Így találtam meg újra önmagam egy abúzus és egy abortusz után
Pontosan emlékszem arra a napra, amikor kirobbant a Harvey Weinstein-botrány, és a teljes média az áldozatok vallomásaitól volt hangos. Pontosan emlékszem arra a napra is, amikor először olvastam az abortusztörvényről, és először szembesültem azzal, hogy rengeteg nő él úgy, hogy nem hozhat döntést a saját teste felett.
Mindegyik esetben mély megdöbbenést és sajnálatot éreztem, ám valahol én is mindig azt gondoltam, hogy velem ilyesmi nem történhet meg. Tévedtem.
Szeretném elmondani, hogy a közel egy éven át tartó traumasorozat hogyan ért véget, és hogyan találtam kiutat a végtelennek látszó rémálomból. A szexuális abúzus és a nem kívánt terhesség látszólag két különálló téma (már amennyiben nem egy tőről fakad), mégis hasonló érzéseket váltanak ki: ezek a kiszolgáltatottság, valamint a nőiség megélésének elvesztése.
Az, hogy a vakvéletlennek köszönhetően én ezt a két érzést egyszerre élhettem át, csak fokozta a velük való megküzdés rettenetes nehézségeit. Mondanom sem kell, hogy a történtek rányomták bélyegüket a párkapcsolatomra, hiszen rettegni kezdtem az intimitástól, az érintéstől, miközben már-már agresszíven kerestem a párom biztonságot nyújtó közelségét. Elvesztek a viszonyítási pontjaim, a saját vonzerőmbe vetett hitem, felnőtt nő helyett egy megtört, rettegő kisgyereket láttam a tükörben.
„Majdnem minden nő mögött, aki abortuszon esik át, van egy férfi is, akit vagy megérintett vagy felszabadított az abortusz” - Alexandria Ocasio-Cortez nem csak a női jogokért politizál
Megfosztottak a szabad akaratomtól
Még csak nem is arról van szó, hogy hajnali kettőkor magányosan lődörögtem volna egy sikátorban, vagy ginát tettek volna az italomba, amikor félrenéztem. Az én bántalmazóm a legközelebbi barátaim közül, a bizalmi körömből került ki. Bár bántalmazóm a végső célját nem érte el, megtapasztaltam, milyen az, ha erőszakkal törnek be a legintimebb szférámba, ha kezek tépik erőszakkal a ruhám, ha félelemtől dermedt testtel, könnyes szemmel fekszem, és egy hang sem jön ki a torkomon.
Hogy milyen az, ha nem tudom, hol a vége, hogy meddig mehet ez el, vagy mire képes a támadóm. Hogy most már én is azok közé a lányok közé tartozom, akiket „bemocskoltak”, megaláztak,
akiket megfosztottak a legszentebb kincsüktől, a szabad akaratukról.
