Férfiak a csendben: A családon belüli erőszak rejtett áldozatai

„Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Bármennyit kerestem marketingesként, nem volt elég, ráadásul az első közös gyermekünk születése után a ház körüli teendők is rám maradtak. Esténként, holtfáradtan bevásároltam, főztem mosogattam, és a kisbabánkat fürdettem. Közben a háttérből azt hallgattam, hogy egy senki vagyok, nem tudom eltartani a családomat. Az ordítás hajnalig tartott, utána indulhattam dolgozni. Nem meglepő, hogy az első pofont akkor kaptam, amikor elbocsátottak.

Az indoklás szerint nem voltam elég koncentrált, és ezzel nem is tudtam vitatkozni. Haza nem vihettem munkát, mert abból is botrány lett volna, a munkahelyemen pedig alig tudtam ébren maradni” - idézi fel Arnold az első tettlegességig fajuló veszekedést. „A feleségem újra elmondta, hogy egy senki vagyok, és soha nem leszek férfi, mert a férfi kötelessége eltartani a családját. Mikor azt válaszoltam, hogy »Te is elmehetsz dolgozni«, akkor jött az első pofon” - meséli az áldozat, majd elárulja, hogy az első pofont azóta számtalan követett.

A tehetetlenség hatása

Úgy bánnak velünk, ahogyan hagyjuk, hogy bánjanak. Egy párkapcsolatban az egymáshoz való alkalmazkodás elengedhetetlen, azonban ez nem járhat identitásunk elvesztésével. Éppen ellenkezőleg: egy jó kapcsolatban a párunk segít önmagunk kibontakozásában.

„Emlékszem, később már ököllel is ütött, egyszer még az orrom is betört, a legfájóbb azonban talán nem is ez volt, hanem hogy egy csöppnyi megbánást sem mutatott. Nem kért bocsánatot, nem beszéltük meg. Legalizáltuk a lehetetlent, és minden ment tovább a maga útján, azzal a különbséggel, hogy a vitáink kéthetente egyoldalú verekedésbe torkolltak” - folytatja a vívódásait Arnold, aki időközben új munkahelyet talált, de ez sem volt elég a feleségének.

„Új kollégáim is lettek, köztük nők, akik táptalajt adtak a feleségem féltékenységének. Jöttek a túlórák, amelyek tovább növelték ezt az érzést, és nem meglepő módon újra jöttek az átordított éjszakák, a repülő kávéscsészék és a konyhakéssel való fenyegetések. Azt éreztem, vége a világnak, és persze már nem kívántam a feleségemet” - vallja be Arnold, aki szerint egy bántalmazott kapcsolatban az a legnehezebb, hogy amikor látszólag békesség van, a nő valóban úgy tesz, mintha minden rendben lenne.

Viccelődik, kedves, ölel, és természetesen elvárja a szexuális együttléteket. Ez azonban egy idő után már nem működik, a férfi rendszerint csődöt mond az ágyban. Arnold arról is beszél, hogy egy ilyen hosszabb, „harcmentes” időszak eredményeként született meg a második gyermekük, de az újabb baba után sem javult a kapcsolatuk, sőt.

Azóta biztos vagyok abban, hogy nem kell meghalnunk ahhoz, hogy megtapasztaljuk, milyen a pokol, mert én abban élek.

Megszoktam, hogy már napi szinten ordít, és bántalmaz. Ami a keze ügyébe kerül, azt hozzám vágja, nem nézve, mekkora sérüléseket okoz vele. Soha semmi nem jó, nem megfelelő, én pedig titokban pánik- és cukorbeteg lettem. Egy zsákutcában vergődő idegroncs vagyok, aki nem beszélhet senkinek arról, min megy keresztül, mert mégiscsak férfi vagyok” - meséli elkeseredetten Arnold, akit a kollégái viszont nagyon kedvelnek.

