéz időszakokon, magányos téli estéken, így a kapcsolatunk mélyült. Ez nem történt meg egy olyan barátommal, akit régebb óta ismerek, de vele a fizikai terekben bontakozott ki a kapcsolatunk, és az online duruzsolás vele nem annyira működik. A kapcsolat megmaradt, de inkább névleges – egyre nagyobb a távolság közöttünk minden tekintetben.
Itt nincs szó elengedésről vagy ghostingról. A kapcsolat nem szűnt meg, csak átalakult – ha ritkán is, de személyesen próbálunk képben maradni egymással.
És ha már távolságok. Több olyan barátom van, akik immár kivándoroltak, de velük, amikor hazalátogatnak, általában személyesen is találkozom. Ezen kívül pedig virtuálisan tartjuk a kapcsolatot. Ezzel együtt olyan is van, akivel épp a külföldre költözés miatt szakadt meg a kapcsolat, és az online eszközök sem mentették meg.
Munka vs. magánélet
Mivel a munkámat leginkább online végzem, több olyan tartósnak bizonyuló barátság köttetett köztem és a kollégáim között, amelyeknek megszületésére és fejlődésére a digitális platformok adtak teret és lehetőséget. Azt mondják, az üzletben nincs barátság, és valóban vékony jégen táncolnak azok, akik belemennek egy ilyen többrétegű viszonyrendszerbe, de nekem ebbéli csalódásom még nem volt, igaz, eléggé odafigyelek a határokra.
Természetesen más típusú barátságok ezek, mint mondjuk a fentebb említettek, de valahogy amiatt, hogy a közös szenvedélyekre, szemléletmódra, munkamorálra stb. épülnek, megvan a maguk mélysége, szilárdsága.
És igen, több olyan „szakmai barátom” van, akikkel alig, vagy egyáltalán nem találkoztam még személyesen. Hogy életre szólóak lesznek-e ezek, nem tudom, de nincs okom arra, hogy kételkedjek a hitelességükben. Attól még, hogy nem kerülünk egy fizikai térbe, fenntarthatóak ezek a kapcsolatok. Sőt, feltételezhetően még jobban is működnek így, természetüknél fogva.
Hogy is van ez?
Az évek során rájöttem, hogy fontos, hogy tegyünk a baráti kapcsolataink fenntartásáért, közben pedig tisztában legyünk az online kommunikáció korlátaival és barátaink személyiségével, igényeivel a sajátjaink mellett. Akárhogy is tartjuk a kapcsolatot, a barátság lényege nem változik: a kölcsönös tisztelet, a törődés és a közös élmények azok, amik egymáshoz fűznek bennünket.
Ha pedig valami nem működik, kommunikáljunk, majd helyezzük új alapokra a baráti kapcsolatunkat, vagy ha nem találjuk meg közösen a megoldást, engedjük el.