Elmondja, hogy a munkahelyén ő a „vicces fickó”, de állandó gyomorideg gyötri, mivel a válásra, a két gyerek miatt gondolni sem mer. Nem volna képes elhagyni őket, a feleségével folytatott állandó harchoz pedig már semmi ereje nincs.

Ok és okozat

„Véleményem szerint a fent olvasott példában a szerepcsere, Adrienn manipulálásának az eredménye, amit Arnold behódoló magatartása vált ki. A férfi Adrienn tudtára akarta hozni, hogy ő igenis helyt áll, de pont ezzel váltotta ki a nő dühét” - magyarázza Rimóczi Gellért, aki arról is beszél, hogy miért lépnek ki a nők a saját szerepükből, és miért játszanak tovább egy másik szerepben. A szakértő szerint ennek többféle oka is lehet.

„Vannak maszkulin nők és feminin férfiak, és vannak kapcsolatok, ahol csak ez a felállás működik. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a nő esetleg ilyen környezetben nőtt fel. Ha ezt a mintát látta, nagy eséllyel ilyen kapcsolatot fog kialakítani. Olyan férfit választ, aki felett uralkodhat, hiszen ezt látta otthon” – vélekedik a coach, majd hozzáteszi, hogy az okok közé az is tartozhat, hogy a férfi valóban ügyetlen és megbízhatatlan, úgy a nőnek nincs más választása, mint elvégezni a hagyományosan férfiakra jellemző feladatokat is.

A szakember felhívja a figyelmet, hogy Arnold és Adrienn esetében a nő bántalmazásai és sértegetései viszont megsemmisítik a férfit. Nem látja, hogy a férje, akit lenéz és semmibe vesz, részben az ő „teremtménye”. Nem hiszi el, hogy a férje bármire képes lenne, ezért úgy érzi, neki kell megtennie azokat a dolgokat, amelyek a hőn áhított férfikép feladatai lennének. Így megtörténik a szerepcsere.

Természetesen ebben az új, szokatlan pozícióban a nő nem érzi jól magát, hiszen olyan szerepben van, amelyben biztonságban akarta érezni magát, és amelyhez támaszkodni szeretett volna. Mint Ilona, aki őszintén mesél arról, milyen érzés volt először megütnie a férjét. „Nőként én hozom meg a döntéseket, én látom át a helyzetünket, és közben mélyen magam alatt vagyok. Például vannak kisebbségi komplexusaim, három gyerek után az alakom már sosem lesz a régi, a helyes férjemre tapadnak a nők. Tapadnának, ha hagynám.

Közben úgy érzem, éveken keresztül mindent megpróbáltam: szép szavakat, kedvességet, kiabálást, és mégsem változott semmi. Aztán egyszer, egy pillanat alatt elérkezett a lila köd, és megütöttem. És tudod, mi a legfájóbb?

Nem az első pofonnál szűnik meg férfi lenni a szemedben, hanem akkor, amikor azt látod, hogy mindenben tehetetlen.

Az erőszak, a legtöbb esetben nem tudatos

A szakértő szerint felelősek vagyunk azért, ami velünk történik, és felhívja a figyelmet arra, hogy igenis van beleszólásunk abba, hogy a jövőnk milyen formát ölt. „Aki nem veszi észre a negatív jeleket a kapcsolat kialakulása közben, a saját életét teszi tönkre. Ugyanakkor azon is el kell gondolkodni, hogy a folyamatos lelki és fizikai bántalmazás javítani vagy rontani fog-e a helyzeten? Ha soha semmi nem jó, amit a férfi csinál, miért próbálna meg bármit is javítani? Ha a hibák nem tolerálhatóak, hogyan fog valaki fejlődni?

Egy jó szakember segíthet abban, hogy a férfiból kigyomlálják a „béta-hím” tulajdonságokat, de amíg nem kap bátorítást attól az embertől, akivel összekötötte az életét, addig nem fogja látni értelmét a fejlődésnek, sőt, nem is jut eszébe, hogy fejlődni kellene” - vélekedik a coach, aki biztos abban is, hogy egy nő soha nem úgy kel fel reggel, hogy este majd nekimegy a férjének, ezt pedig Ilona is megerősíti.

„Napközben annyi feszültség és sérelem gyűlik fel bennem, hogy mire este megérkezik a férjem, már ki nem állhatom. Miközben otthon vagyok a gyerekkel, eszembe jut,mennyire más életem lehetne egy erőteljes férfi mellett, ahelyett, hogy az anyagiaktól kezdve mennyi nehézséggel kell szembenéznünk, ez pedig odáig vezetett, hogy már nem tudok felnézni rá.

Mindez hatalmas óriássá nő bennem minden nap végére, közben szétvet a féltékenység, mert biztos vagyok benne, hogy egy másik viszont nőnek mindent megadna. Úgy érzem, csődöt mondott, mint férfi, és mellette én is csődöt mondtam. Nem csak az ő élete ment tönkre, hanem az enyém is. És amikor megütöm, semmi más nem jár a fejemben, csak az, hogy le akarom rombolni a lelkét, ahogyan ő tette az én életemmel” - árulja el Ilona, aki a coach szerint annak ellenére, hogy bántalmazza a férjét, áldozatként állítja be saját magát.

Megoldást lehet a párterápia?

Rimóczi Gellért szerint a beismerés folyamata azokban a családokban, ahol az erőszak felüti a fejét, szinte lehetetlen. Sem a bántalmazó, sem a bántalmazott nem szívesen vállalja fel mindazt, amit a négy fal homálya elrejt. Egy férfi, ideális esetben olyan nőt veszi feleségül, akiért képes áldozatot hozni, akiért túlórázik, akinek a kedvéért képzi magát, és miatt jobbá, többé szeretne válni.

Egy jó kapcsolatban a nő hajtóerőként szolgál: bátorít, vigasztal, meghallgat, és előtte a férfi a sebezhetőségét is fel meri vállalni.

A bántalmazó kapcsolatokban a férfi bizonyítani akar, miközben pont ez háborítja fel a nőt. A probléma szinte soha nem abban rejlik, hogy a férfi mit csinál. A probléma azzal kezdődik, hogy a férfi behódoló magatartást mutat. A nő számára a legfontosabb érzés egy férfi mellett, hogy biztonságban érezheti magát. De egy olyan ember mellett, akit uralni és megalázni lehet, ez nem valósul meg” - magyarázza a szakértő.

A coach arra is kitér, hogy számos férfinek fogalma sincs arról, hogy mitől válik férfivá. Sokak előtt valószínűleg nem volt pozitív férfikép, ezért a nő agresszív viselkedése soha nem hozza meg a várt reakciót.

„Már gyermekként is egyre kevesebb pozitív maszkulin hatás éri a fiúkat, hiszen a legtöbb, gyerekekkel foglalkozó személy nő. Az óvodában, iskolában a tanárok zöme nő, és válás esetén is általában az anyához kerülnek a gyerekek. A fiúk túlnyomó részt női mintákat látnak. Ne csodálkozzunk, ha a céltudatos férfiak száma csökken. Nincs annyi munka, amely enyhíthetné a bántalmazó nő dühét. A behódoló magatartás viszont garantáltan fokozza” - hívja fel a figyelmet a szakember, aki a lehetséges megoldásokra is kitér.

A férfiak nem értik a célzásokat és a jelzéseket.

„Ha a nő azt akarja, hogy a párja férfi legyen, segítenie kell neki azzá válni. Egy béta-hím nem azért nem tud határozott és talpraesett lenni, mert szerencsétlen, hanem mert nem tudja, hogyan kell. Nem volt rá mintája, meg kell neki tanítani.

Az olyan kapcsolatokban, ahol a nő a bántalmazó fél, a nőnek érzelmi kontrollt kell tanulnia, a férfinak pedig ki kell lépnie a béta-hím szerepből, és meg kell tanulnia kiállni magáért. Ez egy tanulható folyamat, de mindkét felet érinti” – zárja meglátásait a szakértő.